Fókuszban a közbeszerzési törvény változásai és joggyakorlat 2019-ben – Közbeszerzési konferencia


Helyszín
Hunguest Hotel Millennium *** Superior (1089 Budapest, Üllői út 94-98.)


Kategóriák


2018. november végén kerültek kihirdetésre a Közbeszerzési törvény legfrissebb módosításai, amelyek az EKR alkalmazásával kapcsolatos változtatások átvezetése mellett a Kbt. egyéb előírásaiban is fontos változásokat hoznak. A módosítások egy része már november 29-e óta alkalmazandó, ám többségük 2019. január, illetve április 1-jétől lép majd hatályba. Konferenciánk egyik fő célja a módosítások és azok hátterének, következményeinek ismertetése.
Rendezvényünk emellett az aktuális joggyakorlat bemutatására is fókuszál. A Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlatának, jellemző irányainak bemutatása segít abban, hogy a közbeszerzési piac érintettjei követni tudják a jogértelmezés változását. Az Európai Unió Bíróságának kiemelten fontos ügyei pedig abban segítenek, hogy minden vonatkozó esetben hivatkozva az érintett esetekre határozottabban tudjunk kiállni szakmai véleményünk mellett, legyen szó ajánlatkérői vagy ajánlattevői oldalról. Az EKR alkalmazásával kapcsolatos friss jogesetek is terítékre kerülnek.
Előadóink a témakörök bemutatása során – a megszokott módon – folyamatos konzultációs lehetőséget biztosítanak.

TÉMAKÖRÖK:

A Kbt. módosításainak ismertetése ▪ Bírálat ▪ Hiánypótlás, felvilágosítás-kérés, számítási hiba-javítás▪ Előzetes vitarendezés, jogorvoslat ▪ Nemzeti eljárásrend: „ötajánlattevős eljárás” ▪ összefoglaló tájékoztatással meghirdetett eljárás ▪ EKR tapasztalatok ▪ Konzultációk

ELŐADÓINK:

  • Dr. Nagy-Fribiczer Gabriella közbeszerzési és európai jogi szakjogász,
  • Dr. Tátrai Tünde egyetemi docens, közbeszerzési szakértő, Budapesti Corvinus Egyetem.

A KÉPZÉS IDŐPONTJA:

  • 2019. február 6. (szerda), 10-15-ig, regisztráció 9:30-tól!

RÉSZVÉTELI DÍJ

  • 29 900 Ft + Áfa / fő. – Ebéd külön igényelhető: 3 200 Ft + áfa /fő áron!
  • Amennyiben 2019. január 21-ig regisztrál,
    30% KEDVEZMÉNNYEL 20 930 Ft + Áfa / fő áron,
  • amennyiben 2019. január 30-ig regisztrál
    10% KEDVEZMÉNNYEL 26 910 Ft + Áfa áron
    jelentkezhet rendezvényünkre!

TAKARÍTSON MEG 35% MÉG MA!

Amennyiben 2019. február 4-ig egy cégtől ketten vagy kettőnél többen regisztrálnak,
19 435 FT + ÁFA / FŐ ÁRON
jelentkezhetnek rendezvényünkre!

A System Media Kft.-t az OPTEN “A” minősítésű üzleti partnernek nyilvánította! Az “A” kockázati minősítésű cég az üzleti élet egyik legmegbízhatóbb szereplője, a vele való üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata rendkívül alacsony!

JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK

Elhelyezés: Kényelmes ülőhelyekkel berendezett konferenciateremben.
Ellátás: Kávé, tea, reggeli sütemények.
Jelentkezési feltételek: A jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényeinken nyújtott étel-ital fogyasztás után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni, ezért a számlánkban a részvételi költséget megbontjuk felnőttoktatásra és az étel-ital fogyasztásra, mint közvetített szolgáltatásra. Lemondást csak írásban fogadunk el a rendezvényt megelőző 3. munkanapig. Ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 50% + áfa költségét adminisztrációs díjként számlázzuk. Amennyiben a részvétel nem kerül írásban lemondásra, a részvételi díj teljes összegét kiszámlázzuk! Résztvevőinknek a rendezvény témájában oktatási segédanyagot és jegyzetet adunk.
Az online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt olvashat bővebben: >>>

CÉGKAPU BEÁLLÍTÁSAI, HASZNÁLATA
Beállításai - használata
<< MOST MEGNÉZEM >>
ÜZLETI SZERZŐDÉSEK ADÓTERVEZÉSE
Online képzés Vadász Ivánnal
<< MOST MEGNÉZEM >>