Elektronikus számlázás és számlaadat szolgáltatás 2018. (e-learning)


Kategóriák


Kreditpontos képzés

Az elmúlt években bekövetkezett jogszabályi változások és a következő időszakban várható változások pedig újabb lendületet adhatnak az elektronikus számlázásnak.
Előadónk, a NAV elismert szakértője, Czöndör Szabolcs előadása során bemutatja az elektronikus számlázással kapcsolatos jelenleg hatályos jogszabályi környezeten túlmenően annak gyakorlati megvalósítását, esetleges buktatóit. Az előadás segítséget nyújt képet alkotni a megfelelő számlázási modellekről, melyek számla kiállítóként és számla befogadóként is fontosak lehetnek.

Az előadás az elektronikus számlázás mellett kitér a 2018-ban bevezetésre kerülő számla adatszolgáltatás követelményeire, számlázó rendszerekre gyakorolt hatásaira. A számlázó programok adatszolgáltatása a legtöbb magyar adóalany által használt programot érinti, ezért fontos időben felkészülni a változásokra, a szoftver készítőknek, fejlesztőknek pedig elkezdeni a szoftver fejlesztés tervezését. Az előadás megmutatja azokat az irányokat, megoldásokat, melyekkel számolni kell a 2018. július 1-jén hatályba lépő új szabályozással kapcsolatban.

Az online képzés a 2018 februárjában megrendezett szakmai konferencia anyagaiból készült.

ELŐADÓNK >>

CZÖNDÖR SZABOLCS főosztályvezető
Nemzeti Adó-és Vámhivatal

A KÉPZÉS HATÁRIDEJE:

  • A képzés 2018. április 21-től 2018. december 31-ig elérhető!

TEMATIKA:
3 modulban, 206 perc.

RÉSZVÉTELI DÍJ:

  • Részvételi díj: 16 900 Ft + Áfa / fő

A KÉPZÉS ELVÉGZÉSÉVEL EGYSZERRE MEGSZEREZHETŐ KREDITPONTOK >>

  • 5 kreditpont – Adószakértők, AT, OASZ (NGM/164-292/2018.)
  • 1 kreditpont – Könyvvizsgálók (Határozatszám: BP-92/2018)

MEGSZEREZTE MÁR ÉVES KÖTELEZŐ KREDITPONTJAIT?

Elektronikus számla általános követelményei  – Czöndör Szabolcs, NAV

  • Elektronikus számla fogalma, megjelenése
    • Számlázási módszerek Magyarországon
    • Számla elektronikus számlává válásának lehetőségei
    • Elektronikus számla fogalma, értelmezése példákon keresztül
  • Elektronikus számlával szemben támasztott jogszabályi követelmények
    • Az elektronikus számlázás alapelvei, annak értelmezése: eredet hitelessége, tartalom sértetlensége, olvashatóság biztosítása
    • Alapkövetelmények megjelenése a gyakorlatban
    • Számlázási szoftverekkel kapcsolatos követelmények és azok változásai

Elektronikus számla kiállítása és befogadása

  • Elektronikus számla kiállítás gyakorlati megvalósítási lehetőségei
    • Számla kiállítás folyamata PKI és EDI rendszer esetében
    • Gyakorlati példákon keresztül a kiállítás folyamatának ismertetése
    • Elektronikus másodpéldány készítése
    • Archiválási megoldások
  • Számlával szemben támasztott követelmények változásai
    • Folyamatos sorszámozás követelményének ismertetése, gyakorlati problémák
    • Bejelentési kötelezettség gyakorlati tapasztalatai
    • Adatexport készítési kötelezettség gyakorlati tapasztalatai
    • Elektronikus formában megőrzött számla adatközlése
    • 2018-ban hatályba lépő változások: értékhatár változása, adatszolgáltatás technikája, számlázó programmal szemben támasztott követelmények változásai, bevezetés mérföldkövei
  • Elektronikus számla befogadás megvalósításának lehetőségei
    • Elektronikus számla befogadási folyamatának lehetőségei a gyakorlatban
    • Külföldi elektronikus számlák kezelése a gyakorlatban
    • Elektronikus számla kontírozása
    • Elektronikus másolatkészítés fő szabályai, a 2017-ben módosult jogszabályi követelmények hatása a gyakorlatra

Elektronikus számla megőrzése és az elektronikus számlázás vizsgálata

  • Elektronikus számla megőrzése
    • Megőrzéssel kapcsolatos alapkövetelmények
    • Az archiválási szabályok gyakorlati példákon keresztüli ismertetése
    • Archiválási folyamat egyes szakaszai: számla befogadás, archiválásra való előkészítés, hosszú távú megőrzés
    • Az archiválási folyamat gyakorlati megvalósításának kihívásai
  • Elektronikus számlák adóhivatali ellenőrzési gyakorlata, esettanulmányok
    • Elektronikus számla adóhivatali ellenőrzésének megközelítései
    • Ellenőrzés gyakorlati kérdései

A jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után. A visszaigazoló e-mailhez csatolt DÍJBEKÉRŐT kérjük a fizetési határidőig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat a SBERBANK Magyarország Zrt.: 14100237-10421849-01000004 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni. Oktatási segédanyagot biztosítunk .pdf formátumban. Az legkedvezményesebb online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező hozzájárul, hogy adatait megadva, feliratkozik a System Media hírlevelére, és elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt bővebben: >>>

FIGYELEM! Az NGM előírása szerint a kreditpontos képzést a megkezdésétől számított 60 napon belül el kell végeznie!

TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK:

  • Támogatott operációs rendszerek: Windows 7, Win 8, Win 10.
  • NEM támogatott operációs rendszerek: Windows 95, Windows XP, – Apple operációs rendszerek
  • Támogatott böngészők: Google Chrome (Verzió: 55.0.2883.87 m), Mozilla Firefox (Verzió: 50.1.0) vagy Internet Explorer (IE 11) vagy Edge (14) böngészőben kezdje el a képzést! Opera böngésző NEM támogatott!
  • Egyéb követelmények: JavaScript engedélyezése.
  • A böngészőben a felugró (pop-up) ablakok engedélyezése!

Hálózati követelmény: Minimálisan 1MB/s letöltési sávszélességre van szükség. Ennek ma a legtöbb internet előfizetés megfelel (DSL, kábel). Kérjük, hogy a szolgáltatást stabil, folyamatos (megszakításmentes) internetkapcsolattal használja. A tananyagok mobil eszközökön való megtekintése nem támogatott! A mobil eszközön történő megtekintés miatti problémákért semmilyen felelősséget nem vállalunk.