Megkezdődött a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) felszámolása

 

Kapcsolódó címkék: üdülési csekk, Széchenyi Pihenési Kártya

2010. december 10. péntek, 04:51

udulesi_csekkA Kormány megalkotta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) felszámolásáról szóló szabályozást. A javaslat szerint 2011 elejétől az állam megszüntetheti az általa létrehozott alapítványokat csupán azzal az indoklással is, hogy a rendszer egyszerűsítése és hatékonyabbá tétele miatt van rá szükség.

 

A felszámolást kezdeményező kérelemben csak ezt az indokot kell feltüntetni, valamint azt, hogy mely szervhez, alapítványhoz vagy intézményhez kerül a vagyon. Itt nincs olyan kikötés, hogy a vagyonnak a tevékenységet átvevő szervezethez kellene kerülni, csupán az a kitétel lesz, hogy közfeladatokat ellátó szervezet támogatására kell fordítani. A MNÜA esetében mintegy 11.55 milliárd forintos (2009. évi) saját tőkéről beszélünk.

Az alapítványt úgy is meg lehetne szüntetni, hogy non-profit gazdasági társaságot hoznak létre helyette. A kikötés itt csupán annyi, hogy a nem állami tulajdonosok együttes tulajdoni részaránya nem haladhatja meg a 49%-ot.

Ez a mostani javaslat azt mutatja, hogy lassan kezdik előkészíteni a talajt az új juttatási fajtának, a Széchenyi Pihenési Kártyának, amely egyelőre csak annyit tudunk, hogy évente 300.000 forint összegig juttathat majd a munkáltató.


Forrás: penzugyihirek.hu

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: