"adóbevallás" címkéhez tartozó tartalmak

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallása. Mit tegyünk felszámolás esetén?

elelmiszerAz élelmiszerek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó gazdálkodóknak 2012. évtől kezdve évente be kell nyújtaniuk az élelmiszer-felügyeleti díjról készített bevallásukat, melynek határideje a tárgyév május 31. napja. A benyújtott bevallás alapján előírt díjfizetési kötelezettségnek is eleget kell tenni, mégpedig a tárgyév július 31. illetve a tárgyévet követő év január 31. napjáig. A felügyeleti díj megállapításának általános módja szerint a díj alapját a tárgyévet megelőző év árbevétele alapján kell megállapítani, mégpedig a díjköteles tevékenységek szerinti árbevétel adatok megadása alapján. Például a 2013. évre vonatkozó felügyeleti díj összeget a díjköteles tevékenységek 2012. évi árbevételének 0,1 százalékában kell megállapítani. A gyakorlatban felmerülő kérdés lehet - amelyet a vonatkozó jogszabály sem kezel egyértelműen -, hogy mi a teendő, ha a felügyeleti díj fizetésére kötelezett vállalkozás a jogutód nélküli megszűnéséről dönt.

A kisvállalati adóra (KIVA) vonatkozó előírások a NAV-tól: Kinek érdemes választani?

nav_logoA Magyar Közlöny 2012/136.(X.15.) számában kihirdetett, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (Katv.) 16. §-a értelmében a törvényben felsorolt alanyi kör (egyéni cég, kkt., bt., kft., zrt., szövetkezet és lakásszövetkezet, erdőbirtokossági társulat, végrehajtó iroda, ügyvédi iroda és közjegyzői iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, a külföldi vállalkozó illetve a belföldi üzletvezetési hellyel rendelkező külföldi személy) akként dönthet, hogy a vállalkozási tevékenysége alapján keletkező adó- és más közteherviselési kötelezettségét 2013-tól kisvállalati adó alanyaként teljesíti. Az alábbi tájékoztató röviden foglalja össze a kisvállalati adó legfontosabb szabályait.

Az adócsalásról - Interjú Sors Lászlóval, a NAV bűnügyi elnökhelyettesével

ellenorzesMa már gyakran megtörténik, hogy az adott cég még be sem adta a hamis adóbevallását, mi már tudjuk, hogy adócsalásra készülnek, azt is, hogy milyen módszerrel – mondta a Népszabadságnak adott interjúban Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi elnökhelyettese. Ezt nevezi a nyomozó megelőző bűnüldözésnek. Szerinte már nem éri meg az adócsalás, és módszereik egyre kifinomultabbak.

Ingatlan bérbeadásának szabályai 2012. - Személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség

rentA magánszemélynek az ingatlan bérbeadásából származó jövedelme külön adózóként történő kezelésére vonatkozó választási lehetősége - kivéve a kereskedelmi szálláshely szolgáltatásra irányuló tevékenységből származó jövedelmet - 2011. január 1-jétől megszűnt, mert a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 74. §-át hatályon kívül helyezték. Ebből következően a magánszemélynek az ilyen jövedelme utáni adókötelezettségére az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmaznia.

Evások és egyéni vállakozok bevallási határideje hétfő!

szamla1Az egyéni vállalkozók és az általános forgalmi adó fizetésére köteles magánszemélyek február 27-éig, hétfőig nyújthatják be a 2011-re vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásukat. Az eva hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak és a bevételi nyilvántartást vezető adózóknak is hétfőig kell beadniuk adóbevallásukat. A bevallási határidő idén azért csúszik február 27-re, mert február 25-e szombatra esik.

Adóbevallás 2012.: Legfontosabb határidők, amire az szja bevallásnál (evások, ekhózók, vállalkozói jövedelemadót fizetők is) figyelni kell!

konyvvizsgalatIndul az adóbevallási szezon, a napokban kapjuk kézhez  a munkáltatói és kifizetői igazolásokat a 2011-es jövedelmünkről. A személyi jövedelemadóbevallást  a tavalyi évhez hasonóan önadózással vagy munkáltatói  adómegállapítással teljesíthetjük. Összegyűjtötte a legfontosabb határidőket, amire az szja bevallásnál (evások, ekhózók, vállalkozói jövedelemadót fizetők is) figyelni kell 2012-ben. Nemcsak a bevallókra, a kifizetőkre és munkáltatókra is gondoltunk.

Adóbevallás 2012.

szamologep1Minden évben január 31-ig kell kiállítania a munkáltatónak (kifizetőnek) a foglalkoztatottak szja és ekho éves bevallásához szükséges igazolásokat. A NAV honlapjáról letölthető a 11M30-as igazolás mintája és kitöltési tájékoztatója.

Egyszerűsített adónyilatkozat a a 2011. évi személyi jövedelemadó bevallásához

nav_logoMegjelent az adóhivatal internetes oldalán az egyszerűsített adóbevallási nyomtatvány. Az A4-es méretű bevallásban összesen három adatot kell megadni, de ezt a lehetőséget csak azok választhatják, akik megfelelnek 13+1 feltételnek.

Szja 2011: Fontos határidők közelednek!

abakuszAz egyéni vállalkozók már beadták a 2010-es évről szóló személyi jövedelemadó bevallásukat, magánszemélyeknek és munkáltatóiknak, valamint az adóbevallást készítő számviteli szakembereknek azonban még bőven van mire figyelni az adóbevallási szezonban. Júniusig még 5 fontos határidőt kell szem előtt tartani.

Társaságiadó-alap számítását egységesítenék az EU-ban

szazalekAz Európai Bizottság javaslatot tett szerdán az EU területén működő vállalkozások adóalapjának egységes kiszámítási módjára. A javaslat célja a jogi bizonytalanság csökkentése. A javasolt közös konszolidált társaságiadó-alap (KKTA) azt jelentené, hogy a vállalatok az "egyablakos ügyintézés" előnyeit kihasználva intézhetnék az adóbevallásukat, és konszolidálhatnák az EU-n belül keletkező teljes nyereségüket, veszteségüket.

Az adóamnesztia 2011. év végéig él

tax_amnestyMindössze tíz százalék adót kellene fizetnie azoknak a magánszemélyeknek, akik hazautalják külföldön szerzett és  az ottani bankokban elhelyezett jövedelmüket. Az adóamnesztia 2011. év végéig él, ám az illetékes hatóságok a mai napig nem jelölték ki azokat a pénzintézeteket, ahová ezeket a pénzeket átutalhatnák az érintettek.

Közös megoldás a határon átnyúló adózás jogi szabályozására

euroMegoldhatják a határokon átnyúló tevékenységek adózási anomáliáit az Európai Bizottság közös uniós adópolitikára vonatkozó tervei; a közelmúltban bemutatott dokumentum hatékony megoldást jelenthet a globalizációval együtt járó adójogi problémákra Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss regionális adójogi partnere szerint.

Termékbeszerzések áfa szabályai az Európa Unión belül 2011.

eu_terkepAz áfatörvény fő szabálya szerint a Közösségen belüli termékbeszerzés után áfa fizetési kötelezettség keletkezik. Van azonban kivétel.  Ha a más tagállamból történt termékbeszerzések áfa nélkül számított összértéke a tárgyévet megelőző évben a 10.000 eurót nem haladja meg, illetve a tárgyévben nem haladja meg, akkor nem kell adót fizetni, legalábbis a magyar áfafizetés tekintetében. Az adott tagállamban azonban az eladó továbbra is felszámítja az áfát, és az árban megfizetteti a vásárlóval.

Újdonságok a személyi jövedelemadó bevallásnál

abakuszAz idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Cafeteria 2011. a pénztártörvény fényében. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagság.

nyugdijasAhogyan az ismeretes, alapvető változás előtt áll a magánnyugdíjpénztári rendszer Magyarországon. Mivel az eddig kötelező magánnyugdíjpénztári tagság a jövőben megszűnik, a munkáltatói tagdíj kiegészítés lehetősége is elvész. Az új szabályozás alapján 2011. január 31-ig kell eldönteniük a pénztártagoknak, hogy maradnak-e amagánnyugdíjpénztárban. Csak azoknak a tagoknak kell majd nyilatkozatot tenniük, akik a magánnyugdíj pénztáruknál kívánnak tagok maradni a jövőben is. Aki nem nyilatkozik, az automatikusan visszakerül az állami nyugdíjrendszerbe, és magánnyugdíjpénztári tagsági viszonya megszűnik 2011. március 1-jével.

Természetbeni juttatások adózásának változásai 2011.

ajandek22011-től a kifizetők által adott nem pénzbeli juttatás főszabályként a magánszemély összevonás alá eső jövedelme lesz, a juttató és a juttatásban részesülő személy között fennálló jogviszonynak megfelelően; kivéve, ha a törvény másként rendelkezik. Így munkaviszony esetén normál munkaviszonyos jövedelemként kell a nem pénzbeli juttatásból származó jövedelmet kezelni, ami jelentős adminisztrációs terhet ró a juttatóra.

Adóbevallás 2011.: Adókedvezményre jogosító kifizetői igazolások

tax_calculatorAz utóbbi években alaposan megnyírbálták az adókedvezményeket, de ahhoz, hogy ezeket érvényesíteni tudjuk, igazolást kell kapnunk róla a kifizetőtől. A kedvezményre jogosító igazolásokat legkésőbb február 15-ig kell kiadni.

 

Adóbevallás 2011.: Adómegállapítás, egyszerűsített bevallás vagy önadózás

tax_calculatorCikksorozatunk első részében ismertettük, hogy a bevallás elkészítéséhez a munkáltatótól mindenképpen meg kell kapni az éves összesített igazolást a jövedelmeinkről. Ennek, és persze egyéb jövedelmeink ismeretében kell nyilatkozni, hogyan az adóbevallás melyik formáját választjuk.

Adóbevallás 2011.: A munkáltatói jövedelemigazolás kiadása

tax_calculatorIndul az adóbevallási szezon, hamarosan számot kell adni a 2010-ben elért jövedelmeinkről. Először az egyéni vállalkozóknak és az evásoknak, majd a magánszemélyeknek és a társaságoknak. A bevallásokhoz szükséges igazolások jórészét már januárban ki kell adni – cikksorozatunk első részében a munkáltatói igazolással foglalkozunk.

A személyi jövedelemadó bevallás nyilatkoztatással kezdődik

adozas3A munkavállalók tájékoztatásával elkezdődött az idei adóbevallási szezon, a legtöbb munkahelyen ezekben a napokban kell nyilatkozniuk a dolgozóknak, hogy maguk kívánják-e megállapítani és bevallani a 2010-es jövedelmeik után az adót, vagy arra a munkaadót kérik fel.

Módosuló önellenőrzés január 1-től. Figyelem!

new_economyAz önadózás elvére épülő adóigazgatás rendszerében az adóalanyok maguk vallják be, hogy szerintük mennyi az annyi; azaz van-e fizetési kötelezettségük vagy nincs. Az Állam ellenőrző hatósága pedig a vallott adatokat vagy elhiszi, vagy nem, vagy ellenőrzi, vagy nem. A rendszer több mint két évtizede működik. Az önadózás elvéből azonban nem csak az ellenőrzés, hanem az önellenőrzés megengedésének szükségessége is következik. Hiszen hiba, tévedés bármikor előfordulhat, így, ha az adózók maguk állapítják meg az adóikat, akkor joguk is van azokat helyesbíteni.

A környezetvédelmi temékdíj bevallás önellenőrzése

palackAz elmúlt időszakban megszaporodtak a környezetvédelmi termékdíj bevallások önellenőrzésének lehetőségével és módjával kapcsolatos kérdések. Jelen cikk célja összefoglalni a kijavítás, a pótbevallás és az önellenőrzés közötti különbségeket, valamint az önellenőrzés elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos teendőket.


Adóbevallási- és befizetési határidők a következő két hétre (08.25.-09.06.)

Adóbevallási, adóbefizetési határidők, havi bevallás, adatszolgáltatás 2010.szeptember 6-ig.

Adóbevallási- és befizetési határidők a következő két hétre (08.12.-08.25.)

Adóbevallási, adóbefizetési határidők, havi bevallás, adatszolgáltatás 2010. augusztus 25-ig.

Adóbevallási- és befizetési határidők a következő két hétre (06.30.-07.12.)

Adóbevallási, adóbefizetési határidők, havi bevallás, adatszolgáltatás 2010. július 12-ig.

Adóbevallási- és befizetési határidők a következő két hétre

Adóbevallási, adóbefizetési határidők, havi bevallás, adatszolgáltatás 2010. június 30-ig.

Adóbevallási- és befizetési határidők a következő két hétre

Adóbevallási, adóbefizetési határidők, havi bevallás, adatszolgáltatás 2010. június 15-ig

Szja bevallás: A svédeknél egyszerűbb

Az adózás a szükséges rossz, ami a jóléti társadalmakat, az államot életben tartja. A svédeknél már egy sms-ben is el lehet intézni, míg itthon az egyszerűsítések ellenére is nehézkes folyamatnak számít. Megnéztük az elektronikus adóbevallás formáit, és hogy más európai országban milyen szélsőségek jellemzik.

Még 11 napunk van az adóbevallásra

Kevesebb mint két hét maradt arra, hogy ki-ki elkészítse, és az adóhatósághoz eljuttassa személyi jövedelemadó (szja) bevallását.

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: