Cafeteria - Változások az iskolakezdési támogatással kapcsolatban

 

Kapcsolódó címkék: cafeteria, iskolakezdési támogatás, családi pótlék

2010. augusztus 19. csütörtök, 12:46

Az 1995. évi CXVII. Személyi jövedelemadó törvény 70§ 4. bekezdésének f) pontja tartalmazza az iskolakezdési támogatással kapcsolatos szabályokat: >>>

(4) f) iskolakezdési támogatásnak minősül az a juttatás, amelyet a (2) bekezdésben említett munkáltató a közoktatásban (vagy bármely EGTállamban ennek megfelelő oktatásban) részt vevő
gyermekre, tanulóra tekintettel a tanév első napját megelőző és követő 60 napon belül tankönyv, taneszköz, ruházat (ideértve a munkáltató, illetve a bér kifizetője nevére szóló, az előzőekben felsorolt javak beszerzéséről szóló számla ellenértékének az említett időszakban történő megtérítését is) vagy kizárólag az említett javak vásárlására jogosító utalvány formájában juttat, feltéve, hogy a juttatásban részesülő magánszemély a juttató olyan munkavállalója, aki az említett gyermeknek, tanulónak a családok támogatásáról szóló törvény, vagy bármely EGTállam hasonló jogszabálya alapján családi juttatásra, vagy hasonló ellátásra jogosult szülője vagy e szülőnek vele közös háztartásban élő házastársa.


Az iskolakezdési támogatás a gyakorlatban



A juttatás kedvezményes 25%-os adózásának egyik feltétele, hogy a kedvezményezett gyermek közoktatásban vegyen részt. A közoktatási törvény értelmében közoktatásban vesz részt a gyermek, ha az általános iskola, a szakmunkásképző, a szakközépiskola, a gimnázium, valamint az alapfokú mővészetoktatási intézmény tanulója.

rendezvenyajanlo2


A juttatás adómentességének másik feltétele, hogy a kedvezményezett gyermeket nevelő szülő, vagyis a munkavállaló családi pótlékra jogosult legyen. Fontos megjegyezni, hogy a  juttatásnak nem feltétele a családi pótlék folyósítása, csupán a jogosultság a mérvadó.
A juttatás kedvezményes adózású mértéke a mindenkori minimálbér 30%-a (2010-ben 22.050 Ft), azonban egy gyermek után mind a két szülő részesülhet iskolakezdési támogatásban, így akár
44.100 Ft összegő juttatással támogathatjuk munkavállalóinkat.
A támogatás kétféle formában történhet: a munkavállaló a munkáltató nevére szóló számlával igazolja a törvényben definiált tankönyvek, eszközök, ruhák vásárlását, vagy az utalványszolgáltató cégek által biztosított vásárlásra jogosító utalvány segítségével használja fel a juttatást.

 

A családok támogatásáról szóló törvény változásai



Mivel az iskolakezdési támogatás feltétele a családi pótlékra történő jogosultság is, a családok
támogatásáról szóló törvény is a juttatás törvényi hátterét képezi.
A 2010. augusztus 31-től hatályos jogszabályváltozások a juttatás feltételeit némileg szigorítják. A törvény 8§ 1. bekezdésének b) pontja szerint: a tankötelezettsége megszűnését követően  közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekre (személyre) tekintettel annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a gyermek (személy) a huszadik - a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásra nem jogosult, de sajátos nevelési igényő tanuló esetében huszonharmadik - életévét betölti.
A jelenleg hatályos jogszabály szerint az a munkavállaló igényelhet iskolakezdési támogatást, akinek a közoktatásban résztvevő gyermeke nem idősebb 23 évesnél. A változások hatálybalépésével ez tehát módosul és eszerint a juttatást már csak 20 éves korú gyermek  esetében lehet igénybe venni.



Kötelező nyilatkoztatás

scool

A családi pótlékra történő jogosultság és a kedvezményezett gyermek közoktatásban történő részvétele mellett a munkáltatónak rendelkeznie kell egy a munkavállaló által aláírt nyilatkozattal, mely szerint a fenti feltételeknek megfelel.
A nyilatkozatnak nincsen a törvény által előírt kötelező formája, azonban az alapadatokon túl érdemes ebben rögzíteni a kedvezményezett gyermek nevét, adóazonosító jelét (ennek hiányában bármely természetes azonosítószámát pl.: TAJ szám), valamint az igényelt juttatás összegét,  továbbá célszerő a közoktatási intézmény által kiadott érvényes iskolalátogatási igazolást is  bekérni a munkavállalóktól.



Juttatás óvodás gyermek esetén



Annak ellenére, hogy az óvodák is a közoktatásról szóló törvény hatálya alá tartoznak, a juttatás elnevezéséből is adódik, hogy csak iskolás gyermek esetén beszélhetünk 25%-os kedvezményes adózású béren kívüli juttatásról. Abban az esetben azonban, ha óvodás gyermekünk az adóévben kezdi meg iskolai tanulmányait, ezen a jogcímen már adható iskolakezdési támogatás.


Forrás: BDO hírlevél

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: