Adatvédelmi tisztviselő – DPO képzés – Államilag tanúsított szakmai képzés
(Élő közvetítés + e-Learning)
Az adatvédelmi tisztviselő képzés célja, hogy a résztvevők pontosan megismerjék az adatkezelők/adatfeldolgozók adatvédelmi kötelezettségeit, az érintetti jogokat, a felügyeleti hatóságok, és az Európai Adatvédelmi Testület elvárásait, felismerjék, illetve megfelelően kezeljék az adatvédelmi kockázatokat, incidenseket, kialakuljon bennük az a szintű adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi őket az adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátására.
Képzésünk során érthetően, példákon és jogeseteken keresztül ismertetjük az európai adatvédelmi rendelet (GDPR), valamint a többször módosított Infotv. szabályozását és az időközben ezekre épülő gyakorlatot, azaz az Európai Adatvédelmi Testület iránymutatásait, a hazai és a tagállami döntéseket, bírósági ítéleteket, illetve szakmai állásfoglalásokat. A képzés a közszféra, illetve a versenyszféra kötelezettségeinek bemutatására egyaránt kiterjed!
A gyakorlati képzés a 2016/679. sz. Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) szabályozási területeinek bemutatásán túlmenően olyan területeket is nagyító alá vesz, mint az Európai Unió új, mesterséges intelligencia felhasználását bemutató törvénye (EU AI Act), illetve a sütihasználat egyre szaporodó számú hatósági ellenőrzése.
A DPO KÉPZÉS 2 FORMÁBAN KERÜL MEGSZERVEZÉSRE
ELTÉRŐ IDŐPONTBAN, ELTÉRŐ ELŐADÓKKAL
(1) Élő közvetítés VAGY (2) e-Learning
Képzések a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) hatálya alá tartoznak. A képzésen való részvételéről a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerből (FAR-rendszer) letölthető állami tanúsítványt állítunk ki!
A System Media Kft. felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/003737
Jogi képzéseinket a Magyar Jogászegylet Fővárosi Szervezete és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
és a Gál Ferenc Egyetem szakmai támogatásával szervezzük!
E-learning képzés – Ajánló – Dr. Kéri Ádám
E-learning képzés – Kérdés modul – magyarázat
A KÉT NAPOS KÉPZÉS (Élő közvetítés) / E-LEARNING KÉPZÉS TÉMAKÖREI
- EUROPEAN DATA STRATEGY – A KÉPZÉS CÉLJAI – KAPCSOLÓDÁSI PONTOK – SZEMÉLYES ADATOK – SZEREPLŐK (FUNKCIÓK) – KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGA – INFOTV.
- SZEMÉLYES ADATOK/ALAPOZÁS – INFOTV. – GDPR – KIVÉTELEK (HÁZTARTÁSI KIVÉTEL, JOGI SZEMÉLY, ANONIMIZÁLT ADAT) – MIT TEGYÜNK, HA A JOGSZABÁLY ÉS A GDPR ÜTKÖZNEK?
- A SZEMÉLYES ADATOK TÍPUSAI – JOGALAPOK – JOGI KÖTELEZETTSÉG MINT JOGALAP – KÖZHATALMI JOGOSÍTVÁNY GYAKOROLÁSA (ÉS A KÖZÉRDEK) – KÖZÉRDEK MINT JOGALAP – A HOZZÁJÁRULÁS MINT JOGALAP – SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE JOGALAP – JOGOS ÉRDEK MINT JOGALAP – ÉRDEKMÉRLEGELÉS – ÉRDEKMÉRLEGELÉS LÉPÉSEI – EGYEDI ÉRDEKMÉRLEGELÉS – JOGESETEK
- ADATBIZTONSÁG: KOCKÁZATARÁNYOS VÉDELEM ELVE – ADATVÉDELMI HATÁSVIZSGÁLAT – ADATVÉDELMI TISZTVISELET GDPR 37. cikk – ADATVÉDELMI BÍRSÁGOK – NYILVÁNTARTÁSOK – DOKUMENTÁLÁSI FELADATOK
- FOGLALKOZTATÁSI SZABÁLYOK
- ÜGYFÉLADATOK KEZELÉSE – SÜTIK ALKALMAZÁSA – KOCKÁZATOK AZ ÜGYFÉLADATOK KEZELÉSÉNÉL – AI (Mesterséges intelligencia szabályozás)
ELŐADÓNK
- Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő, adatvédelmi tisztviselő, az adatvédelmi kodifikáció résztvevője
HIRDETÉS
(2 KREDIT)
EU AI ACT – A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZABÁLYOZÁS
KREDITPONTOS ONLINE JOGI TOVÁBBKÉPZÉS
(2 KREDIT)
KAMERÁS MEGFIGYELŐRENDSZEREK ALKALMAZÁSA, ADATVÉDELME A GYAKORLATBAN
MIRE BÍRSÁGOL A NAIH ÉS MIRE FIGYELJEN A COMPLIANCE?
KREDITPONTOS ONLINE JOGI TOVÁBBKÉPZÉS
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS IDŐPONTJA
- Dátum: 2025. május 13-14. (kedd-szerda) 9-16-ig
- Helyszín: MS Teams élő közvetítés
- Előadó: Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő, adatvédelmi tisztviselő, az adatvédelmi kodifikáció résztvevője
- KÉPZÉS ÁRA: 81 900 Ft + 27 % áfa / fő / 2 nap
- Amennyiben egy cégtől 2 vagy több fő jelentkezik
10 % KEDVEZMÉNNYEL 73 710 Ft + 27% ÁFA / FŐ ÁRON regisztrálhatnak rendezvényünkre! - Az alap részvételi díj tartalmazza:
– a két napos képzést,
– prezentációt elektronikus kiadvány formában,
– a képzés elvégzéséről szóló, a FAR rendszerből kiállítható állami tanúsítványt.
HA SAJÁT IDŐBEOSZTÁSBAN AKARJA A KÉPZÉST ELVÉGEZNI,
VÁLASSZA AZ E-LEARNINGET!
↓↓↓
VÁLASSZON E-LEARNING KÉPZÉSI IDŐPONTOT!
AZ ÁLLAMI TANÚSÍTVÁNY KIADÁSÁNAK FELTÉTELE (TANTERMI, ÉLŐ KÖZVETÍTÉS) ESETÉN
Élő közvetítés: A rendezvényközvetítés (webinárium) valósidőben MICROSOFT TEAMS alkalmazáson keresztül fog történni. Az alkalmazás letöltése és használata ingyenes.
A részvételhez az alkalmazás letöltése nem feltétel, mert a képzés a szoftver online verziójában is követhető, de abban a verzióban egyes funkciók korlátozva vannak.
A képzés bármilyen eszközön követhető, de amennyiben van rá lehetőség ajánlott az asztali számítógépen vagy a laptopon történő csatlakozás.
A rendezvény előtt 1 nappal a hallgatóknak kiküldjük az MS Teams megnyitásához szükséges linket. A webináriumba a rendezvény megkezdése előtt 30 perccel tud csatlakozni.
Az állami tanúsítvány kiadásának kiadásának feltétele: a rendezvény közvetítés időtartamának minimum 90%-án való igazolt részvétel.
Hálózati követelmény: Minimálisan 5 MB/s letöltési sávszélességre van szükség. Ennek ma a legtöbb internet előfizetés megfelel (DSL, kábel). Kérjük, hogy a szolgáltatást stabil, folyamatos (megszakításmentes) internetkapcsolattal használja. A mobilinternetet használó eszközön történő megtekintés miatti problémákért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Az állami tanúsítvány kiadásának kiadásának feltétele tantermi képzés esetén: A rendezvényen való részvétel igazolása a résztvevő aláírásával minden képzési nap kezdetén és végén, összesen napi két alkalommal.
FIZETÉSI FELTÉTELEK (TANTERMI-, ÉLŐ KÖZVETÍTÉS-, E-LEARNING KÉPZÉS)
Ez a meghívó a System Media Kft. részéről ajánlatnak minősül, a rendezvényre leadott jelentkezés az ajánlat elfogadásának számít, és fizetési kötelezettséget von maga után.
FIZETÉSI FELTÉTELEK TANTERMI KÉPZÉS / ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ESETÉN: A képzésre való jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után. A regisztráció után a megadott e-mail címre visszaigazolást küldünk, a képzés előtt 8 nappal SZÁMLÁT küldünk. Kérjük a számlát a fizetési határidőig, legkésőbb a képzés napjáig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat a A részvételi díjat az OTP: 11714051-21458037-00000000 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni.
FIZETÉSI FELTÉTELEK E-LEARNING KÉPZÉS ESETÉN: A regisztráció után a megadott e-mail címre visszaigazoló e-mailt küldünk. A visszaigazoló e-mailhez csatolt DÍJBEKÉRŐT kérjük a fizetési határidőig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat az OTP: 11714051-21458037-00000000 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni. Oktatási segédanyagot biztosítunk .pdf formátumban. A befizetett díjbekérő után küldjük ki azokat a belépési kódokat, amivel az online képzést képzési portálunkon a jelentkezéskor megadott időszakon belül elkezdheti!
Az online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt olvashat bővebben: >>>
LEMONDÁSI FELTÉTELEK (TANTERMI-, ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ESETÉN)
Lemondást csak írásban fogadunk el a rendezvény időpontját vagy a kurzus kezdést megelőző 9. munkanapig. Ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 50% + áfa költségét adminisztrációs díjként számlázzuk. Amennyiben a részvétel nem kerül írásban lemondásra, a részvételi díj teljes összegét kiszámlázzuk!