"minimálbér" címkéhez tartozó tartalmak

Bérkompenzáció 2013-ban. Számoljon velünk!

szamologep22Az szja-, a járulékváltozások és az adójóváírás egyidejű teljes kivezetése miatt 2012-től az alacsonyabb keresetű munkavállalók esetében ugyanaz a bruttó bér szignifikánsan kevesebb nettó bért ért. Ezért, hogy a nettó összegek ne csökkenjenek drasztikus mértékben, elvárt béremelésről határozott a kormány a versenyszférában is. Mivel azonban a vállalkozások számára mindez - és a minimálbér közel 20 százalékos mértékű tavalyi emelése is - jelentős többletterhet jelentett, a kormány egy kompenzációs rendszert dolgozott ki a bruttó 300 ezer forint alatti összegért foglalkoztatottakra vonatkozóan.

A legfontosabb munkaügyi változások 2013-ban - Mt. - SZJA - Tb.

abakuszMint az ismeretes, az új munka törvénykönyvének bizonyos rendelkezései 2013. január 1-jétől lépnek életbe, például a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásról szóló, a szabadságolásra vonatkozó új szabályok, valamint a távollétidíj megváltozott szabályai is. Munkaügyi cikkünkben a munka törvénykönyvét érintő változásokon kívül röviden bemutatjuk a foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb lényeges változásokat is.

A vezető állású munkavállalókra vonatkozó speciális munkajogi szabályok

manager2Speciális helyzetet foglalnak el a munkáltatói szervezetben a vezető állású munkavállalók. Bár munkavállalók, gyakran maguk is munkáltatói jogokat gyakorolnak, és képzettségük, tapasztalataik, kapcsolatrendszerük is elkülöníti őket a többi munkavállalótól. Az általuk betöltött pozíció így eltérő munkajogi szabályokat, nagyobb felelősséget, illetve gyengébb törvényi védelmet indokol.

Az egézségbiztosítás változásai 2012 júliusától

orvosJúliustól néhány kérdést újraszabályoztak az egészségbiztosításokban. Az egészségbiztosítási ellátások keresetpótló juttatások, a munkából való jövedelem kiesését kell, hogy pótolják, ezért időben, 30 napon belül folyósították eddig is a biztosított részére. Ezt a kifizetőhely és az egészségbiztosítási szervek is igyekeztek fenntartani, azonban előfordult, hogy mégsem kaptak időben ellátást a biztosítottak, például egy hiányzó igazolás miatt. Ha nehezebb volt eldönteni az igazolás hiányában, hogy jogosult-e az ellátásra az illető, akkor akár hosszabb ideig ellátás nélkül maradhatott a biztosított. Korábbi tapasztalatok alapján 90 %-ban a hiányos bizonylatok voltak az okozói annak, ha nem kapta meg időben az ellátást a biztosított. Július 1-től azonban, ha a táppénz, gyermekápolási táppénz, gyes, gyed vagy baleseti táppénz fizetéséhez valamilyen adat, igazolás hiányzik, akkor lehetséges előleget megállapítani az ellátott részére, így nem kell hosszabb ideig nélkülöznie ellátást.  Ha a jövedelem meghaladta a minimálbért, akkor a minimálbért veszik alapul az előleg megállapításához, ellenkező esetben pedig a minimálbérnél kisebb jövedelmet.

Jobban megéri kisadózni, mint evázni, kiszámoltuk!

zsonglorMegéri a vállalkozóknak a tételes adózást választani akkor is, ha nem kizárólag végső fogyasztóknak értékesítenek, és a vállalati megrendelések esetén valamivel alacsonyabban kell meghatározniuk az áraikat - ezt támasztják alá az adószakértői számítások, és így vélekedik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is.

A bérminimumon nagyot spórolhatnak az evások

szamologep3Már nem a dupla minimálbér és nem is a tevékenységre jellemző kereset a legkisebb járulékalap a társas és egyéni vállalkozóknál, hanem a minimálbér vagy a bérminimum. Ezzel főleg az evások spórolhatnak nagyot. Nem egyértelmű viszont, mikor kell a minimálbért s mikor a bérminimumot alapul venni.

Brutálisan csökkentek béren kívüli juttatások összege a cégeknél

cash_flow1Nagymértékben, 87,3 százalékról 75,1 százalékra esett azon cégek aránya, amelyek valamilyen béren kívüli juttatást adtak dolgozóiknak, az egy foglalkoztatottra jutó átlagösszeg pedig 177,7 ezer forintról 166 ezer forintra csökkent − derült ki az OTP Pénztárszolgáltató felméréséből.

Csökkenő februári fizetések

forint3Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók első ízben a 2012-es adószabályok szerint kiszámított fizetésükhöz. Hogyan változik az egyes munkavállalók fizetési borítékának vastagsága és a rosszul járók mekkora hányada számíthat a kormányzat által ösztönzött bérkompenzációra? Ezekre a kérdésekre ad választ Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető adópartnere.

Tájékoztató a társas vállalkozónak minősülő vezető tisztségviselők járulékalapjáról 2012.

fonok2A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 27. § (2) bekezdése szerint a biztosított társas vállalkozó a 10 százalék nyugdíjjárulékot, valamint a 8,5 százalék egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot a társas vállalkozástól személyes közreműködésére tekintettel megszerzett járulékalapot képező jövedelem alapulvételével fizeti meg. A nyugdíjjárulék alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapja havonta legalább a minimálbér másfélszerese (továbbiakban: járulékfizetési alsó határ).

Társadalombiztosítási változások 2012.

munkaidoAz egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény jelentősen módosította a társadalombiztosítás fedezetét alkotó fizetési kötelezettségekre vonatkozó szabályokat is. Jelen cikkünk a legfontosabb változásokra hívja fel a figyelmet.

Az elvárt béremelés, bérkompenzáció meghatározása és kiszámítása

fizetesMegtudhatjuk, hogy a 2011-es béradatokból miként kell meghatározni az idei bruttó bért, a szükséges bérkompenzációt, és a cég költségeit – már ha a kötelező, 5 százalékos bérkompenzáció lehetőségével élni tud, vagy kíván a cége. Felidézzük, mivel jár a bérkompenzáció teljes vagy részleges elmaradása.

adoreggeli
Van-e élet az EVA után? - Kinek éri meg evásnak maradnia?
- Üzleti Reggeli Angyal József adószakértővel!

AJÁNLÓ: Az adóváltozások után a vállalkozás költségeit figyelembe véve érdemes átgondolni, hogy 2012-ben megéri-e megmaradni az EVA körében. Szakértőnk segít eligazodni az új szabályozás útvesztőjében és felvázolja a választási lehetőségeket, azok során felmerülő feladatokat, az előnyeiket és hátrányaikat!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
  1. Egy EVA - társasági adózó Kft. kettős könyvelésű összehasonlítás érdekelne.

További adóterhelés várható 2012-ben

vamosi_nagyA jövőre jelentősen megemelkedő minimálbér azt eredményezheti, hogy ismét beindulnak a manipulációk. Vagy kijelentik a magasabb bérköltségek miatt a dolgozókat, és a későbbiekben „svarcban” foglalkoztatják őket, vagy részmunkaidőt jelent majd bizonyos esetekben a 92 ezer forintos minimálbér – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, aki szerint jövőre az átlagos magyarországi adóterhelés tovább nő. Az APEH volt elnökhelyettese szerint tévhit, hogy az adóintézkedések új munkahelyeket teremtenek

Egykulcsos adórendszer megbukott?

ngm_szines_logoÚgy kompenzálnák az adójóváírás, a szuperbruttó kivezetése és az egészségügyi hozzájárulás emelésével rosszabbul járó tömeget, hogy a 202 ezer forint felett keresőkre átmeneti hozzájárulást terhelnének – jelentette be a nemzetgazdasági tárca. Ez lényegében egy második kulcs bevezetését jelenti, de ezt a kifejezést a minisztérium gondosan kerüli. Azt nem tudni, az átmeneti hozzájárulás mennyi lenne, és mennyi ideig kellene fizetni. A minimálbért 92 ezer forintra emelné az NGM.

Őstermelők járulékfizetésének első negyedéves bevallása: április 12.

szuretÁprilis 12-ig a mezőgazdasági őstermelőnek be kell nyújtania az első negyedéves bevallását. Ennek kapcsán néhány szót ejtünk az őstermelők biztosítási és járulékfizetési kötelezettségéről.

A garantált bérminimummal kapcsolatos tévhitek

munkaero_kolcsonzesA személyi alapbér meghatározásánál kötelezően alkalmazandó garantált bérminimum intézményét a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet vezette be. A szóban forgó kormányrendelet 4.§-a rendelkezett a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított garantált bérminimumról. Jelenleg a 337/2010. (XII.27.) Korm. rendelet szabályozza a kötelezően alkalmazandó minimálbér és a garantált bérminimum legkisebb összegét. Cikkünk célja, hogy a leggyakoribb tévhiteket bemutatva egybegyűjtse azokat a jogszabályi rendelkezéseket, melyeket a munkaszerződés megkötésekor a személyi alapbér meghatározásánál a hatályos magyar munkajogi szabályok szerint minden foglalkoztatónak szem előtt kell tartania.

Elvett, pedig adott! Bérek az adóreform után

blog3A tavaszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében a miniszterelnök a 2011-től életbe lépett "adóegyszerűsítés" negatív hatásaival is foglalkozott. Fel kíván lépni ellene - még szép. Ha már ő és kormánya idézte elő e hatásokat.

A garantált bérminimum utáni járulékfizetés

penztarcaNemcsak a középfokú végzettségű munkavállalónak kell megfizetni a 94.000 forintos garantált bérminimumot, hanem az ilyen végzettséget igénylő tevékenységet végző vállalkozónak is a garantált bérminimumhoz igazodik a minimum járulékalapja. Honnan tudjuk, hogy melyek  ezek a tevékenységek? A NAV friss tájékoztatója a a FEOR-08-at tekinti kiindulási alapnak.

Nemcsak a minimálbér számít a minimum-járulékalap bevezetésénél

abakuszBér a tevékenységre jellemző kereset megszűnt 2011-től, ez nem jelenti azt, hogy minden esetben a minimálbér jelenti a minimum járulékalapot. Egyes esetekben a garantált bérminimum is számít.  Az új szabály szerint amennyiben az egyéni vagy társas vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel, akkor nem a minimálbér, hanem a teljes munkaidőre érvényes garantált bérminimum a minimum havi járulékalap.

Emelkedő bérminimumok január elsejétől

fizetesNéhány nappal év vége előtt megjelent a 2011-es minimálbérről, garantált bérről szóló kormányrendelet. A híradásokból már korábban is tudható volt, hogy a minimálbér január elsejétől 78 000 forint, míg a garantált bér 94 000 forint lesz. Áttekintjük, hogyan alakul ennek fényében a hetibér és az órabér összege és járulékfizetésnél milyen minimumra kell figyelni.

Családi adókedvezmény 110 ezer forint bruttó bértől

ajandekLegalább 110 ezer forint bruttó bérre van szükség ahhoz, hogy egy gyermek esetén érvényesíteni lehessen a családi adózás rendszerében ígért 10 ezer forintos kedvezményt. Több gyermek esetén ennél többre van szükség. Hazánkban azonban a munkavállalók mintegy 65-70 százaléka azonban minimálbér után fizet járulékot, az szja-kedvezmények pedig egyes szakmákban, ahol nem lehet e rendszerben adózni, nem is érvényesíthetők. A kisgyermekes dolgozó anyukák a gyes korlátozásaival még rosszabbul járhatnak.

A minimálbérrel növekedésével változik a béren kívüli juttatás

forint20A minimálbér növekedésének mértéke befolyásolja például a béren kívüli juttatások összegét, növeli az iskolakezdési támogatást, illetve a munkabérelőleget. A minimálbér 78 ezer forintra emelése egyben azt is jelenti, hogy ennél a közszférában sem lehet kevesebbet keresni jövőre

Minimálbér 2011.

forint21Az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén döntés született a 2011. évi minimálbér, garantált bérminimum és az irányadó béremelés mértékéről.  A 2010. évi 73.500 forintról 78.000 forintra emelte a minimálbért az érdekegyeztető tanács. A szakmunkások garantált bérminimuma a jelenlegi 89.500 forintról 94.000 forintra nő.

Részmunkaidős alkalmazás, félállás: Mire ügyeljünk?

allasA részmunkaidős alkalmazás különösen válság idején jó megoldás lehet mind a vállalkozás, mind pedig a dolgozó számára. Ha már főállásban nem tudnak valakit felvenni, félállásban talán még alkalmazhatják. Kevesebb ugyan, mégis több a semminél. Lássuk, mire kell figyelni!

Passzív táppénz

homeroPasszív táppénzre való jogosultság úgy következhet, hogy a munkavállaló jogviszonya a keresőképtelenség tartama alatt szűnik meg (mert például próbaidő alatt megszünteti a munkáltató vagy, mert lejár a határozott idejű jogviszonya), de sor kerülhet rá úgy is, hogy a munkavállaló a jogviszony megszűnését követő első, második vagy harmadik napon válik keresőképtelenné. (Az orvos a keresőképtelenséget akár öt napra visszamenőleg is igazolhatja.)
 

Adó 2011: A járulékalap január 1-től a minimálbér vagy a garantált bérminimum

forint21Az eddigi dupla minimálbér szabály módosul 2011-től az új adótörvényeknek köszönhetően, így a járulékfizetés alapja minimum a minimálbér kell, hogy legyen. A foglalkoztatottak után eddig a járulékalapot legalább a minimálbér kétszeresében kellett megállapítani, amely alól lehetőség volt mentesség kérésére. A vállalkozók esetében 2010-től bevezetésre került a tevékenységre jellemző kereset szabálya, amely a járulékalap minimumaként szolgált.

Adótörvények 2011: Az új adótörvények serkentik-e a gazdaságot?

velemeny_A parlament előtt van a kormány adócsomagja, amely lényegesen átrendezi a terheket. A társasági adó csökkentésével párhuzamosan több százmilliárd forintos válságadó sújtja több ágazat nagyobb cégeit, az új szja pedig a nagycsaládos tehetőseknek kedvez elsősorban. Kérdés, serkentik-e a változtatások a gazdaságot? Kérdezzük meg szakértőinket!

 

Adóváltozás 2011

hr_ado_kicsi_Várhatóan az idei infláció mértékével megegyező, 4,7 százalékos minimálbér-emelésre tesz javaslatot a kormány a 2011-es évre - mondta az InfoRádiónak a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Balog Ádám hangsúlyozta: a gyerekek utáni adókedvezményt a családi pótlék szabályaihoz hasonlóan, a gyermekek maximum 20 éves koráig lehet majd igénybe venni. Minden, a béren kívüli jövedelem is 16 százalékkal fog adózni jövőre, mint például az osztalékadó, vagy az ingatlan-bérbeadás. Beszélt arról is, hogy nem terveznek jelentősebb változtatásokat középtávon az ekho, illetve az eva szabályaiban.

Dupla minimálbér: Megszűnik a járulékfizetési kötelezettség is

fizetes3Az új adótörvénnyel megszűnik a „dupla minimálbér” néven ismert intézmény, ez bizonyos ágazatokban az újonnan felvetteket hozhatja kedvezőtlen helyzetbe. A foglalkoztatottak után a cégeknek jelenleg főszabályként legalább a dupla minimálbér után kell járulékot fizetniük, de ez alól lehetséges volt mentességet kérni. Ez a szabály jövő évtől megszűnik – derül ki a kormány adótörvényjavaslatából.

Minimálbér újraértelmezve

fizetes2Az adócsomagban a kormány több társadalombiztosítási szabályt is módosítani javasol, ezek értelmében megszűnik a főállású vállalkozókra irányadó, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés, a legalább a minimálbér kétszerese utáni járulékfizetés szabálya.

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: