Megszűnik a NYENYI adatszolgáltatás

 

Kapcsolódó címkék: nyugdíjbiztosítás, nyugdíj, nyenyi, adatszolgáltatás

2010. április 27. kedd, 13:18

Utoljára április 30-ig kell adatot szolgáltatni a Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lapon.

A munkában töltött évek meghatározására a cégeknek minden évben kötelezően adatot kellett szolgáltatni a dolgozókról az előző év bér- és járulékfizetése alapján. Ezt idén utoljára április 30-ig kell megtenni. A Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lapon történő adatszolgáltatást ugyanis január elsejével eltörölték.

rendezvenyajanlo

2005 óta évenként ígérgették, végül 2010. januárjától megszűnt a NYENYI lap és ez által kisebb lesz a foglalkoztatók adminisztrációs terhe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesznek olyan kötelezettségek, amelyeket közvetlenül a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek felé kell teljesíteni. A 2009-es évre vonatkozóan 2010. április 30-ig, illetőleg egyes nyilvántartásra kötelezettek esetén 2010. augusztus 31-ig terjedő határidővel teljesítendő NYENYI lapos adatszolgáltatás lesz az utolsó ilyen kötelezettség.

A 2009-es évi NYENYI adatszolgáltatási kötelezettség még fennáll, és a 2010. január 1-jétől hatályba lépő törvényi szabályozás értelmében, a jövőben is lesznek olyan adatszolgáltatások, amelyeket közvetlenül a nyugdíj-biztosító felé kell teljesíteni.

Az adminisztrációs könnyítés többek között az adatszolgáltatás módjában nyilvánul meg. A NYENYI adatszolgáltatást az idén januártól majdnem minden esetben elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell teljesíteni.

Az e-NYENYI elsődlegességét kimondó szabályt a 2009. december 31-ét követően teljesített adatszolgáltatásra kell alkalmazni. Egyéb megszorítás hiányában ugyanakkor ez az előírás az előírt határidőig nem teljesített adatszolgáltatásokra is vonatkoztatható. Gyakorlati kivitelezését a NYENYI Keretrendszer biztosítja, mely az 1988-2005 időszakra vonatkozó nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások elektronikus úton történő teljesítését biztosító alkalmazás.

Az e-NYENYI rendszer a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások elektronikus úton történő teljesítését teszi lehetővé. Lényeges elem, hogy a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj megállapításhoz szükséges adatszolgáltatást a nyilvántartásra kötelezett megbízása alapján meghatalmazottja, illetve képviselője is teljesítheti. A nyilvántartásra kötelezettnek az adatszolgáltatás teljesítéséhez az Ügyfélkapu hozzáféréssel rendelkező meghatalmazott, illetve képviselő természetes személy azonosító adatait az ONYF által erre a célra rendszeresített és az ONYF honlapjáról letölthető nyomtatványon kell közölnie. A bejelentőlaphoz csatolni kell a meghatalmazás eredeti példányát is, valamint le kell tölteni a megfelelő évi foglalkoztatói programot.

nyugdijas

 
Az adatszolgáltatást tartalmazó állomány a Kormányzati Portál Általános dokumentumfeltöltő szolgáltatása segítségével tölthető majd fel, ahonnan azok beolvasásra kerülnek a nyugdíjbiztosítási ágazat nyilvántartási rendszerébe. Az e-NYENYI rendszer szolgáltatásainak használatához be kell jelentkezni az Ügyfélkapun.

A NYENYI-lap megszűnésére, illetve a jogszabályváltozásokra tekintettel módosultak a járulékok bevallására szolgáló nyomtatványok is. A nyomtatványokon több foglalkoztatásra irányuló kód összevonásra került, és szigorodtak a kitöltő-ellenőrző programok ellenőrzési feltételei is.

Az elektronikus adatszolgáltatás alól kivételek lehetnek a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozók, a biztosítási kötelezettség alá eső mezőgazdasági őstermelők, a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók és az öt főnél kevesebb biztosítottról adatot szolgáltató foglalkoztatók. Ők választhatnak az elektronikus adatszolgáltatás és a NYENYI lapos nyomtatvány között. A többi biztosítottnak a NYENYI-t elektronikus úton kell benyújtani 2008, 2007. és 2006. évekre a megfelelő éves program, az azt megelőző - 2005-től 1988-ig terjedő - adatszolgáltatási időszakokra pedig a NYENYI Keretrendszer alkalmazásával.

A leendő nyugellátások megállapításához olyan szabályozás szükséges, hogy az előírt megoldások biztosítsák mindazokat az adatokat, amelyek hagyományosan a NYENYI-vel kerültek be az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság nyilvántartásba. Az új megoldásban a havi adó- és járulékbevallás adattartalma kiegészült mindazokkal az adatokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az APEH által teljesített adatszolgáltatás kiváltsa a NYENYI adatszolgáltatást, továbbá az egyéni vállalkozók járulékfizetésének ellenőrzéséhez szükséges adatokkal.

A bevezetésben említettük, hogy a nyugdíjtörvény folyamatosan változik. 2008. december 31-e után a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatár a következőképpen alakul annak, aki

1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév,
1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap,
1953-ben született, a betöltött 63. életév,
1954-ban született, a 63. életév betöltését követő 183. nap,
1955-ben született, a betöltött 64. életév,
1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap,
1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév


Forrás: hrportal.hu

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: