"üdülési csekk" címkéhez tartozó tartalmak

December végéig tudja az üdülési csekket felhasználni

udulesi_csekkAkciós ajánlatokkal ösztönzi a megmaradt üdülési csekkek beváltását a Magyar Turizmus Zrt. A kampány oka, hogy még csaknem kétmilliárd forintnyi csekket nem váltottak be, pedig a határidő az év végén lejár. Aki idén nem használja fel, annak kárba vész a pluszjuttatás. A Magyar Turizmus Zrt. azt kérte a szállodáktól, hogy november közepéig biztosítsanak különféle akciókat, kedvezményes szálláslehetőségeket az üdülési csekkel fizetőknek.

Kijátszható a SZÉP-kártya védelme

szechenyi_pihenokartya2Egy magyar internetbiztonsági cég szerint nem elég biztonságosak a béren kívüli juttatások igénybe vételét lehetővé tevő Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya), mivel ezek egyenlegét a tulajdonos nevében könnyen elkölthetik illetéktelenek is.

A Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) hatásai a magyar gazdaságban

szechenyi_kartya2Alapjaiban változtatta meg a béren kívüli juttatások rendszerét a SZÉP Kártya. Ami korábban volt, már nincs, az átlag munkavállalót leginkább érintő hideg és meleg étkezési utalványok helyét a SZÉP Kártya vendéglátási alszámlája és az Erzsébet-utalvány veszi át. A Pénzügykutató Zrt. közleménye szerint azt vizsgálták, hogy az új rendszer valóban hozhat-e olyan megtakarításokat, amely indokolja az állami beavatkozást.

Mit válasszunk 2012-ben a cafeteriakeretből?

dolgozoNormális években ezt a cikket már két hónappal ezelőtt meg lehetett volna írni, az idén azonban csak a két ünnep között szállt fel a köd a 2012-es cafeteria szabályozás részleteiről. Amit tudni lehetett korábban, az annyi volt, hogy alapjaiban lesz újraírva a szabályozás. A kellemetlen változások ősszel nyilvánosságra kerültek, de hogy ez miért is lesz mégis nagyon jó, csak mostanra derült ki.

A béren kívüli juttatások új szabályai 2011. január 1-jétől

video2011. január elsejével a korábbi természetbeni juttatások megszűntek, a SZJA törvény e helyett egy teljesen új fogalomrendszert vezetett be: egyrészt vannak a kifizetőt terhelő, adó mellett adható juttatások, másrészt vannak a béren kívüli juttatások. Utóbbiakról beszél előadásában Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője.

Figyelem! Az üdülési csekk csak szeptember 30-ig adható béren kívüli juttatás!

attentionSok vállalkozás nem adta ki még teljes egészében a dolgozóinak az idei évre szánt üdülési csekkeket. Nem árt sietni, ugyanis a kormány döntése értelmében ennek a béren kívüli juttatásnak a kedvezményes adózása 2011. október 1-jével megszűnik. Bár az idén kiadott utalványok még egy évig felhasználhatók, kedvezményes adózással már csak szeptember 30-ig adható ez  abéren kívüli juttatás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy legalább egy héttel előtte – azaz a napokban – le kell adni az igénylést a Nemzeti Üdülési Szolgálatnak, különben a kiadás már októberre fog csúszni.

Mennyit keresnek a SZÉP-kártya piac résztvevői

szechenyi_kartya2Az idei évtől az üdülési csekket a Széchenyi Pihenő Kártya váltja majd fel a cafeteria rendszeren belül. Az OTP első kártyái már a felhasználóknál vannak, és a múlt héten az MKB Bank is jelezte, elindítja szolgáltatását. Utánajártunk, hol tart a kibocsátási folyamat, hogyan nőhet a SZÉP kártyák piaca, és összességében mekkora díj- és jutalékbevételhez juthat az OTP az új cafeteria-elemből.

Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) pontról pontra: igénylés, használat, ellenőrzés

szechenyi_pihenokartya2Széchenyi Pihenőkártya. Ez folyik a csapból is, mégsem tudod, mi a teendőd? Nem tudod, hogyan fogj neki, kinél igényeld, mit kell kitöltened, mennyi időbe telik, hogyan kerül a dolgozóhoz a kártya, és mit kell tenned, ha társkártyát is kér? Összefoglaltuk, és arra is kitértünk, mire ügyelj, hogy az adóellenőrzésnél se érjenek meglepetések.

adoreggeli
Pénzbeni és bérenkívüli juttatások az SZJA TV. megközelítésében
- Adóreggeli a PWC szakértőjével

AJÁNLÓ:  2011-től megszűnt a természetbeni juttatások fogalma. A jövőben ezt béren kívüli juttatásnak, illetve béren kívülinek nem minősülő egyéb juttatásnak nevezhetjük. Az adókötelezettség megítélése, különös jelentőséggel bír, főleg, ha az a munkáltatótól származik. Az üzleti utazásokon felmerült kiadások elszámolása a törvényi összefüggések ismeretében állapítható meg. Kérdés, hogy az Szja törvény alkalmazásában mi a különbség a kiküldetés, kirendelés és az üzleti utak elszámolásában. Szakértő előadónk gyakorlatorientáltan, példákon keresztül mutatja be az elszámolás aktuális kérdéseit.
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Az új cafeteria-rendszer 2012 elején indulhat

szechenyi_kartya2A jövő év elejére állhat fel az új cafeteria-rendszer, amelynek első eleme, a júliusban induló, a szálláshely-szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), a kormány azonban már dolgozik olyan új elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatáshoz kötnek – mondta Szatmáry Kristóf turizmusért felelős államtitkár sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Széchenyi Pihenő Kártya: Mennyi adható? Mennyibe kerül? De mire is használhatom?

blogHúsvét közeledtével lassan az amúgy leterhelt, de egyébként a „ki korán kel aranyat lel” hozzáállással nem megáldott sorstársak is elkezdenek azon gondolkodni, hogy hol töltsék nyári szabadságukat, illetve hogy azt milyen forrásból biztosítsák. Ha nem is a nyuszitól, de a kormány április 12-én kihirdetett rendeletétől új impulzust kaphattak mind a munkáltatók , mind  a munkavállalók. A sokáig csak találgatásokkal kísért Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) kibocsátásának és felhasználásának szabályairól alkotott ugyanis jogszabályt a kormány. A részletes szabályokra itt nem kívánok kitérni, hisz az elmúlt napokban ezt a sajtó sokat tárgyalta, csak pár olyan pontot kívánok felsorolni, amely a különböző döntési helyzeteket befolyásolhatja.

Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) 2011.: Járulékmentesen adható juttatási elem

uszikNépszerű lehet a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya), hiszen a járulékmentesen adhatnak a munkáltatók évi 300 ezer forintot dolgozóiknak pihenésre és egészségmegőrzésre. A kormány sokat vár az új kártyától, mely a számítások szerint 3-5 éven belül felpörgetheti a belföldi turizmust.

A kultúrautalvány sorsa a cafeteria rendszerben 2010-től

konyvesboltIdén megpecsételődött a kultúrautalvány sorsa: gyakorlatilag megszűnt ez a cafetériaelem. A munkaadók és a munkavállalók már tavaly sem szívesen választották a béren kívüli juttatás e formáját, idén pedig - mivel a munkabérnek megfelelő adót vetettek ki rá - szinte senki nem kér belőle. Vajon megszűnik a kultúrautalvány, vagy a forgalmazók megtartják, mondván, néhány év múlva reneszánszát éli majd? Utánajártunk.

Indul a cafeteria szolgáltatást támogató multi-pay kártya

multipay_cardJanuártól már használható az új cafeteria eszköz, a multi-pay névre keresztelt kártya, amely felváltja majdnem mindegyik természetbeni juttatás papíralapú jegyét. A mintegy 12 ezer elfogadóhelyből álló lista jelenleg még nagyrészt patikákat tartalmaz, de februártól számos élelmiszerlánc, szupermarket és más szolgáltató is csatlakozik. Várhatóan belép a BKV is az elfogadóhelyek sorába, így bérletet is lehet majd vásárolni a kártyára feltöltött egyenlegből.

 

Cafetéria 2011. Összefoglaló a cafetéria-rendszer tervezéséhez

ajandekA 2011. január 1-jétől életbe lépő adó- és járuléktörvény változások módosítják a béren kívüli juttatási rendszereket és az egyes juttatási elemeket. December első napjaiban megszületett a 2011. évi minimálbér összege, amely a jelenleg hatályos 73.500 Ft-ról január elsejétől 78.000 Ft-ra emelkedik. Ennek jelentősége, hogy a cafeteria rendszerek népszerű juttatási elemeinek kedvezményes adózású határai többségükben a mindenkori minimálbér meghatározott százalékában kerülnek megállapításra. >>>

Jelentős változások a cafeteria rendszerben

szja3Jelentősen átalakulhat jövőre a béren kívüli juttatások alkalmazása, mivel alapvető változások lépnek életbe a szabályozásban. Első pillantásra a legfontosabbnak az tűnhet, hogy jövőre 19 százalék lesz a kedvezményes juttatások adótartalma a mostani 25 helyett, ám a valódi átalakulást nem ez hozza majd.

Béren kívüli juttatások: Változások a szabályokban

puzzleIgaz, hogy még csak rövid idő telt el azóta, hogy 2010. november 19-én kihirdették a 2011. évi adótörvény-változásokat, de az új szabályok életbelépéséig hátralévő idő rövidsége miatt már most szükséges elkezdeni a jövő évi munkavállalói ösztönző rendszerek tervezését. Annak ellenére, hogy egyes béren kívüli juttatások továbbra is adókötelesek maradnak – sőt megszűnik az internetjuttatás adómentessége –, a vonatkozó adómérték csökkenése következtében a munkabér növelése helyett jövőre még inkább megéri a béren kívüli juttatások összegének emelésére helyezni a hangsúlyt.

Megkezdődött a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) felszámolása

udulesi_csekkA Kormány megalkotta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) felszámolásáról szóló szabályozást. A javaslat szerint 2011 elejétől az állam megszüntetheti az általa létrehozott alapítványokat csupán azzal az indoklással is, hogy a rendszer egyszerűsítése és hatékonyabbá tétele miatt van rá szükség.

Széchenyi Pihenő Kártya: Búcsú az üdülési csekktől

plastic_cardA kormány várakozásai szerint már a jövő szezonban használható lesz az üdülési csekket kiváltó Széchenyi Pihenő Kártya, amelyet szálláshely és egészségmegőrző szolgáltatásoknál, valamint vendéglátásnál lehet használni - mondta Horváth Endre turizmusért is felelős gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár.

A minimálbérrel növekedésével változik a béren kívüli juttatás

forint20A minimálbér növekedésének mértéke befolyásolja például a béren kívüli juttatások összegét, növeli az iskolakezdési támogatást, illetve a munkabérelőleget. A minimálbér 78 ezer forintra emelése egyben azt is jelenti, hogy ennél a közszférában sem lehet kevesebbet keresni jövőre

Cafeteria 2011: Jövőre is vonzó lehet!

cafeVárhatóan változtatás nélkül fogadják el a béren kívüli juttatásokra vonatkozó adómódosítási javaslatokat, így jövőre csökkenő és kedvezményes adóteherrel számolhatnak a cégek, ha béren kívüli juttatással toldják meg alkalmazottaik fizetését. Új juttatásként megújulási kártyát is kaphat a munkavállaló.

Marad az üdülési csekk

Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek. Megerősítette: szeptember végéig összesen hatvankét közalapítvány, a nemzeti üdülési alapítvány mellett többek között a holokauszt emlékközpont, a mozgókép közalapítvány tevékenységét is átvizsgálja a kabinet.

Üdülési csekk-biznisz

Egyetlen tollvonással megszünteti a kormány az üdülési csekkből az utóbbi egy évtizedben virágzó bizniszt építő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt, hogy a busás haszonnal járó üzletet saját érdekkörébe csatornázza – írja a HVG címlapsztorija.

Temették de mégis töretlen a Cafeteria sikere!

A Nexon felmérése szerint 2010-ben 15%-al nőtt a Cafeteria juttatások bruttó értéke. A pesszimista jóslatok ellenére növekedés tapasztalható, viszont a  kereten belül átrendeződött az igénybe vett elemek egymáshoz viszonyított aránya.

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: