"reform" címkéhez tartozó tartalmak

Az Európai Bizottság prognózisa 2013-ra: alacsony növekedés, magas munkanélküliség

garfikon11A bizottság jövőre is szerény, 0,3 százalékos gazdasági növekedést jósol az unió egészének, míg a prognózis szerint az eurózóna gyakorlatilag stagnálni fog; a testület mindössze 0,1 százalékos növekedéssel számol. Az előrejelzés szerint a strukturális reformok és a gazdasági és monetáris unió előrehaladásának eredménye a 2014-ben beinduló növekedésben mutatkozik majd meg. A bizottság szerint az EU gazdasága 2014-ben 1,6, az eurózónáé pedig 1,4 százalékkal gyarapszik majd. A legnagyobb arányban éppen azoknak a balti államoknak a gazdasága bővül majd a vizsgált időszakban, akár 3-4 százalékot meghaladó mértékben is, amelyek a 2009-es pénzügyi válságban a legsúlyosabb recesszión estek át.

Magán-nyugdíjpénztári változások 2012. január 1-jétől

nyugger_kezA kormány a 1281/2010. (XII. 15.) határozatában döntött a nyugdíjreform végrehajtásának koncepcionális irányairól és a szabad nyugdíjpénztár-választással összefüggő feladatokról. Ennek keretében a magyar nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban – többek között – eldőlt, hogy a hárompilléres rendszerből visszatérünk a munkafedezeti (szolidaritási) és önkéntes tőkefedezeti alapú kétpilléres rendszerbe. 2012. január 1-jétől megszűnt az állami nyugdíjrendszerhez kötelezően kapcsolódó, második pillérként működő magán-nyugdíjpénztári rendszer. A magánnyugdíjrendszer a továbbiakban úgynevezett kiegészítő nyugdíjrendszerként működik.

A nyugdíjreform kockázata, avagy nyugdíj-csapdában a kormány

nyugdijas6Magyarországon közel három millióan részesülnek nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban, ebből azonban csaknem másfél millióan még nem töltötték be az öregséginyugdíj-korhatárt, hanem különböző jogcímeken meghatározott juttatásokra tarthatnak igényt. A három millióból több mint 700 ezer a rokkantnyugdíjasok száma, ami nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas szám, ráadásul ennek a csoportnak majdnem a fele korhatár alatti. Ugyanakkor ma 3,7 millióan dolgoznak legálisan az országban, azaz a nyugdíjasok eltartása komoly terhet ró az adófizetőkre.

Elvett, pedig adott! Bérek az adóreform után

blog3A tavaszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében a miniszterelnök a 2011-től életbe lépett "adóegyszerűsítés" negatív hatásaival is foglalkozott. Fel kíván lépni ellene - még szép. Ha már ő és kormánya idézte elő e hatásokat.

A Széll Kálmán-terv: Az irány jó, de mi fog ebből megvalósulni?

szell_kalmanA kedden bejelentett huszonhat pontos intézkedés terv jelentős változtatásokat ígér a következő két évre, ám sok benne a kellően ki nem dolgozott terv. Egyes tételek régről visszaköszönnek – ilyen az e-útdíj vagy a tömegközlekedés átalakítása –, de tudni lehetett a nyugdíj- és a közbeszerzési reformról is. Az Index.hu sorra vette, hogy az egyes nagyobb ágazatokat, illetve területeket milyen reformintézkedések érintik, és mi teszi szükségessé a változtatásokat. Mindenesetre a piac rosszul reagálta le a bejelentést, a BUX és a forint gyengült a nap végére!

Bruttó 200 ezer alatt, családi kedvezmény nélkül csökkentek a fizetések

fizetesimeghagyasSokan az egykulcsos adó bevezetését teszik felelőssé azért, hogy csökkent a fizetésük, holott a magyarázat ennél jóval összetettebb. Az adójóváírás és a jogosultsági határ csökkenése miatt legrosszabbul a bérből élő gyermektelenek járnak. Számukra is van azonban megoldás.

Gazdasági reform és kockázatok

blogMatolcsy György után Orbán Viktor a Dow Jones hírügynökségnek és Wall Street Journalnak adott interjújában is megerősítette, hogy a kormány jelentős kiadáscsökkentő lépéseket tervez a nyugdíjak, a közösségi közlekedés, a gyógyszerkassza és a munkanélküliek támogatása terén. >>>

Alakulnak a februárra tervezett gazdasági reformok

reformA februárra ígért átfogó reformok főbb irányairól árult el néhány részletet Orbán Viktor a Wall Street Journalnak és a Dow Jonesnak adott, csütörtökön megjelent interjúban. A nyugdíjkiadások, a munkanélküli járadékok és a tömegközlekedési támogatások csökkentése mellett a gyógyszerkassza kiadásainak lefaragását ígérte. Az intézkedések többségét a szakértők régóta sürgetik, eddig azonban nem volt politikai erő vagy akarat azok megvalósítására.
 

Nyugdíj 2011. A pénztártagság jövője Tb. nyugellátás

AJÁNLÓ:  2010. december 13-án szavazott a parlament a nyugdíjtörvényekről, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról. Ennek eredményeképpen jelentősen megváltozik a szabályozás. Az előadások a változásokról adnak áttekintést, segítséget nyújtanak az új szabályok gyakorlati alkalmazásában.

Hogyan válaszoltak a válságra az európai kormányzatok

pogatsa_zoltanPogátsa Zoltán (közgazdász, szociológus, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője, docens, az MTA kutatója) a globális gazdaságról, az Európai Unióról és Kelet-Közép-Európáról szóló blogjában megpróbálta összeszedni, hogy az európai kormányzatok hogyan válaszoltak, milyen intézkedéseket hoztak  a válságra. Nagyon érdekes trendek vannak!

Magánnyugdíjpénztárak: Mindenki szabadon rendelkezhet a pénzével!

Selmeczi_GabriellaHa a parlament elfogadja a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslatot, akkor mindenki visszakapja a saját pénze feletti rendelkezés szabadságát, s így mindenki maga rendelkezhet majd arról, hogy számláját az állami nyugdíjrendszer vehesse vissza – mondta a javaslat előterjesztője, Selmeczi Gabriella (Fidesz) nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Adótörvények 2011: Az új adótörvények serkentik-e a gazdaságot?

velemeny_A parlament előtt van a kormány adócsomagja, amely lényegesen átrendezi a terheket. A társasági adó csökkentésével párhuzamosan több százmilliárd forintos válságadó sújtja több ágazat nagyobb cégeit, az új szja pedig a nagycsaládos tehetőseknek kedvez elsősorban. Kérdés, serkentik-e a változtatások a gazdaságot? Kérdezzük meg szakértőinket!

 

Az adóreform kedvezményezettjei: a kkv és a gyermekes családok

csaladAz elmúlt hónapok során egyértelművé vált, hogy sem az Európai Unió, sem a pénzpiacok nem támogatják a költségvetési hiány, akár ideiglenes növekedését, ezért jelentősen korlátozza egy átfogó adóreform rövidtávú bevezetését. A jelenlegi elképzeléseknek két kedvezményezett csoportja van: a különadóval nem érintett vállalkozások és a gyermekes családok!

A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntés egy átfogó nyugdíj-reform első lépése

nyuggerA magánnyugdíjpénztárak elleni összehangolt kormányzati támadás a magyar társadalom legrosszabb beidegződéseit erősítheti fel. A magán-nyugdíjpénztári befizetések 14 hónapos visszatartására csak első ránézésre tűnik a megszorítások látszatát kerülő bevételnövelő lépésnek, a döntés sokkal inkább egy teljes nyugdíjreform első eleme.

Közigazgatási reform - Elkerülhetetlen elbocsátások

kirugva

Rétvári Bence szerint elkerülhetetlen, hogy a közigazgatási reform eredményeként elbocsátások történjenek például az egyes tárcákhoz tartozó háttérintézményeknél - erről az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt.

Hamarosan jön a 16 %-os, egykulcsos szja

A pénzügyi és strukturális reformok után, több részletben várható az "elsöprő erejű, radikális" adóreform - közölte Matolcsy György a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén . A költségvetési költekezést teljességgel kizárta a nemzetgazdasági miniszter, de a pénzpiaci eszközök bevetését kívánatosnak mondta.

Milyen adót és miből csökkentenek?

Akár 5 százalékkal is módosíthatja a GDP-t, hogy milyen adókat csökkentünk és milyen forrásból.

Az adócsökkentés nem old meg mindent

A Fidesz gazdasági tervei arról szólnak, hogy a jobbára hitelből indított adócsökkentést később a remélt növekedés finanszírozná - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádióban.

Megvan, ki nyerne a családi adózással

Az Ecostat azt vizsgálta, hogy a családi adózás 2009-ben történő bevezetése milyen mértékben változtatta volna meg a jövedelmek eloszlását.

Matolcsy: Jövőre indulhat a családi adózás

Matolcsy György a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője a HírTV Kontraszt című műsorában bejelentette, hogy 2011. január 1-jén indulhat a családi adózás, francia mintára.

 
 
 

Friss hírek

NGM: változások várhatók a kisvállalkozásokat érintő adók terén

2013-05-23 15:33:39

 

ngmA saját háza táján kellene először körülnéznie Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a finomhangolás jegyében, amikor azt vizsgálja, miért választották a kormány által vártnál kevesebben a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata). Egyfelől a jelenleg hatályos törvényszöveg rosszul fogalmazza meg, ki számít főállásúnak, ebből következően pedig mellékállásúnak, másfelől az adóhatóság és a minisztérium értelmezése szerint dupla járulékfizetés terheli a kisadózókat, ha egy másik vállalkozásban is közreműködnek egyéni vagy társas vállalkozóként, amivel elijesztették a vállalkozásokat.

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: