Az új Polgári perrendtartási törvény – Online Jogi képzés


Kategóriák


A képzés a Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezete és a System Media közös rendezvényéből készült! mje_fsz

2018. január 1-jével hatályba lép a Polgári perrendtartásról szóló új törvény, komoly erőpróba elé állítva a jogalkalmazásban résztvevőket. A három részből álló  (kb. 14 óra időtartamú) online jogi tanfolyamunk segítséget nyújt, hogy még a hatályba lépés előtt megismerhessük a törvény megalkotásához vezető új koncepciót, a hatékony és gyors eljárás célját megvalósítani szándékozó új intézményeket, szabályokat.

Mindezt egy kodifikációban is résztvevő, gyakorló bíró segítségével, aki nem csak az osztott perszerkezettel, az anyagi pervezetéssel, a társult perekkel, a törvényszéki és járásbírósági szabályok párhuzamos alkalmazásával stb. ismerteti meg a hallgatókat, hanem igyekszik az új szabályok buktatóira is felhívni a figyelmet.

ELŐADÓNK >>

FÓNYINÉ DR. KAZARECZKI ANDREA csoportvezető, címzetes törvényszéki bíró PKKB, a kodifikációs bizottság tagja, a kodifikációs folyamat aktív részese

A KÉPZÉS IDŐTARTAMA:

  • A képzés 2018. március 31-ig korlátlanul megnézhető, visszanézhető!
  1. rész – Az új Polgári perrendtartás 2018. január 1-től: 275 perc,
    2 modulban
  2. rész – Az elsőfokú eljárás: 282 perc, 2 modulban
  3. rész – A bizonyítás – Határozatok – Perorvoslatok: 250 perc,
    2 modulban

FRISSÍTÉS:

  • A képzés moduljait a változások függvényében 2018. március 31-ig frissítjük!

A KÉPZÉSI DÍJ:

  • 50 700 Ft + Áfa / fő

NÉZZEN BELE AZ ONLINE KÉPZÉSBE!

ONLINE JOGI KÉPZÉSAJÁNLÓ

JOG:

MUNKAJOG:

KÖZBESZERZÉS:

2018. január 1-el hatályba lép a Polgári perrendtartásról szóló új törvény, komoly erőpróba elé állítva a jogalkalmazásban résztvevőket. A három részből álló előadássorozatból készült ONLINE képzés ahhoz nyújt segítséget, hogy még a hatályba lépés előtt megismertessük a törvény megalkotásához vezető új koncepciót, a hatékony és gyors eljárás célját megvalósítani szándékozó új intézményeket, szabályokat. Mindezt egy kodifikációban is résztvevő, gyakorló bíró segítségével, aki nem csak az osztott perszerkezettel, az anyagi pervezetéssel, a társult perekkel, a törvényszéki és járásbírósági szabályok párhuzamos alkalmazásával stb. ismerteti meg a hallgatókat, hanem igyekszik az új szabályok buktatóira is felhívni a figyelmet.

TÉMAKÖRÖK:

I. Rész:  A törvény hatálya ▪ Alapelvek ▪ Alapvető rendelkezések ▪ Bíróságok, kizárás ▪ Hatáskör, illetékesség ▪ A felek és más perbeli személyek ▪ Képviselet ▪ Perköltség ▪ Az ideiglenes intézkedés ▪ Egyéb általános szabályok

II. Rész: Perindítás ▪ Perfelvételi szakasz ▪ Érdemi tárgyalási szakasz ▪ Közös szabályok a két szakaszban ▪ Járásbírósági ügyek eltérő szabályai ▪ Fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perek

III. Rész: A bizonyítási eljárás ▪ A határozatok fajtái, tartalma, közlése és joghatásai ▪ Fellebbezés ▪ Rendkívüli perorvoslatok ▪ A különleges eljárások új szabályai

Ha nincs ideje részt venni személyesen a rendezvényre, akkor válassza ONLINE KÉPZÉSÜNKET!

A rendezvény kép-, hang- és szakmai anyagából ONLINE KÉPZÉST készítünk, amely a tantermi képzést követő hét hétfőjétől oktatási portálunkon tud megnézni. A képzés felhasználónév és jelszóval elérhető, amit az ONLINE KÉPZÉSRE való regisztráció után osztunk ki. A speciális videó szimulálja a tantermi képzést, ahol a bontott képernyőn az előadó magyarázza a háttérben a szakmai anyagot. A videoanyag diánként (slide) kereshető!

Oktatási portálunk címe: http://e-systemmedia.hu/moodle

ELŐNYEI:

  • Korlátlan hozzáférés, többször visszanézhető.
  • Oktatási portálunkon keresztül világ bármelyik pontjáról elérhetőek internet kapcsolattal rendelkező számítógépről, korlátlanul a nap 24 órájában.
  • Tematizálás és kereshetőség. A rendezvényekről készült kép- és hanganyag modulokba rendezve, speciális video formátumban jelennek meg, ahol a videofilmek és a filmen belüli anyagrészek, tematikusan, témakörökre bontva kereshetőek.

a_kepzes_menete_2017

A jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után. A visszaigazoló e-mailhez csatolt DÍJBEKÉRŐT kérjük a fizetési határidőig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat a SBERBANK Magyarország Zrt.: 14100237-10421849-01000004 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni. Oktatási segédanyagot biztosítunk .pdf formátumban. Az legkedvezményesebb online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező hozzájárul, hogy adatait megadva, feliratkozik a System Media hírlevelére, és elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt bővebben: >>>

TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK:

  • Támogatott operációs rendszerek: Windows 7, Win 8, Win 10.
  • NEM támogatott operációs rendszerek: Windows 95, Windows XP, – Apple operációs rendszerek
  • Támogatott böngészők: Google Chrome (Verzió: 55.0.2883.87 m), Mozilla Firefox (Verzió: 50.1.0) vagy Internet Explorer (IE 11) vagy Edge (14) böngészőben kezdje el a képzést! Opera böngésző NEM támogatott!
  • Egyéb követelmények: JavaScript engedélyezése.
  • A böngészőben a felugró (pop-up) ablakok engedélyezése!

Hálózati követelmény: Minimálisan 1MB/s letöltési sávszélességre van szükség. Ennek ma a legtöbb internet előfizetés megfelel (DSL, kábel). Kérjük, hogy a szolgáltatást stabil, folyamatos (megszakításmentes) internetkapcsolattal használja. A tananyagok mobil eszközökön való megtekintése nem támogatott! A mobil eszközön történő megtekintés miatti problémákért semmilyen felelősséget nem vállalunk.