Nyilvános az új APEH feketelista

2010. április 24. szombat, 05:10

Az adóhatóság pénteken tette közzé a legfrissebb feketelistáját.

Az APEH minden negyedévet követő 30 napon belül nyilvánosságra hozza a legnagyobb tartozás felhalmozó adózók adatait.

Azok a magánszemélyek elennek meg a listában, akiknél az adóhatóság az előző negyedév során jogerősen 10 millió forint adóhiányt állapított meg. Már adózók - cégek - esetében 100 millió forintos adóhiány kell a listára kerüléshez. (A listán lévő adózók a határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben nem tettek eleget.)

Több mint 5 milliárdos tartozás kellett az első helyhez

A lista élén a Tetravent nevű budapesti cég áll, amelynél 2,7 milliárd forintos adóhiánnyal rendelkezik, a cég jogkövetkezményekkel - bírságokkal együtt összesen több mint 5 milliárd forinttal tartozik.

A második az Euro-Konzorcium Zrt., a harmadik pedig a Pillér-2000 Kft., előbbinél 1,8, utóbbinál 1,6 milliárd forintos hiányt tart nyilván az adóhivatal, az össztartozás pedig 3,6, illetve 3 milliárd forint. Az első ötben van egy kiskörősi magányszemély, aki 1,43 milliárdos adóhiánnyal rendelkezik, bírságokkal együtt pedig a teljes adóssága 2,8 milliárd forintra rúg. A teljes lista itt látható.

Többször szerepelnek

A bírságokkal együtt összesen tíz cégnek van 1 milliárd forintot feletti tartozása. Egyes cégek többször is szerepelnek a listán, mint például a miskolci Ócsai Kereskedelmi Kft., amelynek az adóssága összeadva megközelíti az 1,4 milliárd forintot.

Kétszer szerepel a listán például a tatabányai Kacifánt Babér Kft. vagy a zsámboki Multi-Ker 2006 Kft. Számos cég neve mellett az "f.a." jelölés látható, ami azt jelenti, hogy felszámolás alatt van az adott társaság. A nagy adóhiányosok között jellemzően továbbra is sok a neve szerint kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó cég.

ercről percre munkanélküliség forint tőzsde adó válság infláció ingatlan jog költségvetés euró hitel

Közzétette új feketelistáját az APEH, egy magánszemély a top ötben

|MTI|2010. 04. 23., 18:41|Utolsó módosítás: 2010. 04. 23., 23:03|
eszközök:

Az adóhatóság pénteken publikálta a legfrissebb feketelistáját. A legnagyobb tartozással rendelkezőket felsoroló listát egy több mint 5 milliárd forintos tartozást felhalmozó társaság vezeti.

Forrás:  <origo>

Publikálta az adósok listáját az APEH

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

választási hírek mobilon

Választási hírek T-Mobile előfizetőknek SMS-benÁprilisban havidíjmentes kipróbálási lehetőség.
Választási hírek T-Mobile előfizetőknek MMS-benÁprilisban havidíjmentes kipróbálási lehetőség.

Keresés

Az APEH minden negyedévet követő 30 napon belül nyilvánosságra hozza a legnagyobb tartozás felhalmozó adózók adatait.

Azok a magánszemélyek elennek meg a listában, akiknél az adóhatóság az előző negyedév során jogerősen 10 millió forint adóhiányt állapított meg. Már adózók - cégek - esetében 100 millió forintos adóhiány kell a listára kerüléshez. (A listán lévő adózók a határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben nem tettek eleget.)

&amp;lt;script type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=35734&amp;amp;amp;nah=!ie&amp;amp;ord=4061922"&amp;gt;&amp;lt;/script&amp;gt;

Több mint 5 milliárdos tartozás kellett az első helyhez

A lista élén a Tetravent nevű budapesti cég áll, amelynél 2,7 milliárd forintos adóhiánnyal rendelkezik, a cég jogkövetkezményekkel - bírságokkal együtt összesen több mint 5 milliárd forinttal tartozik.

A második az Euro-Konzorcium Zrt., a harmadik pedig a Pillér-2000 Kft., előbbinél 1,8, utóbbinál 1,6 milliárd forintos hiányt tart nyilván az adóhivatal, az össztartozás pedig 3,6, illetve 3 milliárd forint. Az első ötben van egy kiskörősi magányszemély, aki 1,43 milliárdos adóhiánnyal rendelkezik, bírságokkal együtt pedig a teljes adóssága 2,8 milliárd forintra rúg. A teljes lista itt látható.

Többször szerepelnek

A bírságokkal együtt összesen tíz cégnek van 1 milliárd forintot feletti tartozása. Egyes cégek többször is szerepelnek a listán, mint például a miskolci Ócsai Kereskedelmi Kft., amelynek az adóssága összeadva megközelíti az 1,4 milliárd forintot.

Kétszer szerepel a listán például a tatabányai Kacifánt Babér Kft. vagy a zsámboki Multi-Ker 2006 Kft. Számos cég neve mellett az "f.a." jelölés látható, ami azt jelenti, hogy felszámolás alatt van az adott társaság. A nagy adóhiányosok között jellemzően továbbra is sok a neve szerint kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó cég.

 
 
 

Friss hírek

Teszt

2014-04-14 10:24:29

Mit tegyek, ha nem szereztem meg a 2013-as kötelező könyvelői krediteket?

2014-01-22 09:17:13

irA kimentési kérelmet a kérelemmel érintett továbbképzési évet követő évben, március 31-éig lehet előterjeszteni a nyilvántartásba vételt végző szervezetnél. A 2013-as továbbképzési év vonatkozásában a kimentési kérelmet csak 2014. január 1. és 2014. március 31. közötti időszakban lehet a hatósághoz benyújtani. A 2014. január 1-jét megelőzően, valamint a 2014. március 31-ét követően benyújtott kimentési kérelmeket a hatóság nem fogadja be. Tovább >>>

Nyilatkozat a kreditpontra minősített kiadvány megvásárlásáról

2014-01-22 08:56:22

ngmFIGYELEM! Nemzetgazdasági Minisztériumnak a 2013. évben megvásárolt szakmai kiadvány után járó 2 kreditpont jóváírását - 2013. évre - igazoló számlát és nyilatkozatot 2014. január 31. napjáig áll módjába befogadni!

Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok

2014-01-15 19:30:09

postaHamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. A bevallással kapcsolatos teendők első határideje január 31. Eddig kell a munkavállalóknak nyilatkozniuk arról, hogy munkáltatójuk készítse el idén a 2013-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. Ha a munkáltató nem vállalja dolgozója kérésére a bevallás elkészítését, akkor tájékoztatnia kell a dolgozót az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat lehetőségéről. Az egyszerűsített bevallást az adóhivatal készíti el, ha az adózó február 17-éig nyilatkozatban ezt kéri. Valamennyi szükséges nyilatkozat letölthető a NAV honlapjáról.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: