"munkabér" címkéhez tartozó tartalmak

Távolléti díj (szabadság) elszámolása: hiányos az Mt. szabályozása, egyeztet a kormány

attentionA múlt héten megjelent a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak a távolléti díj számításához elkészített módszertani segédlete, - amely meglepő módon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján található meg, gyakorlatilag megerősítette, hogy az új távolléti díj számítás eredményeként valójában előfordulhat, hogy a munkavállalónak a havi bérétől eltérő összegű bért kell számfejteni azokra a hónapokra, amikor szabadságon volt.

A távolléti díj (szabadság) kiszámításának szabályai 2013-ban

szamol2Az új munka törvénykönyvének (Mt.) 2013. január 1-jével hatályba léptek a távolléti díj számításával kapcsolatos szabályai, amellyel kapcsolatban, a közelmúltban szakmai körökben és a sajtóban is többféle értelmezési lehetőség látott napvilágot. Jelen segédlettel ezért szeretnénk az új számítási módszert övező bizonytalanságot eloszlatni és a távolléti díj kiszámítására vonatkozó szabályok helyes alkalmazásához segítséget nyújtani.

Az NGM segít a szabadságok elszámolásában

forint22A távolléti díj új szabályozása egyszerűsíti az adminisztrációt a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint. A jogértelmezést segítendő a Nemzeti Munkaügyi Hivatal módszertani segédletet is készít a távolléti díj kiszámításához - közölte a tárca. Az NGM kiemelte: a 2013. január elsejétől a távolléti díj számításánál bevezetett 174 órás osztószám a havi alapbéres bérformában alkalmazottakra vonatkozik. Ezeknek a munkavállalóknak tehát az adott hónap munkanapjai számától függetlenül - változatlan alapbér mellett - a szabadság időtartamára minden hónapban azonos összegű távolléti díj jár.

A munkabér megállapítása a minimálbér alatti foglalkoztatás esetén 2013-ban - Összefoglalás

munkaidokeret1., Egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállaló munkabére
2., Készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkabére
3., Teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállaló munkabére
4., Vagyoni hátrányt megállapító jogkövetkezmény minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló esetében
5., Munkaidő keretben foglalkoztatott órabéres munkavállaló

A munkabérelőleg

forint22Amennyiben a megegyezés szerinti bérfizetési nap előtt vesz fel bért a munkavállaló, munkabérelőlegről beszélünk. Mi a megegyezés szerinti nap? a Mt. szerint a követő hó 10. napjáig kell a bért kifizetni a dolgozónak. Természetesen, más dátumban is megegyezhetnek a felek a munkaszerződésben. Még a dolgozó hátrányára is el lehet térni a 10-i dátumtól, a kollektív szerződés tartalmában.

Módosult a csőd- és felszámolási eljárásról szóló törvény

paragrafus3Ha egy cég csődbe megy, a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően a saját és a kölcsönzött foglalkoztatottak bérére ugyanaz a jogi védelem vonatkozik jövő januártól. A parlament hétfőn 234 igen, 33 nem és 32 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló törvényt, amely a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, illetve a bérgarancia-alapról szóló törvényt módosítja.

A munkabérelőleg elszámolási szabályai

forint22A munkabér utólag, a már elvégzett munkáért jár a munkavállalónak. Átmeneti pénzzavar esetén azonban szükséges és kényelmes megoldás lehet a munkáltatótól bérelőleget kérni. Ennek elszámolási szabályai már csak azért is fontosak, mert az új Munka Törvénykönyve az előlegnyújtásból eredő követelés szabályait egyéb esetekben is alkalmazni rendeli.

Bérkompenzáció, nehezített jogértelmezés

szamologep2Öt hónap eltelt az évből, és még mindig nincs válasz arra a kérdésre, hogyan kell számítani a szociális hozzájárulás adókedvezményét, ha a munkavállaló a tárgyhónapban betegszabadságon, táppénzen, fizetés nélküli szabadságon volt. Mint korábban megírtuk, a március végi törvénymódosításig nem is volt lehetőség arra, hogy az érintett dolgozók után igénybe vehessék a munkáltatók az elvárt béremelés teljesítéséhez kötődő adókedvezményt.

Az új Munka Törvénykönyve 2012. július 1-jétől: Kiszolgáltatott munkavállalók

workersJúlius 1-jétől hatályba lép az új Munka Törvénykönyve. Rugalmasabb és életszerűbb lesz a szabályozás, ami azonban számos ponton kedvezőtlenül érinti a munkavállalókat. Lesznek olyan kedvezmények amik megszűnnek, és egyes járandóságok is csökkenhetnek. A munkaszerződésben bátrabban eltérhetnek a felek a törvényi szabályozástól, és kiszolgáltatottabbá válhatnak a munkába visszatérő kismamák.

A munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről

munkaviszony2012. január elsejével hatályba lépett a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről szóló, 2011. december 22‐én kihirdetett Kormányrendelet. Jelen cikkünkben az idén elvárt béremelés és a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető adókedvezmény érvényesítésének legfontosabb szabályairól szeretnénk röviden tájékoztatni Önöket.

adoreggeli
A Munka Törvénykönyvének változásai 2012.
- Munkajogi Reggeli

AJÁNLÓ:  A kormány elfogadta  a Munka Törvénykönyve átfogó módosításának tervezetét. Ennek megfelelően 2012-től számtalan alapvető változás lép életbe, melyek mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat érintik. Előadónk a nap folyamán minden változást gyakorlati oldalról közelíti meg.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
  1. Az Mt és kompenzációs adókedvezmény - érdemes -e, merjük -e igénybevenni, mikor igényelhető vissza és pontosan mit kell hozzá bizonyítani.
  2. A 4 és 6 órás minimálbéresek - egyenlő elbánás alkalmazása azonos munkakörökben - függhet teljesítménytől, szakmai tapasztalattól, kvalifikációtól, hogy adok-e a munkavállalónak étkezési jegyet (azonos! munkakör)
  3. Bértámogatások, állami támogatások, munkaerő megtartáshoz kapcsolódó állami támogatások forrásai (pl. TÁMOP programok).
  4. A rugalmas munkaidőt és a munkaidő nyilvántartását érintő változásokról szeretnék hallani.
    Ha a munkakörbe utalunk ideiglenesen egy feladatot, mikor kell ezt munkaszerződés módosításnak kísérnie?

Mikor szükséges a munkaszerződést módosítani?

alairAnnak ellenére, hogy a Munka Törvénykönyve egyértelmű utasításokat ad a munkaszerződés változtatását indokoló eseményekre, a gyakorlatban számtalan példa azt igazolja, hogy nem egyértelmű, mikor kötelező és mikor ajánlott a munkaszerződés módosítása.

Az új munka törvénykönyve 2011.: öt dolog, ami kimaradt

munkaero_kolcsonzesEltérő hangsúllyal bár, de számtalan oldalról komoly kritikákat kapott az elmúlt hetekben a munka törvénykönyve (Mt.) átfogó módosításának tervezete. Azzal ugyanakkor nehéz bármelyik szereplőnek is vitatkoznia, hogy a nagyobb mozgástér biztosítása, a foglalkoztatási feltételek rugalmassá tétele feltétlenül indokolt. Ugyanakkor eddig alig esett szó olyan területekről, amelyek nem kerültek be a tervezetbe.

A megbízási jogviszony és a vállalkozási jogviszony legfontosabb jellemzői

szerzodes1Munkaszerződést számos jogviszony formájában köthetünk; összeszedtük, melyikről mit kell tudni. Jelen bejegyzésünkben a munkavégzésre irányuló jogviszonyok néhány fajtáját mutatjuk be, a megbízási jogviszonyra, valamint a vállalkozási jogviszonyra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat vettük sorra.

A munkabér elszámolásának és kifizetésének szabályai

fizetesAz Mt. 141. §-a kategorikusan fogalmaz: a munkavállalónak munkaviszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár; az ettől eltérő megállapodás érvénytelen. A munkabért - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a magyar törvényes pénznemben kell megállapítani és kifizetni. Azt utalvány vagy más formában fizetni tilos. E rendelkezés nem zárja ki, hogy a munkáltató kollektív szerződés rendelkezése vagy a munkavállaló megbízása alapján a munkabért vagy annak meghatározott részét a munkavállaló által meghatározott fizetési számlájára átutalja, azzal, hogy utalása a munkavállaló részére költségtöbbletet nem okozhat.

Adójóváírás 2011: Az szja kulcs változásával átalakult az igénybe vehető összeg és a jogosultsági határ összege is

konyveloAz adójóváírás rendszere az előző évek szabályozásához képest a 2011-es adóévre nem változik, de az szja-kulcs változásával átalakult az igénybe vehető összeg és a jogosultsági határ összege is. Az adójóváírás az adóévben megszerzett bér és arra tekintettel megállapított adóalap-kiegészítés együttes összegének 16 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 12 100 forint (éves szinten összesen 145 200 forint), feltéve, hogy a magánszemély összes jövedelme az adóévben nem haladja meg a jogosultsági határt, a 2 millió 750 ezer forintot.

A feketén adott fizetést nem lehet bírósági úton érvényesíteni

korruptEgy, a közelmúltban napvilágot látott legfelsőbb bírósági eseti döntés szerint a munkaszerződésben kikötött és hosszabb időn át elfogadott bérhez képest a magasabb, szóban ígért fizetés jogszerűen nem követelhető. A fekete pénzeket tehát nem lehet bírósági úton érvényesíteni.

Túlfizetés - A munkáltatónk tévedésből több munkabért adott?

fizetes2Túlfizetés - több munkabért kapott, mint ami jár? Bizony néha az is előfordul, hogy munkáltatónk tévedésből többet fizet. No de, mit is tegyünk egy ilyen helyzetben? Szabad-e örülve a tényeknek ölbe tett kézzel várni, hátha a munkáltatónak nem szúr szemet a tévedés?

 

Munkaerő-kölcsönzés: Amit mindenkinek tudnia kell!

almaszedoMunkaerő-kölcsönzésnek nevezzük azt a tevékenységet, amely keretein belül a munkáltató a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átengedi. A munkaerő kölcsönzéssel egy három pólusú jogviszony jön létre, amelynek szereplői a munkavállaló, a kölcsönbe adó, és a kölcsönvevő. >>>

Kétmilliós bérplafon a közszférában szeptember 1-től

Mától hatályba lépnek a gazdasági törvénycsomagnak azok a rendelkezései, amelyek a közszférában bevezetik a havi kétmillió forintos bérplafont.

A köztisztviselői törvény változásai

A médiában sokszor szerepel az úgynevezett kormánytisztviselői jogviszony létrehozása, különösen a felmondás szabályainak változása áll a figyelem középpontjában. Nem árt tudni, hogy a köztisztviselői réteg egyébként ugyanúgy megmaradt, és a kormánytisztviselők jogállásról szóló 2010. évi LVII. törvény számos változást hozott a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (Ktv.) szabályaiban is.

A munkabérről pontról-pontra

A munkabért magyar törvényes fizetőeszközben kell kifizetni, munkabérként utalványt nem lehet adni. Kollektív szerződés vagy a felek megállapodása alapján a munkáltató a munkabért vagy annak egy részét a dolgozó bankszámlájára történő átutalással is kifizetheti, ez azonban a munkavállalónak többletköltséget nem okozhat (Mt. 154 § (1) bekezdés).

A munkabér

A dolgozónak a munkáltatótól munkaviszonya alapján munkabér jár, ettől érvényesen eltérni nem lehet (Mt. 141. §). A munkavállalónak eltérő megállapodás hiányában a munkaszerződésében meghatározott személyi alapbérét kell munkabérként megfizetni (Mt. 142. §).

A munkabérre kivethető végrehajtás

Amennyiben az adós a jogosan követelt, lejárt és végrehajtható pénztartozását a végrehajtási eljárás során sem a végrehajtó helyszíni eljárása alkalmával, sem a végrehajtható okirat (végrehajtási lap, végrehajtási záradékkal ellátott okirat, bíróság végrehajtást elrendelő, letiltó, illetőleg átutalási végzése) postai kézbesítésétől számított 15 napon belül nem fizeti meg, a végrehajtó az adós munkabérét letiltja, és azt ilyen módon lefoglalja.

Eljárások a munkaviszony megszüntetése vagy megszűnése esetén

A munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor (megszüntetésekor) az erre előírt rendben köteles munkakörét a kijelölt munkavállalónak átadni és a munkáltatóval elszámolni, a munkáltató pedig köteles ennek feltételeit biztosítani (Mt. 97. § (1) bekezdés).

Jogilag támadható a munkaviszonyt megszüntető közös megegyezés

Bár a gyakorlatban ritkán fordul elő, de a közhiedelemmel ellentétben a munkaviszonyt megszüntető közös megegyezés is megtámadható, még akkor is, ha a felek ezen jogukról lemondtak.

Az új Munka Törvénykönyvének gyakorlata

Az új Munka Törvénykönyvének 2013. évi változásai II. előadás

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: