"adóelőleg" címkéhez tartozó tartalmakDecember 20. (csütörtök) - Fontos adózási határidő!
December 20-a (csütörtök) több szempontból is fontos adózási határidő. Egyrészt ez a határideje az adófeltöltéseknek, másrészt az év utolsó adóelőleg megfizetésének. Ugyancsak december 20-ig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót fizetők körébe bejelentkezni, vagy abból kijelentkezni. A határidő majd 600 ezer céget, vállalkozást érint!
Adóelőleg-kiegészítés (feltöltési) kötelezettség december 20-ig!
A társaságok jelentős részének az idén még egyszer egy fontos döntést kell meghozniuk: mi módon teljesítsék adóelőleg-kiegészítési (a köznyelv szerint feltöltési) kötelezettségüket? A korábban csak a társasági adóban ismert intézmény fokozatosan elterjedt, és most már alaposan felkészültnek kell lennie annak, aki minden adónemben teljesíteni kívánja december 20-ai kötelezettségét. A következő 10 + 1 pontban azokra a 2012-t érintő változásokra hívom fel a figyelmüket, amelyekkel a társaságoknak számolni kell a 2012. évi társaságiadó-feltöltés kalkulációja során.
| Évközi adótörvény-változások 2012: korlátozzák a készpénzfizetést, jön az áfa-analitika
Az egyes adótörvényeket módosító salátatörvény több jogszabályt módosít. Többek között 2013-tól korlátozták a céges készpénzforgalmat, részlegesen kötelező áfaanalitikát írnak elő, állandósítják a közműcégek különadóját. A telefonadó az idén még kevesebb lesz mint jövő évtől.
| Adótörvények a gyakorlatban - Szja., Tb. járulékok, Ellátások - Országos Adókonferencia
AJÁNLÓ: A gazdasági szakemberek már megismerkedtek a 2012. január 1-jétől bekövetkezett jogszabályi változásokkal, többek között a járulék kifizetéssel, az új fogalmak és adónemek bevezetésével. Rendezvényünkön a változások gyakorlati oldalát ismerhetik meg. Résztvevőinknek lehetőségük lesz a mindennapi munka során felvetődött kérdések megvitatására, előadóink felhívják a figyelmet a gyakori hibákra, és segítenek azok elkerülésében!
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
| Ingatlan bérbeadásának szabályai 2012. - Személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség
A magánszemélynek az ingatlan bérbeadásából származó jövedelme külön adózóként történő kezelésére vonatkozó választási lehetősége - kivéve a kereskedelmi szálláshely szolgáltatásra irányuló tevékenységből származó jövedelmet - 2011. január 1-jétől megszűnt, mert a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 74. §-át hatályon kívül helyezték. Ebből következően a magánszemélynek az ilyen jövedelme utáni adókötelezettségére az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmaznia.
| 2012-ben is módosúltak az ingatlan-bérbeadás szabályai
Kedvezően változtak az ingatlan-bérbeadás szabályai az idei évtől. A többi között a lakását bérbe adó magánszemély levonhatja a bérleti díjból származó bevételéből az általa más településen bérelt lakóingatlan bérleti díját. Összeszedtük a legfontosabb módosításokat.
| Ismét elszámolták az eva-bevételt
Az egyszerűsített vállalkozói adó szerinti adózást december 20-ig választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve eddig az időpontig lehet kijelentkezni is az eva alól. 2012-től az eva-körbe jelentkezés bevételi értékhatára 25 millióról 30 millió forintra emelkedett. További változás, hogy az eva kulcsa 30 százalékról 37 százalékra nőtt. Az eddig adatok szerint a kormány elszámolta az idei EVA-bevételi tervet.
| Adójóváírás 2011: Az szja kulcs változásával átalakult az igénybe vehető összeg és a jogosultsági határ összege is
Az adójóváírás rendszere az előző évek szabályozásához képest a 2011-es adóévre nem változik, de az szja-kulcs változásával átalakult az igénybe vehető összeg és a jogosultsági határ összege is. Az adójóváírás az adóévben megszerzett bér és arra tekintettel megállapított adóalap-kiegészítés együttes összegének 16 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 12 100 forint (éves szinten összesen 145 200 forint), feltéve, hogy a magánszemély összes jövedelme az adóévben nem haladja meg a jogosultsági határt, a 2 millió 750 ezer forintot.
| Érvényesíthetik a családi kedvezményt, akiknek nem munkaviszonyból származik a jövedelmük
A családi kedvezményt azok is érvényesíthetik, akiknek nem munkaviszonyból származik a jövedelmük; mivel az erre vonatkozó nyilatkozat megtételére nem tartalmaz határidőt a személyi jövedelemadóról szóló törvény, nem igaz, hogy január 20-án lejárt a nyilatkozat megtételének határideje.
| Adószámmal rendelkező magánszemély foglalkoztatásával kapcsolatos kötelezettségek
Főszabály szerint az adószámos magánszemély által számlázott bevétel után nem kell a kifizetőnek adóelőleget levonnia. Amennyiben azonban nem egyéni vállalkozóról vagy őstermelőről van szó, akkor nyilatkozatban kérheti a kifizetőtől az adóelőleg levonását. Amennyiben az adószámos magánszemély biztosítási kötelezettséget megalapozó jogviszony keretében foglalkoztatott, akkor a foglalkoztató az ezzel kapcsolatos összes kötelezettséget köteles teljesíteni, így a járulékok megállapítása, bevallása, megfizetése, levonása.
| Nyugdíj és tb-járulék-fizetés új szabályai 2011.
Az új néven futó természetbeni juttatások az idén már nem képeznek járulékalapot, ám egyes juttatások után a munkáltatót 27 százalék egészségügyi hozzájárulás terheli - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. Az alábbiakban az adóhatóság tájékoztatóját közöljük.
| A cégnek bérbeadott ingatlan adózása 2011-től
Ha cégnek adok bérbe ingatlant, akkor hogyan, milyen mértékben és milyen módon kell adóznom ezután a szerződés után? Például EHO-t is kell fizetnem? Az adót teljesen függetlenül kell fizetnem más jövedelmemtől? A 2011-es év elejétől módosultak az ingatlan-bérbeadás szabályai. A cikkben megvizsgáljuk és részletesen bemutatjuk a változásokat, számításokat is mellékelve a könnyebb érthetőség érdekében.
| Adóelőleg-nyilatkozat 2011.: Mire figyeljünk?
A január fontos időszak a munkáltatók és a munkavállalók számára egyaránt, hiszen jellemzően ekkor nyilatkoznak a munkavállalók az adóelőleg megállapításánál figyelembe vehető körülményekről. Az idén ugyanakkor a változások miatt hatványozottan fontos az odafigyelés!
Adóelőleg nyilatkozat minták a 2011. évre
Az szja törvény rendelkezései szerint a munkáltató, kifizető köteles tájékoztatni a magánszemélyt az adóelőleg-nyilatkozat megtételének lehetőségéről, illetve mellőzésének adójogi következményeiről az adóév első kifizetését megelőzően. A 2010. január 1-jétől életbe lépett szabály szerint nincsen kötelezően alkalmazandó nyomtatványforma, vagyis bármely írásos formában tett nyilatkozat megfelel, amely megfelel a kötelező kelléki követelményeknek. Töltse le az iratmintákat ITT: >>>
| Társasági adóelőleg, iparűzési adóelőleg: Kötelezettségek és határidők év végén
Az év vége közeledtével a társaságoknál újra felmerül a feltöltési kötelezettség, vagyis az, hogy bizonyos adónemeknél december 20-ig az addig befizetett adóelőlegeket ki kell egészíteni az éves szintű adókötelezettség várható összegére. A feltöltési kötelezettség alapvetően minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozásra, valamint az evatörvény hatálya alá eső cégekre vonatkozik, egyes esetekben azonban a törvény mentesít a kötelezettség alól.
| Társasági adóelőleg, iparűzési adóelőleg befizetési határidő: december 20.!
Beszámolójukat a naptári év alapján készítő vállalkozásoknak december 20-i hatállyal kell az éves várható adó összegére kiegészíteni a 2010-ben már megfizetett társasági-, és iparűzési adóelőlegeket.
| Adótörvények 2011 Szja Tb. járulék Eho Art Országos Adókonferencia
AJÁNLÓ: Az Országgyűlés elfogadta a 2011-es adótörvényeket, a törvényjavaslat szerint egykulcsos személyi jövedelemadó kerül bevezetésre, jelentős családi kedvezményekkel. Egy sor egyéb törvénymódosítást is tartalmaz a elfogadott törvény, ezek a tavaly megkezdett adóadminisztrációs terhek csökkentéséről, európai uniós jogharmonizáció érvényesítéséről, és további, kisebb módosításokról szólnak. Jöjjön el rendezvényünkre és készüljön fel időben a változásokra!
Tegye fel előre, a jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
- Adójóváírás: Ha a munkavállaló nyilatkozik, hogy csak a munkáltatótól kap jövedelmet, akkor a jogosultsági határ elérése után lehetséges-e hogy továbbra is kapjon adójóváírást (természetesen a jogszabály szerinti csökkentett összeget)?
- Családi kedvezmény: Évközben is megosztható lesz vagy csak év végén?
| Adótörvények 2011. Szja Tb. járulék Eho Art Országos Adókonferencia
AJÁNLÓ: A személyi jövedelemadózás a jövő évi adótörvény módosítás egyik alappillére. Az adóigazgatás területén az egyszerűsítés a cél, valamint kiemelt szerepet kap az adóigazgatási súlypontáthelyezés, a döntési jogkörök és jogorvoslati lehetőségek várható módosulása. Előadóink összefoglalva, tematikusan ismertetik a jövő évi változásokat, segítik a felkészülést az új szabályozásra. | Helyi iparűzési adó változásai - Összefoglalás
A parlament 2010. június 21-én elfogadta azt a törvénymódosítást, amely alapján a helyi iparűzési adóval kapcsolatos feladatok ismét visszakerülnek a helyi önkormányzatokhoz.
| A szakképzési hozzájárulás 2010. évi előlege Országos Adókonferencia
Ajánló: A szakképzési hozzájárulás 2010. évi előlegének bevallása befizetése közeledik. Az előleg bevallásával, elszámolással foglalkozó szakemberek számára elengedhetetlen, hogy megismerjék a szabályozást, valamint választ kapjanak a mindennapi munkájukban felmerült kérdésekre!
A szakképzési hozzájáruláshoz kapcsolódó cikkek:
| Még 11 napunk van az adóbevallásra
Kevesebb mint két hét maradt arra, hogy ki-ki elkészítse, és az adóhatósághoz eljuttassa személyi jövedelemadó (szja) bevallását.
| | |
|
|
|
Friss hírek
|
A kisvállalati adóalanyok (KIVA) nem igényelhetnek vissza szakképzési hozzájárulást2013-05-23 18:18:14
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény [Katv.] 21. § (2) bekezdés c) pontja kimondja, hogy a kisvállalati adó alanya mentesül a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény [Szhtv.] 5. § a) pontja értelmében az adózó a szakképzési hozzájárulást gyakorlati képzés megszervezésével is teljesítheti.
NGM: változások várhatók a kisvállalkozásokat érintő adók terén2013-05-23 15:33:39
A saját háza táján kellene először körülnéznie Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a finomhangolás jegyében, amikor azt vizsgálja, miért választották a kormány által vártnál kevesebben a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata). Egyfelől a jelenleg hatályos törvényszöveg rosszul fogalmazza meg, ki számít főállásúnak, ebből következően pedig mellékállásúnak, másfelől az adóhatóság és a minisztérium értelmezése szerint dupla járulékfizetés terheli a kisadózókat, ha egy másik vállalkozásban is közreműködnek egyéni vagy társas vállalkozóként, amivel elijesztették a vállalkozásokat.
Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás2013-05-14 05:56:00
Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.
|
| |
Legyakoribb címkék
1042-es adóbevallás,
1053 bevallás,
1053K,
10m30,
113/2010. (IV. 13.) Korm.
rendelet,
13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet,
13/2006. SZMM rendelet,
15/2009. (VII.24.) SZMM rendelet,
16%-os egykulcsos adó,
1991. évi IV. törvény,
1991. évi XXXIV. törvény,
1995. évi CXIX. törvény,
2001. évi CI. törvény,
2008/9/EK Irányelv,
2010. évi XII. törvény,
22/2009. (X. 16.) PM rendelet,
282/2011/EU,
3 hónapja regisztrált munkanélküli támogatása,
32/2005. (X. 21.) PM rendelet,
800/2008_(VIII.06.) EK Bizottsági rendelet,
98 %-os különadó,
98 százalékos adó,
98 százalékos különadó,
a munkába járás költségtérítése,
ACM,
Ácsné Molnár Judit,
adásvételi szerződés,
adatbázis,
adatkezelés,
adatszolgáltatás,
adatvédelem,
adatvédelmi törvény,
ado,
adó 2011,
adó 2011.,
adó visszaigénylés,
adó visszatérítés,
adó-visszaigénylés,
adóalany,
adóalanyiság,
adóalap,
adóalap-megosztás,
adóamnesztia,
adóbefizetés,
adóbevallás,
adóbevallás 2011,
adóbevétel,
adóbírság,
adócsalás,
adócsomag,
adócsomag 2011,
adócsökkenés,
adócsökkentés,
adócsökkentés egykulcsos szja,
adóegyezmény,
adóeljárás,
adóelkerülés,
adóellenőrzés,
adóellenőrzés 2011.,
adóelőleg,
adóelőleg nyilatkozat,
adóelszámolás,
adóemelés,
adóév,
adófizetés,
adófizetési kötelezettség,
adófolyószámla,
adóharmonizáció,
adóhatóság,
adóhátralék,
adóhiány,
adóigazolás,
adójog,
adójogszabály,
adójóváírás,
adójóváírás 2011,
adójóváírás 2011.,
adókedvezmény,
adókedvezmények,
adókerülés,
adókiutalás,
adókonferencia,
adóköteles,
adóköteles eredmény,
adóköteles juttatás,
adóköteles nyeremény,
adókötelezettség,
adókulcs,
adólevonás,
adólevonási jog,
adomány,
adómegállapítás,
adómegtakarítás,
adómentes,
adómentes értékesítés,
adómentes juttatás,
adómentes juttatások,
adómentes természetbeni juttatás,
adómentes üzleti ajándék,
adómentesség,
adómérték,
adónyilatkozat,
adónyomozás,
adónyomozó,
adóoptimalizálás,
adóparadicsom,
adópolitika,
adóraktározási eljárás,
adóreform,
adóreggeli,
adórendőrség,
adórendszer,
adórendszer 2011,
adórendszer 2011.,
adós,
adóslista,
adósság,
adósságbehajtás,
Adósságcsökkentő alap,
adósságspirál,
adószám,
adószám felfüggesztés,
adószám törlése,
adószámos magánszemély,
adótábla,
adótanácsadó,
adótartozás,
adóteher,
adóterhelés,
adótervezés,
adótörvény,
adótörvény 2011,
adótörvények,
adótörvények 2011,
adóváltozás,
adóváltozások 2011,
adóvégrehajtás,
adóvizsgálat,
adózás,
adózó,
adóztatás,
Advanced Pricing Agreement,
áfa,
áfa 2011,
áfa adóalany,
áfa bevallás,
áfa csomag,
áfa irányelv,
áfa kód,
áfa konferencia,
áfa levonási szabályok 2011,
áfa optimalizálás,
áfa reggeli,
áfa regisztráció,
áfa szabályok,
áfa törvény,
áfa végrehajtási rendelet 2011,
áfa visszatérítés,
áfa-csomag,
áfa-törvény,
áfacsalás,
áfacsomag,
áfakonferencia,
áfakör,
áfakötelezettség,
áfakulcs,
áfakulcs csökkentés,
áfamentes,
áfaoptimalizálás,
áfarés,
áfaszabályozás,
áfatervezés,
áfatörvény,
áfatörvény 2011,
ajándék,
ajándéksorsolás,
ajándéksorsolás adókötelezettsége,
ajándéktárgy,
ajándékutalvány,
ajánlati biztosíték,
ajánlati felhívás,
ajánlatkérés,
ajánlatkérő,
ajánlattétel,
ajánlattevő,
alanyi adómentesség,
alapbér,
alapszabadság,
alkalmi munka,
alkalmi munkás,
alkalmi munkavállaló,
alkalmi munkavállalói könyv,
alkotmány,
Alkotmánybíróság,
államcsőd,
államháztartás,
államháztartási hiány,
államháztartási szakirány,
Állami Adósságkezelő Központ,
állami nyugdíjrendszer,
állandó tartózkodás joga,
állandó telephely,
állás,
álláskeresési járadék,
alvállalkozás,
AM könyv,
Amadeus adatbázis,
Andrási Jánosné,
angol nyelvű tréning,
angol tréning,
Angyal József,
APA,
apasági szabadság,
APEH,
apport,
ár,
arányosított adójóváírás,
árbevétel,
áremelés,
árengedmény,
árfolyamnyereség,
árstabilitás,
art,
art 2011,
árukapcsolás,
áruminta,
áruminta adózása,
árvaellátás,
árverezés,
árverseny,
átalányadó,
atipikus foglalkoztatási formák,
átlagbér,
átlagkereset,
átláthatósági biztos,
átláthatósági megállapodás,
átmenő utazás költsége,
átszervezés,
átutalás,
auditálás,
autópályadíj,
Bagdi Lajos,
baleseti táppénz,
bank,
bankadó,
Bartos Gyula,
bedolgozói jogviszony,
befektetés,
behajtás,
belföldi fuvarozó,
bér,
bérbeadás,
béremelés,
béren kívüli juttatás,
béren kívüli juttatások,
bérenkívüli juttatás,
bérjegyzék,
bérkiegészítés,
bérkompenzáció,
bérleti konstrukció,
bérletjuttatás,
bérminimum,
bérmunka,
bérpótlék,
bérpótló juttatás,
bérrendezés,
bérszámfejtés,
beszámítás,
beszámoló,
betegállomány,
betegszabadság,
bevallás,
bevallási határidő,
bírósági eljárás,
bírósági végrehajtás,
bírság,
bizony,
biztosítási kötelezettség,
biztosított,
blog,
bónuszakció,
Borsányi-Bognár Levente,
Botka Erika,
büdzsé,
cafeteria,
cafeteria 2011,
cafeteria 2011.,
cafeteria kártya,
cafeteria kártya 2011,
cash flow,
cash-flow,
cégautó,
cégautó adó,
cégautóadó,
cégbíróság,
cégeljárási törvény,
cégelszámolás,
cégjegyzék,
célmegvalósítás,
céltartalék,
családi adóalap-kedvezmény,
családi adókedvezmény,
családi adózás,
családi kedvezmény,
családi pótlék,
Csátaljay Zsuzsanna,
Csatlós Csilla,
Csatlós Csilla követeléskezelési szakértő,
csekély értékű ajándék,
csoportos adóalany,
csoportos létszámcsökkentés,
csőd,
csődbűntett,
csődegyezség,
csődeljárás,
csődtörvény,
csődvédelem,
csökkentett adattartalmú bevallás,
Czöndör Szabolcs,
Dán Bernadette,
Debreczeni László,
Deloitte,
devizás könyvvezetés,
devizás számla,
devizás tételek,
devizás ügyletek elszámolása,
devizaszámla,
diákmunka,
díjszabás,
direkt marketing,
dm,
dolgozó,
dr,
Dr. Ágoston Katalin,
Dr. Andrási Jánosné,
Dr. Asztalos Gézáné,
Dr. Barna Orsolya,
dr. Bogdán Zsuzsa,
Dr. Bogdán Zsuzsanna
,
Dr. Bogdán Zsuzsanna,
dr. Boros Richárd,
dr. Csátaljay Zsuzsanna,
Dr. Farkas Alexandra,
dr. Fribiczer Gabriella,
dr. Gyulavári Tamás,
Dr. Gyuricsku Eszter,
Dr. Honyek Péter,
dr. Kerepesy Krisztián,
dr. Kövesdy Attila,
Dr. Kulcsár Zoltán,
Dr. Kulisity Mária,
dr. Lengyel Balázs,
dr. Lukács Andrea,
Dr. Márkus Csaba,
Dr. Molnár László,
Dr. Németh Nóra,
Dr. Papp Adrienn,
Dr. Szarvas Júlia,
Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf,
Dr. Tátrai Tünde,
dr. Vámosi-Nagy Szabolcs,
Dr. Zsohár Istvánné,
E 101-es nyomtatvány,
e közbeszerzés,
e-beszámoló,
e-közbeszerzés,
e-számla,
e-számla archiválása,
e-számlázás,
E101-es nyomtatvány,
EDI számla,
egészségbiztosítás 2011,
egészségbiztosítási járulék,
egészségkárosodási ellátás,
egészségügyi ellátás,
egészségügyi hozzájárulás
,
egészségügyi hozzájárulás,
egészségügyi járulék,
egészségügyi szolgáltatási járulék 2011,
EGT,
egybeszámítás,
egybeszámítási szabályok,
egybeszámítási szabályok 2011,
egyéb ajándék,
egyéni cég,
egyéni vállalkozó,
egykulcsos adó,
egykulcsos adórendszer,
egykulcsos rendszer,
egykulcsos személyi jövedelemadó,
egykulcsos szja,
egyszerű eljárás,
egyszerűsített adóbevallás,
egyszerűsített bevallás,
egyszerűsített eljárás,
egyszerűsített éves beszámoló,
egyszerűsített felszámolás,
egyszerűsített foglalkoztatás,
egyszerűsített foglalkoztatási törvény,
egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás,
egyszerűsített munkaszerződés,
egyszerűsített számla,
egyszerűsített szja bevallás,
egyszerűsített vállalkozási adó,
egyszerűsített vállalkozási törvény,
egyszerűsített vállalkozói adó,
eho,
ekho,
elbocsátás,
elektronikai hulladék,
elektronikus aláírás,
elektronikus beszámoló,
elektronikus bevallás,
elektronikus juttatáskártya,
elektronikus közbeszerzés
,
elektronikus közbeszerzés,
elektronikus közbeszerzés 2011,
elektronikus közzététel,
elektronikus számla,
elektronikus számla kontírozása,
elektronikus számlázás,
elektronikus utalvány,
elévülés,
elévülési idő,
elévülési szabályok,
elit,
eljárási illeték,
eljárási illetékkötelezettség,
ellenőrzés,
ellenőrzési irányelv,
ellentmondás,
előleg,
előleg számla,
előlegigénylés,
előlegszámla,
előrehozott öregségi nyugdíj,
Előzetes hatósági ármegállapítás,
előzetes vitarendezés,
elszámolás,
elvárt jövedelem,
engedményezés,
építési beruházások,
értékcsökkenés,
értékesítés,
értéknövelő beruházás,
érzelmi intelligencia,
esélyegyenlőségi terv,
eszközbeszerzési pályázat,
étkezési juttatás,
étkezési utalvány,
EU,
európai egészségbiztosítási kártya,
európai fizetési meghagyás,
év végi zárás,
eva,
eva 2011.,
eva kalkulátor,
eva-kulcs,
evaelőleg,
éves beszámoló,
EVIG,
faktoring,
fantomcég,
fejlesztési támogatás,
fejlesztéspolitika,
feketefoglalkoztatás,
feketelista,
feketemunka,
félállás,
felhatalmazói levél,
felmondás,
felmondási idő,
felmondási védelem,
felnőttképzés,
felnőttképzési szerződés,
felsőoktatási törvény 2011,
felszámolás,
felszámolási eljárás,
felszámolási indítvány,
felszámolási kérelem,
feltételes adómegállapítási eljárás,
FEOR-08,
fiktív gazdasági esemény,
fiktív számla,
fiktív számlázás,
fiktív ügyletek,
finanszírozás,
fizetés,
fizetés nélküli szabadság,
fizetésemelés,
fizetési fegyelem,
fizetési felszólítás,
fizetési haladék,
fizetési halasztás,
fizetési határidő,
fizetési kedvezmény,
fizetési könnyítés,
fizetési meghagyás,
fizetési meghagyásos eljárás,
fizetőképességi nyilatkozat,
flow,
foglalkoztatás,
foglalkoztatási támogatás,
foglalkoztatói bejelentés,
foglalkoztatói hozzájárulás,
foglalkoztatottság,
fogyasztási adó,
fogyasztóvédelmi bírság,
fogyatékkal élő munkavállaló,
fordított adózás,
fordított adózású ügyletek,
forrásadó,
Frascati-kézikönyv,
Fribiczer Gabriella,
fuvarozás,
garantált bér,
garantált bérminimum,
gazdaság,
gazdaságátadás,
gazdasági növekedés,
gazdasági reform,
gazdaságpolitika,
gépjármű adó,
gépjármű költségelszámolás,
gépjárműadó,
globalizáció,
google számla elszámolása,
gyed,
gyemekgondozási segély,
gyermekágyi segély,
gyermekgondozási díj,
gyermekkedvezmény,
gyes,
gyűjtőszámla,
hagyatéki eljárás,
halasztás,
halasztott adó,
halasztott fizetés,
hamburgeradó,
háromszögügylet,
határozott idejű elszámolás,
határozott idejű foglalkoztatás,
határozott idejű munkaviszony,
határozott idejű munkaviszony megszüntetése,
hatósági eljárás,
hátrányos helyzetű munkavállaló
,
házipénztár,
háztartási munka,
Hegedüs Sándor,
helyi adó,
helyi iparűzési adó,
helyi iparűzési adó 2011,
helyi iparűzési adó bevallás,
hiánypótlás,
hideg étkezési utalvány,
hidegétkezési utalvány,
hidegétkeztetési utalvány,
hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás,
hitel,
hitelbiztosítás,
hitelintézeti különadó,
hivatali út,
Horváthné Szabó Beáta,
hozam,
hozzáadottérték-adó,
HR,
hulladék,
hulladékgazdálkodás,
hulladékgazdálkodási konferencia,
hulladékgazdálkodási törvény,
hulladékhierarchia,
hulladékkereskedő,
hulladékkezelés,
hulladéklista,
hulladéknyilvántartás,
idegenforgalmi adó,
idénymunka,
idénymunkás,
időarányos juttatások,
időbélyeg,
időgazdálkodás,
IFRS,
IFRS beszámoló,
illeték,
illetékmentesség,
illetéktartozás,
IMF,
immateriális javak,
immateriális szolgáltatás,
immateriális szolgáltatások,
import áfa,
importáfa,
importszolgáltatás,
in-house beszerzés,
in-house beszerzések,
infláció,
ingatlan,
ingatlan bérbeadás,
ingatlan bérlés,
ingatlan-bérbeadás,
ingyenes átadás,
ingyenes juttatás,
ingyenes ügylet,
ingyenes ügyletek,
inkasszó,
innovációs járulék,
innovációsjárulék-csökkentés,
InterGIRO 2,
internet támogatás,
internetjuttatás,
internetutalvány,
intézmény akkreditáció,
intézményakkreditáció,
Intrastat,
ipa,
iparűzési adó,
iparűzési adóelőleg,
iskolakezdési támogatás,
itézményi akkreditáció,
járulék,
járulék fizetés,
járulékalap,
járulékfizetés,
járulékfizetés 2011.,
járulékfizetési kötelezettség,
járulékkedvezmény,
járulékváltozás,
játékadó,
jelenléti ív,
jelzálog,
jelzálogjog,
jogi személy felelőssége,
jogi személyeknek nyújtott ingyenes juttatás,
jogorvoslat,
jogorvoslati esetek,
jogviszony,
jövedéki adó,
jövedelem,
jövedelemadó,
jövedelemigazolás,
Juhász József,
K+F,
K+F adókedvezmény,
K+F dokumentáció,
k+f tevékenység,
K+F tevékenységek,
kafetéria,
KAFIG,
KAIG,
kamatadó,
kamatjövedelem,
kamerás megfigyelés,
kapcsolt vállal,
kapcsolt vállalkozás,
kapcsolt vállalkozás bejelentése,
kapcsolt vállalkozások,
kapitalizmus,
kartell,
kártérítés,
KAVIG,
Kbt,
kbt.,
kedvezményes adó,
kedvezményes áfakulcs,
kedvezményes közteher,
kedvezményes nyugdíj,
képzés,
képzési dosszié,
képzési költség,
keresetkiegészítés,
kereskedelmi csomagolás,
kereskedelmi gázolaj,
kereskedelmi törvény,
keresőképtelen,
keresőképtelenség,
keresőoptimalizálás,
keretmegállapodásos eljárás,
késedelmes fizetés,
késedelmi pótlék,
készenlét,
készpénzfizetés,
kettős adóztatás,
kezesség,
kézizálog,
kifizetői igazolás,
kifizetőt terhelő adó,
kiküldetés,
kiküldetési rendelvény,
kintlévőség,
kintlevőségek behajtása,
kintlévőségek kezelése,
kintlévőségkezelés,
kirendelés,
kirendelés elszámolása 2011.,
kirívóan alacsony ellenszolgáltatás,
kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatás,
kisajátítási eljárás,
kisértékű perek,
kiszervezés,
KKTA,
kkv,
kockázatkezelés,
kockázatmenedzsment,
kommunális adó,
konferencia,
konfliktuskezelés,
konszolidált beszámoló,
konszolidált éves beszámoló,
kontírozás,
konvergenciaprogram,
konvergenciaprogram 2011.,
konyveles,
korengedményes nyugdíj,
korkedvezményes nyugdíj,
kormánytisztviselő,
korrupció,
költségcsökkentés,
költségelszámolás,
költségszámla,
költségtérítés,
költségtérítés elszámolása 2011,
költségvetés,
költségvetési csalás,
költségvetési deficit,
költségvetési törvény,
könyvelés,
könyvelő,
könyvelő továbbképzés,
könyvelői felelősség,
könyvvezetés,
könyvvitel,
könyvvizsgálat,
körbetartozás,
környezetvédelmi temékdíj,
környezetvédelmi termékdíj,
környezetvédelmi termékdíj 2011,
környezetvédelmi termékdíj 2011.,
környezetvédelmi termékdíj bevallás 2011,
környezetvédelmi termékdíj önellenőrzés,
környzetterhelési díj,
környzetvédelmi termékdíj,
kötelező,
kötelező részajánlattétel,
követelés,
követelés behajtás,
követelésbehajtás,
követeléskezelés,
követelésmenedzsment,
közbeszerzés,
közbeszerzés 2011,
közbeszerzés konferencia,
közbeszerzés konferencia 2011,
közbeszerzés szakmai reggeli,
közbeszerzés törvény 2011,
Közbeszerzések Tanácsa,
közbeszerzési dokumentáció,
Közbeszerzési Döntőbizottság,
közbeszerzési eljárás,
közbeszerzési értékhatárok,
közbeszerzési konferencia,
közbeszerzési pályázat,
közbeszerzési reform,
közbeszerzési szerződés,
közbeszerzési törvény,
közbeszerzési törvény 2010.,
közbeszerzési törvény 2011,
közbeszerzési törvény 2011.,
Közbeszerzési Zöld könyv,
közigazgatás,
közigazgatási reform,
közlekedési költség hozzájárulás,
közoktatási konferencia,
közoktatási törvény,
közös konszolidált társaságiadó-alap,
közös megegyezés,
közösségi adóalany,
közösségi adószám,
Közösségi beszerzés,
közösségi értékesítés,
közösségi oldalak,
közreműködői díj,
köztartozás,
köztartozásmentes adatbázis,
köztartozásmentes adózói adatbázis,
közteher,
közteherjegy,
közterhek,
köztisztviselő,
köztisztviselői életpálya-modell,
közvetített szolgáltatás,
közvetítői szolgáltatás,
KSH,
KT09KESZ,
KT10-BEV,
kultúrautalvány,
kutatás-fejlesztés,
kutatás-fejlesztés adókedvezmény,
KÜIV,
külföldi adóalany,
külföldi foglalkoztatás,
külföldi fuvarozó,
külföldi kiküldetés,
külföldiek adózása,
külföldiek foglalkoztatása,
különadó,
különadó alapja,
különadó előleg,
különadóalap,
különleges adózói kör,
külső képzés,
lakáskiadás,
láncértékesítés 2011,
lánctartozás,
láncügylet,
láncvizsgálat,
Lászlóné Szép Györgyi,
lean-logisztika,
lebegő zálogjog,
leltár,
leltárhiányért fennálló felelősség,
létszámcsökkentés,
létszámleépítés,
likviditás,
linkgyűjtők,
lízing konstrukció,
logisztika,
logisztikai szolgáltatás,
magán nyugdíjpénztár,
magán-nyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár törvény,
magánpénztár,
magánszemélyeket terhelő különadó,
Magyari Gréta,
magyarok foglalkoztatása külföldön,
márka,
marketing,
marketing adatbázis,
marketing konferencia,
másodállás,
MAX,
megőrzési felelősség,
megújulás-kártya,
megújulási kártya,
megújulásikártya-számla,
megváltozott munkaképességű dolgozó,
megváltozott munkaképességű személy,
mentesítés,
mérleg,
mérlegképes,
mérlegképes könyvelő,
mérlegképes könyvelő kötelező továbbképzés,
mérlegképes könyvelők továbbképzése,
mezőgazdasági őstermelő,
minimálbér,
minimális járulékalap,
minőségi csere,
minősített adózó,
MOKK,
Molnár Dániel,
monetáris politika,
mulasztási bírság,
Munka Törvénykönyve,
munkaadó,
munkaadói járulék,
munkaadói támogatás,
munkába járás,
munkábajárás,
munkabér,
munkaerő-kölcsönzés,
munkaerő-közvetítés,
munkaerő-piaci járulék,
munkaerőkölcsönzés,
munkaerőpiac,
munkaerőpiaci járulék,
munkahely,
munkahelyi adatkezelés,
munkahelymegőrzés,
munkahelymegőrzés támogatása,
munkahelyteremetés,
munkahelyteremtés,
munkahelyteremtő támogatás,
munkaidő,
munkaidő kedvezmény,
munkaidő-nyilvántartás,
munkaidőkeret,
munkajog,
munkajogi konferencia,
munkajogi szabályok,
munkajövedelem,
munkakör,
munkaköri leírás,
munkáltató,
munkáltató kártérítési felelőssége,
munkáltatói adóbevallás,
munkáltatói adómegállapítás,
munkáltatói jövedelemigazolás,
munkanélküli,
munkanélküli segély 2012,
munkanélküliség,
munkaszerződés,
munkaszüneti nap,
munkaügy,
munkaügyi bírság,
munkaügyi ellenőrzés,
munkaügyi vita,
munkavállalás,
munkavállalási engedély,
munkavállaló,
munkavállalói kárfelelősség,
munkavállalói könyv,
munkavállalóknak adott juttatás,
munkavégzés,
munkaviszony,
munkaviszony megszüntetése,
nagy értékű vagyontárgy,
napi munkába járás,
napidíj,
NAV,
NAV 2011. évi ellenőrzési irányelvei,
NEFMI,
nem megfelelő munkavégzés,
nempénzbeli juttatások,
Nemzetgazdasági Minisztérium,
Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
Nemzeti Intézkedési Terv,
Nemzeti Külgazdasági Hivatal,
nemzetközi pénzügyi beszámoló,
nettó bér,
NGM,
nominálbér,
nyelvi képzés,
NYENYI,
nyeremény adózása,
nyereményjáték,
nyereményjátékok adókötelezettsége,
nyereményjátékok adózása,
nyereségadó,
NYESZ,
nyugdíj,
nyugdíj 2011,
nyugdíj 2011.,
nyugdíj-előtakarékosság,
nyugdíj-hozzájárulás,
nyugdíjadó,
nyugdíjbiztosítás,
nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás,
Nyugdíjbiztosítási Alap,
nyugdíjbiztosító,
nyugdíjellátás,
nyugdíjjárulék,
nyugdíjjogosultság,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjpénztár,
nyugdíjreform,
nyugdíjreform 2011,
nyugdíjrendszer,
nyugdíjtörvény,
nyugellátás,
nyugellátás 2011.,
nyugta,
nyugtakibocsájtás,
objektív felelősség,
objektív kárfelelősség,
OECD,
OECD irányelvek,
OECD irányelvek 2011,
OEP,
off-shore,
offshore,
OHÜ,
okj,
okmányiroda,
oktatás,
OMMF,
online marketing,
online számlázás,
ONYF,
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség,
Oszkó Péter,
osztalék,
osztalékadó,
osztalékelőleg,
osztalékfizetés,
óvadék,
önadózás,
önálló tevékenységből származó jövedelem,
önbevallás,
önellenőrzés,
önellenőrzési pótlék,
önérvényesítés,
öngondoskodás,
önkéntes nyugdíjpénztár,
önkéntes nyugdíjpénztári,
önkéntes pénztári kedvezmény,
önrevízió,
ÖNYP,
öregségi nyugdíj,
öregségi nyugdíjkorhatár,
öröklési illeték,
örökösödési illeték,
összeférhetetlenségi szabály,
összevont adóalap,
őstermelő,
őstermelői adózás,
pályakezdő,
pályázat,
párhuzamos munkavégzés,
passzív táppénz,
pedagógus-életpályamodell,
pénzben adott juttatás,
pénzbeni ellátás,
pénzbeni ellátások,
pénzhelyettesítő eszköz,
pénzkezelési szabályok,
pénzmosás,
pénzügy,
pénzügyi beszámoló,
Pénzügyi és számviteli ügyintéző,
pénzügyi-számviteli,
Pénzügyminisztérium,
piacgazdaság,
piaci ár,
pihenőidő,
pihenőnap,
PKI számla,
PM,
Pogátsa Zoltán,
politikai branding,
pontakció,
pontgyűjtő akciók adózása,
pótbevallás,
pótszabadság,
prezentáció,
próbaidő,
progresszív adózás,
promóció,
promóciók adózása,
PSZÁF,
ptk,
Ptk.,
PWC,
RÁT,
reálhozam,
reform,
regisztrációs adó,
rehabilitációs hozzájárulás,
rehabilitációs hozzájárulás 2011,
rehabilitációs járadék,
REIT,
reklám célú ajándék,
reklámajándék,
reklámtörvény,
relaxáció,
rendelkezése állási támogatás,
rendelkezésre állási támogatás,
rendes felmondás,
rendes szabadság,
rendezett munkaügyi kapcsolatok / új széchenyi terv,
rendkívüli felmondás,
rendkívüli munkavégzés,
Renneczéder Éva,
reprezentáció,
reprezentáció adózása 2011.,
részajánlattétel,
részletfizetés,
részmunka,
részmunkaidő,
részmunkaidős alkalmazás,
részmunkaidős foglalkoztatás,
részmunkaidős kedvezmény,
revízió,
rokkantnyugdíj,
rokkantsági ellátás,
rokkantsági nyugdíj,
Ruszin Zsolt,
SEO,
Siegler Zsófia,
Sike Olga,
Sólyom Tibor,
sportadó,
sportszervezeteket támogató adókedvezmény,
sporttámogatás 2011.,
START EXTRA kártya,
START kártya,
START-Plusz kártya,
stressz,
system media,
szabadság,
szabadság kiadása,
szakképzés,
szakképzési hozzájárulás,
szakképzési hozzájárulás elszámolása 2011.,
szakképzési hozzájárulás felhasználása 2011,
szakképzési hozzájárulás fogadása,
szakmai reggeli,
szállásdíj,
szállítmányozás,
számla,
számla nyelve,
számlák kezelése,
számlakibocsátás,
számlakorrekció,
számlamenedzsment,
számlázás,
Szamovár Kft.,
számvitel,
számviteli beszámoló,
számviteli beszámoló közzététele,
számviteli elszámolás,
számviteli kérdések,
számviteli törvény,
szankció,
szankcionálás,
Széchenyi kártya,
Széchenyi Pihenési Kártya,
Széchenyi Pihenő kártya,
Széchenyi Pihenő Kártya 2011,
Széchenyi Pihenőkártya,
Széchenyi terv,
Széchenyi-kártya,
szegénység,
székhely,
székhelyszolgáltató,
Szél Kálmán-terv,
Széll Kálmán terv,
Széll Kálmán-terv,
Széll Zoltánné,
személyes közreműködői díj,
személyi alapbér,
személyi jövedelemadó,
személyi jövedelemadó bevallás,
személyi jövedelemadó bevallás 2011,
SZÉP,
SZÉP-kártya,
szerencsejáték,
Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály,
szerződés,
szerződésminta,
szezonális foglalkoztatás,
SZIG,
szigszalagmarketing,
színháztámogatás,
szja,
Szja 2011,
szja bevallás,
szja bevallás 2011,
szja kedvezmény,
szja kulcs,
szja törvény,
szja-törvény,
szociális járulék,
szokásos piaci ár,
szokásos piaci ár elve,
szolgálati idő,
szolidaritási adó,
szövetkezeti törvény,
szuberbruttó,
szuperbruttó,
szuperbruttósítás,
Szurop István,
szülési szabadság,
szülő fogalma,
tagdíjfizetés,
taggyűlési határozat,
tagi hitel,
tagi kölcsön,
TAJ szám,
támogatás,
támogatáspolitika,
TÁMOP,
TÁMOP pályázat,
TÁMOP pénzügyi elszámolása,
TÁMOP projektek elszámolása,
tanfolyam,
tanulmányi munkaidő kedvezmény,
tanulmányi szabadság,
tanulmányi szerződés,
tánya,
TAO,
táppénz,
táppénz 2011,
táppénz 2011.,
táppénz hozzájárulás,
táppénz szabályok 2011,
táppénzcsalás,
tárgyalástechnika,
tárgyi eszköz nyilvántartás,
tárgyi hatály,
társadalombiztosítás,
társadalombiztosítás 2011,
társadalombiztosítási ellátás,
társadalombiztosítási járulék,
társas vállalkozó,
társasági adó,
társasági adó 2011,
társasági adóalap,
társasági adóelőleg,
társasági adókedvezmény,
társasági adókulcs,
társasági nyereségadó,
társaságiadó kedvezmény,
társaságiadó-bevallás,
tartozás,
távmunka,
távolléti díj,
Tb,
tb járulék,
tb-járulék,
tb.,
tb. 2011,
Tb. ellátás,
tb. ellátás 2011,
tb. ellátás 2011.,
tb. ellátások 2011,
tb. járulék,
Tbj. törvény,
TBSZ,
TEÁOR,
telefon magáncélú használatának elszámolása 2011.,
telefonszámla,
telephely,
teljesítés,
teljesítés helye,
teljesítési biztosíték,
teljesítési hely,
teljesítési időpont,
teljesítménybér,
tenderkiírás,
terhességi segély,
termékátadás,
termékbeszerzés,
termékdíj,
termékdíj adatszolgáltatás,
termékdíj bevallás,
termékdíj bírság,
termékdíj szabályozás,
termékdíj-fizetés,
termékdíjköteles termékek,
termékértékesítés,
természetben adott juttatás,
természetbeni árengedmény,
természetbeni juttatás,
természetbeni juttatások,
tevékenységre jellemző kereset,
TIOP pályázat,
TIOP pénzügyi elszámolása,
TIOP projektek elszámolása,
tiszk,
továbbszámlázott szolgáltatás,
több-utas termékelszámolás,
tőkepiaci ügyletek,
Tölgyessy Péter,
törvényességi felügyeleti eljárás,
transzferár,
transzferár 2011,
transzferár dokumentáció,
transzferár dokumentálás,
transzferár ellenőrzés,
transzferár irányelvek,
transzferár nyilvántartás,
transzferár nyilvántartás 2011,
transzferár nyilvántartás 2011.,
transzferár problémák,
transzferár szabályozás,
transzferár-dokumentáció,
transzferár-ellenőrzés 2011,
transzferár-nyilvántartás,
transzferárazás,
tréning,
trust,
tulajdonjog,
túlfizetés,
új áfa-irányelv 2011,
új közbeszerzési törvény 2011,
Új Széchenyi Terv,
újrahasználható csomagolás,
unit-linked,
utalvány,
utazási bérlet,
utazási költségtérítés,
útlevél,
útnyilvántartás,
útnyilvántartás 2011,
üdülési csekk,
ügyelet,
ügyintézés,
ügynöki szolgáltatás,
üzemanyagár,
üzemanyagköltés-elszámolás,
üzemanyagköltség-elszámolás,
üzleti ajándék,
üzleti reggel,
üzleti reggeli,
üzleti titok,
üzleti út,
üzletp,
üzletrész,
vagyonadó,
vagyonátadás,
vagyonátruházási illeték,
vagyonkimentés,
vagyonosodási vizsgálat,
vallalkozas,
vállalkozói felelősség,
vállalkozói jövedelemadó,
vállalkozói kivét,
válság,
válságadó,
váltó,
váltó minta,
vámellenőrzés,
Vámosi-Nagy Szabolcs,
védett korban lévő munkavállaló,
végelszámolás,
végkielégítés,
végkielégítés adó,
végrehajtás,
végrehajtási eljárás,
Veszprémi István,
vevőminősítés,
vevőmonitoring,
vezető állású munkavállaló,
vezetői hatékonyságnövelés,
vezetői stílus,
vezetői tréning,
videó
,
videó,
világgazdaság,
visszterhes vagyonátruházási illeték,
VP,
vpop,
web-marketing,
webáruház,
webmarketing,
www.systemmedia.hu,
zálog,
zálogjog,
Zara László,
zöld adó,
zöld közbeszerzés
,
zöld közbeszerzés,
zöld közbeszerzési szabályzat,
[+] Összes címke megjelenítése
|