"munkavállaló" címkéhez tartozó tartalmakA Munka Törvénykönyvének évközi változásai, aktualitásai - Szabadságolás, Munkaviszony létesítés, megszünetetés - Országos Munkajogi Konferencia
AJÁNLÓ: Az előadás gyakorlati szempontból mutatja be az új Mt. leglényegesebb szabályait figyelemmel az alkalmazás óta eltelt idő tapasztalataira és a változó esetjogra is. Az előadás kitér az Mt. módosításának tervezetére is.
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
| Az új Munka Törvénykönyve: Nem egyértelmű, hogy a munkaadóknak vagy a munkavállalóknak kedvez az új törvény
Az új munka törvénykönyve összességében illeszkedik az uniós gyakorlatba, bár az is igaz, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás terén nem hozott komolyabb előrelépést – hangzott el a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda háttérbeszélgetésén.
| Szakképzési hozzájárulás 2013: ismét elszámolhatók lesznek a saját munkavállalók képzésére fordított költségek
Módosulhat 2013-tól a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény, ennek nyomán a cégek - gyakorlati képzés vállalása esetén - ismét elszámolhatnák a saját munkavállalók képzésére fordított költségeket, bár az elszámolható kötelezettséghányad a korábbi felére csökkenne. A parlament honlapján olvasható módosító javaslat szerint együttesen kell, hogy figyelembe vagyék a szakmai és vizsgakövetelmények által előírt, többnyire együttműködési megállapodás keretében megvalósuló szakmai gyakorlatot és a tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzést a szakképzési hozzájárulási kötelezettség elszámolásánál. Ezt a 2011-ben elfogadott, jelenleg hatályos szakképzési hozzájárulási törvény nem teszi lehetővé.
| A vezető állású munkavállalókra vonatkozó speciális munkajogi szabályok
Speciális helyzetet foglalnak el a munkáltatói szervezetben a vezető állású munkavállalók. Bár munkavállalók, gyakran maguk is munkáltatói jogokat gyakorolnak, és képzettségük, tapasztalataik, kapcsolatrendszerük is elkülöníti őket a többi munkavállalótól. Az általuk betöltött pozíció így eltérő munkajogi szabályokat, nagyobb felelősséget, illetve gyengébb törvényi védelmet indokol.
| A szabadság idejére járó díjazás, bérpótlékok
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) számos változást hozott az eddig megszokott munkaügyi gyakorlatban, melyek közül a szabadság idejére járó megváltozott díjazási szabályokat tárgyaljuk, különös tekintettel a kieső idők megváltozott díjazási szabályaira, megkülönböztetett figyelemmel az átmeneti szabályokra.
| A készenlétre vonatkozó munkaügyi szabályok
Készenlétnek azt nevezzük, amikor a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején kívül áll a munkáltató rendelkezésére, egy általa választott helyen. Például, egy szociális gondozó naponta 8 órát dolgozik az idősek otthonában, de hetente egyszer a napi munkaidő után a másnapi műszakkezdésig készenlétet teljesít. Ezt az időt ugyan otthonában töltheti, de ha a gondozottak közül valaki éjjel rosszul lesz, vagy más váratlan feladat adódik, úgy haladéktalanul be kell mennie és dolgoznia. A készenlét számos érdekes munkajogi kérdést vet fel, érdemes ezekből szemezgetnünk.
| Határozott idejű munkaviszonyok határozatlan időre
A munkaviszony általában tartós jellegű, a munkaszerződés pedig határozatlan időre szól. Nincs azonban akadálya, hogy a felek csak egy előre meghatározott időtartamra, határozott időre létesítsenek munkaviszonyt. Miközben ennek nyilvánvaló előnyei vannak a munkáltató oldalán, számos hátránnyal járhat a munkavállaló szemszögéből nézve. Különösen igaz ez akkor, amikor a munkavállalót folyamatosan, akár évekig csak rövid időre szóló határozott idejű szerződésekkel alkalmazzák. Vizsgáljuk meg, milyen szabályok tartalmaz az új Munka Törvénykönyve (Mt.) a határozott idejű munkaviszonyok láncolatával kapcsolatban!
| Fókuszban az új Munka Törvénykönyve - Munkaidőkeret, munkaügyi ellenőrzések - Országos Munkajogi Konferencia
AJÁNLÓ: 2012. július 1-jén hatályba lép az új Munka Törvénykönyve. A közel 300 paragrafusból álló új munkajogi törvény szinte minden területen változásokat hoz! Hogyan kössünk munkaszerződést? Mire ügyeljünk a munkaviszony megszüntetésénél? Hogyan változnak a munkaidő és a munkabér szabályai? Előadóink az új munkajogi szabályokat a gyakorlat szempontjából, a legfontosabb változásokat bemutatva ismertetik.
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
| Közeledik az új munkajogi szabályok alkalmazásának határideje
Alig néhány hónapja maradt a cégeknek arra, hogy felkészüljenek a Munka Törvénykönyvének új szabályaira. Sok vállalatvezető mostanáig nem szembesült azzal, hogy az új szabályozás egyes elemei jelentősen megváltoztatják majd a munkaviszonyok kezelését. A bevásárlóközpontokban működő vállalkozásoknak például teljesen át kell alakítaniuk az eddigi gyakorlatukat. Általánosságban elmondható, hogy az új munkajogi előírások a polgári jogi szabályozás logikájához közelítve a korábbinál nagyobb teret adnak a felek által folytatott tárgyalásoknak, illetve a munkavállaló kártérítési felelősségének meghatározása is több szempontból a polgári jogi kárfelelősségi szabályokhoz közelít. Számos, a jelenlegi törvény alkalmazása során felmerülő hiányosság rendezésével egyidejűleg az új Munka Törvénykönyve a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan is új szabályokat vezet be.
| Szabadság az új Munka Törvénykönyve szerint
Minden munkavállaló számára kardinális kérdés, hány nap szabadságra jogosult egy évben. Hogyan alakul a rendes szabadság mértéke az új Munka Törvénykönyve szerint? A kérdésre egy szokásos jogászi fordulattal tudok válaszolni: az attól függ. Lehet ugyanis kevesebb is, mint ami a hatályos szabályok alapján jár, de lehet több is. Nézzük végig a vonatkozó szabályokat, számoljunk együtt!
A munkavállalók elvárt béremeléséhez kapcsolodó öt tévhit!
I. Tévhit: Amelyik munkáltató nem hajtja végre az elvárt béremelést, az automatikusan kizárja magát a közbeszerzésekből! A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) hatásköri szabályai értelmében az idei évben indult eljárások mindegyikében köteles lesz a munkaügyi felügyelő vizsgálni az alacsony keresető munkavállalók elvárt béremelését. Olvassa el a folytatást: >>>
|  Magyarok foglalkoztatása külföldön - Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon - Adóreggeli a DELOITTE szakértőivel
AJÁNLÓ: A külföldön foglalkoztatott magyar magánszemélyekkel kapcsolatban épp oly gyakorta merülnek fel adózási kérdések, mint a Magyarországon foglalkoztatott külföldiekkel kapcsolatban. Szakértő előadóink a legfontosabb változásokat és szabályokat kiemelve, lényegre törően, gyakorlati példákkal tarkítva mutatják be a témát. Vegyen részt rendezvényünkön és egy adóreggeli alatt ismerje meg az alkalmazandó jogszabályokat!
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
- Hol található a törvényben, hogy ha továbbszámlázzuk a kiküldetés (betanulás) költségeit a német anyavállalatnak (egymásnak nem telephelyei), akkor már kint kell adózni az első naptól kezdődően. Ez a németországi adózás csak az SZJA-ra vagy a TB-re is vonatkozik?
- Egy furcsa felállást szeretnék tisztázni mind adózás, mind munkaügyi szempontból.
Létezik egy külföldi, EU-n belüli társaság, aki a egy magyarországi cégnek kölcsön adja a munkavállalóit Magyarországon végzendő munkára, ezért havonta átalánydíjat kap. A dolgozók magyar lakhellyel rendelkeznek, de a külföldi cég alkalmazottai. Kérem fejtse ki milyen fontosabb szabályokat kell alkalmazni ilyen esetben? Hol lesz a tb biztosítása a dolgozóknak? hol fognak adózni? milyen pénzben kapják a fizetésüket? Hol lesznek nyugdíj jogosultak?
- 1. Vonatkozik-e a 2012 jan-tól életbe lépett TB bejelentési kötelezettség olyan, “egyéb” kategóriájú tartózkodási engedéllyel itt tartózkodó(de nem egyházi szolgálattevő) 3. országbeli állampolgárra, aki nincs Magyországon alkalmazásban, nem folytat kereső tevékenységet, de magyar lakcímmel rendelkezik.
2. Alkalmazható-e a kiküldetési mentesség olyan esetben, amikor a külföldön szabályosan létező de Magyarországon be nem jegyzett szervezet nem munkáltatóként és a vele jogi kapcsolatban levő személyek nem alkalmazottként írhatóak le a Magyar és külföldi törvények szerint , hanem egy vallásos szervezet tagjai ( a hazájukban jövedelemadó szempontjából alkalmazottnak, TB szempontból mentesnek ,vagy ha mégis fizetni szeretnének egy magasabb szintű ellátásért egyéni vállalkozónak számítanak). 3. Befolyásolják-e a Tb bejelentési kötelezettséget a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények (Magyarország- 3. Ország között- a TB járulék nem szerepel az adónemek között) 4. Befolyásolja –e a tb bejelentési kötelezettséget az itt élő USA állampolgárokra nézve az ún. időtartamában vagy egyáltalán a kötelezettségben jelent-e különbséget Totalization treaty vagy agreement, amelyet az USA jelenleg tárgyal Magyarországgal és valószínűleg be fog vezetni, amelyben meghatározott idő útán csak egyik vagy másik országban kaphat TB ellátást az állampolgár és a másikban elveszik az addig befizetett összeg. 5. Mennyit és mi alapján fizetnek a bejelentettek –milyen dokumentumokat kell benyújtani a megállapításhoz ha van itteni munkáltató-illetve ha nincs. 6. Ha bejentésre kerül sor, kapnak-e TAJ-kártyát? 7. Ki számít itt tartózkodónak valójában, a bejelentett lakcímmel rendelkezés a műanyag lakcímkártyára vonatkozik-e , vagy pedig a fehér , elvileg ideiglenes lakcímbejelentő is ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel jár ebben az esetben? (Ezek a kérdések nem csupán USA állampolgárokra vonatkoznak (kivéve ahol kifejezetten erről szól a kérdés) ,hanem európai 3. Országokra is-pl . Szlovénia, Albánia, Ukrajna.)
|  Fókuszban a létszámcsökkentés, minőségi csere - Munkajogi Reggeli
AJÁNLÓ: Munkáltatóként gyakran kényszerülünk átszervezésre alkalmazottaink feladatait, beosztását illetően akár gazdasági megfontolásból, akár azért, mert elégedetlenek vagyunk beosztottunk teljesítményével. A szabályok pontos ismerete ilyenkor is elengedhetetlen egy felelős munkáltató számára, legyen szó akár átszervezésről, akár cseréről vagy létszámcsökkentésről. Szakértő előadónk a szakmai nap során részletesen, gyakorlati példákkal ismerteti a jogi szabályokat – a hatályos és a július 1-jétől hatályba lépő új szabályozásra is figyelemmel!
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
- Terveink között szerepel egy új bérstruktúra bevezetése, ahol órabéres rendszerről térünk át havbiéres rendszerre. A szerződésben rögzített alapórabért 174 órával számítanánk át.
Mit lehet tenni, ha az átszervezés vagy a bérstruktúra váltás során az érintett munkavállalók kis hányada nem fogadja el az új munkakört / munkabért, illetve jelen esetben az új munkaszerződésben foglaltakat? Milyen lehetőségei vannak a munkáltatónak arra, hogy az új rendszerre való áttérést biztosíthassa?
| Az új Munka Törvénykönyve 2012.: Az örökbefogadó anya is jogosult lesz a szülési szabadságra
Az új Munka törvénykönyve bevezeti a cselekvőképtelen munkavállalókra vonatkozó szabályokat, megváltoztatja a pótszabadságra vonatkozó rendelkezéseket, illetve változnak a gyermekszüléssel kapcsolatos munkajogi szabályok is.
| Külföldön foglalkoztatott munkavállalókkal kapcsolatos sürgős teendők január 31-ig
Ahogy a hazai, úgy a külföldön foglalkoztatott munkavállalók esetében is napokon belül, január 31-éig kell a munkáltatónak kibocsátania a személyi jövedelemadó bevallás elkészítéséhez szükséges, elmúlt évről szóló összesítő adatokat tartalmazó igazolásokat. A külföldi munkavégzés esetén a jövedelem adószabályoknak megfelelő adózása és a kettős adóztatás elkerülése érdekében számos feltételt kell tisztáznia a cégeknek az igazolás kiadása előtt.
| A munkaerő-kölcsönzés megváltozott új szabályai döntés elé állítják a cégeket
A Parlament által 2011. december 20-án elfogadott törvénymódosítás értelmében valamennyi kölcsönzött munkavállalóra alkalmazni kell a Munka Törvénykönyvének munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, nyár folyamán módosított rendelkezéseit, amelyek célja, hogy visszaszorítsák a munkaerő-kölcsönzés visszaélésszerű alkalmazását. A munkáltatóknak javasolt a közeljövőben eldönteniük, hogy munkaerő-igényüket továbbra is kölcsönzés útján, vagy más, a vállalkozás szempontjából esetenként előnyösebb foglalkoztatási szerkezet alkalmazásával kívánják-e megoldani. Amennyiben úgy döntenek, hogy fenntartják a kölcsönzési struktúrát annak rugalmassága miatt, számolniuk kell azzal, hogy a bírságok és egyéb szankciók megelőzése érdekében új adminisztratív kötelezettségeket kell vállalniuk.
| Az Új Munka Törvénykönyve 2012 - Érvek és ellenérvek
A kormány T/4786-os számon 2011. október 26-án nyújtotta be a Munka Törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot, amelynek első tervezetét ez év július 22-én tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 299 paragrafusból álló, a foglalkoztatás valamennyi lényeges elemére kiterjedő törvényjavaslatra a tervezet nyilvánosságra hozatala óta heves kritikák zúdulnak.
| A kormány elfogadta az új munka törvénykönyve tervezetét
A kormány elfogadta az új munka törvénykönyve tervezetét. Ez a kabinet szerint egyértelműen javítja a versenyképességet, és helyzetbe hozza a kis- és közepes vállalkozásokat – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön.
| A munkába járás költségtérítése 2011-ben - Legfontosabb tudnivalók, szabályok
Közismert tény, hogy a magyar társadalom munkaerő-piaci mobilitása igen alacsony. Nagyon kevesen készek feladni megszokott életüket és lakókörnyezetüket annak érdekében, hogy munkát, vagy egyszerűen csak jobb állást találjanak maguknak. Ebben azonban az uniós csatlakozás, illetve a munkaerő szabad áramlását gátló akadályok lebontása hozott némi változást. Ennek köszönhetően sokan külföldön próbálnak boldogulni, ám a többség – a nem annyira fiatal, kalandvágyó, független, keresett szakmával rendelkező munkavállalók tábora – maradt és maradni is fog. Nemcsak az ország, hanem a város, község határain belül. És ha az élet úgy hozza, inkább választják a sokszor kényelmetlen napi ingázást, mint a költözést.
Fókuszban a munkáltatói munkaviszony megszüntetés - Létszámcsökkentés, átszervezés, minőségi csere - Országos Munkajogi Konferencia
AJÁNLÓ: Gazdasági megfontolásból, vagy munkavállalónk munkájával kapcsolatos elégedetlenségünk miatt is gyakran kényszerülhetünk átszervezésre munkáltatóként alkalmazottaink feladatait, beosztását illetően. A szabályok pontos ismerete ilyenkor is elengedhetetlen egy felelős munkáltató számára, legyen szó akár átszervezésről, akár cseréről, vagy létszámcsökkentésről. Szakértő előadónk a szakmai nap során részletesen, gyakorlati példákkal ismerteti a jogi szabályokat!
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
| Csak kérni kell a béremelést május 15-ig!
Aki rosszabbul járt az adórendszer átalakításával, május 15-ig jelezheti munkáltatójánál, s kérheti bérének kompenzációját - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Orbán Viktor korábban több nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány vállalta: senki nem járhat rosszul az egykulcsos adórendszerrel. Kiderült azonban, hogy számos munkavállaló mégis kevesebbet kapott nettóban idén, mint tavaly. Ezért ők kompenzációt kapnak.
| A magyar munkavállalók akár külföldre is költöznének egy jó munkáért
Immár a magyar munkavállalók is elköltöznének egy jó állás kedvérét, derült ki egy kedden publikált kutatásból. A Kelly Service felmérése szerint a fiatalok, az Y generáció (a 18-29 éves korosztály) tagjai globálisan gondolkoznak, míg az idősebbek, ha mozdulnának is azt elsősorban az országon belül, esetleg Európában tennék meg. A most publikált elemzés meglehetősen pozitív képet fest a hazai munkavállalók mobilitásáról, miközben más felmérések szerint a magyar munkavállalók az országon belüli mozgás esetén a kontinens sereghajtói között vannak.
| Speciális munkaügyi szabályozás A rendkívüli munka díjazása, A munkavállalói, valamint a munkáltatói kártérítési felelősség Országos Munkajogi Konferencia
AJÁNLÓ: Munkavállalóink foglalkoztatása során felmerülhetnek speciális esetek, amelyek ugyan nem fordulnak elő rendszeresen a hétköznapok során, de a szabályok pontos ismerete elengedhetetlen egy felelős munkáltató számára. Szakértő előadónk a szakmai nap során részletesen ismerteti a munkabeosztástól eltérően, vagy ügyeletben történő foglalkoztatás eseteit és annak speciális díjazását. Gyakorlati példákkal mutatja be a kártérítési felelősséget, amely mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat terheli!

| A rendkívüli felmondás szabályozása 2011
A rendkívüli felmondásra csak akkor kerülhet sor, ha valamilyen lényeges kötelezettségszegés történik, vagy olyan súlyos magatartást tanúsít valamelyik fél (a munkavállaló vagy a munkáltató), hogy az már nem tolerálható, és nem várható el a másik féltől, hogy tovább folytassa ezt a jogviszonyt.
| A rendelkezésre állási támogatás helyett bérpótló juttatás
Jelentős változásokra számíthatnak 2011-től a közfoglalkoztatásban részt vevő munkavállalók és munkaadók, emellett lehetővé válik a nők kedvezményes részmunkaidős foglalkoztatása is. Ez alapján jövőre megszűnik a rendelkezésre állási támogatás (rát) és helyette bérpótló juttatást (bpj) vezetnek be, amelynek mértéke megegyezik a korábbi összeggel, vagyis a mindenkori öregségi nyugdíj minimumával, ami jelenleg 28.500 forint.
| Nem vettem ki a szabadságomat, ki veszem jövőre. Lehet?
A ki nem vett szabadság jogi megítélése. Az év vége közeledtével sokan döbbennek rá, hogy igencsak sok ki nem vett szabadsággal rendelkeznek. A mindennapi életben elterjedt gyakorlat, hogy a szabadságot úgymond a következő évre viszi át a munkavállaló a cég belegyezésével. A szükség szülte megoldás mindkét félnek előnyös lehet, de nem árt tudni, hogy ilyen esetekre milyen jogszabályi rendelkezések vonatkoznak.
| A rehabilitációs hozzájárulásra vonatkozó szabályokban változás január 1-től
2011. január 1-jétől változnak a rehabilitációs hozzájárulásra vonatkozó szabályok, méghozzá a fogalmi meghatározás és az átlagos statisztikai létszám megállapítása tekintetében. Az eredeti szabályozás szerint minden munkaadó, akinek az átlagos foglalkoztatotti létszáma a 20 főt meghaladja, köteles rehabilitációs hozzájárulást fizetni, amennyiben a foglalkoztatotti létszám 5%-át nem éri el a megváltozott munkaképességűek aránya. Ez a szabály NEM változik, ugyanakkor a létszám megállapítása tekintetében, és a megváltozott munkaképességű személy fogalmában történik változás.
| A távolléti díj számításával kapcsolatos tévhitek
A távolléti díj intézményét a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 1995. évi módosítása (1995. évi LV. törvény) vezette be, ezzel mintegy felváltva az átlagkereset intézményét azokban az esetekben, amikor a munkában nem töltött időre a korábbi szabályok átlagkereset fizetését írták elő.
| Széchenyi Pihenő Kártya: Búcsú az üdülési csekktől
A kormány várakozásai szerint már a jövő szezonban használható lesz az üdülési csekket kiváltó Széchenyi Pihenő Kártya, amelyet szálláshely és egészségmegőrző szolgáltatásoknál, valamint vendéglátásnál lehet használni - mondta Horváth Endre turizmusért is felelős gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár.
| Részmunkaidős alkalmazás, félállás: Mire ügyeljünk?
A részmunkaidős alkalmazás különösen válság idején jó megoldás lehet mind a vállalkozás, mind pedig a dolgozó számára. Ha már főállásban nem tudnak valakit felvenni, félállásban talán még alkalmazhatják. Kevesebb ugyan, mégis több a semminél. Lássuk, mire kell figyelni!
| | |
|
|
|
Legfrissebb szakmai anyagok
Friss hírek
|
A cégautóadó és az azzal összefüggő szja kérdések 2013.2013-06-12 15:37:01
Több kisebb módosítás történt a cégautóadóhoz kapcsolódó jogszabályokban, egyebek közt bővült a mentességet élvezők köre, illetve bekerült a pénzügyi lízingbe és tartós bérletbe vett gépkocsira vonatkozó szabályozás is, de a tarifák nem változtak 2012-höz képest - ez derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal friss útmutatójából.
Látvány-csapatsport támogatás: ismét változtak az adminisztrációs feladatok! 2013-06-12 06:47:44
Az elmúlt időszak egyik legtöbbet emlegetett adójogi intézménye és társasági adókedvezményre jogosító lehetősége a látvány-csapatsportok támogatása. A támogatás rendszerét eddig is több jogszabálymódosítás érintette, és a folyamat még most sem zárult le. Egy újabb 2013. május 10-től, illetve egyes rendelkezések tekintetében 2013. május 19-től hatályos módosítás a támogatási igazolások kiállításának, felhasználásának, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének rendszerét érinti. A változásokat mind a támogatott szervezeteknek, mind pedig a támogatóknak érdemes figyelemmel kísérniük, mivel azok – jóllehet főleg adminisztratív jellegűek – érdemben is érintik a támogatások igénybevételének lehetőségét.
Fontos információk az új online típusú pénztárgépek regisztrálásához, vásárlásához, üzembehelyezéséhez2013-06-12 06:38:44
Közismert tény, hogy jelenleg még egyetlen pénztárgép gyártó sem rendelkezik engedélyezett új típusú pénztárgéppel, és azok piaci megjelenéséről sincs konkrét információnk. A pénztárgépek online bekötésére kéthónapos, szeptember 1-ig szóló haladékot kapnak a cégek. Sok érintett szakmai szövetség jelezte, hogy az eredeti határidő alatt lehetetlen az átállás. Ettől függetlenül a jogalkotók már megteremtették a lehetőséget a pénztárgép beszerzésre, valamint a támogatásra vonatkozó igény regisztrációjára.
Miért inkasszózza indoklás nélkül a számládat az adóhatóság?2013-06-06 13:28:06
Miért nem mellékeli az adóhatóság sok esetben a végrehajtható okiratot a magánszemélyek folyószámlájáról behajtott követelések mellé? Gyakran azért, mert nincs is ilyen végrehajtható okirat - állítja számos tapasztalata alapján az okleveles adószakértő. Mint nemrégiben megírtuk, az alapvető jogok biztosa kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, semmisítse meg azt a rendelkezést, amely szerint a pénzintézeteknek akkor is teljesíteniük kell az adóhatóság által benyújtott átutalási megbízást, ha a NAV nem közli, miért viszi a pénzt.
TOVÁBBI HÍREINK
|
| |
Legyakoribb címkék
1042-es adóbevallás,
1053 bevallás,
1053K,
10m30,
113/2010. (IV. 13.) Korm.
rendelet,
13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet,
13/2006. SZMM rendelet,
15/2009. (VII.24.) SZMM rendelet,
16%-os egykulcsos adó,
1991. évi IV. törvény,
1991. évi XXXIV. törvény,
1995. évi CXIX. törvény,
2001. évi CI. törvény,
2008/9/EK Irányelv,
2010. évi XII. törvény,
22/2009. (X. 16.) PM rendelet,
282/2011/EU,
3 hónapja regisztrált munkanélküli támogatása,
32/2005. (X. 21.) PM rendelet,
800/2008_(VIII.06.) EK Bizottsági rendelet,
98 %-os különadó,
98 százalékos adó,
98 százalékos különadó,
a munkába járás költségtérítése,
ACM,
Ácsné Molnár Judit,
adásvételi szerződés,
adatbázis,
adatkezelés,
adatszolgáltatás,
adatvédelem,
adatvédelmi törvény,
ado,
adó 2011,
adó 2011.,
adó visszaigénylés,
adó visszatérítés,
adó-visszaigénylés,
adóalany,
adóalanyiság,
adóalap,
adóalap-megosztás,
adóamnesztia,
adóbefizetés,
adóbevallás,
adóbevallás 2011,
adóbevétel,
adóbírság,
adócsalás,
adócsomag,
adócsomag 2011,
adócsökkenés,
adócsökkentés,
adócsökkentés egykulcsos szja,
adóegyezmény,
adóeljárás,
adóelkerülés,
adóellenőrzés,
adóellenőrzés 2011.,
adóelőleg,
adóelőleg nyilatkozat,
adóelszámolás,
adóemelés,
adóév,
adófizetés,
adófizetési kötelezettség,
adófolyószámla,
adóharmonizáció,
adóhatóság,
adóhátralék,
adóhiány,
adóigazolás,
adójog,
adójogszabály,
adójóváírás,
adójóváírás 2011,
adójóváírás 2011.,
adókedvezmény,
adókedvezmények,
adókerülés,
adókiutalás,
adókonferencia,
adóköteles,
adóköteles eredmény,
adóköteles juttatás,
adóköteles nyeremény,
adókötelezettség,
adókulcs,
adólevonás,
adólevonási jog,
adomány,
adómegállapítás,
adómegtakarítás,
adómentes,
adómentes értékesítés,
adómentes juttatás,
adómentes juttatások,
adómentes természetbeni juttatás,
adómentes üzleti ajándék,
adómentesség,
adómérték,
adónyilatkozat,
adónyomozás,
adónyomozó,
adóoptimalizálás,
adóparadicsom,
adópolitika,
adóraktározási eljárás,
adóreform,
adóreggeli,
adórendőrség,
adórendszer,
adórendszer 2011,
adórendszer 2011.,
adós,
adóslista,
adósság,
adósságbehajtás,
Adósságcsökkentő alap,
adósságspirál,
adószám,
adószám felfüggesztés,
adószám törlése,
adószámos magánszemély,
adótábla,
adótanácsadó,
adótartozás,
adóteher,
adóterhelés,
adótervezés,
adótörvény,
adótörvény 2011,
adótörvények,
adótörvények 2011,
adóváltozás,
adóváltozások 2011,
adóvégrehajtás,
adóvizsgálat,
adózás,
adózó,
adóztatás,
Advanced Pricing Agreement,
áfa,
áfa 2011,
áfa adóalany,
áfa bevallás,
áfa csomag,
áfa irányelv,
áfa kód,
áfa konferencia,
áfa levonási szabályok 2011,
áfa optimalizálás,
áfa reggeli,
áfa regisztráció,
áfa szabályok,
áfa törvény,
áfa végrehajtási rendelet 2011,
áfa visszatérítés,
áfa-csomag,
áfa-törvény,
áfacsalás,
áfacsomag,
áfakonferencia,
áfakör,
áfakötelezettség,
áfakulcs,
áfakulcs csökkentés,
áfamentes,
áfaoptimalizálás,
áfarés,
áfaszabályozás,
áfatervezés,
áfatörvény,
áfatörvény 2011,
ajándék,
ajándéksorsolás,
ajándéksorsolás adókötelezettsége,
ajándéktárgy,
ajándékutalvány,
ajánlati biztosíték,
ajánlati felhívás,
ajánlatkérés,
ajánlatkérő,
ajánlattétel,
ajánlattevő,
alanyi adómentesség,
alapbér,
alapszabadság,
alkalmi munka,
alkalmi munkás,
alkalmi munkavállaló,
alkalmi munkavállalói könyv,
alkotmány,
Alkotmánybíróság,
államcsőd,
államháztartás,
államháztartási hiány,
államháztartási szakirány,
Állami Adósságkezelő Központ,
állami nyugdíjrendszer,
állandó tartózkodás joga,
állandó telephely,
állás,
álláskeresési járadék,
alvállalkozás,
AM könyv,
Amadeus adatbázis,
Andrási Jánosné,
angol nyelvű tréning,
angol tréning,
Angyal József,
APA,
apasági szabadság,
APEH,
apport,
ár,
arányosított adójóváírás,
árbevétel,
áremelés,
árengedmény,
árfolyamnyereség,
árstabilitás,
art,
art 2011,
árukapcsolás,
áruminta,
áruminta adózása,
árvaellátás,
árverezés,
árverseny,
átalányadó,
atipikus foglalkoztatási formák,
átlagbér,
átlagkereset,
átláthatósági biztos,
átláthatósági megállapodás,
átmenő utazás költsége,
átszervezés,
átutalás,
auditálás,
autópályadíj,
Bagdi Lajos,
baleseti táppénz,
bank,
bankadó,
Bartos Gyula,
bedolgozói jogviszony,
befektetés,
behajtás,
belföldi fuvarozó,
bér,
bérbeadás,
béremelés,
béren kívüli juttatás,
béren kívüli juttatások,
bérenkívüli juttatás,
bérjegyzék,
bérkiegészítés,
bérkompenzáció,
bérleti konstrukció,
bérletjuttatás,
bérminimum,
bérmunka,
bérpótlék,
bérpótló juttatás,
bérrendezés,
bérszámfejtés,
beszámítás,
beszámoló,
betegállomány,
betegszabadság,
bevallás,
bevallási határidő,
bírósági eljárás,
bírósági végrehajtás,
bírság,
bizony,
biztosítási kötelezettség,
biztosított,
blog,
bónuszakció,
Borsányi-Bognár Levente,
Botka Erika,
büdzsé,
cafeteria,
cafeteria 2011,
cafeteria 2011.,
cafeteria kártya,
cafeteria kártya 2011,
cash flow,
cash-flow,
cégautó,
cégautó adó,
cégautóadó,
cégbíróság,
cégeljárási törvény,
cégelszámolás,
cégjegyzék,
célmegvalósítás,
céltartalék,
családi adóalap-kedvezmény,
családi adókedvezmény,
családi adózás,
családi kedvezmény,
családi pótlék,
Csátaljay Zsuzsanna,
Csatlós Csilla,
Csatlós Csilla követeléskezelési szakértő,
csekély értékű ajándék,
csoportos adóalany,
csoportos létszámcsökkentés,
csőd,
csődbűntett,
csődegyezség,
csődeljárás,
csődtörvény,
csődvédelem,
csökkentett adattartalmú bevallás,
Czöndör Szabolcs,
Dán Bernadette,
Debreczeni László,
Deloitte,
devizás könyvvezetés,
devizás számla,
devizás tételek,
devizás ügyletek elszámolása,
devizaszámla,
diákmunka,
díjszabás,
direkt marketing,
dm,
dolgozó,
dr,
Dr. Ágoston Katalin,
Dr. Andrási Jánosné,
Dr. Asztalos Gézáné,
Dr. Barna Orsolya,
dr. Bogdán Zsuzsa,
Dr. Bogdán Zsuzsanna
,
Dr. Bogdán Zsuzsanna,
dr. Boros Richárd,
dr. Csátaljay Zsuzsanna,
Dr. Farkas Alexandra,
dr. Fribiczer Gabriella,
dr. Gyulavári Tamás,
Dr. Gyuricsku Eszter,
Dr. Honyek Péter,
dr. Kerepesy Krisztián,
dr. Kövesdy Attila,
Dr. Kulcsár Zoltán,
Dr. Kulisity Mária,
dr. Lengyel Balázs,
dr. Lukács Andrea,
Dr. Márkus Csaba,
Dr. Molnár László,
Dr. Németh Nóra,
Dr. Papp Adrienn,
Dr. Szarvas Júlia,
Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf,
Dr. Tátrai Tünde,
dr. Vámosi-Nagy Szabolcs,
Dr. Zsohár Istvánné,
E 101-es nyomtatvány,
e közbeszerzés,
e-beszámoló,
e-közbeszerzés,
e-számla,
e-számla archiválása,
e-számlázás,
E101-es nyomtatvány,
EDI számla,
egészségbiztosítás 2011,
egészségbiztosítási járulék,
egészségkárosodási ellátás,
egészségügyi ellátás,
egészségügyi hozzájárulás
,
egészségügyi hozzájárulás,
egészségügyi járulék,
egészségügyi szolgáltatási járulék 2011,
EGT,
egybeszámítás,
egybeszámítási szabályok,
egybeszámítási szabályok 2011,
egyéb ajándék,
egyéni cég,
egyéni vállalkozó,
egykulcsos adó,
egykulcsos adórendszer,
egykulcsos rendszer,
egykulcsos személyi jövedelemadó,
egykulcsos szja,
egyszerű eljárás,
egyszerűsített adóbevallás,
egyszerűsített bevallás,
egyszerűsített eljárás,
egyszerűsített éves beszámoló,
egyszerűsített felszámolás,
egyszerűsített foglalkoztatás,
egyszerűsített foglalkoztatási törvény,
egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás,
egyszerűsített munkaszerződés,
egyszerűsített számla,
egyszerűsített szja bevallás,
egyszerűsített vállalkozási adó,
egyszerűsített vállalkozási törvény,
egyszerűsített vállalkozói adó,
eho,
ekho,
elbocsátás,
elektronikai hulladék,
elektronikus aláírás,
elektronikus beszámoló,
elektronikus bevallás,
elektronikus juttatáskártya,
elektronikus közbeszerzés
,
elektronikus közbeszerzés,
elektronikus közbeszerzés 2011,
elektronikus közzététel,
elektronikus számla,
elektronikus számla kontírozása,
elektronikus számlázás,
elektronikus utalvány,
elévülés,
elévülési idő,
elévülési szabályok,
elit,
eljárási illeték,
eljárási illetékkötelezettség,
ellenőrzés,
ellenőrzési irányelv,
ellentmondás,
előleg,
előleg számla,
előlegigénylés,
előlegszámla,
előrehozott öregségi nyugdíj,
Előzetes hatósági ármegállapítás,
előzetes vitarendezés,
elszámolás,
elvárt jövedelem,
engedményezés,
építési beruházások,
értékcsökkenés,
értékesítés,
értéknövelő beruházás,
érzelmi intelligencia,
esélyegyenlőségi terv,
eszközbeszerzési pályázat,
étkezési juttatás,
étkezési utalvány,
EU,
európai egészségbiztosítási kártya,
európai fizetési meghagyás,
év végi zárás,
eva,
eva 2011.,
eva kalkulátor,
eva-kulcs,
evaelőleg,
éves beszámoló,
EVIG,
faktoring,
fantomcég,
fejlesztési támogatás,
fejlesztéspolitika,
feketefoglalkoztatás,
feketelista,
feketemunka,
félállás,
felhatalmazói levél,
felmondás,
felmondási idő,
felmondási védelem,
felnőttképzés,
felnőttképzési szerződés,
felsőoktatási törvény 2011,
felszámolás,
felszámolási eljárás,
felszámolási indítvány,
felszámolási kérelem,
feltételes adómegállapítási eljárás,
FEOR-08,
fiktív gazdasági esemény,
fiktív számla,
fiktív számlázás,
fiktív ügyletek,
finanszírozás,
fizetés,
fizetés nélküli szabadság,
fizetésemelés,
fizetési fegyelem,
fizetési felszólítás,
fizetési haladék,
fizetési halasztás,
fizetési határidő,
fizetési kedvezmény,
fizetési könnyítés,
fizetési meghagyás,
fizetési meghagyásos eljárás,
fizetőképességi nyilatkozat,
flow,
foglalkoztatás,
foglalkoztatási támogatás,
foglalkoztatói bejelentés,
foglalkoztatói hozzájárulás,
foglalkoztatottság,
fogyasztási adó,
fogyasztóvédelmi bírság,
fogyatékkal élő munkavállaló,
fordított adózás,
fordított adózású ügyletek,
forrásadó,
Frascati-kézikönyv,
Fribiczer Gabriella,
fuvarozás,
garantált bér,
garantált bérminimum,
gazdaság,
gazdaságátadás,
gazdasági növekedés,
gazdasági reform,
gazdaságpolitika,
gépjármű adó,
gépjármű költségelszámolás,
gépjárműadó,
globalizáció,
google számla elszámolása,
gyed,
gyemekgondozási segély,
gyermekágyi segély,
gyermekgondozási díj,
gyermekkedvezmény,
gyes,
gyűjtőszámla,
hagyatéki eljárás,
halasztás,
halasztott adó,
halasztott fizetés,
hamburgeradó,
háromszögügylet,
határozott idejű elszámolás,
határozott idejű foglalkoztatás,
határozott idejű munkaviszony,
határozott idejű munkaviszony megszüntetése,
hatósági eljárás,
hátrányos helyzetű munkavállaló
,
házipénztár,
háztartási munka,
Hegedüs Sándor,
helyi adó,
helyi iparűzési adó,
helyi iparűzési adó 2011,
helyi iparűzési adó bevallás,
hiánypótlás,
hideg étkezési utalvány,
hidegétkezési utalvány,
hidegétkeztetési utalvány,
hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás,
hitel,
hitelbiztosítás,
hitelintézeti különadó,
hivatali út,
Horváthné Szabó Beáta,
hozam,
hozzáadottérték-adó,
HR,
hulladék,
hulladékgazdálkodás,
hulladékgazdálkodási konferencia,
hulladékgazdálkodási törvény,
hulladékhierarchia,
hulladékkereskedő,
hulladékkezelés,
hulladéklista,
hulladéknyilvántartás,
idegenforgalmi adó,
idénymunka,
idénymunkás,
időarányos juttatások,
időbélyeg,
időgazdálkodás,
IFRS,
IFRS beszámoló,
illeték,
illetékmentesség,
illetéktartozás,
IMF,
immateriális javak,
immateriális szolgáltatás,
immateriális szolgáltatások,
import áfa,
importáfa,
importszolgáltatás,
in-house beszerzés,
in-house beszerzések,
infláció,
ingatlan,
ingatlan bérbeadás,
ingatlan bérlés,
ingatlan-bérbeadás,
ingyenes átadás,
ingyenes juttatás,
ingyenes ügylet,
ingyenes ügyletek,
inkasszó,
innovációs járulék,
innovációsjárulék-csökkentés,
InterGIRO 2,
internet támogatás,
internetjuttatás,
internetutalvány,
intézmény akkreditáció,
intézményakkreditáció,
Intrastat,
ipa,
iparűzési adó,
iparűzési adóelőleg,
iskolakezdési támogatás,
itézményi akkreditáció,
járulék,
járulék fizetés,
járulékalap,
járulékfizetés,
járulékfizetés 2011.,
járulékfizetési kötelezettség,
járulékkedvezmény,
járulékváltozás,
játékadó,
jelenléti ív,
jelzálog,
jelzálogjog,
jogi személy felelőssége,
jogi személyeknek nyújtott ingyenes juttatás,
jogorvoslat,
jogorvoslati esetek,
jogviszony,
jövedéki adó,
jövedelem,
jövedelemadó,
jövedelemigazolás,
Juhász József,
K+F,
K+F adókedvezmény,
K+F dokumentáció,
k+f tevékenység,
K+F tevékenységek,
kafetéria,
KAFIG,
KAIG,
kamatadó,
kamatjövedelem,
kamerás megfigyelés,
kapcsolt vállal,
kapcsolt vállalkozás,
kapcsolt vállalkozás bejelentése,
kapcsolt vállalkozások,
kapitalizmus,
kartell,
kártérítés,
KAVIG,
Kbt,
kbt.,
kedvezményes adó,
kedvezményes áfakulcs,
kedvezményes közteher,
kedvezményes nyugdíj,
képzés,
képzési dosszié,
képzési költség,
keresetkiegészítés,
kereskedelmi csomagolás,
kereskedelmi gázolaj,
kereskedelmi törvény,
keresőképtelen,
keresőképtelenség,
keresőoptimalizálás,
keretmegállapodásos eljárás,
késedelmes fizetés,
késedelmi pótlék,
készenlét,
készpénzfizetés,
kettős adóztatás,
kezesség,
kézizálog,
kifizetői igazolás,
kifizetőt terhelő adó,
kiküldetés,
kiküldetési rendelvény,
kintlévőség,
kintlevőségek behajtása,
kintlévőségek kezelése,
kintlévőségkezelés,
kirendelés,
kirendelés elszámolása 2011.,
kirívóan alacsony ellenszolgáltatás,
kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatás,
kisajátítási eljárás,
kisértékű perek,
kiszervezés,
KKTA,
kkv,
kockázatkezelés,
kockázatmenedzsment,
kommunális adó,
konferencia,
konfliktuskezelés,
konszolidált beszámoló,
konszolidált éves beszámoló,
kontírozás,
konvergenciaprogram,
konvergenciaprogram 2011.,
konyveles,
korengedményes nyugdíj,
korkedvezményes nyugdíj,
kormánytisztviselő,
korrupció,
költségcsökkentés,
költségelszámolás,
költségszámla,
költségtérítés,
költségtérítés elszámolása 2011,
költségvetés,
költségvetési csalás,
költségvetési deficit,
költségvetési törvény,
könyvelés,
könyvelő,
könyvelő továbbképzés,
könyvelői felelősség,
könyvvezetés,
könyvvitel,
könyvvizsgálat,
körbetartozás,
környezetvédelmi temékdíj,
környezetvédelmi termékdíj,
környezetvédelmi termékdíj 2011,
környezetvédelmi termékdíj 2011.,
környezetvédelmi termékdíj bevallás 2011,
környezetvédelmi termékdíj önellenőrzés,
környzetterhelési díj,
környzetvédelmi termékdíj,
kötelező,
kötelező részajánlattétel,
követelés,
követelés behajtás,
követelésbehajtás,
követeléskezelés,
követelésmenedzsment,
közbeszerzés,
közbeszerzés 2011,
közbeszerzés konferencia,
közbeszerzés konferencia 2011,
közbeszerzés szakmai reggeli,
közbeszerzés törvény 2011,
Közbeszerzések Tanácsa,
közbeszerzési dokumentáció,
Közbeszerzési Döntőbizottság,
közbeszerzési eljárás,
közbeszerzési értékhatárok,
közbeszerzési konferencia,
közbeszerzési pályázat,
közbeszerzési reform,
közbeszerzési szerződés,
közbeszerzési törvény,
közbeszerzési törvény 2010.,
közbeszerzési törvény 2011,
közbeszerzési törvény 2011.,
Közbeszerzési Zöld könyv,
közigazgatás,
közigazgatási reform,
közlekedési költség hozzájárulás,
közoktatási konferencia,
közoktatási törvény,
közös konszolidált társaságiadó-alap,
közös megegyezés,
közösségi adóalany,
közösségi adószám,
Közösségi beszerzés,
közösségi értékesítés,
közösségi oldalak,
közreműködői díj,
köztartozás,
köztartozásmentes adatbázis,
köztartozásmentes adózói adatbázis,
közteher,
közteherjegy,
közterhek,
köztisztviselő,
köztisztviselői életpálya-modell,
közvetített szolgáltatás,
közvetítői szolgáltatás,
KSH,
KT09KESZ,
KT10-BEV,
kultúrautalvány,
kutatás-fejlesztés,
kutatás-fejlesztés adókedvezmény,
KÜIV,
külföldi adóalany,
külföldi foglalkoztatás,
külföldi fuvarozó,
külföldi kiküldetés,
külföldiek adózása,
külföldiek foglalkoztatása,
különadó,
különadó alapja,
különadó előleg,
különadóalap,
különleges adózói kör,
külső képzés,
lakáskiadás,
láncértékesítés 2011,
lánctartozás,
láncügylet,
láncvizsgálat,
Lászlóné Szép Györgyi,
lean-logisztika,
lebegő zálogjog,
leltár,
leltárhiányért fennálló felelősség,
létszámcsökkentés,
létszámleépítés,
likviditás,
linkgyűjtők,
lízing konstrukció,
logisztika,
logisztikai szolgáltatás,
magán nyugdíjpénztár,
magán-nyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár törvény,
magánpénztár,
magánszemélyeket terhelő különadó,
Magyari Gréta,
magyarok foglalkoztatása külföldön,
márka,
marketing,
marketing adatbázis,
marketing konferencia,
másodállás,
MAX,
megőrzési felelősség,
megújulás-kártya,
megújulási kártya,
megújulásikártya-számla,
megváltozott munkaképességű dolgozó,
megváltozott munkaképességű személy,
mentesítés,
mérleg,
mérlegképes,
mérlegképes könyvelő,
mérlegképes könyvelő kötelező továbbképzés,
mérlegképes könyvelők továbbképzése,
mezőgazdasági őstermelő,
minimálbér,
minimális járulékalap,
minőségi csere,
minősített adózó,
MOKK,
Molnár Dániel,
monetáris politika,
mulasztási bírság,
Munka Törvénykönyve,
munkaadó,
munkaadói járulék,
munkaadói támogatás,
munkába járás,
munkábajárás,
munkabér,
munkaerő-kölcsönzés,
munkaerő-közvetítés,
munkaerő-piaci járulék,
munkaerőkölcsönzés,
munkaerőpiac,
munkaerőpiaci járulék,
munkahely,
munkahelyi adatkezelés,
munkahelymegőrzés,
munkahelymegőrzés támogatása,
munkahelyteremetés,
munkahelyteremtés,
munkahelyteremtő támogatás,
munkaidő,
munkaidő kedvezmény,
munkaidő-nyilvántartás,
munkaidőkeret,
munkajog,
munkajogi konferencia,
munkajogi szabályok,
munkajövedelem,
munkakör,
munkaköri leírás,
munkáltató,
munkáltató kártérítési felelőssége,
munkáltatói adóbevallás,
munkáltatói adómegállapítás,
munkáltatói jövedelemigazolás,
munkanélküli,
munkanélküli segély 2012,
munkanélküliség,
munkaszerződés,
munkaszüneti nap,
munkaügy,
munkaügyi bírság,
munkaügyi ellenőrzés,
munkaügyi vita,
munkavállalás,
munkavállalási engedély,
munkavállaló,
munkavállalói kárfelelősség,
munkavállalói könyv,
munkavállalóknak adott juttatás,
munkavégzés,
munkaviszony,
munkaviszony megszüntetése,
nagy értékű vagyontárgy,
napi munkába járás,
napidíj,
NAV,
NAV 2011. évi ellenőrzési irányelvei,
NEFMI,
nem megfelelő munkavégzés,
nempénzbeli juttatások,
Nemzetgazdasági Minisztérium,
Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
Nemzeti Intézkedési Terv,
Nemzeti Külgazdasági Hivatal,
nemzetközi pénzügyi beszámoló,
nettó bér,
NGM,
nominálbér,
nyelvi képzés,
NYENYI,
nyeremény adózása,
nyereményjáték,
nyereményjátékok adókötelezettsége,
nyereményjátékok adózása,
nyereségadó,
NYESZ,
nyugdíj,
nyugdíj 2011,
nyugdíj 2011.,
nyugdíj-előtakarékosság,
nyugdíj-hozzájárulás,
nyugdíjadó,
nyugdíjbiztosítás,
nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás,
Nyugdíjbiztosítási Alap,
nyugdíjbiztosító,
nyugdíjellátás,
nyugdíjjárulék,
nyugdíjjogosultság,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjpénztár,
nyugdíjreform,
nyugdíjreform 2011,
nyugdíjrendszer,
nyugdíjtörvény,
nyugellátás,
nyugellátás 2011.,
nyugta,
nyugtakibocsájtás,
objektív felelősség,
objektív kárfelelősség,
OECD,
OECD irányelvek,
OECD irányelvek 2011,
OEP,
off-shore,
offshore,
OHÜ,
okj,
okmányiroda,
oktatás,
OMMF,
online marketing,
online számlázás,
ONYF,
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség,
Oszkó Péter,
osztalék,
osztalékadó,
osztalékelőleg,
osztalékfizetés,
óvadék,
önadózás,
önálló tevékenységből származó jövedelem,
önbevallás,
önellenőrzés,
önellenőrzési pótlék,
önérvényesítés,
öngondoskodás,
önkéntes nyugdíjpénztár,
önkéntes nyugdíjpénztári,
önkéntes pénztári kedvezmény,
önrevízió,
ÖNYP,
öregségi nyugdíj,
öregségi nyugdíjkorhatár,
öröklési illeték,
örökösödési illeték,
összeférhetetlenségi szabály,
összevont adóalap,
őstermelő,
őstermelői adózás,
pályakezdő,
pályázat,
párhuzamos munkavégzés,
passzív táppénz,
pedagógus-életpályamodell,
pénzben adott juttatás,
pénzbeni ellátás,
pénzbeni ellátások,
pénzhelyettesítő eszköz,
pénzkezelési szabályok,
pénzmosás,
pénzügy,
pénzügyi beszámoló,
Pénzügyi és számviteli ügyintéző,
pénzügyi-számviteli,
Pénzügyminisztérium,
piacgazdaság,
piaci ár,
pihenőidő,
pihenőnap,
PKI számla,
PM,
Pogátsa Zoltán,
politikai branding,
pontakció,
pontgyűjtő akciók adózása,
pótbevallás,
pótszabadság,
prezentáció,
próbaidő,
progresszív adózás,
promóció,
promóciók adózása,
PSZÁF,
ptk,
Ptk.,
PWC,
RÁT,
reálhozam,
reform,
regisztrációs adó,
rehabilitációs hozzájárulás,
rehabilitációs hozzájárulás 2011,
rehabilitációs járadék,
REIT,
reklám célú ajándék,
reklámajándék,
reklámtörvény,
relaxáció,
rendelkezése állási támogatás,
rendelkezésre állási támogatás,
rendes felmondás,
rendes szabadság,
rendezett munkaügyi kapcsolatok / új széchenyi terv,
rendkívüli felmondás,
rendkívüli munkavégzés,
Renneczéder Éva,
reprezentáció,
reprezentáció adózása 2011.,
részajánlattétel,
részletfizetés,
részmunka,
részmunkaidő,
részmunkaidős alkalmazás,
részmunkaidős foglalkoztatás,
részmunkaidős kedvezmény,
revízió,
rokkantnyugdíj,
rokkantsági ellátás,
rokkantsági nyugdíj,
Ruszin Zsolt,
SEO,
Siegler Zsófia,
Sike Olga,
Sólyom Tibor,
sportadó,
sportszervezeteket támogató adókedvezmény,
sporttámogatás 2011.,
START EXTRA kártya,
START kártya,
START-Plusz kártya,
stressz,
system media,
szabadság,
szabadság kiadása,
szakképzés,
szakképzési hozzájárulás,
szakképzési hozzájárulás elszámolása 2011.,
szakképzési hozzájárulás felhasználása 2011,
szakképzési hozzájárulás fogadása,
szakmai reggeli,
szállásdíj,
szállítmányozás,
számla,
számla nyelve,
számlák kezelése,
számlakibocsátás,
számlakorrekció,
számlamenedzsment,
számlázás,
Szamovár Kft.,
számvitel,
számviteli beszámoló,
számviteli beszámoló közzététele,
számviteli elszámolás,
számviteli kérdések,
számviteli törvény,
szankció,
szankcionálás,
Széchenyi kártya,
Széchenyi Pihenési Kártya,
Széchenyi Pihenő kártya,
Széchenyi Pihenő Kártya 2011,
Széchenyi Pihenőkártya,
Széchenyi terv,
Széchenyi-kártya,
szegénység,
székhely,
székhelyszolgáltató,
Szél Kálmán-terv,
Széll Kálmán terv,
Széll Kálmán-terv,
Széll Zoltánné,
személyes közreműködői díj,
személyi alapbér,
személyi jövedelemadó,
személyi jövedelemadó bevallás,
személyi jövedelemadó bevallás 2011,
SZÉP,
SZÉP-kártya,
szerencsejáték,
Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály,
szerződés,
szerződésminta,
szezonális foglalkoztatás,
SZIG,
szigszalagmarketing,
színháztámogatás,
szja,
Szja 2011,
szja bevallás,
szja bevallás 2011,
szja kedvezmény,
szja kulcs,
szja törvény,
szja-törvény,
szociális járulék,
szokásos piaci ár,
szokásos piaci ár elve,
szolgálati idő,
szolidaritási adó,
szövetkezeti törvény,
szuberbruttó,
szuperbruttó,
szuperbruttósítás,
Szurop István,
szülési szabadság,
szülő fogalma,
tagdíjfizetés,
taggyűlési határozat,
tagi hitel,
tagi kölcsön,
TAJ szám,
támogatás,
támogatáspolitika,
TÁMOP,
TÁMOP pályázat,
TÁMOP pénzügyi elszámolása,
TÁMOP projektek elszámolása,
tanfolyam,
tanulmányi munkaidő kedvezmény,
tanulmányi szabadság,
tanulmányi szerződés,
tánya,
TAO,
táppénz,
táppénz 2011,
táppénz 2011.,
táppénz hozzájárulás,
táppénz szabályok 2011,
táppénzcsalás,
tárgyalástechnika,
tárgyi eszköz nyilvántartás,
tárgyi hatály,
társadalombiztosítás,
társadalombiztosítás 2011,
társadalombiztosítási ellátás,
társadalombiztosítási járulék,
társas vállalkozó,
társasági adó,
társasági adó 2011,
társasági adóalap,
társasági adóelőleg,
társasági adókedvezmény,
társasági adókulcs,
társasági nyereségadó,
társaságiadó kedvezmény,
társaságiadó-bevallás,
tartozás,
távmunka,
távolléti díj,
Tb,
tb járulék,
tb-járulék,
tb.,
tb. 2011,
Tb. ellátás,
tb. ellátás 2011,
tb. ellátás 2011.,
tb. ellátások 2011,
tb. járulék,
Tbj. törvény,
TBSZ,
TEÁOR,
telefon magáncélú használatának elszámolása 2011.,
telefonszámla,
telephely,
teljesítés,
teljesítés helye,
teljesítési biztosíték,
teljesítési hely,
teljesítési időpont,
teljesítménybér,
tenderkiírás,
terhességi segély,
termékátadás,
termékbeszerzés,
termékdíj,
termékdíj adatszolgáltatás,
termékdíj bevallás,
termékdíj bírság,
termékdíj szabályozás,
termékdíj-fizetés,
termékdíjköteles termékek,
termékértékesítés,
természetben adott juttatás,
természetbeni árengedmény,
természetbeni juttatás,
természetbeni juttatások,
tevékenységre jellemző kereset,
TIOP pályázat,
TIOP pénzügyi elszámolása,
TIOP projektek elszámolása,
tiszk,
továbbszámlázott szolgáltatás,
több-utas termékelszámolás,
tőkepiaci ügyletek,
Tölgyessy Péter,
törvényességi felügyeleti eljárás,
transzferár,
transzferár 2011,
transzferár dokumentáció,
transzferár dokumentálás,
transzferár ellenőrzés,
transzferár irányelvek,
transzferár nyilvántartás,
transzferár nyilvántartás 2011,
transzferár nyilvántartás 2011.,
transzferár problémák,
transzferár szabályozás,
transzferár-dokumentáció,
transzferár-ellenőrzés 2011,
transzferár-nyilvántartás,
transzferárazás,
tréning,
trust,
tulajdonjog,
túlfizetés,
új áfa-irányelv 2011,
új közbeszerzési törvény 2011,
Új Széchenyi Terv,
újrahasználható csomagolás,
unit-linked,
utalvány,
utazási bérlet,
utazási költségtérítés,
útlevél,
útnyilvántartás,
útnyilvántartás 2011,
üdülési csekk,
ügyelet,
ügyintézés,
ügynöki szolgáltatás,
üzemanyagár,
üzemanyagköltés-elszámolás,
üzemanyagköltség-elszámolás,
üzleti ajándék,
üzleti reggel,
üzleti reggeli,
üzleti titok,
üzleti út,
üzletp,
üzletrész,
vagyonadó,
vagyonátadás,
vagyonátruházási illeték,
vagyonkimentés,
vagyonosodási vizsgálat,
vallalkozas,
vállalkozói felelősség,
vállalkozói jövedelemadó,
vállalkozói kivét,
válság,
válságadó,
váltó,
váltó minta,
vámellenőrzés,
Vámosi-Nagy Szabolcs,
védett korban lévő munkavállaló,
végelszámolás,
végkielégítés,
végkielégítés adó,
végrehajtás,
végrehajtási eljárás,
Veszprémi István,
vevőminősítés,
vevőmonitoring,
vezető állású munkavállaló,
vezetői hatékonyságnövelés,
vezetői stílus,
vezetői tréning,
videó
,
videó,
világgazdaság,
visszterhes vagyonátruházási illeték,
VP,
vpop,
web-marketing,
webáruház,
webmarketing,
www.systemmedia.hu,
zálog,
zálogjog,
Zara László,
zöld adó,
zöld közbeszerzés
,
zöld közbeszerzés,
zöld közbeszerzési szabályzat,
[+] Összes címke megjelenítése
|