"környezetvédelmi termékdíj" címkéhez tartozó tartalmak

Új területeket is ellenőriz a NAV

attention2Új területeken is ellenőrzéseket indít a NAV 2013-ban, így először jelennek meg a környezetvédelmi termékdíjjal és a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos vizsgálatok, valamint ellenőrzésre számíthatnak az adócsökkentő támogatásokat nyújtó vagy fejlesztési adókedvezményt igénybe vevő vállalkozások, az internetes kereskedők, és változatlanul vizsgálati slágerterület lesz az áfa - hívja fel a figyelmet a Mazars az adóhatóság ellenőrzési irányelvei alapján.

Környezetvédelmi termékdíj új végrehajtási rendelete - I. negyedéves bevallás, gyakorlat, konzultáció - Szakmai Konferencia (7 óra)

AJÁNLÓ: Konferencia célja alapvetően a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos új kötelezettségek elméleti és gyakorlati bemutatása, a gazdálkodók kérdéseinek megválaszolása, felkészülés a 2013. évi első negyedéves termékdíj-bevallásra, valamint a 2013-as jogszabályi változásoknak, az első negyedév tapasztalatainak, problémás területeinek összefoglalása és az ellenőrzés fő irányelveinek bemutatása.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Környezetvédelmi termékdíj új végrehajtási rendelete - I. negyedéves bevallás, gyakorlat, konzultáció - Szakmai Konferencia (7 óra)

AJÁNLÓ: Módosítás alatt a termékdíjas végrehajtási rendelet! A 343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet várhatóan április 1-jétől hatályba lépő módosítása kiegészíti a termékdíj törvény január 1-től hatályos változásait. A tervezett szöveg már most letölthető és olvasható.

Konferencia célja alapvetően a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos új kötelezettségek elméleti és gyakorlati bemutatása, a gazdálkodók kérdéseinek megválaszolása, felkészülés a 2013. évi első negyedéves termékdíj-bevallásra, valamint a 2013-as jogszabályi változásoknak, az első negyedév tapasztalatainak, problémás területeinek összefoglalása és az ellenőrzés fő irányelveinek bemutatása.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

A környezetvédelmi termékdíj bejelentés 2013-ban: megváltoztak a nyomtatványok!

kornyezet12_12013. január 1-től ismét jelentősen megváltoztak a nyomtatványok és ehhez társult még egy hatáskörváltozás is. 2013. január 1-jétől a környezetvédelmi termékdíj bejelentést az adóhatósághoz kell megtenni, ennek megfelelően új nyomtatványcsomag került publikálásra 13TKORNY néven. A nyomtatványon a 2013. évi bejelentéseket, valamint a 2012. évi pótbejelentéseket lehet megtenni. Ez a nyomtatvány kizárólag a jogszabály által előírt bejelentési kötelezettségeket tartalmazza, mint pl: kötelezetti státusz, átalány, egyéni hulladékkezelés választása, átvállalás bejelentése stb. Ennek megfelelően 4 lapból áll: Főlap, EHN, ENY, és ASZ lap.

Környezetvédelmi termékdíj 2013. január 1-jétől - Gyakorlat, ellenőrzés - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Az egyes adótörvények módosításáról szóló „saláta-törvények” részeként októberben és novemberben is elfogadtak termékdíj módosítási csomagokat. Így a gazdálkodóknak a jövőben a 2012. január 1-jén életbe lépett Termékdíj Törvény szerint, valamint az elfogadott módosítások függvényében kell elkészíteniük a bevallásokat és a hatóság is eszerint végzi a jövőben az ellenőrzéseket.
Konferenciánk célja teljes körű elméleti és gyakorlati segítséget nyújtani a termékdíj-fizetésre kötelezetteknek termékdíjas kötelezettségeik, feladataik áttekintésében, a NAV által végzett ellenőrzésekre való felkészülésben, valamint a bevallások – és az annak részét képező termékdíj-előleg megállapítás – megfelelő elkészítésében.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Környezetvédelmi termékdíj 2012-2013. - Változások, Tapasztalatok, Ellenőrzés - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Az egyes adótörvények módosításáról szóló „saláta-törvények” részeként októberben és novemberben is elfogadtak termékdíj módosítási csomagokat. Így a gazdálkodóknak a jövőben az elfogadott módosítások függvényében kell elkészíteniük a bevallásokat és a hatóság is eszerint végzi az ellenőrzéseket.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Termékdíj visszaigénylése a 2012. évi termékdíjas szabályozás szerint

dobozokA 2012. évi termékdíjas szabályozás egyik lényeges eleme a visszaigénylés jogintézménye, mely hasonlóan korábbi évek szabályozásához, meghatározott jogcímekhez, esetekhez kötődik. A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) 25. §  bekezdése határozza meg az egyes visszaigénylési jogcímeket.

Környezetvédelmi termékdíj 2013.  - Várható változások, aktualitások - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Megjelent az első termékdíj-módosítási csomag az egyes adótörvények módosításáról szóló „saláta-törvény” részeként (T/8750. számú törvényjavaslat). Hamarosan további módosítások megjelenése várható, ami remélhetőleg a cégeket érintő szakmai változásokat is tartalmazza majd.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Képviselet, ügyintézés a termékdíjas szabályozásban 2012.

managerA vállalkozások termékdíjas kötelezettségeinek teljesítése, jogainak érvényesítése során sok esetben felmerült az igény úgynevezett „külsős vállalkozás vagy személy” igénybevételére. A kötelezettek jellemzően a termékdíjas anyagi- és eljárásjogi ismeretek hiánya miatt a bejelentések, bevallások elkészítésénél, a termékdíj-visszaigénylésénél, a nyilvántartások vezetésénél stb. alkalmaznak/alkalmazhatnak képviselőt. A cikk a termékdíj képviseletet kívánja röviden ismertetni a 2012-től hatályos termékdíjas szabályok figyelembe vételével.

Környezetvédelmi termékdíj 2012. - Előleg, bevallás, ellenőrzés - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Konferenciánk célja teljes körű elméleti és gyakorlati segítséget nyújtani a termékdíj-fizetésre kötelezetteknek termékdíjas kötelezettségeik, feladataik áttekintésében, a NAV által végzett ellenőrzésekre való felkészülésben, valamint a III. negyedéves bevallás – és az annak részét képező termékdíj-előleg megállapítás – megfelelő elkészítésében.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Környzetvédelmi termékdíj ellenőrzés - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Az új termékdíjas szabályozás útvesztőjében, részleteiben nehéz eligazodni. Amennyiben tisztában vagyunk a kötelezettségeinkkel, odafigyelünk az apró részletekre, felismerjük és napi rutinná tesszük a legfontosabb feladatokat, akkor nem kell aggódnunk, ha a vámhatóság nálunk kopogtat a termékdíj-ellenőrzése ügyében. Konferenciánk most minden eddiginél jobban a vállalatok napi teendőit, valamint a vámhatóság által folytatott ellenőrzések esetére való felkészülést helyezi középpontba.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

A külföldről behozott termékek csomagolásának termékdíja 2012-től

dobozokA környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) 2012. január 1-jétől hatályos 1.§ (3) bekezdés b) pontja alapján a csomagolóeszköz, egy egyéb csomagolószer (a továbbiakban együtt: csomagolószer) a termékdíjköteles termék, a korábbi környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvényben (a továbbiakban: Kt.) meghatározott csomagolás helyett.

Környezetvédelmi termékdíj - Az alapoktól az ellenőrzésig - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Az új termékdíjas szabályozás alapjaiban változtatta meg a korábbi termékdíjas rendszert: a termékek körét, a csomagolás termékkörét, módosultak az eljárási szabályok, emelkedtek a termékdíj-tételek, megszűnt a termékdíj-mentesség. A változásoktól függetlenül továbbra is gazdálkodó szervezetek tízezrei maradtak érintettek a szabályozásban, akár a termékdíj-kötelezettség keletkezése, akár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé történő adatszolgáltatási, akár az üzleti partnerek közötti tájékoztatási, nyilatkozat-tételi kötelezettségek miatt. Előadóink ismertetik a termékdíj szabályozás alapjait, elméletét és gyakorlati példákon keresztül lépésről lépésre mutatják be a nyilvántartás, bevallás menetét, az ellenőrzés folyamatát.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Az új kisadók új adózási határidők!

gumiabroncsÚjabb kisadók élesednek be a következő hetekben, ugyanis az élelmiszeriparban a felügyeleti díjat május végéig, a katasztrófavédelmi hozzájárulást azonban már e hónap végéig kell bevallani. A környezetvédelmi termékdíjból 60 milliárdos bevétellel számol a büdzsé.

Környezetvédelmi termékdíj 2012. - Az első negyedéves bevallás, gyakorlati tapasztalatok - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Konferencia célja a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos új kötelezettségek elméleti és gyakorlati bemutatása, a gazdálkodók kérdéseinek megválaszolása, felkészülés a 2012. évi első negyedéves termékdíj-bevallásra, valamint az első negyedév tapasztalatainak, problémás területeinek összefoglalása. Mindezt konzultációs keretek között!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

  1. 1., A stretchfólia csévéje csomagolásnak minősül-e (amennyiben nem szétválasztható a két dolog)?
    2) Elegendő-e a raklapok időszaki nyilvántartása amennyiben egy társaság külföldről (is) szerez be újrahasználható csomagolásnak minősülő raklapokat? Azaz nem szükséges a tételes nyilvántartás amennyiben vissza kívánja igényelni a termékdíjat? Köszönöm

Környezetvédelmi termékdíj 2012. - Az első negyedéves bevallás, gyakorlati tapasztalatok - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ:  Konferencia célja a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos új kötelezettségek elméleti és gyakorlati bemutatása, a gazdálkodók kérdéseinek megválaszolása, felkészülés a 2012. évi első negyedéves termékdíj-bevallásra, valamint az első negyedév tapasztalatainak, problémás területeinek összefoglalása. Mindezt konzultációs keretek között!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Az importáru csomagolása során keletkezett termékdíj köteles csomagolóanyagot (raklap, kaloda, egyéb faáru) termékdij megfizetése után át lehet e adni további felhasználásra.(fűtésre).

Környezetvédelmi termékdíj 2012.: A reklámhordozó papír szabályai 2012-ben

reklamujsagMint közismert a reklámhordozó papírok 2012-től is a termékdíj-köteles termékek közé tartoznak, mely teljesen érthető, hiszen modern világunkban az elektronikus reklám értékű információk mellett, még mindig jelentős mennyiségű reklámot tartalmazó, jellemzően színesen nyomtatott szórólapok, infóújságok, hirdetéseket tartalmazó lapok, újságok stb. kerülnek a postaládáinkba, asztalainkra.

A környezetvédelmi termékdíjas rendszerbe való bejelentkezés, bevallás

gumiabroncsA környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) hatálya alá tartozó kötelezett gazdálkodó alapvető feladata a termékdíjas rendszerbe való, meghatározott határidőn belül és formában történő bejelentkezés. A bejelentkezés nem jelent mást, mint a jogszabály által előírt adattartalommal, az érintett gazdálkodó kötelezett voltának kinyilatkoztatását. E meghatározás számos olyan elemet tartalmaz, melyek ismerete elengedhetetlen a bejelentkezés rendszerének megismeréséhez.

Környezetvédelmi termékdíj 2012.: újabb módosítás!

gumiabroncsAlighogy elfogadták, máris módosították: az Országgyűlés által a nyáron megszavazott új termékdíjtörvényt néhány hete újraírták a képviselők. Hogy mi változott a 2012. január 1-jével életbe lépő jogszabályban, bejegyzésünkből megtudhatják, illetve újra összeszedtük az új törvény legfontosabb tartalmi elemeit.

Környezetvédelmi Termékdíj 2012. – Elmélettől a gyakorlatig

ktermekdij2012ÚJDONSÁG!!!!! Megjelenik 2012. január közepén! A szakkönyv a környezetvédelmi termékdíj 2012. évi hatályos és teljes normaszövegét tartalmazza majd, valamint a hozzá tartozó végrehajtási rendeletet, esetpéldákat, és kommenteket gyűjti gyakorlatias csokorba. Az esetpéldák a már lezajlott, még folyamatban lévő és az új jogi szabályozásnak megfelelő, OKJ-s képzéseken is alkalmazott gyakorlati példákat is tartalmazzák.

Új Környezetvédelmi Termékdíj 2012. - Jogszabály, Végrehajtási rendeletek -  Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Elfogadta a Parlament a 2012. január 1-én életbe lépő új Környezetvédelmi Termékdíj Törvényt! A környezetvédelmi termékdíjról szóló új törvény alapjaiban változtatja meg a jelenlegi termékdíjas rendszert. A változások gazdálkodó szervezeteket is érintő, termékdíj-kötelezettségekkel kapcsolatos részét 2012. január 1-jétől kell alkalmazni! Az új törvény szakmai elemzése során számos olyan tisztázatlan kérdésre merült fel, amelyeket törvénymódosítással, illetve a végrehajtási rendeletben mindenképpen tisztázni szükséges annak érdekében, hogy az érintett gazdálkodók a jövő évben is jogkövető magatartással tudjanak eleget tenni kötelezettségeiknek.

Konferenciánkon neves termékdíj szakértőink és a NAV egyik vezetője bemutatják a 2012-től hatályba lépő új termékdíjas rendszert, illetve az új termékdíj törvény alapján felmerülő kérdéseket. Célunk, hogy az érintett gazdálkodók tisztában legyenek azokkal a problémákkal, amelyekre választ kell kapniuk a jogalkotótól. Részletesen bemutatásra kerülnek a legújabb módosítás elemei, amelyek választ adnak a felmerült nyitott kérdésekre.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

  1. 1. Kisboltos (aki tevékenysége során csomagol pe tasakba, papírba, reklámtáskába) szerződésben átvállalhatja-e csomagoló eszköz első belföldi forgalomba hozójától a termékdíj fizetési kötelezettséget {Ktdt. 14. par. (5) bek. d)}, és ezek után tehet-e nyilatkozatot a vámhatóság felé arról, hogy ő csekély mennyiségű felhasználó, és így választhatja-e az átalány fizetés intézményét?
    2. Fenti esetben a nyilvántartási kötelezettség teljesítésének minősül-e, ha a kötelező adatok feltüntetése mellett {KtdtVhr 5. melléklet} a bejövő csomagolószer számlákat tartja számon? Ebben az esetben bevallási kötelezettség áll-e fenn, vagy csak bejelentési?
    3. Szemetes zsák, pe zsák után áll-e fenn, termékdíj fizetési kötelezettség? Első belföldi forgalomba hozó felé nyilatkozattételre, szerződéses átvállalásra van-e lehetőség belföldi felhasználás esetén?
    4. A Ktdt. 14. par. (5) bek. 6) pontja szerinti szerződéses átvállaló kötelezett felé tehető-e nyilatkozat, vele további szerződések termékdíj kötelezettség átvállalásra köthetőek-e?
    Köszönöm!
  2. Belföldi csomagolóeszköz gyártóként mikor keletkezik termékdíj fizetési kötelezettségem?

ÚJDONSÁG!!!!!
Megjelenik 2012. január végén!
ktermekdij2012

Környezetvédelmi Termékdíj 2012. – Elmélettől a gyakorlatig

Szerzők: Bartos Gyula, Borsányi-Bognár Levente, Fekete Balázs, Halpert Dániel
Ár: 6 900 ft

A szakkönyv a környezetvédelmi termékdíj 2012. évi hatályos és teljes normaszövegét tartalmazza majd, valamint a hozzá tartozó végrehajtási rendeletet, esetpéldákat, és kommenteket gyűjti gyakorlatias csokorba. Az esetpéldák a már lezajlott, még folyamatban lévő és az új jogi szabályozásnak megfelelő, OKJ-s képzéseken is alkalmazott gyakorlati példákat is tartalmazzák. 

 


Rendelettervezet a Környezetvédelmi Termékdíj Törvényhez

palackA környezetvédelmi termékdíjról idén nyáron elfogadott törvényben meghatározott célokat és az állam adminisztrációcsökkentési programjának megvalósítását segíti a vidékfejlesztési miniszter rendelettervezete, ami a kormany.hu internetes portálon olvasható.

Új Környezetvédelmi termékdíj 2012. - Fókuszban a 2012. január 1-jétől életbe lépő jogszabály módosítása - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Elfogadta a Parlament a 2012. január 1-én életbe lépő új Környezetvédelmi Termékdíj Törvényt! A környezetvédelmi termékdíjról szóló új törvény alapjaiban változtatja meg a jelenlegi termékdíjas rendszert. A változások gazdálkodó szervezeteket is érintő, termékdíj-kötelezettségekkel kapcsolatos részét 2012. január 1-jétől kell alkalmazni! Az új törvény szakmai elemzése során számos olyan tisztázatlan kérdésre merült fel, amelyeket törvénymódosítással, illetve a végrehajtási rendeletben mindenképpen tisztázni szükséges annak érdekében, hogy az érintett gazdálkodók a jövő évben is jogkövető magatartással tudjanak eleget tenni kötelezettségeiknek.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Emelkednek a termékdíjak 2012-ben

palackA mobiltelefonok után fizetendő termékdíj az ötszörösére, a reklámszatyrok utáni közel 15 százalékkal nő, derül ki az [origo] birtokába került törvényjavaslatból. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökségnek (OHÜ) visszaosztják a tervezett 60 milliárd forintnyi bevétel legalább 30 százalékát.

Új Környezetvédelmi Termékdíj Jogszabály 2011-2012. - Új jogszabály és végrehajtási rendelet - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ:  Fókuszban a 2012. január 1-én életbe lépő új Környezetvédelmi Termékdíj Törvény őszi módosítása! A környezetvédelmi termékdíjról szóló új törvény alapjaiban változtatja meg a jelenlegi termékdíjas rendszert. A változások gazdálkodó szervezeteket is érintő, termékdíj-kötelezettségekkel kapcsolatos részét 2012. január 1-jétől kell alkalmazni! Az új törvény szakmai elemzése során számos olyan tisztázatlan kérdésre merült fel, amelyeket törvénymódosítással, illetve a végrehajtási rendeletben mindenképpen tisztázni szükséges annak érdekében, hogy az érintett gazdálkodók a jövő évben is jogkövető magatartással tudjanak eleget tenni kötelezettségeiknek. Parlamnet előtt az újabb módosítás!

Konferenciánkon neves termékdíj szakértőink és a NAV egyik vezetője bemutatják a 2012-től hatályba lépő új termékdíjas rendszert, illetve az új termékdíj törvény alapján felmerülő kérdéseket. Célunk, hogy az érintett gazdálkodók tisztában legyenek azokkal a problémákkal, amelyekre választ kell kapniuk a jogalkotótól. Részletesen bemutatásra kerülnek a legújabb módosítás elemei, amelyek választ adnak a felmerült nyitott kérdésekre.



Tegye fel előre, jelentkezéskor, kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Új Környezetvédelmi Termékdíj jogszabály 2011-2012. - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Teljes átalakuláson megy keresztül a környezetvédelmi termékdíj rendszere! 2011 júniusában elfogadta a Parlament az Új Környezetvédelmi Termékdíj törvényt (2011 évi LXXXV. Tv.), amely hatályon kívül helyezi az eddig alkalmazottat. Az új törvény alapján az állam veszi át a termékdíj köteles anyagok begyűjtését. A termékdíj bevallását, befizetését, kiszabását és visszaigénylését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi. Konferenciánkon neves termékdíj szakértőnk és a NAV egyik vezetője, elméleti és gyakorlati szempontból is ismertetik az új jogszabály rendelkezéseit.

kvkonyv AJÁNDÉK!

Minden résztvevőnk megkapja
Kelemen István szeptember végén megjelenő Környezetvédelmi Termékdíj 2011–2012. című könyvét!

Tegye fel előre, jelentkezéskor, kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Csomagolóanyag gyártó kötelezettsége a gyakorlatban. Visszaigényelhető-e a termékdíj ha a hulladékot beszolgáltatja hulladék gazdálkodó cégnek?
  2. Termékdíj kötelezettsége a gyártónak a gyakorlatban, ha az alapanyag harmadik országból érkezik, de itthon gyártódik belőle csomagolóanyag?
  3. Mi minősül reklámhordozó papírnak?  Kinek kell megfizetni a reklám termékdíjat? Nyomdai termék csomagolásához használt csomagolóanyag (nátroncsomagoló, kartondoboz, tekercselő műanyag fólia) utáni termékdíjat át lehet-a vállaltatni? S ha igen, kivel?

Itt az új 2011-es környezetvédelmi termékdíj törvény!

palackokSzeptember 1-jei hatállyal elfogadta az új termékdíjtörvényt az Országgyűlés. A végleges joganyag – kimondhatjuk: szerencsére – számos ponton jócskán eltér az eredeti tervezettől. A legfontosabb újdonság, hogy a belföldi előállítású csomagolás esetében – bár továbbra is termékdíjköteles termék maradt – a termékdíjfizetésre kötelezett a csomagolóeszköz első belföldi forgalomba hozója, vagy saját célú felhasználója lesz. Tehát a csomagolóanyagot gyártó társaságok lesznek a KVTD-kötelezettek, és nem az a „szerencsétlen” gazdálkodó, aki abba a termékét csomagolja.

Környezetvédelmi temékdíj 2011-2012. - Új szervezeti modell, kevesebb adminisztráció!

palackA Magyar Közlöny július 4-i, 75. számában kihirdetett 2011. évi LXXXV. törvény célja új szabályozó rendszer kereteinek meghatározása, ezen keresztül az iparág tevékenységének teljes megújítása, a többször felhasználható termékek szélesebb körű elterjedésének előmozdítása (újrahasználat), valamint a hulladékhasznosítás mértékének jelentős megnövelése, összhangban az Európai Unió elvárásaival és a magyar társadalom általános érdekeivel.

Új környezetvédelmi termékdíj jogszabály 2011-2012. - Országos Adókonferencia

FIGYELEM! MÓDOSULT A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE!
Az új helyszín: TULIP INN Budapest Millennnium!


AJÁNLÓ: 2011. június 27-én este elfogadta a Parlament az új környezetvédelmi termékdíj jogszabályt. A változások egyik része 2011. szeptember 1-jétől, másik része 2012. január 1-jétől lép életbe a szabályozásban. Az új törvény alapján az állam veszi át a termékdíj köteles anyagok begyűjtését. A termékdíj bevallását, befizetését, kiszabását és visszaigénylését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi. A vámhatóság a beszedett termékdíjat havonta utalja át a kincstárnak, amely annak felét negyedévente tovább adja az OHÜ-nek.

Új Környezetvédelmi termékdíj jogszabály 2011-2012. - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: 2011. szeptember 1-től és 2012. január 1-től jelentős változások lépnek életbe a környezetvédelmi termékdíj szabályozásban. Termékdíj szakértőink a nap folyamán bemutatják a változásokat és összevetik lépésről lépésre a hatályban lévő jogszabályt a leendő szabályokkal.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Anyagáramonként együtt kell-e figyelni az egyszeri és az újrahasználható csomagolás 75%-os újraforgalombahozatalt vagy külön lesz a nyilvántartása és bejelentése, mint eddig is volt?
  2. Amennyiben nem egyéni hulladékkezelést választunk,hanem az OHÜ-n keresztül vállaljuk, akkor lesz-e elszámolási, jelentési kötelezettségünk az OHÜ felé vagy csak a NAV felé kell bevallani és befizetni a megszabott termékdíjakat? Az OHÜ-höz való csatlakozásnál lesz-e lehetőség kedvezményre, termékdíj csökkentésre  vagy nem?
    A termékdíj marad ÁFA köteles tétel-e és a számlákban továbbra is fel kell majd tünteni?

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: