"különadó" címkéhez tartozó tartalmak

Mindent, amit a banki tranzakciós illetékről tudni érdemes

atmKörültekintő választással az átlagos banki ügyfél éves szinten akár közel 25 ezer forintot is megtakaríthat banki költségein. Más bank számít a legolcsóbbnak a minimálbérrel, az átlagos, illetve a magas jövedelemmel rendelkezők számára.

Távközlési különadó (telekomadó), kiskereskedelmi különadó, étkezési utalványok: Brüsszel arra szólította fel a kormányt, hogy módosítsa a különadókat!

europai_bizottsag_logoSzerdán az Európai Bizottság a második szakaszába léptette a Magyarország ellen folyó kötelezettségszegési eljárást a távközlési különadó (telekomadó), a kiskereskedelmi különadó és az étkezési utalványok ügyében. A Bizottság többek között arra szólította fel a kormányt, hogy módosítsa a különadókat. Ha ezt nem teszi meg a megadott határidőn belül, akkor Magyarország ezekben az ügyekben is az Európai Bíróság előtt találhatja magát. Koraeste reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium!

A Tesco szerepe a magyar gazdaságban

tescoA hazai bruttó hozzáadott érték körülbelül egy százaléka, 101 milliárd forint kapcsolódik közvetlenül a Tesco magyarországi tevékenységéhez a 2010-es adatok szerint - derül ki a Századvég Gazdaságkutató tanulmányából, amely a Tesco nemzetgazdaságban betöltött szerepét vizsgálja.

Távközlési különadó: Ellentmond a NGM az Európai Bizottságnak

europai_bizottsagA közvetlen adózás tagállami hatáskör, így nem fogadja el az Európai Bizottság döntését a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - áll a minisztérium tegnapi sajtóközleményében. Ha az ügy az Európai Bíróság elé kerül, a visszafizetések átcsúszhatnak a következő kormányzati ciklus időszakára.

A 2005-2009. évekre vonatkozó különadó befizetőinek nem kell önellenőrzést benyújtaniuk

nav_logoAz adóhatóság már aktualizálta a különadóra vonatkozó 1053K jelzésű bevallást, amely a honlapján is elérhető. Azoknak, akik benyújtották a 2005-2009. közötti adóévekre vonatkozó különadó bevallást és megfizették a különadót, nem kell önellenőrzést benyújtaniuk, az adóhatóság hivatalból visszatéríti nekik a befizetett összeget.

A NAV visszafizeti a 2005-2009-re lerótt különadót

nav_logoA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hivatalból eljárva - 30 napon belül visszatéríti az adózóknak a 2005-2009-re bevallott és megfizetett 98 százalékos különadót. A NAV egyetért Angyal József okleveles adószakértővel abban, hogy a korábban kiadott igazolások nem, illetve nem minden esetben megfelelőek a bevallás kitöltéséhez, ha a munkavégzés alóli felmentés 2009-ben kezdődött, de a jogviszony megszűnése 2010-re esett.

A különadóval kapcsolatban törvényt sért a NAV!

fizet.tsp_Nyilvánosságra kellene hoznia az adóhatóságnak, hogy a munkáltatói adatszolgáltatás alapján hány magánszemélynek, és mennyi különadót kellene fizetnie. Ezek közérdekű adatok, nem sértenek adótitkot - hangsúlyozta Jóri András adatvédelmi ombudsman a Pénzcentrum.hu kérdéseire küldött válaszlevelében. Az adóhatóság viszont nem közli az adatokat, ezzel  törvényt sért. Miért?

A magánszemélyeket érintő különadót harmadszorra is megszavazták

parlamentElfogadta az Országgyűlés a magánszemélyek különadójáról szóló törvénymódosítást. A  többségre vonatkozó május 20-ai bevallási határidő nem változik, ami törvénysértő. Az állami és önkormányzati működtetésű kifizetőktől származó 2010. január elsejétől megszerzett végkielégítésekre, szabadságmegváltásra, munkavégzés nélküli felmentési időre kapott, a 3,5 millió forintnál nagyobb összegű juttatásokra 98 százalékos különadót kell fizetni. Továbbra sem vonatkozik ez azokra, akik a felmentéssel egyidőben nyugdíjba vonultak.

Az AB ismét elmeszelte a visszamenőleges, magánszemélyeket érintő különadót

alkotmanybirosagAz Alkotmánybíróság május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló tör­vénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. Az alkotmánybírák szerint sérti az emberi méltóságot, hogy a 98 százalékos különadó már lezárt adóévekre is vonatkozik, ezért másodszor is megsemmisítették a törvényt. Stumpf István is így véli, Bihari érintettsége miatt nem szavazott.

A bankadó visszahúzza a finanszírozási hajlandóságot a kkv szektorban

hitelA hazai mikro és kisvállalkozóknak (kkv), de még sok közepesnek is érzékeny pontja a hitelhez jutás. Így volt ez a nemzetközi válság kirobbanása előtt is, azóta pedig csak romlott a helyzet. Már a bankokra kivetett különadó áldatlan hatása is kézzelfoghatóvá vált: tovább zsugorodott a banki finanszírozási hajlandóság. A pozitív változást a nemzetközi konjunktúra és a központi intézkedések hozhatják meg, a hazai kkv-szektor felkarolása ugyanis kiemelt helyen szerepel a kormány ígéretei között.

Ki fizeti az egykulcsos adó árát?

blog3Az ezermilliárdos megszorítócsomagra jelentős részben az egykulcsos adó elhibázott bevezetése miatt van szükség. Enélkül az elkerülhetetlen költségvetési konszolidáció rövidebb, kevésbé fájdalmas és igazságosabb lehetett volna.

Nem fizetnek 98 százalékos különadót a képviselők: Elsők ez egyenlők között

parlament1Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvény rendelkezéseit, hogy azok nem vonatkoznak a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem - írta keddi számában a Népszabadság.

A különadók miatt eljárás indult Magyarország ellen

europai_bizottsagEgy múlt heti brüsszeli sajtóértesüléssel összhangban valóban eljárás indul hazánk ellen a tavaly ősszel a magyar kormány által életbe léptetett, a távközlési cégekre vonatkozó válságadó kapcsán. A magyar kormánytól két hónapon belül várják az indoklást Brüsszelben. A kiskereskedelemre és az energiaellátásra kivetett magyar különadót még vizsgálja az Európai Bizottság.

A magánszemélyeket terhelő 98 százalékos különadó bevallása fejtörést okozhat

fejfajasKomoly munkát jelenthet a 98 százalékos végkielégítés-adó bevallása, amely a személyi jövedelemadó-bevallástól függetlenül, önálló formában lesz elérhető. A nyomtatványt most készítik az adóhivatalban, várhatóan január 20-a után készül el és válik hozzáférhetővé. Az adót az érintetteknek főszabályként május 20-áig kell megfizetni és bevallani, ám ha valaki időközben egyéni vállalkozó lett, annak február 25-éig kell eleget tennie kötelezettségének.

A magánszemélyeket terhelő különadó új szabályai és elszámolása

kulonado1Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetvemódosításáról szóló 2010. évi XC. törvénynek a különadóra vonatkozó rendelkezéseitaz egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXIV. törvény – az eredeti szabályoktól lényegesen eltérő tartalommal – ismételten beiktatta. Az újrendelkezések 2010. december 30-án lépnek hatályba, ám azokat a 2005. január 1.napját követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

A magánszemélyeket terhelő Különadó Adómegállapítás Számítás Kötelezettségek Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: December 30-án lépett hatályba visszamenőleges hatállyal a magánszemélyek jövedelmeit terhelő 98%-os különadó, amely állami, önkormányzati, vagy közalapítványi forrásból alapított, fenntartott, vagy támogatott szervezetek munkavállalóit érinti. Előadónk praktikus tanácsokat ad a különadó alapjának számításához, gyakorlati segítséget nyújt a kötelezettségek pontos teljesítéséhez.


Tegye fel előre, a jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
  1. 100%-os tulajdonú cég vagyunk, az elnök-igazgató határozott idejű munkaszerződéssel volt foglalkoztatva. 2010-ben a határozott idő letelte előtt 3 hónappal meg lett szüntetve a munkaviszonya. Erre a 3 hónapra az Mt. szerinti átlagkeresete ki lett fizetve. Kérdés, hogy a 3 hónapra kifizetett átlagkeresete - ami még a határozott időből hátra volt - beszámít-e a különadóalapba.
  2. Az igazgató helyettes munkaviszonya megszűnt 2009. évben. Kérdés, hogy itt a 2 millió forint feletti, vagy a 3,5 millió forint felettei kifizetés lesz a különadóalap.
  3. Jogutódként, a 2008. január 1-vel integrált GAMESZ kilépett dolgozóinak vizsgálatakor (2005-2007) kérdés, hogy az előrehozott nyugdíját a jogviszony megszüntetése nélkül igénybevevő, illetve nyugdíjasként foglalkoztatott közalkalmazott jogviszonyának megszünésével a különadó kötelezett vagy a kivételekhez tartozik?

Elbukhatnak a különadók az EU-ban

europai_bizottsagBrüsszel több különadót is kifogásolhat: a telekommunikációs adó uniós irányelvet sért, míg a kiskereskedelmi szektorra kivetett adó a multinacionális vállaltok EU-nak írt levele miatt lehet érdekes, és azon dokumentumok miatt, melyet a levélhez csatoltak.

EU: Európai Bírósághoz fordulunk, ha a kormány nem oldja meg a problémákat

europai_bizottsag_logoAggodalmát fejezte ki a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban az Európai Bizottság és részletes tájékoztatást kért a szabályozásról – jelentette be a testület szóvivője Olivier Bailly Brüsszelben. Az Európai Bizottság a médiatörvény és a vállalati különadókat illetően is részletes tájékoztatást kért Magyarországtól, s egyben vizsgálatot is indított.

Uniós eljárást kér 13 multi Magyarország ellen

europai_bizottsagA kormány adólépései miatt tiltakozó nagyvállalatok azt kérték az Európai Bizottságtól, hogy indítson eljárást Magyarország ellen az uniós szabályok megsértése miatt. Arra panaszkodnak, hogy a kormány intézkedései diszkriminálják őket a magyar vállalatokkal szemben.

Elfogadták a 2011. évi büdzsét

szamol2Jövőre a költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz. Az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott költségvetési törvény rögzíti azt is: jelenlegi formájában megszűnik a Költségvetési Tanács, helyette új, háromtagú testület jön létre, új jogosítványokkal, titkárság nélkül.

Tölgyessy Péter: a kétharmados hatalom sodrásában

tolgyessy_peterA hatalom többek közt a kötelező magánnyugdíjpénztárak államosításával végrehajtotta radikális adóátrendező elképzeléseit, most a gazdasági növekedés gyors nekilendülését reméli, de ideje nem sok lesz. Az egészségügy, az oktatás intézményei, az emberek tömegei idővel elvárják helyzetük érezhető javulását, de a rendkívüli intézkedések teremtette források két-három esztendő után jobbára kimerülnek. Orbán Viktornak rendszere biztos megalapozásához legalább négy-öt százalékos növekedésre van szüksége. Nincs számára visszaút: megkezdett művét átütő sikerre viszi, vagy elbukik.

A béren kívüli juttatások előnyei, Cafeteria 2011.

cash_flow1Már csak néhány hét van a 2011. évi adótörvények életbe lépéséig, a munkaadóknak meg kell kezdeniük a jövő évi munkavállalói ösztönző rendszerek tervezését. Az eddig 25 százalékos adókulcs alá tartozó béren kívüli juttatások adóterhelése az egységes személyi jövedelemadó kulcs és az újonnan bevezetésre kerülő adóalap korrekciós tényező hatására 19,04 százalékra csökken, mely tovább fokozhatja ezen eddig is kedvelt juttatási forma népszerűségét a munkáltatók körében.

Az adórendszer(telenség)ben rejlő kockázatokról

blogMa már aligha lehet kétséges, hogy 2011-től a személyi jövedelemadó bevételek több mint 28 százalékkal, a társasági adó bevételek pedig több mint 40 százalékkal lesznek kisebbek, mint a 2010. évi költségvetésben szereplő előirányzatok. A társasági adó bevétel elmaradását ugyan jelentősen (mintegy 100 milliárddal) túlkompenzálják az extra (pénzintézeti, egyes ágazatokat terhelő) adók, az egykulcsos személyi jövedelemadóra való áttérés azonban a maga több mint 500 milliárdos tételével jelentős bevétel hiányt eredményez. Az előbbiek kapcsán két logikai bukfencre, más szóval kockázatra hívnám fel a figyelmet.

Adótörvények 2011: Véglegesek az adójogszabályok

voteAz Országgyűlés elfogadta a 2011-es évre vonatkozó adószabályokat, és még az utolsó pillanatban is történt változás. Jön a 30%-os bankadó, nincs tb-járulék plafon, a PSZÁF elnöke pedig nem kell, hogy különadót fizessen, többek között ezek kerültek bele az adóváltozásokba az utolsó pillanatban.

Különadó: végrehajthatatlan és megtámadható

apehSzavaztak az országgyűlésben a képviselők a 98 százalékos különadóról. Az adószakértő szerint eseti ügyekben továbbra is dönthet az Alkotmánybíróság, arról nem is beszélve, hogy úgy véli: eljárásjogi szempontból teljesen végrehajthatatlan a törvény.

Különadó: értelmezhetetlen, alkalmazhatatlan, végrehajthatatlan

eubirosagKolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben. A jogász szerint egy, ilyen tárgyú alkotmánymódosítás korrekt közjogi felülvizsgálat szerint értelmezhetetlen, alkalmazhatatlan, végrehajthatatlan.
 

Különadó visszamenőleg 5 évre

szavazElfogadta az Országgyűlés azokat a módosító javaslatokat, amelyek egyrészt jelentősen megváltoztatják a 98 százalékos különadó szabályait, másrészt átírják az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának szövegét.

 

A bankadó Magyarországon és Európában

disznocskaBár jelenleg mind gazdasági, mind politikai szempontból sikertörténetnek látszik, már közép távon is jelentős kockázatai vannak a bankadó bevezetésének. A magyar bankadó mértéke egész Európában messze a legmagasabb, és ez épp a kormány alapvető gazdaságpolitikai célját, a növekedés beindítását veszélyezteti.

A kormány gazdaságpolitikája: Radikális adóátrendezés a felső-közép rétegek javára, akik majd lendületet adnak a gazdaságnak

statisztikaA jövő évi államháztartás kiadási oldalán kevés az újdonság, nincsenek hangzatos reformlépések, mégis világosak az új hatalom preferenciái - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikai elemző szerint tovább csökken az újraelosztás mértéke, de a közhatalom így is minden harmadik forint jövedelmet elvon az adóival. Hozzátette: bár Orbán Viktor szótárából hiányzik a megszorítás kifejezés, az új kormány bőven él a közvetett megszorítások eszközével. Mégis, a miniszterelnök bízik abban, hogy a következő években már négy-öt százalékos, esetleg még nagyobb növekedés igazolja majd a radikális adóátrendezés okozta kockázatokat.

Különadó 3,5 millió forintos határig, 98 százalékkal!

lazar_janosFelemelné a 98 százalékos különadó összeghatárát 3,5 millió forintra a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János új javaslata szerint ebbe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, illetve az ilyen tulajdonban lévő cégek vezetői esetében megmaradna a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. Azokra, akik nyugdíjba vonulnak, nem vonatkozna a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály.

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: