Szinte naponta visszaköszönő probléma, így érdemes néhány sort szentelni ismét az adószámos magánszemélyekkel kapcsolatos társadalombiztosítási kötelezettségeknek.

Mindenek előtt a Tbj. 5. § (1) g) pontjából kell kiindulnunk, amely szerint díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban munkát végzőnek minősül az egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jogviszonyban munkát végző személy is.

Az önálló tevékenységre adószámot kiváltott magánszemély ugyancsak ebbe a kategóriába tartozik, hiszen nem tekintendő egyéni vállalkozónak. Így az ő biztosítási kötelezettségét - számlaképessége ellenére - is ennek megfelelően kell elbírálni: azaz, ha a vállalkozási díjából származó adóelőleg alap számításánál figyelembe veendő havi jövedelme eléri a minimálbér 30 százalékát, illetve naptári napokra ennek harmincad részét, akkor fennáll a biztosítása és utána a járulékokat a foglalkoztatónak minősülő kifizetőnek az általános szabályok szerint kell megfizetnie.

Persze tovább bonyolítja ezt a képet az Szja. tv. 46. § (4) bekezdése, mely szerint a kifizetőnek nem kell adóelőleget megállapítania a nem egyéni vállalkozóként, nem mezőgazdasági őstermelőként számlaadásra kötelezett magánszemély által számlázott, valamint a felvásárlási jegy alapján kifizetett bevételből, amennyiben nem kéri azt.

Ebben az esetben a járulékalapot képező jövedelem = a vállalkozási szerződésben rögzített díjazással, hiszen meghatározásánál a Tbj. 4. § k) pontja 2. alpontját kell segítségül hívni, mely szerint az 1. alpont szerinti jövedelem hiányában a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbér, illetőleg ha a munkát nem munkaviszony, hanem munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében végzik, a szerződésben meghatározott díj; az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony alapján fizetett ösztöndíj tekintendő járulék alapnak.

Magyarul tehát az adószámos magánszemély vállalkozónál nyilatkozat hiányában a biztosítási kötelezettség elbírálásánál a vállalkozási díj teljes összegét figyelembe kell venni és ennek megfelelően megállapítani és megfizetni a járulékokat.

Amennyiben a biztosítás nem áll fenn, 27 százalékos EHO-t kell lerónia a kifizetőnek.

Kifizető hiányában, vagy ha a kifizető az adóelőleg alapját képező jövedelem után adót (adóelőleget) nem köteles megállapítani (jelen esetben erről van szó!) az Eho tv. 3. § (1) bekezdése értelmében a jövedelmet szerző magánszemély köteles százalékos egészségügyi hozzájárulást megfizetni.

Összességében tehát nem "nagy üzlet" az adószám kiváltása és ezzel a számlaképesség megszerzése, hiszen

• a kifizetőt ebben az esetben is terhelik a társadalombiztosítási kötelezettségek, illetve
• mennyiben az érintett él azzal a lehetőséggel, hogy nem kéri adóelőleg levonását, a járulékok alapja még magasabb lesz, ráadásul
• biztosítási kötelezettség híján az EHO fizetés a munkavállalóra terhelődik.

Végül meg kell említenünk az Szja. Tv. 47. § (2) b) pontját, mely szerint, ha a jövedelem után a magánszemély kötelezett a társadalombiztosítási járulék, az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére (kivéve, ha azt költségként számolja el, vagy azt számára megtérítették), az adóelőleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelemnek a bevételből az Szja.tv. 47. § (2) bekezdése alapján megállapított rész 78 százaléka minősül.

Forrás: kalkulator.hu