"támogatás" címkéhez tartozó tartalmakÉvközi adóváltozások 2013.
A Parlament által 2013. április 8-án elfogadott törvényjavaslat értelmében ismét több adónem szabályai változnak kisebb-nagyobb mértékben. Az új törvény az adózás rendjéről szóló törvényből (Art.) egyrészt átemeli az EU tagállamai közti adóügyi együttműködésre vonatkozó rendeleteket kiegészítve más, nemzetközi egyezményekhez kapcsolódó eljárási szabályokkal. Másrészt, számos helyen módosítja a már meglevő adótörvényeket, így többek között módosul a látvány-csapatsport támogatásának szabályrendszere, a cégautó adófizetési kötelezettség kiterjed a tartós bérletbe vett járművekre is, a KIVA-ra év közben is át lehet térni, illetve kisebb-nagyobb változásokat iktat be az új salátatörvény más adónemek kapcsán is.
| Jelentős évközi változások az adózás területén
Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott adócsomag a nemzetközi közigazgatási együttműködésről szóló új törvény megalkotása mellett több adótörvényt érintő módosítást tartalmaz - hívja fel a figyelmet a Mazars.
| Változik a látvány-csapatsport támogatás
Az elmúlt években az előadó-művészeti szervezetekhez, filmhez, valamint a látvány-csapatsport támogatásokhoz kapcsolódó adókedvezmények egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. Egyre több magyarországi vállalkozás élt a társasági adóról szóló törvény által biztosított lehetőséggel, ebből következően az egyébként sem magas társaságiadó-bevételek jelentősen csökkentek. Az adóbevételek csökkenése különösen fájdalmasan hathat, amikor az idei évi költségvetési hiány tartásához várhatóan további intézkedésekre lesz szükség a nyár folyamán.
| Adójogi törvénycsomaggal búcsúzott Matolcsy
Adójogi salátatörvény-javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek a leköszönő nemzetgazdasági miniszter. A minisztérium szerint a változó gazdasági-jogi környezet indokolja az adó- és egyéb közterheket érintő törvények kisebb korrekcióját. Az adójogszabályok módosításai a jogalkalmazás során felmerült problémák orvoslására, a jogalkalmazás egyértelműbbé tételére, a gazdálkodók működési feltételeinek megkönnyítésére, valamint az adminisztráció egyszerűsítésére irányulnak - írja általános indoklásában a tárca.
| Adókedvezmény - Mire figyeljünk a sporttámogatás nyújtása esetén?
Egyre több cég számára jelent vonzó adómegtakarítási és egyben közérdekű támogatási lehetőséget az úgynevezett látvány-csapatsportágak (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) egyes szervezeteinek támogatása. Mivel a naptári év szerint adózók esetében a társasági adó feltöltése december 20-án esedékes, illetve ekkorra körvonalazódik, hogy mekkora az az adófizetési kötelezettség amelynek terhére maximum 70%-os mértékig támogatást lehet ilyen formában is nyújtani, a legtöbb cég ezekben a napokban él ennek a lehetőségnek a kihasználásával.
| Cafeteria 2013. - Az elfogadott törvények alapján
Törvényi háttérhez való alkalmazkodás nélkül bizony nincs adó- és járulék megtakarítás. Mi is teszi lehetővé a béren kívüli juttatási rendszerek bevezetését? Hogyan lehet az, hogy 257.000 forintba kerül, hogy munkabérrel adjunk nettó 131.000 forintot a dolgozóinknak? Mindeközben mások 172.000 költséggel megteszik ugyanezt? Ahhoz, hogy tényleg sokkal kevesebb adót és járulékot kelljen fizetnünk, alaposan fel kell készülnünk. Olyannyira, hogy még egy adóellenőrzéskor is elégedetten bólogasson az ellenőr. Sőt magában elismerje, hogy végre, VÉGRE vannak, akik nem a zsebből zsebbe fizetésekhez nyúlnak, mielőtt kihasználnák a törvényes kereteket.
| Bukott az állam az áfatrükkön
Az Európai Törvényszék tegnapi ítélete nyomán mintegy 250 milliárd forint Magyarországnak nyújtott uniós támogatás felhasználása került veszélybe. Nagy projekteknél a NIF Zrt. az áfát is költségként számolta el, az Európai Bizottság szerint azonban ezt nem tehette volna.
| Gyermeknevelési támogatás (GYET ) és járulékfizetés 2012.
A következőkben közzétett bejegyzésünk – amely egy mai napon érkezett kérdésre keresi a megoldást – úgy gondoljuk, hogy közérdeklődésre tart számot, ezért egy rövid írásban foglaljuk össze a lényeget.
| Iskolakezdési támogatás 2012.
Idén is érdemes igénybe venni az iskolakezdési támogatást, melynek maximuma 27.900 forint. Az idei tanévkezdéskor a juttatás még a régi szabályok szerint természetben is adható, vagy a munkavállaló számla ellenében is el tud számolni munkáltatójával. Ezek a juttatási formák azonban jövőre megszűnnek, a munkaadó 2013. január 1-jétől már csak utalvány formájában, vagy elektronikus fizetési kártyával nyújthatja a támogatást.
| Az iskolakezdési támogatás után is kell adózni!
A munkáltató a munkavállalójának, a társas vállalkozás a személyesen közreműködő tagjának béren kívüli juttatásként, gyermekenként legfeljebb 27 900 forint iskolakezdési támogatást adhat a közoktatásban részt vevő gyermekre, tanulóra tekintettel - hívja fel a figyelmet a NAV.
| Amit az iskolakezdési támogatásról tudni kell 2012.
Hamarosan kezdetét veszi a 2012/2013-as tanév. Az iskolakezdés sok szülő és család számára komoly anyagi terhekkel is jár. A jó hír: a terhek csökkenhetők, amennyiben a szülők munkaadójuktól iskolakezdési támogatásban részesülnek. Fontos azonban tudni, hogy év közben több ponton változott a szabályozás a támogatás összege és annak adóterhe tekintetében is, továbbá 2013. január 1-től további módosítások lesznek.
| Változnak az iskolakezdési támogatásra és a babakötvényre vonatkozó szabályok
A 2012. július 6-án kihirdetett törvénnyel kibővült az iskolakezdési támogatás felhasználásnak időtartama, valamint egyszerűsödik a juttatás igénybevételének feltétele.
|  Béren kívüli juttatások elszámolása költségvetési szerveknél - Adóreggeli a NAV szakértőjével
AJÁNLÓ: Idén januárban változtak a béren kívül adható juttatások keretszabályai. Más szabályok vonatkoznak a költségvetési szervekre és mások a gazdasági társaságokra. A jogszabály már régóta hatályos, a gyakorlatban viszont mindig sok a bizonytalanság, sok kérdés vetődik fel a mindennapi munka során. Szakértő előadónk ezeket a szabályokat ismerteti, szakmai segítséget nyújt adóreggelinken!
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
| Családi pótlék, családtámogatás 2012-ben
Családi pótlékot az 1998. évi LXXXIV. tv - a családok támogatásáról c. szabályozza. (továbbiakban Cst). A családi pótlék gyűjtőnév alatt a nevelési ellátást, és az iskoláztatási támogatást értjük. Az iskoláztatási támogatást az iskoláskorú gyermekek kapják, a nevelési támogatást pedig akik még nem, vagy betegségük okán nem járnak iskolába.
Módosult a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző Társasági adókedvezmény pályázati lehetőségének határideje
A tavalyi évben az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket (Tao). A 2011-ben bevezetett, a sport támogatását szolgálni hivatott kedvezményről az EB is pozitívan nyilatkozott, azt az unió számára teljes mértékben elfogadhatónak, közérdekű célokat szolgálónak találta.
| Apanap: 5 munkanap munkaidő-kedvezmény illeti meg az apát
Az Mt. 138.§-a szabályozza a munkaidő-kedvezményeket. Ilyen kedvezmény illeti meg az apát gyermeke születése esetén, ez az úgynevezett apanap. Gyermeke születése esetén 5 munkanap munkaidő-kedvezmény illeti meg az apát. Ezt legkésőbb gyermeke születését követő második hónap végéig kell kivenni. Erre az időre távolléti díj jár. A távolléti díjat a munkáltatója előlegezi meg számára, melyet aztán a munkáltató visszaigényelhet a Magyar Államkincstártól.
| Újból itt a szocpol!
Hamarosan elérhető lesz a január elsejétől újraindult lakáscélú szociálpolitikai támogatás, a bankok többsége szerződés híján azonban még nem fogadja be az igényléseket, de van olyan hitelintézet is, ahol napokon belül igényelhető a támogatás - írja a Magyar Nemzet.
| A szakképzési hozzájárulás elszámolása 2012-ben
2012. január 1-jétől új törvény szabályozza a szakképzési hozzájárulási kötelezettséget (2011. CLV. törvény), melynek átmeneti rendelkezései szerint a gyakorlati képzést szervezők és a kötelezettséget pénzbeli befizetéssel teljesítő adózók a 2011. év tekintetében még a régi szabályok szerint számolnak el.
| A Cafeteria 2012-ben másfélszeres adóval is megéri
Van értelme a cafeteria-rendszer fenntartásának 2012-ben is. A cafeteria mellett szól, hogy bár adóterhelése másfélszeresére nőtt (19,04 százalékról 30,94 százalékra), még mindig csak kétharmadába kerül a munkáltatóknak, mint a munkabér. Ami kérdés, hogy lesz-e pénzük a cégeknek a cafeteriára az idén és ha igen, mennyi. Tegyük fel, hogy lesz. Nézzük, milyen cafateriát választhatunk idén.
| A végtörlesztéshez adható munkáltatói pénzkölcsönről, vissza nem térítendő támogatásról
A Tao tv. szabályai alapján - különös tekintettel a törvény 3. számú mellékletének B) pont 3. alpontjára - a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő ráfordításnak minősül az Szja. törvény 1. számú mellékletének 2.8. alpontja szerint a munkavállalónak végtörlesztéshez adott vissza nem térítendő támogatás. Az így kifizetett összeg miatt tehát a támogatást adó munkáltatónál a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontja szerinti jogcímen az adózás előtti eredmény módosítása (növelése) nem merül fel.
| Saját dolgozók képzési költségeinek elszámolása a szakképzési hozzájárulás terhére - A 2011. év lezárása, a rendszer változásai - Országos Szakmai Konferencia
AJÁNLÓ: 2012-ben teljes mértékben átalakul a szakképzési hozzájárulás felhasználásának rendszere – jócskán módosul az elszámolható költségek köre. Az elszámolással foglalkozó szakemberek számára elengedhetetlen, hogy megismerjék az érvénybe lépő szabályokat, a rendszer változását. Szakértő előadónk gyakorlatorientáltan, példákon keresztül mutatja be a téma aktuális kérdéseit.
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
- Segítséget kívánunk nyújtani meglévő és potenciális partnereink számára pénzforrások szerzéséhez képzéseik fenntartása ill. bevezetése érdekében. Ehhez a kérdéskörhöz várok minél több hasznos információt.
- 2010-ről áthúzódó képzés esetében, az előző évben adatlapon lejelentett és elfogadott képzési összeghez hozzászámítható-e a tárgyévi (2011.) magángépkocsi, szállás és tankönyv költsége?
- Az alapképzésben, felsőfokú szakképzésben résztvevő hallgatók javára a hozzájárulásra kötelezettnek felelősségbiztosítást kell kötnie. Ennek névreszólónak kell lennie? A biztosítók ezt így nem tudják vagy akarják kezelni, nem névreszólóan, hanem egész évre kötik a biztosítást. Pl.: ha egy hallgató kötelező szakmai gyakorlata 01.10-től - 04.30.-ig tart, a következő hallgatók 06.01-08.30.-ig és 09.01-12.15.-ig töltik a kötelező szakmai gyakorlatukat szabályos az 1 főre kötött egész évre szóló kötelező felelősségbiztosításunk?
- 2011-évben munkaviszonyban álló dolgozónkat nyelvtanfolyamra küldtük.
A képző iskola és cégünk között létrejött egy képzési szerződés, aláírtuk, a vonatkozó összeget átutaltuk, elszámoltuk. Dolgozónk a képzéseken résztvett, a tanulmányi szerződést elkészítettük, a dolgozó táppénzre ment, 4 hónap táppénz után megszüntette munkaviszonyát, a tanulmányi szerződést már nem írta alá. Elszámolható-e a szakképzési terhére?
|  Béren kívüli juttatások 2012. - Adóreggeli a PWC szakértőjével!
AJÁNLÓ: 2012. január 1-jén hatályba lépnek az új adójogszabályok. Változnak a béren kívüli juttatások keretszabályai, új értelmet nyernek a kedvező adózású juttatásokra vonatkozó paragrafusok, kiteljesedik a Széchenyi Pihenő Kártya. Szakértő előadónk gyakorlatorientáltan ismerteti az új szabályozást, segítséget nyújt a változások helyes kezelésében, értelmezésében.
Olvassa el kapcsolódó cikkeinket!
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
- Kedves Szabó Beáta!
Megbízónk üzemanyagok nagykereskedelmével foglalkozó belföldi társaság. Szeretnének viszonteladó partnereiknek kedvezményeket adni, pl. vásárláskor 5%-os kedvezményre jogosító "ügyfélkártya", melyet az üzleti év során több alkalommal is igénybe vehetnek. A juttatásban részesülők személye meghatározható. Kérdésünk az lenne, hogy kinél keletkezik adófizetési kötelezettség, és annak mértéke. Szintén ugyanez a Társaság szeretné a viszonteladóit külföldi - 2 vagy 3 napos - gyárlátogatásra vinni. A látogatás elsősorban szakmai jellege dokumentálható, azonban természetesen része ennek a szállodai és éttermi vendéglátás. Kérjük ha az idő engedi szíveskedjen ezeknek a költségeknek is adózására kitérni.
- Magánhasználatnak minősül -e a céges autónál a munkahely és a lakcím közötti távolság ? (Céges autó bérlés ÁFA levonható/nem levonható témakör miatt.)
| Erzsébet utalvány 2012. január 1-jétől
Fogyasztásra kész étel vásárlására 2012-től Erzsébet utalványt kaphatnak a munkavállalók béren kívüli juttatásként. Ez lesz az étkezési jegy utóda. A havi ötezer forintos Erzsébet utalvány meleg és hideg élelemre fordítható, és a munkaadónak több mint harminc százalékkal kedvezőbb annál, mint ha munkabért adna az alkalmazottjának. Az étkezési jegyek kibocsátása januártól állami monopólium lesz. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz (MNÜA) befolyó pénzekből új szociális és gyermekétkeztetési programot indítanak, Erzsébet program néven.
| A cafeteria változásai 2012-ben: 500 ezer forintig adható eho-mentesen a béren kívüli cafeteria
Már korábban is létezett olyan szabály, ami konkrét összegben határozta meg azt a személyenként határt, ameddig a különböző béren kívüli juttatások együttesen nyújthatók voltak: ez 2006-2008 között volt így, amikor a béren kívüli juttatások (egyenként is meghatározott korlátig) adómentesek voltak. A juttatónak személyenként vezetett nyilvántartással kellett figyelnie, ha nem akart személyi jövedelemadót (szja) és járulékokat fizetni a keret feletti érték után. Ez a szabály az okkal kárhoztatott adminisztráció csökkentése érdekében 2009. január 1-jétől meg is szűnt.
| Saját dolgozó képzési költségeinek elszámolása a szakképzési hozzájárulás terhére - Az idei jogszabályváltozások, aktualitások tükrében - Országos Szakmai Konferencia
AJÁNLÓ: Folyamatosan szigorodnak a szakképzési hozzájárulás felhasználásának feltételei, módosul az elszámolható költségek köre. Az elszámolással foglalkozó szakemberek számára elengedhetetlen, hogy megismerjék az érvényben lévő szabályokat, az aktuális változásokat, illetve tisztában legyenek a legfontosabb határidőkkel. Szakértő előadónk gyakorlatorientáltan, példákon keresztül mutatja be az elszámolás aktuális kérdéseit.
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
- Az áthúzódó képzés adatszolgáltatásánál az egyes sorok számítási módjáról szeretnék hallani, esetleg példán keresztül.
- A gyakorlati képzést folytató munkáltató (nagy vállalat) saját dolgozók képzésére fordítható összeg kiszámítása hogyan történik?
2011.06.30-án befejeződött a gyakorlati oktatás, szeptembertől nincs tanuló, és várhatóan nem is lesz a továbbiakban gyakorlati oktatás, milyen jelentési kötelezettsége van a munkáltatónak, mikor és hová?
- A különböző vezetői tréningek elszámolhatók e a szakképzési hozzájárulás terhére, ha igen, milyen feltételeknek kell megfelelni, mire kell odafigyelni a szerződések megkötésekor, milyen korlátjai vannak az elszámolhatóságnak?
- Mikortól, milyen feltételekkel és határidőkkel válhat egy cég gyakorlati képzést szervező céggé?
| Cafeteria 2011.: Öt gyakorlati tudnivaló az Internet támogatással kapcsolatban
Manapság egyre nagyobb teret hódít az internet mindennapi életünkben. Már nem csak munkaeszközként tekintünk rá, hanem életünk részévé vált, hiszen ezen keresztül informálódunk a világ híreiről, bővítjük ismereteinket, tartjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel, és nem utolsó sorban, szórakozás és a kikapcsolódás egyik eszközeként is funkcionál. A munkáltatóknak lehetőségük van cafeteria rendszerük keretein belül támogatni munkavállalóik otthoni internet előfizetését. Ezzel kapcsolatban vesszük számba az öt legfontosabb tudnivalót.
| Sporttámogatások adókedvezmény rendszere 2011.
Hosszas egyeztetéseket és jelentős átalakítást követően nyáron végre elindulhat a sportszervezeteket támogató új adókedvezmény rendszer. Az eredeti elképzelések szerint öt kiemelt csapatsportág, a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a vízilabda és a jégkorong egyes szervezetei részesülhettek volna az adókedvezmény formájában juttatott állami támogatásból, de ehhez szükség volt az Európai Bizottság jóváhagyására. Ugyan az unió felé történő hivatalos bejelentés még hátravan (így formális jóváhagyás sem létezik még), a várható változásokat nagyjából már ismerni lehet.
| Saját dolgozók képzési költségeinek 2011. évi elszámolása - Országos Adókonferencia Közeleg az első féléves előleg elszámolási határidő!
AJÁNLÓ: Folyamatosan szigorodnak a szakképzési hozzájárulás felhasználásának feltételei, módosul az elszámolható költségek köre. Az elszámolással foglalkozó szakemberek számára elengedhetetlen, hogy megismerjék az érvényben lévő szabályokat, az aktuális változásokat, illetve tisztában legyenek a legfontosabb határidőkkel. Szakértő előadónk gyakorlatorientáltan, példákon keresztül mutatja be az elszámolás aktuális kérdéseit.
| A foglalkoztatáshoz kapcsolódó állami pénzügyi források, támogatások
Összegyűjtöttük azokat a foglalkoztatással kapcsolatos állami forrásokat, támogatásokat, melyek pénzügyi mankót jelenthetnek a gazdasági társaságok részére a foglalkoztatni kívánt, illetve a jelenleg is foglalkoztatott munkaerő járulékait, munkabérét, munkába járás és munkahelyi képzési költségeinek megtérítését illetően. Egyes esetekben akár a munkáltatói felmondással érintett munkavállaló munkabérét és járulékait is finanszírozzák!
| Munkahelyteremtő támogatás március 31-ig!
A várakozások szerint országos szinten akár 2.700-3.000 új munkahely jöhet létre és további 5-6 ezer munkahely megőrzése válik lehetővé azzal a nemrégiben kiírt pályázattal, amelyre ötmilliárd forintos keretösszeget nyitott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – közölte B. Nagy László kormánymegbízott csütörtökön Szegeden.
| |
|
|
|
Friss hírek
|
A kisvállalati adóalanyok (KIVA) nem igényelhetnek vissza szakképzési hozzájárulást2013-05-23 18:18:14
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény [Katv.] 21. § (2) bekezdés c) pontja kimondja, hogy a kisvállalati adó alanya mentesül a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény [Szhtv.] 5. § a) pontja értelmében az adózó a szakképzési hozzájárulást gyakorlati képzés megszervezésével is teljesítheti.
NGM: változások várhatók a kisvállalkozásokat érintő adók terén2013-05-23 15:33:39
A saját háza táján kellene először körülnéznie Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a finomhangolás jegyében, amikor azt vizsgálja, miért választották a kormány által vártnál kevesebben a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata). Egyfelől a jelenleg hatályos törvényszöveg rosszul fogalmazza meg, ki számít főállásúnak, ebből következően pedig mellékállásúnak, másfelől az adóhatóság és a minisztérium értelmezése szerint dupla járulékfizetés terheli a kisadózókat, ha egy másik vállalkozásban is közreműködnek egyéni vagy társas vállalkozóként, amivel elijesztették a vállalkozásokat.
Az apai pótszabadságra vonatkozó szabályozás2013-05-14 05:56:00
Egy újszülött számára nem a frissen festett babaszoba a legfontosabb, hanem hogy a szüleivel lehessen szeretetteljes, nyugodt környezetben. Ebben természetesen az anyára hárul a főszerep, de legalább ilyen fontos, hogy az első napokban az apa is ott legyen frissen bővült családjával. Munkajogi szempontból ezt teszi lehetővé az apai pótszabadság, amelyre több szempontból más szabályok vonatkoznak, mint általában a szabadságra.
|
| |
Legyakoribb címkék
1042-es adóbevallás,
1053 bevallás,
1053K,
10m30,
113/2010. (IV. 13.) Korm.
rendelet,
13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet,
13/2006. SZMM rendelet,
15/2009. (VII.24.) SZMM rendelet,
16%-os egykulcsos adó,
1991. évi IV. törvény,
1991. évi XXXIV. törvény,
1995. évi CXIX. törvény,
2001. évi CI. törvény,
2008/9/EK Irányelv,
2010. évi XII. törvény,
22/2009. (X. 16.) PM rendelet,
282/2011/EU,
3 hónapja regisztrált munkanélküli támogatása,
32/2005. (X. 21.) PM rendelet,
800/2008_(VIII.06.) EK Bizottsági rendelet,
98 %-os különadó,
98 százalékos adó,
98 százalékos különadó,
a munkába járás költségtérítése,
ACM,
Ácsné Molnár Judit,
adásvételi szerződés,
adatbázis,
adatkezelés,
adatszolgáltatás,
adatvédelem,
adatvédelmi törvény,
ado,
adó 2011,
adó 2011.,
adó visszaigénylés,
adó visszatérítés,
adó-visszaigénylés,
adóalany,
adóalanyiság,
adóalap,
adóalap-megosztás,
adóamnesztia,
adóbefizetés,
adóbevallás,
adóbevallás 2011,
adóbevétel,
adóbírság,
adócsalás,
adócsomag,
adócsomag 2011,
adócsökkenés,
adócsökkentés,
adócsökkentés egykulcsos szja,
adóegyezmény,
adóeljárás,
adóelkerülés,
adóellenőrzés,
adóellenőrzés 2011.,
adóelőleg,
adóelőleg nyilatkozat,
adóelszámolás,
adóemelés,
adóév,
adófizetés,
adófizetési kötelezettség,
adófolyószámla,
adóharmonizáció,
adóhatóság,
adóhátralék,
adóhiány,
adóigazolás,
adójog,
adójogszabály,
adójóváírás,
adójóváírás 2011,
adójóváírás 2011.,
adókedvezmény,
adókedvezmények,
adókerülés,
adókiutalás,
adókonferencia,
adóköteles,
adóköteles eredmény,
adóköteles juttatás,
adóköteles nyeremény,
adókötelezettség,
adókulcs,
adólevonás,
adólevonási jog,
adomány,
adómegállapítás,
adómegtakarítás,
adómentes,
adómentes értékesítés,
adómentes juttatás,
adómentes juttatások,
adómentes természetbeni juttatás,
adómentes üzleti ajándék,
adómentesség,
adómérték,
adónyilatkozat,
adónyomozás,
adónyomozó,
adóoptimalizálás,
adóparadicsom,
adópolitika,
adóraktározási eljárás,
adóreform,
adóreggeli,
adórendőrség,
adórendszer,
adórendszer 2011,
adórendszer 2011.,
adós,
adóslista,
adósság,
adósságbehajtás,
Adósságcsökkentő alap,
adósságspirál,
adószám,
adószám felfüggesztés,
adószám törlése,
adószámos magánszemély,
adótábla,
adótanácsadó,
adótartozás,
adóteher,
adóterhelés,
adótervezés,
adótörvény,
adótörvény 2011,
adótörvények,
adótörvények 2011,
adóváltozás,
adóváltozások 2011,
adóvégrehajtás,
adóvizsgálat,
adózás,
adózó,
adóztatás,
Advanced Pricing Agreement,
áfa,
áfa 2011,
áfa adóalany,
áfa bevallás,
áfa csomag,
áfa irányelv,
áfa kód,
áfa konferencia,
áfa levonási szabályok 2011,
áfa optimalizálás,
áfa reggeli,
áfa regisztráció,
áfa szabályok,
áfa törvény,
áfa végrehajtási rendelet 2011,
áfa visszatérítés,
áfa-csomag,
áfa-törvény,
áfacsalás,
áfacsomag,
áfakonferencia,
áfakör,
áfakötelezettség,
áfakulcs,
áfakulcs csökkentés,
áfamentes,
áfaoptimalizálás,
áfarés,
áfaszabályozás,
áfatervezés,
áfatörvény,
áfatörvény 2011,
ajándék,
ajándéksorsolás,
ajándéksorsolás adókötelezettsége,
ajándéktárgy,
ajándékutalvány,
ajánlati biztosíték,
ajánlati felhívás,
ajánlatkérés,
ajánlatkérő,
ajánlattétel,
ajánlattevő,
alanyi adómentesség,
alapbér,
alapszabadság,
alkalmi munka,
alkalmi munkás,
alkalmi munkavállaló,
alkalmi munkavállalói könyv,
alkotmány,
Alkotmánybíróság,
államcsőd,
államháztartás,
államháztartási hiány,
államháztartási szakirány,
Állami Adósságkezelő Központ,
állami nyugdíjrendszer,
állandó tartózkodás joga,
állandó telephely,
állás,
álláskeresési járadék,
alvállalkozás,
AM könyv,
Amadeus adatbázis,
Andrási Jánosné,
angol nyelvű tréning,
angol tréning,
Angyal József,
APA,
apasági szabadság,
APEH,
apport,
ár,
arányosított adójóváírás,
árbevétel,
áremelés,
árengedmény,
árfolyamnyereség,
árstabilitás,
art,
art 2011,
árukapcsolás,
áruminta,
áruminta adózása,
árvaellátás,
árverezés,
árverseny,
átalányadó,
atipikus foglalkoztatási formák,
átlagbér,
átlagkereset,
átláthatósági biztos,
átláthatósági megállapodás,
átmenő utazás költsége,
átszervezés,
átutalás,
auditálás,
autópályadíj,
Bagdi Lajos,
baleseti táppénz,
bank,
bankadó,
Bartos Gyula,
bedolgozói jogviszony,
befektetés,
behajtás,
belföldi fuvarozó,
bér,
bérbeadás,
béremelés,
béren kívüli juttatás,
béren kívüli juttatások,
bérenkívüli juttatás,
bérjegyzék,
bérkiegészítés,
bérkompenzáció,
bérleti konstrukció,
bérletjuttatás,
bérminimum,
bérmunka,
bérpótlék,
bérpótló juttatás,
bérrendezés,
bérszámfejtés,
beszámítás,
beszámoló,
betegállomány,
betegszabadság,
bevallás,
bevallási határidő,
bírósági eljárás,
bírósági végrehajtás,
bírság,
bizony,
biztosítási kötelezettség,
biztosított,
blog,
bónuszakció,
Borsányi-Bognár Levente,
Botka Erika,
büdzsé,
cafeteria,
cafeteria 2011,
cafeteria 2011.,
cafeteria kártya,
cafeteria kártya 2011,
cash flow,
cash-flow,
cégautó,
cégautó adó,
cégautóadó,
cégbíróság,
cégeljárási törvény,
cégelszámolás,
cégjegyzék,
célmegvalósítás,
céltartalék,
családi adóalap-kedvezmény,
családi adókedvezmény,
családi adózás,
családi kedvezmény,
családi pótlék,
Csátaljay Zsuzsanna,
Csatlós Csilla,
Csatlós Csilla követeléskezelési szakértő,
csekély értékű ajándék,
csoportos adóalany,
csoportos létszámcsökkentés,
csőd,
csődbűntett,
csődegyezség,
csődeljárás,
csődtörvény,
csődvédelem,
csökkentett adattartalmú bevallás,
Czöndör Szabolcs,
Dán Bernadette,
Debreczeni László,
Deloitte,
devizás könyvvezetés,
devizás számla,
devizás tételek,
devizás ügyletek elszámolása,
devizaszámla,
diákmunka,
díjszabás,
direkt marketing,
dm,
dolgozó,
dr,
Dr. Ágoston Katalin,
Dr. Andrási Jánosné,
Dr. Asztalos Gézáné,
Dr. Barna Orsolya,
dr. Bogdán Zsuzsa,
Dr. Bogdán Zsuzsanna
,
Dr. Bogdán Zsuzsanna,
dr. Boros Richárd,
dr. Csátaljay Zsuzsanna,
Dr. Farkas Alexandra,
dr. Fribiczer Gabriella,
dr. Gyulavári Tamás,
Dr. Gyuricsku Eszter,
Dr. Honyek Péter,
dr. Kerepesy Krisztián,
dr. Kövesdy Attila,
Dr. Kulcsár Zoltán,
Dr. Kulisity Mária,
dr. Lengyel Balázs,
dr. Lukács Andrea,
Dr. Márkus Csaba,
Dr. Molnár László,
Dr. Németh Nóra,
Dr. Papp Adrienn,
Dr. Szarvas Júlia,
Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf,
Dr. Tátrai Tünde,
dr. Vámosi-Nagy Szabolcs,
Dr. Zsohár Istvánné,
E 101-es nyomtatvány,
e közbeszerzés,
e-beszámoló,
e-közbeszerzés,
e-számla,
e-számla archiválása,
e-számlázás,
E101-es nyomtatvány,
EDI számla,
egészségbiztosítás 2011,
egészségbiztosítási járulék,
egészségkárosodási ellátás,
egészségügyi ellátás,
egészségügyi hozzájárulás
,
egészségügyi hozzájárulás,
egészségügyi járulék,
egészségügyi szolgáltatási járulék 2011,
EGT,
egybeszámítás,
egybeszámítási szabályok,
egybeszámítási szabályok 2011,
egyéb ajándék,
egyéni cég,
egyéni vállalkozó,
egykulcsos adó,
egykulcsos adórendszer,
egykulcsos rendszer,
egykulcsos személyi jövedelemadó,
egykulcsos szja,
egyszerű eljárás,
egyszerűsített adóbevallás,
egyszerűsített bevallás,
egyszerűsített eljárás,
egyszerűsített éves beszámoló,
egyszerűsített felszámolás,
egyszerűsített foglalkoztatás,
egyszerűsített foglalkoztatási törvény,
egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás,
egyszerűsített munkaszerződés,
egyszerűsített számla,
egyszerűsített szja bevallás,
egyszerűsített vállalkozási adó,
egyszerűsített vállalkozási törvény,
egyszerűsített vállalkozói adó,
eho,
ekho,
elbocsátás,
elektronikai hulladék,
elektronikus aláírás,
elektronikus beszámoló,
elektronikus bevallás,
elektronikus juttatáskártya,
elektronikus közbeszerzés
,
elektronikus közbeszerzés,
elektronikus közbeszerzés 2011,
elektronikus közzététel,
elektronikus számla,
elektronikus számla kontírozása,
elektronikus számlázás,
elektronikus utalvány,
elévülés,
elévülési idő,
elévülési szabályok,
elit,
eljárási illeték,
eljárási illetékkötelezettség,
ellenőrzés,
ellenőrzési irányelv,
ellentmondás,
előleg,
előleg számla,
előlegigénylés,
előlegszámla,
előrehozott öregségi nyugdíj,
Előzetes hatósági ármegállapítás,
előzetes vitarendezés,
elszámolás,
elvárt jövedelem,
engedményezés,
építési beruházások,
értékcsökkenés,
értékesítés,
értéknövelő beruházás,
érzelmi intelligencia,
esélyegyenlőségi terv,
eszközbeszerzési pályázat,
étkezési juttatás,
étkezési utalvány,
EU,
európai egészségbiztosítási kártya,
európai fizetési meghagyás,
év végi zárás,
eva,
eva 2011.,
eva kalkulátor,
eva-kulcs,
evaelőleg,
éves beszámoló,
EVIG,
faktoring,
fantomcég,
fejlesztési támogatás,
fejlesztéspolitika,
feketefoglalkoztatás,
feketelista,
feketemunka,
félállás,
felhatalmazói levél,
felmondás,
felmondási idő,
felmondási védelem,
felnőttképzés,
felnőttképzési szerződés,
felsőoktatási törvény 2011,
felszámolás,
felszámolási eljárás,
felszámolási indítvány,
felszámolási kérelem,
feltételes adómegállapítási eljárás,
FEOR-08,
fiktív gazdasági esemény,
fiktív számla,
fiktív számlázás,
fiktív ügyletek,
finanszírozás,
fizetés,
fizetés nélküli szabadság,
fizetésemelés,
fizetési fegyelem,
fizetési felszólítás,
fizetési haladék,
fizetési halasztás,
fizetési határidő,
fizetési kedvezmény,
fizetési könnyítés,
fizetési meghagyás,
fizetési meghagyásos eljárás,
fizetőképességi nyilatkozat,
flow,
foglalkoztatás,
foglalkoztatási támogatás,
foglalkoztatói bejelentés,
foglalkoztatói hozzájárulás,
foglalkoztatottság,
fogyasztási adó,
fogyasztóvédelmi bírság,
fogyatékkal élő munkavállaló,
fordított adózás,
fordított adózású ügyletek,
forrásadó,
Frascati-kézikönyv,
Fribiczer Gabriella,
fuvarozás,
garantált bér,
garantált bérminimum,
gazdaság,
gazdaságátadás,
gazdasági növekedés,
gazdasági reform,
gazdaságpolitika,
gépjármű adó,
gépjármű költségelszámolás,
gépjárműadó,
globalizáció,
google számla elszámolása,
gyed,
gyemekgondozási segély,
gyermekágyi segély,
gyermekgondozási díj,
gyermekkedvezmény,
gyes,
gyűjtőszámla,
hagyatéki eljárás,
halasztás,
halasztott adó,
halasztott fizetés,
hamburgeradó,
háromszögügylet,
határozott idejű elszámolás,
határozott idejű foglalkoztatás,
határozott idejű munkaviszony,
határozott idejű munkaviszony megszüntetése,
hatósági eljárás,
hátrányos helyzetű munkavállaló
,
házipénztár,
háztartási munka,
Hegedüs Sándor,
helyi adó,
helyi iparűzési adó,
helyi iparűzési adó 2011,
helyi iparűzési adó bevallás,
hiánypótlás,
hideg étkezési utalvány,
hidegétkezési utalvány,
hidegétkeztetési utalvány,
hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás,
hitel,
hitelbiztosítás,
hitelintézeti különadó,
hivatali út,
Horváthné Szabó Beáta,
hozam,
hozzáadottérték-adó,
HR,
hulladék,
hulladékgazdálkodás,
hulladékgazdálkodási konferencia,
hulladékgazdálkodási törvény,
hulladékhierarchia,
hulladékkereskedő,
hulladékkezelés,
hulladéklista,
hulladéknyilvántartás,
idegenforgalmi adó,
idénymunka,
idénymunkás,
időarányos juttatások,
időbélyeg,
időgazdálkodás,
IFRS,
IFRS beszámoló,
illeték,
illetékmentesség,
illetéktartozás,
IMF,
immateriális javak,
immateriális szolgáltatás,
immateriális szolgáltatások,
import áfa,
importáfa,
importszolgáltatás,
in-house beszerzés,
in-house beszerzések,
infláció,
ingatlan,
ingatlan bérbeadás,
ingatlan bérlés,
ingatlan-bérbeadás,
ingyenes átadás,
ingyenes juttatás,
ingyenes ügylet,
ingyenes ügyletek,
inkasszó,
innovációs járulék,
innovációsjárulék-csökkentés,
InterGIRO 2,
internet támogatás,
internetjuttatás,
internetutalvány,
intézmény akkreditáció,
intézményakkreditáció,
Intrastat,
ipa,
iparűzési adó,
iparűzési adóelőleg,
iskolakezdési támogatás,
itézményi akkreditáció,
járulék,
járulék fizetés,
járulékalap,
járulékfizetés,
járulékfizetés 2011.,
járulékfizetési kötelezettség,
járulékkedvezmény,
járulékváltozás,
játékadó,
jelenléti ív,
jelzálog,
jelzálogjog,
jogi személy felelőssége,
jogi személyeknek nyújtott ingyenes juttatás,
jogorvoslat,
jogorvoslati esetek,
jogviszony,
jövedéki adó,
jövedelem,
jövedelemadó,
jövedelemigazolás,
Juhász József,
K+F,
K+F adókedvezmény,
K+F dokumentáció,
k+f tevékenység,
K+F tevékenységek,
kafetéria,
KAFIG,
KAIG,
kamatadó,
kamatjövedelem,
kamerás megfigyelés,
kapcsolt vállal,
kapcsolt vállalkozás,
kapcsolt vállalkozás bejelentése,
kapcsolt vállalkozások,
kapitalizmus,
kartell,
kártérítés,
KAVIG,
Kbt,
kbt.,
kedvezményes adó,
kedvezményes áfakulcs,
kedvezményes közteher,
kedvezményes nyugdíj,
képzés,
képzési dosszié,
képzési költség,
keresetkiegészítés,
kereskedelmi csomagolás,
kereskedelmi gázolaj,
kereskedelmi törvény,
keresőképtelen,
keresőképtelenség,
keresőoptimalizálás,
keretmegállapodásos eljárás,
késedelmes fizetés,
késedelmi pótlék,
készenlét,
készpénzfizetés,
kettős adóztatás,
kezesség,
kézizálog,
kifizetői igazolás,
kifizetőt terhelő adó,
kiküldetés,
kiküldetési rendelvény,
kintlévőség,
kintlevőségek behajtása,
kintlévőségek kezelése,
kintlévőségkezelés,
kirendelés,
kirendelés elszámolása 2011.,
kirívóan alacsony ellenszolgáltatás,
kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatás,
kisajátítási eljárás,
kisértékű perek,
kiszervezés,
KKTA,
kkv,
kockázatkezelés,
kockázatmenedzsment,
kommunális adó,
konferencia,
konfliktuskezelés,
konszolidált beszámoló,
konszolidált éves beszámoló,
kontírozás,
konvergenciaprogram,
konvergenciaprogram 2011.,
konyveles,
korengedményes nyugdíj,
korkedvezményes nyugdíj,
kormánytisztviselő,
korrupció,
költségcsökkentés,
költségelszámolás,
költségszámla,
költségtérítés,
költségtérítés elszámolása 2011,
költségvetés,
költségvetési csalás,
költségvetési deficit,
költségvetési törvény,
könyvelés,
könyvelő,
könyvelő továbbképzés,
könyvelői felelősség,
könyvvezetés,
könyvvitel,
könyvvizsgálat,
körbetartozás,
környezetvédelmi temékdíj,
környezetvédelmi termékdíj,
környezetvédelmi termékdíj 2011,
környezetvédelmi termékdíj 2011.,
környezetvédelmi termékdíj bevallás 2011,
környezetvédelmi termékdíj önellenőrzés,
környzetterhelési díj,
környzetvédelmi termékdíj,
kötelező,
kötelező részajánlattétel,
követelés,
követelés behajtás,
követelésbehajtás,
követeléskezelés,
követelésmenedzsment,
közbeszerzés,
közbeszerzés 2011,
közbeszerzés konferencia,
közbeszerzés konferencia 2011,
közbeszerzés szakmai reggeli,
közbeszerzés törvény 2011,
Közbeszerzések Tanácsa,
közbeszerzési dokumentáció,
Közbeszerzési Döntőbizottság,
közbeszerzési eljárás,
közbeszerzési értékhatárok,
közbeszerzési konferencia,
közbeszerzési pályázat,
közbeszerzési reform,
közbeszerzési szerződés,
közbeszerzési törvény,
közbeszerzési törvény 2010.,
közbeszerzési törvény 2011,
közbeszerzési törvény 2011.,
Közbeszerzési Zöld könyv,
közigazgatás,
közigazgatási reform,
közlekedési költség hozzájárulás,
közoktatási konferencia,
közoktatási törvény,
közös konszolidált társaságiadó-alap,
közös megegyezés,
közösségi adóalany,
közösségi adószám,
Közösségi beszerzés,
közösségi értékesítés,
közösségi oldalak,
közreműködői díj,
köztartozás,
köztartozásmentes adatbázis,
köztartozásmentes adózói adatbázis,
közteher,
közteherjegy,
közterhek,
köztisztviselő,
köztisztviselői életpálya-modell,
közvetített szolgáltatás,
közvetítői szolgáltatás,
KSH,
KT09KESZ,
KT10-BEV,
kultúrautalvány,
kutatás-fejlesztés,
kutatás-fejlesztés adókedvezmény,
KÜIV,
külföldi adóalany,
külföldi foglalkoztatás,
külföldi fuvarozó,
külföldi kiküldetés,
külföldiek adózása,
külföldiek foglalkoztatása,
különadó,
különadó alapja,
különadó előleg,
különadóalap,
különleges adózói kör,
külső képzés,
lakáskiadás,
láncértékesítés 2011,
lánctartozás,
láncügylet,
láncvizsgálat,
Lászlóné Szép Györgyi,
lean-logisztika,
lebegő zálogjog,
leltár,
leltárhiányért fennálló felelősség,
létszámcsökkentés,
létszámleépítés,
likviditás,
linkgyűjtők,
lízing konstrukció,
logisztika,
logisztikai szolgáltatás,
magán nyugdíjpénztár,
magán-nyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár törvény,
magánpénztár,
magánszemélyeket terhelő különadó,
Magyari Gréta,
magyarok foglalkoztatása külföldön,
márka,
marketing,
marketing adatbázis,
marketing konferencia,
másodállás,
MAX,
megőrzési felelősség,
megújulás-kártya,
megújulási kártya,
megújulásikártya-számla,
megváltozott munkaképességű dolgozó,
megváltozott munkaképességű személy,
mentesítés,
mérleg,
mérlegképes,
mérlegképes könyvelő,
mérlegképes könyvelő kötelező továbbképzés,
mérlegképes könyvelők továbbképzése,
mezőgazdasági őstermelő,
minimálbér,
minimális járulékalap,
minőségi csere,
minősített adózó,
MOKK,
Molnár Dániel,
monetáris politika,
mulasztási bírság,
Munka Törvénykönyve,
munkaadó,
munkaadói járulék,
munkaadói támogatás,
munkába járás,
munkábajárás,
munkabér,
munkaerő-kölcsönzés,
munkaerő-közvetítés,
munkaerő-piaci járulék,
munkaerőkölcsönzés,
munkaerőpiac,
munkaerőpiaci járulék,
munkahely,
munkahelyi adatkezelés,
munkahelymegőrzés,
munkahelymegőrzés támogatása,
munkahelyteremetés,
munkahelyteremtés,
munkahelyteremtő támogatás,
munkaidő,
munkaidő kedvezmény,
munkaidő-nyilvántartás,
munkaidőkeret,
munkajog,
munkajogi konferencia,
munkajogi szabályok,
munkajövedelem,
munkakör,
munkaköri leírás,
munkáltató,
munkáltató kártérítési felelőssége,
munkáltatói adóbevallás,
munkáltatói adómegállapítás,
munkáltatói jövedelemigazolás,
munkanélküli,
munkanélküli segély 2012,
munkanélküliség,
munkaszerződés,
munkaszüneti nap,
munkaügy,
munkaügyi bírság,
munkaügyi ellenőrzés,
munkaügyi vita,
munkavállalás,
munkavállalási engedély,
munkavállaló,
munkavállalói kárfelelősség,
munkavállalói könyv,
munkavállalóknak adott juttatás,
munkavégzés,
munkaviszony,
munkaviszony megszüntetése,
nagy értékű vagyontárgy,
napi munkába járás,
napidíj,
NAV,
NAV 2011. évi ellenőrzési irányelvei,
NEFMI,
nem megfelelő munkavégzés,
nempénzbeli juttatások,
Nemzetgazdasági Minisztérium,
Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
Nemzeti Intézkedési Terv,
Nemzeti Külgazdasági Hivatal,
nemzetközi pénzügyi beszámoló,
nettó bér,
NGM,
nominálbér,
nyelvi képzés,
NYENYI,
nyeremény adózása,
nyereményjáték,
nyereményjátékok adókötelezettsége,
nyereményjátékok adózása,
nyereségadó,
NYESZ,
nyugdíj,
nyugdíj 2011,
nyugdíj 2011.,
nyugdíj-előtakarékosság,
nyugdíj-hozzájárulás,
nyugdíjadó,
nyugdíjbiztosítás,
nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás,
Nyugdíjbiztosítási Alap,
nyugdíjbiztosító,
nyugdíjellátás,
nyugdíjjárulék,
nyugdíjjogosultság,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjpénztár,
nyugdíjreform,
nyugdíjreform 2011,
nyugdíjrendszer,
nyugdíjtörvény,
nyugellátás,
nyugellátás 2011.,
nyugta,
nyugtakibocsájtás,
objektív felelősség,
objektív kárfelelősség,
OECD,
OECD irányelvek,
OECD irányelvek 2011,
OEP,
off-shore,
offshore,
OHÜ,
okj,
okmányiroda,
oktatás,
OMMF,
online marketing,
online számlázás,
ONYF,
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség,
Oszkó Péter,
osztalék,
osztalékadó,
osztalékelőleg,
osztalékfizetés,
óvadék,
önadózás,
önálló tevékenységből származó jövedelem,
önbevallás,
önellenőrzés,
önellenőrzési pótlék,
önérvényesítés,
öngondoskodás,
önkéntes nyugdíjpénztár,
önkéntes nyugdíjpénztári,
önkéntes pénztári kedvezmény,
önrevízió,
ÖNYP,
öregségi nyugdíj,
öregségi nyugdíjkorhatár,
öröklési illeték,
örökösödési illeték,
összeférhetetlenségi szabály,
összevont adóalap,
őstermelő,
őstermelői adózás,
pályakezdő,
pályázat,
párhuzamos munkavégzés,
passzív táppénz,
pedagógus-életpályamodell,
pénzben adott juttatás,
pénzbeni ellátás,
pénzbeni ellátások,
pénzhelyettesítő eszköz,
pénzkezelési szabályok,
pénzmosás,
pénzügy,
pénzügyi beszámoló,
Pénzügyi és számviteli ügyintéző,
pénzügyi-számviteli,
Pénzügyminisztérium,
piacgazdaság,
piaci ár,
pihenőidő,
pihenőnap,
PKI számla,
PM,
Pogátsa Zoltán,
politikai branding,
pontakció,
pontgyűjtő akciók adózása,
pótbevallás,
pótszabadság,
prezentáció,
próbaidő,
progresszív adózás,
promóció,
promóciók adózása,
PSZÁF,
ptk,
Ptk.,
PWC,
RÁT,
reálhozam,
reform,
regisztrációs adó,
rehabilitációs hozzájárulás,
rehabilitációs hozzájárulás 2011,
rehabilitációs járadék,
REIT,
reklám célú ajándék,
reklámajándék,
reklámtörvény,
relaxáció,
rendelkezése állási támogatás,
rendelkezésre állási támogatás,
rendes felmondás,
rendes szabadság,
rendezett munkaügyi kapcsolatok / új széchenyi terv,
rendkívüli felmondás,
rendkívüli munkavégzés,
Renneczéder Éva,
reprezentáció,
reprezentáció adózása 2011.,
részajánlattétel,
részletfizetés,
részmunka,
részmunkaidő,
részmunkaidős alkalmazás,
részmunkaidős foglalkoztatás,
részmunkaidős kedvezmény,
revízió,
rokkantnyugdíj,
rokkantsági ellátás,
rokkantsági nyugdíj,
Ruszin Zsolt,
SEO,
Siegler Zsófia,
Sike Olga,
Sólyom Tibor,
sportadó,
sportszervezeteket támogató adókedvezmény,
sporttámogatás 2011.,
START EXTRA kártya,
START kártya,
START-Plusz kártya,
stressz,
system media,
szabadság,
szabadság kiadása,
szakképzés,
szakképzési hozzájárulás,
szakképzési hozzájárulás elszámolása 2011.,
szakképzési hozzájárulás felhasználása 2011,
szakképzési hozzájárulás fogadása,
szakmai reggeli,
szállásdíj,
szállítmányozás,
számla,
számla nyelve,
számlák kezelése,
számlakibocsátás,
számlakorrekció,
számlamenedzsment,
számlázás,
Szamovár Kft.,
számvitel,
számviteli beszámoló,
számviteli beszámoló közzététele,
számviteli elszámolás,
számviteli kérdések,
számviteli törvény,
szankció,
szankcionálás,
Széchenyi kártya,
Széchenyi Pihenési Kártya,
Széchenyi Pihenő kártya,
Széchenyi Pihenő Kártya 2011,
Széchenyi Pihenőkártya,
Széchenyi terv,
Széchenyi-kártya,
szegénység,
székhely,
székhelyszolgáltató,
Szél Kálmán-terv,
Széll Kálmán terv,
Széll Kálmán-terv,
Széll Zoltánné,
személyes közreműködői díj,
személyi alapbér,
személyi jövedelemadó,
személyi jövedelemadó bevallás,
személyi jövedelemadó bevallás 2011,
SZÉP,
SZÉP-kártya,
szerencsejáték,
Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály,
szerződés,
szerződésminta,
szezonális foglalkoztatás,
SZIG,
szigszalagmarketing,
színháztámogatás,
szja,
Szja 2011,
szja bevallás,
szja bevallás 2011,
szja kedvezmény,
szja kulcs,
szja törvény,
szja-törvény,
szociális járulék,
szokásos piaci ár,
szokásos piaci ár elve,
szolgálati idő,
szolidaritási adó,
szövetkezeti törvény,
szuberbruttó,
szuperbruttó,
szuperbruttósítás,
Szurop István,
szülési szabadság,
szülő fogalma,
tagdíjfizetés,
taggyűlési határozat,
tagi hitel,
tagi kölcsön,
TAJ szám,
támogatás,
támogatáspolitika,
TÁMOP,
TÁMOP pályázat,
TÁMOP pénzügyi elszámolása,
TÁMOP projektek elszámolása,
tanfolyam,
tanulmányi munkaidő kedvezmény,
tanulmányi szabadság,
tanulmányi szerződés,
tánya,
TAO,
táppénz,
táppénz 2011,
táppénz 2011.,
táppénz hozzájárulás,
táppénz szabályok 2011,
táppénzcsalás,
tárgyalástechnika,
tárgyi eszköz nyilvántartás,
tárgyi hatály,
társadalombiztosítás,
társadalombiztosítás 2011,
társadalombiztosítási ellátás,
társadalombiztosítási járulék,
társas vállalkozó,
társasági adó,
társasági adó 2011,
társasági adóalap,
társasági adóelőleg,
társasági adókedvezmény,
társasági adókulcs,
társasági nyereségadó,
társaságiadó kedvezmény,
társaságiadó-bevallás,
tartozás,
távmunka,
távolléti díj,
Tb,
tb járulék,
tb-járulék,
tb.,
tb. 2011,
Tb. ellátás,
tb. ellátás 2011,
tb. ellátás 2011.,
tb. ellátások 2011,
tb. járulék,
Tbj. törvény,
TBSZ,
TEÁOR,
telefon magáncélú használatának elszámolása 2011.,
telefonszámla,
telephely,
teljesítés,
teljesítés helye,
teljesítési biztosíték,
teljesítési hely,
teljesítési időpont,
teljesítménybér,
tenderkiírás,
terhességi segély,
termékátadás,
termékbeszerzés,
termékdíj,
termékdíj adatszolgáltatás,
termékdíj bevallás,
termékdíj bírság,
termékdíj szabályozás,
termékdíj-fizetés,
termékdíjköteles termékek,
termékértékesítés,
természetben adott juttatás,
természetbeni árengedmény,
természetbeni juttatás,
természetbeni juttatások,
tevékenységre jellemző kereset,
TIOP pályázat,
TIOP pénzügyi elszámolása,
TIOP projektek elszámolása,
tiszk,
továbbszámlázott szolgáltatás,
több-utas termékelszámolás,
tőkepiaci ügyletek,
Tölgyessy Péter,
törvényességi felügyeleti eljárás,
transzferár,
transzferár 2011,
transzferár dokumentáció,
transzferár dokumentálás,
transzferár ellenőrzés,
transzferár irányelvek,
transzferár nyilvántartás,
transzferár nyilvántartás 2011,
transzferár nyilvántartás 2011.,
transzferár problémák,
transzferár szabályozás,
transzferár-dokumentáció,
transzferár-ellenőrzés 2011,
transzferár-nyilvántartás,
transzferárazás,
tréning,
trust,
tulajdonjog,
túlfizetés,
új áfa-irányelv 2011,
új közbeszerzési törvény 2011,
Új Széchenyi Terv,
újrahasználható csomagolás,
unit-linked,
utalvány,
utazási bérlet,
utazási költségtérítés,
útlevél,
útnyilvántartás,
útnyilvántartás 2011,
üdülési csekk,
ügyelet,
ügyintézés,
ügynöki szolgáltatás,
üzemanyagár,
üzemanyagköltés-elszámolás,
üzemanyagköltség-elszámolás,
üzleti ajándék,
üzleti reggel,
üzleti reggeli,
üzleti titok,
üzleti út,
üzletp,
üzletrész,
vagyonadó,
vagyonátadás,
vagyonátruházási illeték,
vagyonkimentés,
vagyonosodási vizsgálat,
vallalkozas,
vállalkozói felelősség,
vállalkozói jövedelemadó,
vállalkozói kivét,
válság,
válságadó,
váltó,
váltó minta,
vámellenőrzés,
Vámosi-Nagy Szabolcs,
védett korban lévő munkavállaló,
végelszámolás,
végkielégítés,
végkielégítés adó,
végrehajtás,
végrehajtási eljárás,
Veszprémi István,
vevőminősítés,
vevőmonitoring,
vezető állású munkavállaló,
vezetői hatékonyságnövelés,
vezetői stílus,
vezetői tréning,
videó
,
videó,
világgazdaság,
visszterhes vagyonátruházási illeték,
VP,
vpop,
web-marketing,
webáruház,
webmarketing,
www.systemmedia.hu,
zálog,
zálogjog,
Zara László,
zöld adó,
zöld közbeszerzés
,
zöld közbeszerzés,
zöld közbeszerzési szabályzat,
[+] Összes címke megjelenítése
|