"gazdaság" címkéhez tartozó tartalmakMunkajog 2013.: szabad véleménynyilvánítás a közösségi médiában?
„Megosztottam egy ismerősöm posztját, és már hárman lájkolták is!” Pár éve egy ilyen mondathoz még szótár vagy elmeorvos kellett volna. Anélkül, hogy elmerülnénk a szociológiai aspektusokban, a közösségi média legalább két szempontból munkajogi kérdéseket is felvet. Mit tehet a munkáltató, ha munkavállalói munkaidőben is a közösségi oldalakon lógnak? És mi a helyzet az itt megosztott, a munkáltatót érintő tartalmakkal?
| Az Európai Bizottság prognózisa 2013-ra: alacsony növekedés, magas munkanélküliség
A bizottság jövőre is szerény, 0,3 százalékos gazdasági növekedést jósol az unió egészének, míg a prognózis szerint az eurózóna gyakorlatilag stagnálni fog; a testület mindössze 0,1 százalékos növekedéssel számol. Az előrejelzés szerint a strukturális reformok és a gazdasági és monetáris unió előrehaladásának eredménye a 2014-ben beinduló növekedésben mutatkozik majd meg. A bizottság szerint az EU gazdasága 2014-ben 1,6, az eurózónáé pedig 1,4 százalékkal gyarapszik majd. A legnagyobb arányban éppen azoknak a balti államoknak a gazdasága bővül majd a vizsgált időszakban, akár 3-4 százalékot meghaladó mértékben is, amelyek a 2009-es pénzügyi válságban a legsúlyosabb recesszión estek át.
| Alvin E. Roth és Lloyd S. Shapley kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat
Alvin E. Roth, a Harvard professzora és Lloyd S. Shapley, a University of California közgazdász kutatója kapta idén a közgazdasági Nobel-díjat. A díjat a svéd jegybank 1968-ban alapította, "A közgazdaság-tudomány Alfred Nobel Emlékdíja" néven. Az idei a 44. közgazdasági Nobel-díj.
| Alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsa – be váltja-e a hozzá fűzött reményeket?
A mezőgazdasági fordított adózás júliusi bevezetése után az alapvető élelmiszeripari termékek kedvezményes áfakulcsa a „következő nagy ötlet”, amitől a feketegazdaság visszaszorítását, a belföldi termelők talpon-, illetve a munkahelyek megmaradását, valamint az adómorál javulását várják az ötletgazdák. Miközben azt ígérik, hogy a kieső áfabevételek elviselhető mértékűek maradnak majd. Valóban ennyire egyszerű lenne a helyzet? Az ötlet mindenképpen vonzónak tűnik: az idei aszály elhúzódó áremelő hatását és a lakosság legszegényebb rétegét érintő élelmiszerár-emelkedést ellensúlyozhatná, illetve az adócsalások és visszaélések nyereségkulcsának csökkentését is szolgálhatná az alapvető élelmiszerek áfakulcsának 22 százalékpontos csökkentése. Alább összeszedtük az áfakulcs csökkentéséről a közelmúltban elhangzott érveket, és megmutatjuk azt is: mindezek ellenére miért lenne igen kockázatos lépés a célzott áfacsökkentés.
Bevált a fordított áfa a mezőgazdaságban
Drámaian csökkent a gabonafélék – vélhetően fiktív – exportja két észak-alföldi határátkelőhelyen idén júliusban, miután egyes növényi termékek esetében életbe lépett a fordított áfa, és ez lehetetlenné tett bizonyos típusú csalásokat. A gabonatermesztők és kereskedők is üdvözlik a lépést, és a rendszer mielőbbi kiterjesztését sürgetik.
| Az adócsalásról - Interjú Sors Lászlóval, a NAV bűnügyi elnökhelyettesével
Ma már gyakran megtörténik, hogy az adott cég még be sem adta a hamis adóbevallását, mi már tudjuk, hogy adócsalásra készülnek, azt is, hogy milyen módszerrel – mondta a Népszabadságnak adott interjúban Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi elnökhelyettese. Ezt nevezi a nyomozó megelőző bűnüldözésnek. Szerinte már nem éri meg az adócsalás, és módszereik egyre kifinomultabbak.
Adótanácsadók Országos Egyesülete: Nőttek az adminisztrációs terhek, növekszik a feketegazdaság, kiszámíthatatlan a kormány adópolitikája
Az adótanácsadók szervezete több ponton kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját. Szerintük a cégek nem kapnak felkészülési időt, továbbra is bonyolult az adminisztráció, emelkedtek a bérterhek, és a kormány nem hajlandó leülni a szakértőkkel egyeztetni.
| Új együttműködés az IMF-el, de erről az IMF mit sem tud
"Új korszak indul Magyarországon, és ehhez minden eszközt igénybe kell venni. Ezért egy új együttmûködésrõl kezd tárgyalásokat a kormány a Nemzetközi Valutaalappal" - közölte csütörtök délután a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca kiemeli: az új megállapodás nem hitelfelvételt jelent, hanem Magyarország egy biztosítást köt, ami - a minisztérium elmondása szerint - növeli az ország függetlenségét. Ezek alapján tehát egy elõvigyázatossági/készenléti hitelkeretrõl, vagy ennek valamilyen speciális formájáról lehet szó. A bibi csak az, hogy az IMF nem tud errõl.
| A kormány felülvizsgálja eddigi gazdaságpolitikáját
A kormány felülvizsgálja makrogazdasági előrejelzését szeptemberben, a második negyedévi részletes GDP-adatok megjelenése után - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára kedden a Reuters hírügynökségnek.
| Ki fizeti az egykulcsos adó árát?
Az ezermilliárdos megszorítócsomagra jelentős részben az egykulcsos adó elhibázott bevezetése miatt van szükség. Enélkül az elkerülhetetlen költségvetési konszolidáció rövidebb, kevésbé fájdalmas és igazságosabb lehetett volna.
Munkahelyteremtő támogatás március 31-ig!
A várakozások szerint országos szinten akár 2.700-3.000 új munkahely jöhet létre és további 5-6 ezer munkahely megőrzése válik lehetővé azzal a nemrégiben kiírt pályázattal, amelyre ötmilliárd forintos keretösszeget nyitott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – közölte B. Nagy László kormánymegbízott csütörtökön Szegeden.
| A "Londinielemző" megmondja a tutit
A magyar média imádja a 'piaci elemző' figuráját. Egy zseni, aki hiperkomplex folyamatokat egyetlen okra vissza tud vezetni. A végső tutit pedig a "Londonielemző" mondja meg. Pedig a világ legtöbb folyamata ennél sokkal bonyolultabb. Különösen igaz ez a gazdaságban a különböző piacokra. Ezek elképzelhetetlenül komplex rendszerek, ahol igen nagy számú szereplő egymástól teljesen eltérő megfontolásokból hoz döntéseket. Egyikőjük pozíciót kénytelen zárni, a másik belső információkhoz jutott, a harmadik üresen spekulál, a negyedik a csordát követi, és így tovább. >>>
| Az adóhatóság irányelvei a fiktív számla befogadása, a fiktív ügyletekkel kapcsolatban
Az adólevonási jog gyakorlata szempontjából, kellő körültekintéssel kell eljárnunk a számla befogadását illetőleg. A kellő körültekintéshez tartozik az ügylet körülményeinek vizsgálata is. Vizsgáljuk meg, mit jelent a szokásos gondosság az adóhatóság szerint?
| Elvett, pedig adott! Bérek az adóreform után
A tavaszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében a miniszterelnök a 2011-től életbe lépett "adóegyszerűsítés" negatív hatásaival is foglalkozott. Fel kíván lépni ellene - még szép. Ha már ő és kormánya idézte elő e hatásokat.
| Kaotikus a mezőgazdaság őstermelőket, egyéni vállalkozókat érintő adózás
A gazdákra vonatkozó adórendszer nem ösztönöz sem a bevételek, sem a kiadások kimutatására, emellett csak minimális társadalombiztosítási befizetés keletkezik. Márpedig a tb-befizetések elmaradása hosszabb távon komoly szociális feszültségekhez vezethet.
| Lassan javuló gazdasági közérzet
Tavaly év végére kismértékben javult a gazdasági szektor közérzete, miközben a lakosságé nem változott, igaz, a jövőt tekintve a vállalatok és az emberek is egyre inkább optimisták - közölte szerdán a TÁRKI Zrt. és a KOPINT-TÁRKI Zrt. a legutóbbi negyedéves közös felmérése alapján.
| A jegybanki függetlenségről, avagy létezik-e független jegybank?
Létezik-e független jegybank? És ha létezik, jó-e az? Valóban technokratákra kell bízni a monetáris politikát, vagy demokratikus ellenőrzés alá kell vonni?
| Gazdasági reform és kockázatok
| Alakulnak a februárra tervezett gazdasági reformok
A februárra ígért átfogó reformok főbb irányairól árult el néhány részletet Orbán Viktor a Wall Street Journalnak és a Dow Jonesnak adott, csütörtökön megjelent interjúban. A nyugdíjkiadások, a munkanélküli járadékok és a tömegközlekedési támogatások csökkentése mellett a gyógyszerkassza kiadásainak lefaragását ígérte. Az intézkedések többségét a szakértők régóta sürgetik, eddig azonban nem volt politikai erő vagy akarat azok megvalósítására.
| Romlott a kormány gazdaságpolitikájának a megítélése a kis cégeknél
Borúsabb lett a vállalkozások jövőképe, a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) várakozásait jelző K&H bizalmi index jelenleg mínusz 10 ponton áll, ami jelentős romlás az előző negyedévhez képest. A bizalmi index másfél éves növekedést követően már 2010 harmadik negyedévében megtorpant, a negyedik negyedévben azonban jelentős, 10 pontos esést ért el, így egyértelmű, hogy - 2008 harmadik negyedévéhez hasonlóan - trendforduló következett be a jövőbeli várakozásokat illetően.
| Romlot az ország gazdasági helyzetének megítélése a lakosság körében
A komplex Fogyasztói Bizalom Index értéke a korábbi növekedéssel szemben 2010 utolsó negyedévében visszaesett, hasonlóan a Fogyasztói Várakozások Indexéhez, amely 34 ponttal zuhant az előző negyedévi eredményhez képest – derült ki a GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös kutatásából.
| Kevés a gazdaságfejlesztésre fordítható uniós forrás
Az Új Széchényi Terv programjai együttesen sem jelentenek akkora pénzösszeget, amely képes lenne áttörést hozni a gazdaságban - mondta egy interjúban Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kereskedelemfejlesztést a tárcák közti presztízsharcok hátráltatják.
| Bod Péter Ákos: Ha a jövőre igért átalakítási tervek nem jönnek be súlyos gondok lesznek
Gond lesz, ha a jövőre beígért átalakítási tervek nem hoznak jelentős változást - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, aki szerint a kormány gazdaságpolitikájának sikere azon is múlik, hogy megvalósulnak-e a vállalt célok.
| Kockázatok a gazdaságpolitikában
A magyar gazdaság lassan kilábal a válságból. Az idei 1,2 százalék után jövőre 2,7 százalékkal bővül. Ugyanakkor a 2010-11-re elvárt költségvetési hiány formális teljesítése keretében a kormány olyan kifejezetten kockázatos folyamatokat indított be, amelyek még rövid távon sem segítik érzékelhetően a növekedést és a munkahely-teremtést, jelentős árfolyamkilengésekhez és kamatemelkedéshez vezethetnek - olvasható a GKI legfrissebb prognózisában.
| Leminősítették Magyarországot! Kit érdekel, nem kell vele törődni!
Magyarország újabb leminősítése miatt a parlament költségvetési bizottságának összehívását kezdeményezte Varga Mihály, a testület fideszes elnöke. A politikus szerint a Standard & Poor's, majd a Moody's adósminősítésével a kormány feltette a koronát eddigi válságkezelési kudarcára. A hír természetesen nem mai, 2009. március 31-én került fel a Fidesz honlapjára.
| A Moody's leminősítette a magyar gazdaságot
Hétfőn egyszerre két fokozattal rontotta hazánk adósbesorolását a Moody's, ami megerősítette azt a tényt, ami a magyar állampapírok árazásából és az országkockázati felárak alakulásából már az Orbán-kormány megalakulása óta kivehető: a piac nagyon várta az új kormányt, de csalódott benne.
| Mit hisz a magyar? Általános a tisztességtelenség, nincs esélyegyenlőség a társadalomban
A magyar középosztály a rendszerváltást követően 70 százalékára zsugorodott, az elit és a felső-középosztály aránya ugyanakkor közel megduplázódott. Nem hiszünk a versenyen alapuló piacgazdaságban, sem abban, hogy a kemény munka vezet a sikerhez. A társadalmi beidegződés masszív táptalajt ad annak az egyébként amúgy is mélyen gyökerező elköteleződésnek, amely több reményt fűz az állami megoldásokhoz, mint a piaci szereplők önkéntes alkujára és cseretevékenységére épülő piacgazdasághoz.
| Pesszimista jóslatok a magyar gazdasági növekedésről
Visszavette a magyar szuverén devizaadósság súlyozására adott befektetői ajánlását irányadó térségi portfólióján belül a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, azzal indokolva a lépést, hogy "csalódást keltőnek" tartja a magyar kormány által ismertetett költségvetési lépések "elegyét", és szerinte a tervek túl derűlátó növekedési előrejelzésre épülnek.
| ITD Hungary átalakul kormányhivatallá
Központi hivatallá alakul az ITD Hungary Zrt. - döntött szerdán a kormány, melynek tervei szerint az új szervezet átláthatóbb, kisebb és ezáltal költséghatékonyabb lesz. Az átalakulás során új nevet, a "Nemzeti Külgazdasági Hivatal"-t kapja a szervezet, mely azonban továbbra is a kormány export- és befektetés-ösztönzési feladatokat ellátó háttérintézménye marad. A hivatal létrehozása a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint további lépés azon az úton, amely megszünteti azt az állapotot, hogy állami közfeladatokat gazdasági társaságok látnak el.
| Oszkó Péter bírálata a Fidesz-kormányról
Az Orbán-kormány legnagyobb bűne nem a rossz gazdaságpolitika - mondta Oszkó Péter. A volt pénzügyminiszter szerint ennél is nagyobb baj a rossz kommunikáció és a tudatos gazdaságpolitika teljes hiánya. Oszkó Péter a Mozgó Világnak azt mondta, a legnagyobb kár nem azzal ért mindannyiunkat, hogy a kormányzati hibák miatt romlottak a pénzügyi mutatóink, hiszen stabil állapotban van az ország, így a mutatók romlása is csak korlátozott lehetett.
| | | |
|
|
|
Friss hírek
|
A kisvállalati adóalanyok (KIVA) nem igényelhetnek vissza szakképzési hozzájárulást2013-05-23 18:18:14
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény [Katv.] 21. § (2) bekezdés c) pontja kimondja, hogy a kisvállalati adó alanya mentesül a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény [Szhtv.] 5. § a) pontja értelmében az adózó a szakképzési hozzájárulást gyakorlati képzés megszervezésével is teljesítheti.
NGM: változások várhatók a kisvállalkozásokat érintő adók terén2013-05-23 15:33:39
A saját háza táján kellene először körülnéznie Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a finomhangolás jegyében, amikor azt vizsgálja, miért választották a kormány által vártnál kevesebben a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata). Egyfelől a jelenleg hatályos törvényszöveg rosszul fogalmazza meg, ki számít főállásúnak, ebből következően pedig mellékállásúnak, másfelől az adóhatóság és a minisztérium értelmezése szerint dupla járulékfizetés terheli a kisadózókat, ha egy másik vállalkozásban is közreműködnek egyéni vagy társas vállalkozóként, amivel elijesztették a vállalkozásokat.
Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás2013-05-14 05:56:00
Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.
|
| |
Legyakoribb címkék
1042-es adóbevallás,
1053 bevallás,
1053K,
10m30,
113/2010. (IV. 13.) Korm.
rendelet,
13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet,
13/2006. SZMM rendelet,
15/2009. (VII.24.) SZMM rendelet,
16%-os egykulcsos adó,
1991. évi IV. törvény,
1991. évi XXXIV. törvény,
1995. évi CXIX. törvény,
2001. évi CI. törvény,
2008/9/EK Irányelv,
2010. évi XII. törvény,
22/2009. (X. 16.) PM rendelet,
282/2011/EU,
3 hónapja regisztrált munkanélküli támogatása,
32/2005. (X. 21.) PM rendelet,
800/2008_(VIII.06.) EK Bizottsági rendelet,
98 %-os különadó,
98 százalékos adó,
98 százalékos különadó,
a munkába járás költségtérítése,
ACM,
Ácsné Molnár Judit,
adásvételi szerződés,
adatbázis,
adatkezelés,
adatszolgáltatás,
adatvédelem,
adatvédelmi törvény,
ado,
adó 2011,
adó 2011.,
adó visszaigénylés,
adó visszatérítés,
adó-visszaigénylés,
adóalany,
adóalanyiság,
adóalap,
adóalap-megosztás,
adóamnesztia,
adóbefizetés,
adóbevallás,
adóbevallás 2011,
adóbevétel,
adóbírság,
adócsalás,
adócsomag,
adócsomag 2011,
adócsökkenés,
adócsökkentés,
adócsökkentés egykulcsos szja,
adóegyezmény,
adóeljárás,
adóelkerülés,
adóellenőrzés,
adóellenőrzés 2011.,
adóelőleg,
adóelőleg nyilatkozat,
adóelszámolás,
adóemelés,
adóév,
adófizetés,
adófizetési kötelezettség,
adófolyószámla,
adóharmonizáció,
adóhatóság,
adóhátralék,
adóhiány,
adóigazolás,
adójog,
adójogszabály,
adójóváírás,
adójóváírás 2011,
adójóváírás 2011.,
adókedvezmény,
adókedvezmények,
adókerülés,
adókiutalás,
adókonferencia,
adóköteles,
adóköteles eredmény,
adóköteles juttatás,
adóköteles nyeremény,
adókötelezettség,
adókulcs,
adólevonás,
adólevonási jog,
adomány,
adómegállapítás,
adómegtakarítás,
adómentes,
adómentes értékesítés,
adómentes juttatás,
adómentes juttatások,
adómentes természetbeni juttatás,
adómentes üzleti ajándék,
adómentesség,
adómérték,
adónyilatkozat,
adónyomozás,
adónyomozó,
adóoptimalizálás,
adóparadicsom,
adópolitika,
adóraktározási eljárás,
adóreform,
adóreggeli,
adórendőrség,
adórendszer,
adórendszer 2011,
adórendszer 2011.,
adós,
adóslista,
adósság,
adósságbehajtás,
Adósságcsökkentő alap,
adósságspirál,
adószám,
adószám felfüggesztés,
adószám törlése,
adószámos magánszemély,
adótábla,
adótanácsadó,
adótartozás,
adóteher,
adóterhelés,
adótervezés,
adótörvény,
adótörvény 2011,
adótörvények,
adótörvények 2011,
adóváltozás,
adóváltozások 2011,
adóvégrehajtás,
adóvizsgálat,
adózás,
adózó,
adóztatás,
Advanced Pricing Agreement,
áfa,
áfa 2011,
áfa adóalany,
áfa bevallás,
áfa csomag,
áfa irányelv,
áfa kód,
áfa konferencia,
áfa levonási szabályok 2011,
áfa optimalizálás,
áfa reggeli,
áfa regisztráció,
áfa szabályok,
áfa törvény,
áfa végrehajtási rendelet 2011,
áfa visszatérítés,
áfa-csomag,
áfa-törvény,
áfacsalás,
áfacsomag,
áfakonferencia,
áfakör,
áfakötelezettség,
áfakulcs,
áfakulcs csökkentés,
áfamentes,
áfaoptimalizálás,
áfarés,
áfaszabályozás,
áfatervezés,
áfatörvény,
áfatörvény 2011,
ajándék,
ajándéksorsolás,
ajándéksorsolás adókötelezettsége,
ajándéktárgy,
ajándékutalvány,
ajánlati biztosíték,
ajánlati felhívás,
ajánlatkérés,
ajánlatkérő,
ajánlattétel,
ajánlattevő,
alanyi adómentesség,
alapbér,
alapszabadság,
alkalmi munka,
alkalmi munkás,
alkalmi munkavállaló,
alkalmi munkavállalói könyv,
alkotmány,
Alkotmánybíróság,
államcsőd,
államháztartás,
államháztartási hiány,
államháztartási szakirány,
Állami Adósságkezelő Központ,
állami nyugdíjrendszer,
állandó tartózkodás joga,
állandó telephely,
állás,
álláskeresési járadék,
alvállalkozás,
AM könyv,
Amadeus adatbázis,
Andrási Jánosné,
angol nyelvű tréning,
angol tréning,
Angyal József,
APA,
apasági szabadság,
APEH,
apport,
ár,
arányosított adójóváírás,
árbevétel,
áremelés,
árengedmény,
árfolyamnyereség,
árstabilitás,
art,
art 2011,
árukapcsolás,
áruminta,
áruminta adózása,
árvaellátás,
árverezés,
árverseny,
átalányadó,
atipikus foglalkoztatási formák,
átlagbér,
átlagkereset,
átláthatósági biztos,
átláthatósági megállapodás,
átmenő utazás költsége,
átszervezés,
átutalás,
auditálás,
autópályadíj,
Bagdi Lajos,
baleseti táppénz,
bank,
bankadó,
Bartos Gyula,
bedolgozói jogviszony,
befektetés,
behajtás,
belföldi fuvarozó,
bér,
bérbeadás,
béremelés,
béren kívüli juttatás,
béren kívüli juttatások,
bérenkívüli juttatás,
bérjegyzék,
bérkiegészítés,
bérkompenzáció,
bérleti konstrukció,
bérletjuttatás,
bérminimum,
bérmunka,
bérpótlék,
bérpótló juttatás,
bérrendezés,
bérszámfejtés,
beszámítás,
beszámoló,
betegállomány,
betegszabadság,
bevallás,
bevallási határidő,
bírósági eljárás,
bírósági végrehajtás,
bírság,
bizony,
biztosítási kötelezettség,
biztosított,
blog,
bónuszakció,
Borsányi-Bognár Levente,
Botka Erika,
büdzsé,
cafeteria,
cafeteria 2011,
cafeteria 2011.,
cafeteria kártya,
cafeteria kártya 2011,
cash flow,
cash-flow,
cégautó,
cégautó adó,
cégautóadó,
cégbíróság,
cégeljárási törvény,
cégelszámolás,
cégjegyzék,
célmegvalósítás,
céltartalék,
családi adóalap-kedvezmény,
családi adókedvezmény,
családi adózás,
családi kedvezmény,
családi pótlék,
Csátaljay Zsuzsanna,
Csatlós Csilla,
Csatlós Csilla követeléskezelési szakértő,
csekély értékű ajándék,
csoportos adóalany,
csoportos létszámcsökkentés,
csőd,
csődbűntett,
csődegyezség,
csődeljárás,
csődtörvény,
csődvédelem,
csökkentett adattartalmú bevallás,
Czöndör Szabolcs,
Dán Bernadette,
Debreczeni László,
Deloitte,
devizás könyvvezetés,
devizás számla,
devizás tételek,
devizás ügyletek elszámolása,
devizaszámla,
diákmunka,
díjszabás,
direkt marketing,
dm,
dolgozó,
dr,
Dr. Ágoston Katalin,
Dr. Andrási Jánosné,
Dr. Asztalos Gézáné,
Dr. Barna Orsolya,
dr. Bogdán Zsuzsa,
Dr. Bogdán Zsuzsanna
,
Dr. Bogdán Zsuzsanna,
dr. Boros Richárd,
dr. Csátaljay Zsuzsanna,
Dr. Farkas Alexandra,
dr. Fribiczer Gabriella,
dr. Gyulavári Tamás,
Dr. Gyuricsku Eszter,
Dr. Honyek Péter,
dr. Kerepesy Krisztián,
dr. Kövesdy Attila,
Dr. Kulcsár Zoltán,
Dr. Kulisity Mária,
dr. Lengyel Balázs,
dr. Lukács Andrea,
Dr. Márkus Csaba,
Dr. Molnár László,
Dr. Németh Nóra,
Dr. Papp Adrienn,
Dr. Szarvas Júlia,
Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf,
Dr. Tátrai Tünde,
dr. Vámosi-Nagy Szabolcs,
Dr. Zsohár Istvánné,
E 101-es nyomtatvány,
e közbeszerzés,
e-beszámoló,
e-közbeszerzés,
e-számla,
e-számla archiválása,
e-számlázás,
E101-es nyomtatvány,
EDI számla,
egészségbiztosítás 2011,
egészségbiztosítási járulék,
egészségkárosodási ellátás,
egészségügyi ellátás,
egészségügyi hozzájárulás
,
egészségügyi hozzájárulás,
egészségügyi járulék,
egészségügyi szolgáltatási járulék 2011,
EGT,
egybeszámítás,
egybeszámítási szabályok,
egybeszámítási szabályok 2011,
egyéb ajándék,
egyéni cég,
egyéni vállalkozó,
egykulcsos adó,
egykulcsos adórendszer,
egykulcsos rendszer,
egykulcsos személyi jövedelemadó,
egykulcsos szja,
egyszerű eljárás,
egyszerűsített adóbevallás,
egyszerűsített bevallás,
egyszerűsített eljárás,
egyszerűsített éves beszámoló,
egyszerűsített felszámolás,
egyszerűsített foglalkoztatás,
egyszerűsített foglalkoztatási törvény,
egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás,
egyszerűsített munkaszerződés,
egyszerűsített számla,
egyszerűsített szja bevallás,
egyszerűsített vállalkozási adó,
egyszerűsített vállalkozási törvény,
egyszerűsített vállalkozói adó,
eho,
ekho,
elbocsátás,
elektronikai hulladék,
elektronikus aláírás,
elektronikus beszámoló,
elektronikus bevallás,
elektronikus juttatáskártya,
elektronikus közbeszerzés
,
elektronikus közbeszerzés,
elektronikus közbeszerzés 2011,
elektronikus közzététel,
elektronikus számla,
elektronikus számla kontírozása,
elektronikus számlázás,
elektronikus utalvány,
elévülés,
elévülési idő,
elévülési szabályok,
elit,
eljárási illeték,
eljárási illetékkötelezettség,
ellenőrzés,
ellenőrzési irányelv,
ellentmondás,
előleg,
előleg számla,
előlegigénylés,
előlegszámla,
előrehozott öregségi nyugdíj,
Előzetes hatósági ármegállapítás,
előzetes vitarendezés,
elszámolás,
elvárt jövedelem,
engedményezés,
építési beruházások,
értékcsökkenés,
értékesítés,
értéknövelő beruházás,
érzelmi intelligencia,
esélyegyenlőségi terv,
eszközbeszerzési pályázat,
étkezési juttatás,
étkezési utalvány,
EU,
európai egészségbiztosítási kártya,
európai fizetési meghagyás,
év végi zárás,
eva,
eva 2011.,
eva kalkulátor,
eva-kulcs,
evaelőleg,
éves beszámoló,
EVIG,
faktoring,
fantomcég,
fejlesztési támogatás,
fejlesztéspolitika,
feketefoglalkoztatás,
feketelista,
feketemunka,
félállás,
felhatalmazói levél,
felmondás,
felmondási idő,
felmondási védelem,
felnőttképzés,
felnőttképzési szerződés,
felsőoktatási törvény 2011,
felszámolás,
felszámolási eljárás,
felszámolási indítvány,
felszámolási kérelem,
feltételes adómegállapítási eljárás,
FEOR-08,
fiktív gazdasági esemény,
fiktív számla,
fiktív számlázás,
fiktív ügyletek,
finanszírozás,
fizetés,
fizetés nélküli szabadság,
fizetésemelés,
fizetési fegyelem,
fizetési felszólítás,
fizetési haladék,
fizetési halasztás,
fizetési határidő,
fizetési kedvezmény,
fizetési könnyítés,
fizetési meghagyás,
fizetési meghagyásos eljárás,
fizetőképességi nyilatkozat,
flow,
foglalkoztatás,
foglalkoztatási támogatás,
foglalkoztatói bejelentés,
foglalkoztatói hozzájárulás,
foglalkoztatottság,
fogyasztási adó,
fogyasztóvédelmi bírság,
fogyatékkal élő munkavállaló,
fordított adózás,
fordított adózású ügyletek,
forrásadó,
Frascati-kézikönyv,
Fribiczer Gabriella,
fuvarozás,
garantált bér,
garantált bérminimum,
gazdaság,
gazdaságátadás,
gazdasági növekedés,
gazdasági reform,
gazdaságpolitika,
gépjármű adó,
gépjármű költségelszámolás,
gépjárműadó,
globalizáció,
google számla elszámolása,
gyed,
gyemekgondozási segély,
gyermekágyi segély,
gyermekgondozási díj,
gyermekkedvezmény,
gyes,
gyűjtőszámla,
hagyatéki eljárás,
halasztás,
halasztott adó,
halasztott fizetés,
hamburgeradó,
háromszögügylet,
határozott idejű elszámolás,
határozott idejű foglalkoztatás,
határozott idejű munkaviszony,
határozott idejű munkaviszony megszüntetése,
hatósági eljárás,
hátrányos helyzetű munkavállaló
,
házipénztár,
háztartási munka,
Hegedüs Sándor,
helyi adó,
helyi iparűzési adó,
helyi iparűzési adó 2011,
helyi iparűzési adó bevallás,
hiánypótlás,
hideg étkezési utalvány,
hidegétkezési utalvány,
hidegétkeztetési utalvány,
hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás,
hitel,
hitelbiztosítás,
hitelintézeti különadó,
hivatali út,
Horváthné Szabó Beáta,
hozam,
hozzáadottérték-adó,
HR,
hulladék,
hulladékgazdálkodás,
hulladékgazdálkodási konferencia,
hulladékgazdálkodási törvény,
hulladékhierarchia,
hulladékkereskedő,
hulladékkezelés,
hulladéklista,
hulladéknyilvántartás,
idegenforgalmi adó,
idénymunka,
idénymunkás,
időarányos juttatások,
időbélyeg,
időgazdálkodás,
IFRS,
IFRS beszámoló,
illeték,
illetékmentesség,
illetéktartozás,
IMF,
immateriális javak,
immateriális szolgáltatás,
immateriális szolgáltatások,
import áfa,
importáfa,
importszolgáltatás,
in-house beszerzés,
in-house beszerzések,
infláció,
ingatlan,
ingatlan bérbeadás,
ingatlan bérlés,
ingatlan-bérbeadás,
ingyenes átadás,
ingyenes juttatás,
ingyenes ügylet,
ingyenes ügyletek,
inkasszó,
innovációs járulék,
innovációsjárulék-csökkentés,
InterGIRO 2,
internet támogatás,
internetjuttatás,
internetutalvány,
intézmény akkreditáció,
intézményakkreditáció,
Intrastat,
ipa,
iparűzési adó,
iparűzési adóelőleg,
iskolakezdési támogatás,
itézményi akkreditáció,
járulék,
járulék fizetés,
járulékalap,
járulékfizetés,
járulékfizetés 2011.,
járulékfizetési kötelezettség,
járulékkedvezmény,
járulékváltozás,
játékadó,
jelenléti ív,
jelzálog,
jelzálogjog,
jogi személy felelőssége,
jogi személyeknek nyújtott ingyenes juttatás,
jogorvoslat,
jogorvoslati esetek,
jogviszony,
jövedéki adó,
jövedelem,
jövedelemadó,
jövedelemigazolás,
Juhász József,
K+F,
K+F adókedvezmény,
K+F dokumentáció,
k+f tevékenység,
K+F tevékenységek,
kafetéria,
KAFIG,
KAIG,
kamatadó,
kamatjövedelem,
kamerás megfigyelés,
kapcsolt vállal,
kapcsolt vállalkozás,
kapcsolt vállalkozás bejelentése,
kapcsolt vállalkozások,
kapitalizmus,
kartell,
kártérítés,
KAVIG,
Kbt,
kbt.,
kedvezményes adó,
kedvezményes áfakulcs,
kedvezményes közteher,
kedvezményes nyugdíj,
képzés,
képzési dosszié,
képzési költség,
keresetkiegészítés,
kereskedelmi csomagolás,
kereskedelmi gázolaj,
kereskedelmi törvény,
keresőképtelen,
keresőképtelenség,
keresőoptimalizálás,
keretmegállapodásos eljárás,
késedelmes fizetés,
késedelmi pótlék,
készenlét,
készpénzfizetés,
kettős adóztatás,
kezesség,
kézizálog,
kifizetői igazolás,
kifizetőt terhelő adó,
kiküldetés,
kiküldetési rendelvény,
kintlévőség,
kintlevőségek behajtása,
kintlévőségek kezelése,
kintlévőségkezelés,
kirendelés,
kirendelés elszámolása 2011.,
kirívóan alacsony ellenszolgáltatás,
kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatás,
kisajátítási eljárás,
kisértékű perek,
kiszervezés,
KKTA,
kkv,
kockázatkezelés,
kockázatmenedzsment,
kommunális adó,
konferencia,
konfliktuskezelés,
konszolidált beszámoló,
konszolidált éves beszámoló,
kontírozás,
konvergenciaprogram,
konvergenciaprogram 2011.,
konyveles,
korengedményes nyugdíj,
korkedvezményes nyugdíj,
kormánytisztviselő,
korrupció,
költségcsökkentés,
költségelszámolás,
költségszámla,
költségtérítés,
költségtérítés elszámolása 2011,
költségvetés,
költségvetési csalás,
költségvetési deficit,
költségvetési törvény,
könyvelés,
könyvelő,
könyvelő továbbképzés,
könyvelői felelősség,
könyvvezetés,
könyvvitel,
könyvvizsgálat,
körbetartozás,
környezetvédelmi temékdíj,
környezetvédelmi termékdíj,
környezetvédelmi termékdíj 2011,
környezetvédelmi termékdíj 2011.,
környezetvédelmi termékdíj bevallás 2011,
környezetvédelmi termékdíj önellenőrzés,
környzetterhelési díj,
környzetvédelmi termékdíj,
kötelező,
kötelező részajánlattétel,
követelés,
követelés behajtás,
követelésbehajtás,
követeléskezelés,
követelésmenedzsment,
közbeszerzés,
közbeszerzés 2011,
közbeszerzés konferencia,
közbeszerzés konferencia 2011,
közbeszerzés szakmai reggeli,
közbeszerzés törvény 2011,
Közbeszerzések Tanácsa,
közbeszerzési dokumentáció,
Közbeszerzési Döntőbizottság,
közbeszerzési eljárás,
közbeszerzési értékhatárok,
közbeszerzési konferencia,
közbeszerzési pályázat,
közbeszerzési reform,
közbeszerzési szerződés,
közbeszerzési törvény,
közbeszerzési törvény 2010.,
közbeszerzési törvény 2011,
közbeszerzési törvény 2011.,
Közbeszerzési Zöld könyv,
közigazgatás,
közigazgatási reform,
közlekedési költség hozzájárulás,
közoktatási konferencia,
közoktatási törvény,
közös konszolidált társaságiadó-alap,
közös megegyezés,
közösségi adóalany,
közösségi adószám,
Közösségi beszerzés,
közösségi értékesítés,
közösségi oldalak,
közreműködői díj,
köztartozás,
köztartozásmentes adatbázis,
köztartozásmentes adózói adatbázis,
közteher,
közteherjegy,
közterhek,
köztisztviselő,
köztisztviselői életpálya-modell,
közvetített szolgáltatás,
közvetítői szolgáltatás,
KSH,
KT09KESZ,
KT10-BEV,
kultúrautalvány,
kutatás-fejlesztés,
kutatás-fejlesztés adókedvezmény,
KÜIV,
külföldi adóalany,
külföldi foglalkoztatás,
külföldi fuvarozó,
külföldi kiküldetés,
külföldiek adózása,
külföldiek foglalkoztatása,
különadó,
különadó alapja,
különadó előleg,
különadóalap,
különleges adózói kör,
külső képzés,
lakáskiadás,
láncértékesítés 2011,
lánctartozás,
láncügylet,
láncvizsgálat,
Lászlóné Szép Györgyi,
lean-logisztika,
lebegő zálogjog,
leltár,
leltárhiányért fennálló felelősség,
létszámcsökkentés,
létszámleépítés,
likviditás,
linkgyűjtők,
lízing konstrukció,
logisztika,
logisztikai szolgáltatás,
magán nyugdíjpénztár,
magán-nyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár törvény,
magánpénztár,
magánszemélyeket terhelő különadó,
Magyari Gréta,
magyarok foglalkoztatása külföldön,
márka,
marketing,
marketing adatbázis,
marketing konferencia,
másodállás,
MAX,
megőrzési felelősség,
megújulás-kártya,
megújulási kártya,
megújulásikártya-számla,
megváltozott munkaképességű dolgozó,
megváltozott munkaképességű személy,
mentesítés,
mérleg,
mérlegképes,
mérlegképes könyvelő,
mérlegképes könyvelő kötelező továbbképzés,
mérlegképes könyvelők továbbképzése,
mezőgazdasági őstermelő,
minimálbér,
minimális járulékalap,
minőségi csere,
minősített adózó,
MOKK,
Molnár Dániel,
monetáris politika,
mulasztási bírság,
Munka Törvénykönyve,
munkaadó,
munkaadói járulék,
munkaadói támogatás,
munkába járás,
munkábajárás,
munkabér,
munkaerő-kölcsönzés,
munkaerő-közvetítés,
munkaerő-piaci járulék,
munkaerőkölcsönzés,
munkaerőpiac,
munkaerőpiaci járulék,
munkahely,
munkahelyi adatkezelés,
munkahelymegőrzés,
munkahelymegőrzés támogatása,
munkahelyteremetés,
munkahelyteremtés,
munkahelyteremtő támogatás,
munkaidő,
munkaidő kedvezmény,
munkaidő-nyilvántartás,
munkaidőkeret,
munkajog,
munkajogi konferencia,
munkajogi szabályok,
munkajövedelem,
munkakör,
munkaköri leírás,
munkáltató,
munkáltató kártérítési felelőssége,
munkáltatói adóbevallás,
munkáltatói adómegállapítás,
munkáltatói jövedelemigazolás,
munkanélküli,
munkanélküli segély 2012,
munkanélküliség,
munkaszerződés,
munkaszüneti nap,
munkaügy,
munkaügyi bírság,
munkaügyi ellenőrzés,
munkaügyi vita,
munkavállalás,
munkavállalási engedély,
munkavállaló,
munkavállalói kárfelelősség,
munkavállalói könyv,
munkavállalóknak adott juttatás,
munkavégzés,
munkaviszony,
munkaviszony megszüntetése,
nagy értékű vagyontárgy,
napi munkába járás,
napidíj,
NAV,
NAV 2011. évi ellenőrzési irányelvei,
NEFMI,
nem megfelelő munkavégzés,
nempénzbeli juttatások,
Nemzetgazdasági Minisztérium,
Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
Nemzeti Intézkedési Terv,
Nemzeti Külgazdasági Hivatal,
nemzetközi pénzügyi beszámoló,
nettó bér,
NGM,
nominálbér,
nyelvi képzés,
NYENYI,
nyeremény adózása,
nyereményjáték,
nyereményjátékok adókötelezettsége,
nyereményjátékok adózása,
nyereségadó,
NYESZ,
nyugdíj,
nyugdíj 2011,
nyugdíj 2011.,
nyugdíj-előtakarékosság,
nyugdíj-hozzájárulás,
nyugdíjadó,
nyugdíjbiztosítás,
nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás,
Nyugdíjbiztosítási Alap,
nyugdíjbiztosító,
nyugdíjellátás,
nyugdíjjárulék,
nyugdíjjogosultság,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjpénztár,
nyugdíjreform,
nyugdíjreform 2011,
nyugdíjrendszer,
nyugdíjtörvény,
nyugellátás,
nyugellátás 2011.,
nyugta,
nyugtakibocsájtás,
objektív felelősség,
objektív kárfelelősség,
OECD,
OECD irányelvek,
OECD irányelvek 2011,
OEP,
off-shore,
offshore,
OHÜ,
okj,
okmányiroda,
oktatás,
OMMF,
online marketing,
online számlázás,
ONYF,
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség,
Oszkó Péter,
osztalék,
osztalékadó,
osztalékelőleg,
osztalékfizetés,
óvadék,
önadózás,
önálló tevékenységből származó jövedelem,
önbevallás,
önellenőrzés,
önellenőrzési pótlék,
önérvényesítés,
öngondoskodás,
önkéntes nyugdíjpénztár,
önkéntes nyugdíjpénztári,
önkéntes pénztári kedvezmény,
önrevízió,
ÖNYP,
öregségi nyugdíj,
öregségi nyugdíjkorhatár,
öröklési illeték,
örökösödési illeték,
összeférhetetlenségi szabály,
összevont adóalap,
őstermelő,
őstermelői adózás,
pályakezdő,
pályázat,
párhuzamos munkavégzés,
passzív táppénz,
pedagógus-életpályamodell,
pénzben adott juttatás,
pénzbeni ellátás,
pénzbeni ellátások,
pénzhelyettesítő eszköz,
pénzkezelési szabályok,
pénzmosás,
pénzügy,
pénzügyi beszámoló,
Pénzügyi és számviteli ügyintéző,
pénzügyi-számviteli,
Pénzügyminisztérium,
piacgazdaság,
piaci ár,
pihenőidő,
pihenőnap,
PKI számla,
PM,
Pogátsa Zoltán,
politikai branding,
pontakció,
pontgyűjtő akciók adózása,
pótbevallás,
pótszabadság,
prezentáció,
próbaidő,
progresszív adózás,
promóció,
promóciók adózása,
PSZÁF,
ptk,
Ptk.,
PWC,
RÁT,
reálhozam,
reform,
regisztrációs adó,
rehabilitációs hozzájárulás,
rehabilitációs hozzájárulás 2011,
rehabilitációs járadék,
REIT,
reklám célú ajándék,
reklámajándék,
reklámtörvény,
relaxáció,
rendelkezése állási támogatás,
rendelkezésre állási támogatás,
rendes felmondás,
rendes szabadság,
rendezett munkaügyi kapcsolatok / új széchenyi terv,
rendkívüli felmondás,
rendkívüli munkavégzés,
Renneczéder Éva,
reprezentáció,
reprezentáció adózása 2011.,
részajánlattétel,
részletfizetés,
részmunka,
részmunkaidő,
részmunkaidős alkalmazás,
részmunkaidős foglalkoztatás,
részmunkaidős kedvezmény,
revízió,
rokkantnyugdíj,
rokkantsági ellátás,
rokkantsági nyugdíj,
Ruszin Zsolt,
SEO,
Siegler Zsófia,
Sike Olga,
Sólyom Tibor,
sportadó,
sportszervezeteket támogató adókedvezmény,
sporttámogatás 2011.,
START EXTRA kártya,
START kártya,
START-Plusz kártya,
stressz,
system media,
szabadság,
szabadság kiadása,
szakképzés,
szakképzési hozzájárulás,
szakképzési hozzájárulás elszámolása 2011.,
szakképzési hozzájárulás felhasználása 2011,
szakképzési hozzájárulás fogadása,
szakmai reggeli,
szállásdíj,
szállítmányozás,
számla,
számla nyelve,
számlák kezelése,
számlakibocsátás,
számlakorrekció,
számlamenedzsment,
számlázás,
Szamovár Kft.,
számvitel,
számviteli beszámoló,
számviteli beszámoló közzététele,
számviteli elszámolás,
számviteli kérdések,
számviteli törvény,
szankció,
szankcionálás,
Széchenyi kártya,
Széchenyi Pihenési Kártya,
Széchenyi Pihenő kártya,
Széchenyi Pihenő Kártya 2011,
Széchenyi Pihenőkártya,
Széchenyi terv,
Széchenyi-kártya,
szegénység,
székhely,
székhelyszolgáltató,
Szél Kálmán-terv,
Széll Kálmán terv,
Széll Kálmán-terv,
Széll Zoltánné,
személyes közreműködői díj,
személyi alapbér,
személyi jövedelemadó,
személyi jövedelemadó bevallás,
személyi jövedelemadó bevallás 2011,
SZÉP,
SZÉP-kártya,
szerencsejáték,
Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály,
szerződés,
szerződésminta,
szezonális foglalkoztatás,
SZIG,
szigszalagmarketing,
színháztámogatás,
szja,
Szja 2011,
szja bevallás,
szja bevallás 2011,
szja kedvezmény,
szja kulcs,
szja törvény,
szja-törvény,
szociális járulék,
szokásos piaci ár,
szokásos piaci ár elve,
szolgálati idő,
szolidaritási adó,
szövetkezeti törvény,
szuberbruttó,
szuperbruttó,
szuperbruttósítás,
Szurop István,
szülési szabadság,
szülő fogalma,
tagdíjfizetés,
taggyűlési határozat,
tagi hitel,
tagi kölcsön,
TAJ szám,
támogatás,
támogatáspolitika,
TÁMOP,
TÁMOP pályázat,
TÁMOP pénzügyi elszámolása,
TÁMOP projektek elszámolása,
tanfolyam,
tanulmányi munkaidő kedvezmény,
tanulmányi szabadság,
tanulmányi szerződés,
tánya,
TAO,
táppénz,
táppénz 2011,
táppénz 2011.,
táppénz hozzájárulás,
táppénz szabályok 2011,
táppénzcsalás,
tárgyalástechnika,
tárgyi eszköz nyilvántartás,
tárgyi hatály,
társadalombiztosítás,
társadalombiztosítás 2011,
társadalombiztosítási ellátás,
társadalombiztosítási járulék,
társas vállalkozó,
társasági adó,
társasági adó 2011,
társasági adóalap,
társasági adóelőleg,
társasági adókedvezmény,
társasági adókulcs,
társasági nyereségadó,
társaságiadó kedvezmény,
társaságiadó-bevallás,
tartozás,
távmunka,
távolléti díj,
Tb,
tb járulék,
tb-járulék,
tb.,
tb. 2011,
Tb. ellátás,
tb. ellátás 2011,
tb. ellátás 2011.,
tb. ellátások 2011,
tb. járulék,
Tbj. törvény,
TBSZ,
TEÁOR,
telefon magáncélú használatának elszámolása 2011.,
telefonszámla,
telephely,
teljesítés,
teljesítés helye,
teljesítési biztosíték,
teljesítési hely,
teljesítési időpont,
teljesítménybér,
tenderkiírás,
terhességi segély,
termékátadás,
termékbeszerzés,
termékdíj,
termékdíj adatszolgáltatás,
termékdíj bevallás,
termékdíj bírság,
termékdíj szabályozás,
termékdíj-fizetés,
termékdíjköteles termékek,
termékértékesítés,
természetben adott juttatás,
természetbeni árengedmény,
természetbeni juttatás,
természetbeni juttatások,
tevékenységre jellemző kereset,
TIOP pályázat,
TIOP pénzügyi elszámolása,
TIOP projektek elszámolása,
tiszk,
továbbszámlázott szolgáltatás,
több-utas termékelszámolás,
tőkepiaci ügyletek,
Tölgyessy Péter,
törvényességi felügyeleti eljárás,
transzferár,
transzferár 2011,
transzferár dokumentáció,
transzferár dokumentálás,
transzferár ellenőrzés,
transzferár irányelvek,
transzferár nyilvántartás,
transzferár nyilvántartás 2011,
transzferár nyilvántartás 2011.,
transzferár problémák,
transzferár szabályozás,
transzferár-dokumentáció,
transzferár-ellenőrzés 2011,
transzferár-nyilvántartás,
transzferárazás,
tréning,
trust,
tulajdonjog,
túlfizetés,
új áfa-irányelv 2011,
új közbeszerzési törvény 2011,
Új Széchenyi Terv,
újrahasználható csomagolás,
unit-linked,
utalvány,
utazási bérlet,
utazási költségtérítés,
útlevél,
útnyilvántartás,
útnyilvántartás 2011,
üdülési csekk,
ügyelet,
ügyintézés,
ügynöki szolgáltatás,
üzemanyagár,
üzemanyagköltés-elszámolás,
üzemanyagköltség-elszámolás,
üzleti ajándék,
üzleti reggel,
üzleti reggeli,
üzleti titok,
üzleti út,
üzletp,
üzletrész,
vagyonadó,
vagyonátadás,
vagyonátruházási illeték,
vagyonkimentés,
vagyonosodási vizsgálat,
vallalkozas,
vállalkozói felelősség,
vállalkozói jövedelemadó,
vállalkozói kivét,
válság,
válságadó,
váltó,
váltó minta,
vámellenőrzés,
Vámosi-Nagy Szabolcs,
védett korban lévő munkavállaló,
végelszámolás,
végkielégítés,
végkielégítés adó,
végrehajtás,
végrehajtási eljárás,
Veszprémi István,
vevőminősítés,
vevőmonitoring,
vezető állású munkavállaló,
vezetői hatékonyságnövelés,
vezetői stílus,
vezetői tréning,
videó
,
videó,
világgazdaság,
visszterhes vagyonátruházási illeték,
VP,
vpop,
web-marketing,
webáruház,
webmarketing,
www.systemmedia.hu,
zálog,
zálogjog,
Zara László,
zöld adó,
zöld közbeszerzés
,
zöld közbeszerzés,
zöld közbeszerzési szabályzat,
[+] Összes címke megjelenítése
|