"szerződés" címkéhez tartozó tartalmak

adoreggeli
Amit az új Ptk.-ról tudni érdemes - Szerkezete, hatályba lépése, tartalmi elemei
- Jogi Reggeli

AJÁNLÓ: A jelenlegi polgári jog rendszerét több helyen átalakító, Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. 2014. március 15-én lép hatályba, felváltva a jelenlegi szabályozást. Az új törvény a mindennapi élet számos területén hoz változást, amelyek minden gazdálkodó szervezetet érintenek. A képzés célja, hogy dióhéjban összefoglalva az összes szabályozási területen ismertesse a jelentős változásokat, a legtöbb vitát kiváltó kérdéseket.
Képzésünket ajánljuk jogász és nem jogász érdeklődőknek is.

Vélemények az új Munka törvénykönyvéről - Munkaügyi helyzetkép TOP 500

papircsonakCikkünkben a BDO Magyarország napokban publikált MUNKAÜGYI HELYZETKÉP TOP 500 című felmérésének fontosabb megállapításait ismertetjük. A felmérés célja az volt, hogy az új munka törvénykönyve hatálybalépését követően a legnagyobb hazai vállalkozások szemszögéből kerüljenek áttekintésre a fontosabb munkaügyi változások, különös tekintettel azokra, melyek az előzetes információk alapján a leginkább megosztják a munka világának szereplőit. A cégek vezetőinek téma iránti fogékonyságát mutatja, hogy több mint 100 vállalat HR vagy gazdasági vezetője szánt időt felmérésünkre és járult hozzá válaszaival jelen tanulmány elkészültéhez.

Nem a munkaszerződés szerint foglalkoztatott dolgozó

munkaero_kolcsonzesA munkaszerződés a felek közös megegyezésével jön létre, ezért annak tartalma is csak közös megegyezéssel módosítható. A törvény azonban – a rugalmas foglalkoztatás érdekében – kivételesen lehetővé teszi, hogy a munkáltató ideiglenesen ne a munkaszerződés szerint foglalkoztassa a munkavállalót. Ilyenkor tehát a munkáltató egyoldalú utasítása alapján a munkavállaló nem a munkaszerződése szerinti munkakörben, munkahelyen, és/vagy munkáltatónál fog dolgozni. Ez egyrészt fontos eszköz a munkáltatók számára, másrészt csak szigorú törvényi korlátok mellett alkalmazható!

Kitől lehet szerződéssel átvállalni a termékdíj-kötelezettséget?

dobozokA szerződéses átvállalással lehetősége van a termékdíjköteles termék belföldi gyártójának vagy külföldről behozójának arra, hogy a termékdíj-köteles termékei értékesítése során a termékdíj-kötelezettségét „továbbadja” az értékesítési lánc következő szereplőjének, vagyis a vevői státuszban lévő belföldi partnernek.

Fókuszban a lízingszerződések - Adószakértői, bírói, gyakorlati oldalról - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: A lízing, mint finanszírozási forma egyre növekvő súllyal részesedik a kkv és vállalati szektorban. Rendezvényünkön résztvevőink megismerhetik a hitelen kívüli egyéb finanszírozási lehetőségeket, különféle szabályozási, elszámolási formákat szakértő előadóink tolmácsolásában.

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket!


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Nem mindegy, hogy melyik hónapban megyünk szabadságra. Csökkenhet a fizetésünk!

szabadsagSokan már meg is tervezték, hova mennek februárban síelni. Kivesznek egy hét szabadságot, elutaznak Ausztriába, majd kipihenve, feltöltődve visszaállnak a munkába. Március elején viszont el fog komorodni az arcuk, amikor kézhez kapják a fizetésüket: több ezer, sőt, akár pár tízezer forinttal is kevesebb bért kapnak, mint ahogy megszokták. A hidegzuhany oka egy elrejtett részlet az új munka törvénykönyvének abban a részében, ami most januártól lépett életbe. Egy új szabály miatt akár tízezreket is bukhat, aki rövid hónapban megy szabadságra. A munkaadó éppenséggel kompenzálhatja a pórul járt dolgozókat, de nem köteles. Cserébe egy hosszú hónapban kivett szabadság pluszpénzt hozhat.

A munkabér megállapítása a minimálbér alatti foglalkoztatás esetén 2013-ban - Összefoglalás

munkaidokeret1., Egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállaló munkabére
2., Készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkabére
3., Teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállaló munkabére
4., Vagyoni hátrányt megállapító jogkövetkezmény minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló esetében
5., Munkaidő keretben foglalkoztatott órabéres munkavállaló

A külföldi kiküldetések elszámolásának új elemei

uzleti_utazasMár csak négy napig van idejük a vállalkozásoknak a személyi jövedelemadó bevallásokhoz szükséges igazolások elkészítésére. A dokumentumok helyes kiállításához - különösen az olyan speciális foglalkoztatási formák, mint a munkavállalók külföldi kiküldetése esetében - a vállalatoknak idén számos új szabályt kell figyelembe vennie. Tudatos kiküldetési politikával, a feladatok komplex megközelítésével a cégek sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat.

kozbeszerzes_szeminariumsorozat
Az értékelés folyamata, teljesítés, szerződésmódosítás
- Közbeszerzési Szeminárium III. rész

kezfogasKözbeszerzési szeminárium-sorozatunk célja a Kbt. és végrehajtási rendeletei egyes részeinek kiemelése, a rendelkezések magyarázata az esetleges jogszabályváltozásokra és a közbeszerzési joggyakorlatra tekintettel. Sokszor ezek a speciális témák, területek okozzák a legtöbb fejtörést a közbeszerzési szakértőknek! Vegyen részt képzésünkön, ahol szakértő előadóink gyakorlati oldalról mutatják be az aktuális kérdésköröket!


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!



A sorozat további témái:
 
Keresse honlapunkon! >>>>

 

munkajogi_szeminarium
Fókuszban a munkaviszony új szabályozása - Munkaviszony létesítés - Atipikus foglalkoztatás - Munkaerő-kölcsönzés
- Munkajogi Szeminárium I. rész

uj_munkajogi_torveny


AJÁNLÓ:
A munkaszerződés módosításának bírósági esetjogán keresztül bemutatjuk, hogy miként módosítható a munkaszerződés, mikor állapítható meg, hogy írásba foglalás nélkül módosult például a munkakör vagy a munkabér. Előadóink gyakorlati oldalról közelítik meg a foglalkoztatás tipikus, atipikus formáit az Mt. újdonságit kiemelve


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

A sorozat további témái:

Keresse honlapunkon! >>>>

Veszélyben a kiküldetéshez kapcsolódó juttatások? Módosítsa a munkaszerződését!

utazoPórul járhatnak azok, akiknek munkaszerződésében a cég telephelyeit is felsorolják. Ekkor ugyanis az ott végzett munka már nem számít kiküldetésnek. Korábban a munkavégzés helyeként „Változó munkahelyet" is meg lehetett jelölni, a 2012 júliusától érvényes szabályozás alapján viszont ez a fogalom már nem használható. A törvényből kivett kategória például a szerelők, szállítók, ügynökök számára volt kézenfekvő, hiszen ők gyakran utaznak, és jóval kevesebbet tartózkodnak a céges bázison.

adoreggeli
A szakképzési hozzájárulás elszámolása, új végrehajtási rendelet
- Szakmai Reggeli Lászlóné Szép Györgyivel

AJÁNLÓ: A szakképzési hozzájárulás rendszere 2013. január 1-től jelentősen megváltozott, új módosítások léptek hatályba. A változtatások célja a duális képzés további kiterjesztése, melyben meghatározó szerepet kapnak a gazdálkodó szervezetnél szervezhető szakmai gyakorlati képzések. Konferenciánk során teljes körűen tájékoztatjuk a változásokról, ismertetésre kerül a tanulószerződések megkötési feltételeinek szabályozása és a területi gazdasági kamarák szerepe a szintvizsga szervezésében.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Január 1-től változnak a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra, a szabadságra, illetve annak kiadására, valamint a távolléti díj számítására vonatkozó rendelkezések

munkaero_kolcsonzesJanuár elsejétől teljes egészében hatályba lép az új Munka törvénykönyve (Mt.). A törvényt - amely 1992-es elődjét váltja fel - még 2011 decemberében fogadta el a parlament, s a legtöbb rendelkezése már 2012. júliusával hatályba lépett. Ugyanakkor csak 2013. január elsejétől hatályosak a többi között a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra, a szabadságra, illetve annak kiadására, valamint a távolléti díj számítására vonatkozó rendelkezések.

A Munka Törvénykönyvének 2013. évi változásai, gyakorlat - Országos Munkajogi Konferencia

AJÁNLÓ:  A 2012. július 1-jén hatályba lépett az új Munka Törvénykönyve, ami számos alapvető változást hozott a munkajogi szabályozásban. A részletszabályok módosítása mellett alapvető változás, hogy az új törvénytől igen széles körben térhet el a munkaszerződés, illetve a kollektív szerződés.
Képzésünkön összefoglaljuk a Munka Törvénykönyve megújult szabályozási rendszerét, a magyar munkajogban eddig ismeretlen, új jogintézményeket, és kitérünk ezek legoptimálisabb alkalmazási lehetőségeire. Külön kitérünk a 2013. január 1-jével hatályba lépő új rendelkezésekre, így a szabadság és a távolléti díj megváltozott szabályaira.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Az Mt. 147.§-ának alkalmazása folyamatos munkarend esetén, azaz jár-e a folyamatos munkarend miatti bérpótlék teljes mértéke szabadság esetén az alapbér mellé?
  2. Tisztelt Előadó! A távolléti díj számításánál,a műszakpótlék figyelembevételével kapcsolatoson kérem szíves tájékoztatását.
    Mt.151.§
    "A bérpótlékoknak a távolléti díj számításánál való figyelembevételével kapcsolatosan az Mt.151.§ (1) bekezdés úgy foglal állást, hogy azokat abban az esetben kell figyelembe venni, ha a munkavállalónak a távollét tartamára munkaidő-beosztása nem volt."
    Kérem állásfoglalását, hogy a hivatkozott paragrafus értelmében mely esetekben nincs a mukavállalónak munkaidő beosztása.
  3. Felmerült még néhány kérdés az új munka törvénykönyvével kapcsolatban, melyre örülnék, ha a rendezvény folyamán választ haphatnék
    Betegszabadság: Valaki augusztusban lép be, kihasználta a 15 nap betegszabadságot, akkor arányosan megadom a munkavállalónak augusztustól decemberig a betegszabadság arányos részét?
    Szabadság:Ha egy munkavállaló 12 órás munkarendben dolgozik, akkor a szabadságot és a fizetett ünnepet is 12 órában kell elszámolni. Ez szabadság esetén azt jelenti, hogy a munkavállaló az éves szabadságkeretét hamarabb kimeríti?
    Távolléti díj: Ha a munkavállaló 2012 évben a cégünk alkalmazásában állt és december 21-én megszűnt a jogviszonya, majd 2013. január 02-án újra felvételre került cégünkhöz akkor  beszámítható -e a 2012 évi műszakpótléka a távolléti díj számításánál?
    Ha a műszakpótlékok közül csak pl. a délutáni pótlék éri el a 30%-ot és az éjszakai nem , akkor a távolléti díj számításnak van e olyan esete ahol mégis figyelembe kell venni a 30% el nem érő  éjszakai pótlékot?

Mit tartalmazzon a munkaköri leírás az új Mt. szerint?

alairA munkaköri leírás kulcsdokumentum a személyügyi működésében. Kijelöli az adott munkavállaló helyét a szervezetben, a szükséges kompetenciákat, megadja az ellátandó feladatokat stb. Gyakorlati jelentősége okán érdemes áttekinteni, mit szabad, mit tilos és mit érdemes belefoglalni ebbe a dokumentumba.

Kötelező céges változásbejelentés (személyes adatok, telephelyhasználat)!

cegbirosagIdén már többször is módosult a gazdasági társaságokról, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény. A csődjogi, társasági és cégjogi szabályozás március 1-i átfogó módosítása [1]  adminisztratív kötelezettséget ró a már bejegyzett társaságokra: a társaság képviseletre jogosultjainak és tagjainak születési idejét és adóazonosító számát a cégjegyzékben vezetett adataik első változásakor, de legkésőbb 2013. február 1-ig a cégek kötelesek bejelenteni, továbbá nyilatkozniuk kell székhelyük, illetve telephelyük (fióktelepük) használatának jogszerűségéről is.

Törvényes-e az e-mailben tett felmondás? - Az elektronikus nyilatkozattétel kérdései az új MT. szerint

E-BusinessAz új Munka Törvénykönyve egyik legmodernebb vonása, hogy bizonyos esetekben írásbelinek tekinti az elektronikus dokumentumban tett nyilatkozatot is. Egyelőre azonban úgy tűnik, ez a rendelkezés inkább megnehezíti, semmit megkönnyíti a munkáltatók és munkavállalók életét.

Áfalevonás lízingelt autónál

autoKedvezőbbé vált a bérelt vagy lízingelt személygépkocsikra vonatkozó szabályozás, és már van lehetőség az e költségekre háruló áfa levonására. E könnyebbségnek azonban ára is van: áfalevonás esetén precíz kimutatást kell készíteni az érintett gépjárművek használatáról, míg levonási szándék nélkül erre nincs szükség.

A vezető állású munkavállalókra vonatkozó speciális munkajogi szabályok

manager2Speciális helyzetet foglalnak el a munkáltatói szervezetben a vezető állású munkavállalók. Bár munkavállalók, gyakran maguk is munkáltatói jogokat gyakorolnak, és képzettségük, tapasztalataik, kapcsolatrendszerük is elkülöníti őket a többi munkavállalótól. Az általuk betöltött pozíció így eltérő munkajogi szabályokat, nagyobb felelősséget, illetve gyengébb törvényi védelmet indokol.

Az atipikus foglalkoztatási formák szabályai

munkaero_kolcsonzesMagyarországon is egyre terjednek az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák, sőt, ezek előmozdítása fontos társadalmi, kormányzati célkitűzés is. Ahhoz azonban, hogy ezek a megoldások valóban könnyebbséget jelentsenek munkáltató és munkavállaló részére is, tisztában kell lenni a rájuk vonatkozó szabályokkal, rendelkezésekkel. Alább részletesen bemutatjuk ezeket, és szólunk a hozzájuk kapcsolódó szabályokról is.

Az új Munka Törvénykönyvének gyakorlata - Országos Munkajogi Konferencia

AJÁNLÓ:  A 2012. július 1-jén hatályba lépett új Munka Törvénykönyve, számos alapvető változást hozott a munkajogi szabályozásban.
A részletszabályok módosítása mellett alapvető változás, hogy az új törvénytől igen széles körben térhet el a munkaszerződés, illetve a kollektív szerződés. Képzésünkön összefoglaljuk a Munka Törvénykönyve megújult szabályozási rendszerét, a magyar munkajogban eddig ismeretlen, új jogintézményeket, és kitérünk ezek legoptimálisabb alkalmazási lehetőségeire.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Fókuszban a lízingszerződések adószakértői, bírói, gyakorlati oldalról - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: A lízing, mint finanszírozási forma egyre növekvő súllyal részesedik a kkv és vállalati szektorban. Rendezvényünkön résztvevőink megismerhetik a hitelen kívüli egyéb finanszírozási lehetőségeket, különféle szabályozási, elszámolási formákat szakértő előadóink tolmácsolásában.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Kiküldetés kirendelés szabályainak változásai

utazoIdén összesen 110 nap lehet, jövőre azonban 44 napra szűkül a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatási formák időtartama. Érdekes félévet élünk munkajog terén december 31-ig, jelenleg ugyanis két Munka Törvénykönyve létezik egymás mellett, mindkettő részleges hatállyal: A “régi”, azaz az 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről, amelynek néhány rendelkezése 2012. év végéig még hatályos és alkalmazandó. Az „új”, vagyis a 2012. évi I. törvény az “új” Munka Törvénykönyvéről, ami 2012. július 1-jén lépett hatályba. Ennek néhány rendelkezése csak 2013. január 1-jén lép hatályba.

A munkaszerződés az új Mt. tükrében

szerzodes1A július 1-jén hatályba lépett 2012. évi I. törvény új alapokra helyezi a munkaviszony szabályozását. Jelentős változás, hogy lényegesen nagyobb teret ad a magánjogi szemléletnek. A jövőben ugyanis a felek megállapodása minden esetben eltérhet a jogszabályi előírástól, hacsak azt a törvény nem korlátozza. A törvény viszont továbbra is fenntartja a munkaszerződéssel kapcsolatban, a hazai munkajogban eddig is érvényesülő nézetet, mely szerint a munkaszerződés a munkaviszonyra vonatkozó szabályoktól – általános jelleggel - csak a munkavállaló javára térhet el. Ez tulajdonképpen a munka világának azzal a sajátosságával számol, hogy a megállapodások szintjén sok esetben nem érvényesül a felek egyensúlyi pozíciója.

Az éves szabadságunk mekkora részéről dönthet a munkáltató

nyaralasAz alapszabadság negyedének időpontjáról a munkavállaló dönthet - többek között ez is fontos szempont lehet így nyár derekán a vállalatoknál.   Nem árt hát tisztázni, az éves szabadságnak mekkora részéről dönthet a munkáltató, és mely esetekben lehet visszahívni az éppen nyaraló munkavállalót sürgős feladatok elvégzésére.

A műszakpótlék fizetésének új szabályai

munkavedelmi_sisakA munka törvénykönyvéről szóló 2012.évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) számos ponton módosítja az eddigi munkaügyi gyakorlatot, melyek közül az egyik legjelentősebb változás kétségkívül a műszakpótlékhoz kapcsolódik. Jelen cikkünk célja ezen változások bemutatása, melyeket az érintett foglalkoztatóknak a bérelszámolások során már alkalmazniuk kell.

A szerződésekre alkalmazandó jog hazai és uniós szabályozása - A bírói gyakorlat és egy nemzetközi ügyvédi iroda szemszögéből - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: A gazdasági élet, a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók élete kis túlzással nem szól másról, mint szerződések – adásvételi, vállalkozási, kölcsönszerződések – megkötéséről és teljesítéséről. A képzés a Polgári Törvénykönyvön és a kapcsolódó joggyakorlaton, valamint az Európai Uniós szabályozáson alapul. Az előadás elsősorban jogászoknak, vállalkozóknak, gazdasági szereplőknek szól.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Az Új Mt. 2013. január 1-jétől életbe lépő változásai: A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása

paragrafus32012. július 1-jével hatályba lépett az új munka törvénykönyve, és szabályait a fennálló munkaviszonyokban is alkalmazni kell. Három fontos területen azonban jövő január 1-jéig várni kell a hatályba lépésre, és idén még az 1992. évi törvény szabályait kell alkalmaznunk. Ezek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása.

A szerződésekre alkalmazandó jog hazai és uniós szabályozása - A bírói gyakorlat és egy nemzetközi ügyvédi iroda szemszögéből - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: A gazdasági élet, a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók élete kis túlzással nem szól másról, mint szerződések – adásvételi, vállalkozási, kölcsönszerződések – megkötéséről és teljesítéséről. A képzés a Polgári Törvénykönyvön és a kapcsolódó joggyakorlaton, valamint az Európai Uniós szabályozáson alapul. Az előadás elsősorban jogászoknak, vállalkozóknak, gazdasági szereplőknek szól.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

A munkaviszony létesítése, megszüntetése az új Munka Törvénykönyve tükrében - Országos Munkajogi Konferencia

AJÁNLÓ: Az új Munka Törvénykönyvének átfogó módosítása számos tekintetben érinti a munkáltatókat. Idén alapvető változások folyamatosan lépnek életbe. Előadóink a nap folyamán minden, a munkáltatók igényeinek érvényesítésével kapcsolatos változást gyakorlati oldalról közelítenek meg, mutatnak be.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Komolyan gondolta-e a jogalkotó, hogy ha 2012. július 1-je előtt kihirdetett munkáltató szabályzat "jognyilatkozatot" tartalmaz, akkor azt többé sem visszavonni, sem módosítani nem lehet egyoldalúan? Azaz, 2000 munkavállaló esetén mindenkivel egyenként kell megállapodni a módosításról/visszavonásról.

    2012-ben a régi Mt. 151.§-a alapján kell számolni az új Mt. már hatályba lépett rendelkezéseiben hivatkozott távolléti díjat?

 
 
 

Friss hírek

Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás

2013-05-14 05:56:00

baby1Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.

Mikor kötelező az adószámot feltüntetni a számlán? (Az Áfa törvény 169. § d) pontjához)

2013-05-13 15:00:54

adoszamAz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: >>>

Teszt: online adóbevallás magyar és amerikai módra

2013-05-13 11:49:06

usa_adoÖt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.

Milyen nyomtatványokat kell kitölteni a termékdíj bevallásakor

2013-05-13 06:28:09

termek7A termékdíj-kötelezettségek egyik legfontosabb részkötelezettsége a bevallási kötelezettségteljesítése, melyet a kötelezettnek a nyilvántartása alapján elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell beküldeni az állami adóhatósághoz. A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig - két tizedesjegy pontossággal - kilogrammban tünteti fel, azonban a bevallási kötelezettséget számviteli bizonylattal és az előírt nyilvántartással megegyezően kell teljesíteni.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: