Cafeteria 2012.: Kérdőjelek a fizetés körül

 

Kapcsolódó címkék: Széchenyi Pihenőkártya, SZÉP-kártya, társkártya, béren kívüli juttatás

2011. november 17. csütörtök, 05:08

szechenyi_pihenokartya2Mindenkinek tanulnia kell a Széchenyi Pihenőkártya használatát – állapítja meg a Cafeteriatrend egy friss felmérése alapján. 58 olyan szálláshelyet kérdeztek meg, amely már az idén is elfogadott Széchenyi Pihenőkártyát. Az egyik kérdés az volt, hogy vajon fizetheti egy vendég a vele együtt érkezők költségeit is a SZÉP kártyájával? A másik, hogy kölcsön kapott kártyával lehet-e fizetni. A válaszok igen nagy bizonytalanságról árulkodtak.

jelentkezes2

KIKÜLDETÉS, KIRENDELÉS, ÜZLETI ÚT
A JUTTATÁSOK ELSZÁMOLÁSA, GYAKORLATA

Adóreggeli a PWC szakértőjével

2013 / május / 14 / kedd

 

Fizethetünk-e a barátunk helyett?


Az első kérdésre – főleg az üdülési csekk miatt elterjedt gyakorlatra hivatkozva – a megkérdezettek 79,3 százaléka azt válaszolta: semmi akadálya, hogy térítsük az útitársaink költségeit. A szálláshelyek 20,7 százaléka viszonyt nem tudta, miként reagáljon ebben a helyzetben.

A helyes válasz: kifizethetjük a velünk együtt érkező (barátunk, rokonunk, kollegánk, bárkink) számláját is. A törvényben erre vonatkozó korlátozás nincs – tudtuk meg Fata Lászlótól a Cafeteriatrend szakértőjétől.

 

Kölcsönkártyával is wellnesselhetünk?


A kölcsönadott kártyával kapcsolatban még nagyobb volt a bizonytalanság. Mindössze a válaszadók 29,3 százaléka utasítaná el az idegen kártyával érkező vendéget. 27,6  százalék pedig azt mondta, nem is tudja, hogyan reagáljon erre a helyzetre. Meglepő volt az is, hogy a megkérdezett szálláshelyek 43,1 százaléka akkor is elfogadná a SZÉP Kártyát, ha nem a rajta szereplő névvel érkezne a vendége. Néhány vendéglátóban az is felmerült, ilyen esetben valamiféle nyilatkozattal, vagy telefonos ellenőrzéssel nyugtatná meg magát.

Pedig ilyenkor az a helyes, ha megtagadják a fizetést, mert más pihenőkártyájával nem fizethetünk a szállásért. A törvény mellesleg kimondja: a szállásadónak ellenőriznie kell, hogy a vendég nevére szól-e a kártya. Meghatalmazást és más igazolást sem lehet elfogadni, csak személyesen lehet fizetni. Társkártyát viszont lehet igényelni közeli hozzátartozók részére.

 

Bizonytalanság


A felmérés tapasztalata az is, hogy a válaszadás komoly fejtörést okozott a szálláshelyeken: egyik munkatárstól a másikhoz kapcsolták a telefonos kérdezőket. S ebben nem volt jelentős különbség a kisebb szálláshelyek és a nagyobb szállodák között sem.

Ezért mondja azt Fata László, hogy a munkáltatók és munkavállalók mellett az elfogadóhelyeknek is alapos felkészülés kell a pihenőkártya használatához.  Még akkor is, ha a POS terminálos vagy internetes fizetés egyszerű műveletnek tűnik.

S ha már a bizonytalanságnál tartunk: az adótörvény elfogadásáig bizonytalan az is, hogy a cafeteria jövő évi közterhe mennyi lesz. Nem tudni, hogy a 16 százalékos szja mellett lesz-e 10 százalékos eho is a béren kívüli juttatásokra. Az adótörvényt legkésőbb december elsejére kell véglegesíteni. Utána tudnak majd a cégek és a dolgozók is dönteni a cafeteriáról.


Forrás: fn.hu

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: