KREDITPONTOS ÜGYVÉD TOVÁBBKÉPZÉSEK | KÖNYVELŐ, ADÓSZAKÉRTŐ, AT TOVÁBBKÉPZÉSEK | ADÓZÓNA TOVÁBBKÉPZÉS | ÁKSZ TOVÁBBKÉPZÉSEK

ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ – DPO KÉPZÉS, MI RENDELETI KITEKINTÉSSEL – ÁLLAMILAG TANÚSÍTOTT SZAKMAI KÉPZÉS
(ÉLŐ KÖZVETÍTÉS + E-LEARNING)

<< A képzés bevezetője itt >>

A képzés bevezetése: Az Európai Unió 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) fontosabb szerepet tölt be a vállalkozások életében, mint valaha. A GDPR alkamazhatóságának első 8 évében a szabályozás egyre összetettebb lett, a felügyeleti hatóság által kiszabott adatvédelmi bírságok pedig exponenciálisan emelkednek. Fontos tehát időt szánni arra, hogy a rendelet szabályozását áttekintsük, annak értelmezését, illetve az értelmezési problémákat gyakorlati példákon keresztül átbeszéljük. A képzés érinti az EU mesterséges intelligencia rendeletét is (EU MI rendelet), melynek alapjai és a tervezett változások dióhéjban szintén bemutatásra kerülnek. Az adatvédelmi tisztviselő (DPO) képzésünk célja, hogy segítse a szervezeteket megfelelni a GDPR szabályainak és biztosítsa a belső adatvédelmi kontrollt.

MI AZ ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ (DPO) KÉPZÉSÜNK CÉLJA?

Az adatvédelmi tisztviselő képzésünk célja, hogy a résztvevők pontosan megismerjék az adatkezelők/adatfeldolgozók adatvédelmi kötelezettségeit, az érintetti jogokat, a felügyeleti hatóságok, és az Európai Adatvédelmi Testület elvárásait, felismerjék, illetve megfelelően kezeljék az adatvédelmi kockázatokat, incidenseket, kialakuljon bennük az a szintű adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi őket az adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátására.

KINEK AJÁNLUK EZT A KÉPZÉS?

Adatvédelmi tisztviselő (DPO) képzésünket azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik az adatvédelem területével akár a versenyszférában, akár a közszférában aktívan foglalkoznak, kiemelten akik a compliance területén dolgoznak vagy adatvédelmi tisztviselői pozíciót töltenek be vagy szeretnének a jövőben betölteni. Különösen fontos ez olyan cégeknek, vállalkozásoknak, ahol rendszeres adatkezelés történik, vagy nagy számban kezelnek különleges, illetve bűnügyi adatokat.

KIK JELENTKEZHETNEK AZ ADATVÉDELMI FELELŐS – DPO KÉPZÉSRE, MILYEN ELŐZETES VÉGZETTSÉG SZÜKSÉGES A KÉPZÉSHEZ?

A képzés nem igényel előzetes végzettséget, így bárki jelentkezhet, aki szeretné elmélyíteni tudását az adatvédelmi jogszabályok, különösen a GDPR területén és alkalmas szeretne lenni az adatvédelmi tisztviselői feladatok ellátására. Habár az anyag elsajátításában segít a jogi képzettség ez a képzésnek nem előfeltétele!

MIRŐL FOG TANULNI?

Képzésünk során érthetően, példákon és jogeseteken keresztül ismertetjük az európai adatvédelmi rendelet (GDPR), valamint a többször módosított Infotv. szabályozását és az időközben ezekre épülő gyakorlatot, azaz az Európai Adatvédelmi Testület iránymutatásait, a hazai és a tagállami döntéseket, bírósági ítéleteket, illetve szakmai állásfoglalásokat. A képzés a közszféra, illetve a versenyszféra kötelezettségeinek bemutatására egyaránt kiterjed! A gyakorlati képzés a 2016/679. sz. Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) szabályozási területeinek bemutatásán túlmenően olyan területeket is nagyító alá vesz, mint az Európai Unió új, mesterséges intelligencia felhasználását bemutató törvénye (EU AI Act), illetve a sütihasználat egyre szaporodó számú hatósági ellenőrzése.

MILYEN FORMÁBAN VALÓSUL MEG EZ A KÉPZÉS?

Adatvédelmi tisztviselő képzésünk 2 formában kerül megszervezésre eltérő időpontban, eltérő előadókkal.

  1. Két napos MS Teams élő közvetítés formájában, megadott időpontban.
  2. e-Learning képzés formájában. Az e-Learning képzést minden hónap első hetében kedden indítjuk, elvégzésére 8 nap áll rendelkezésre.

MILYEN IGAZOLÁST KAP A KÉPZÉS ELVÉGZÉSÉRŐL?

Képzések a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) hatálya alá tartoznak. A képzésen való részvételéről a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerből (FAR-rendszer) letölthető állami tanúsítványt állítunk ki! A System Media Kft. felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/003737.
A GDPR az adatvédelmi tisztviselői pozíciót tapasztalathoz és nem meghatározott végzettséghez köti. A tapasztalat meglétét a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ellenőrizheti. A tapasztalatot az adatkezelő bármely módon igazolhatja. Az adatvédelmi tisztviselői képzés ezen tapasztalat, területismeret alátámasztására szolgál. Az ugyanakkor az adatkezelő szabad döntésén múlik, hogy kit jelöl ki adatvédelmi tisztviselőnek, önmagában egy képzés sem jogosít erre a pozícióra automatikusan.

MELYEK AZ ERŐSSÉGEI A SYSTEM MEDIA ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ – DPO – KÉPZÉSNEK?

–  A képzés a GDPR és a módosított Infotv. szabályainak ismertetését több mint 60 jogeset és szakmai állásfoglalás bemutatásával teszi könnyen érthetővé, gyakorlati helyzetekre fókuszálva, így a résztvevők alaposan megértik a jogi környezetet és a valós alkalmazást.
– Közszféra és versenyszféra igényeinek egyaránt megfelel
– A tananyag kiterjed a közszféra és a versenyszféra adatvédelmi kötelezettségeinek bemutatására is, ezzel széles körben alkalmazható tudást nyújtva.
– DPO képzésünk ár/érték, minőség arányban a legjobbak között van!
Tapasztalat és szakmaiság
– 2014 óta folyamatosan szervezünk adatvédelmi képzéseket, Adatvédelmi tisztviselő – DPO képzéseket 2018-tól évi 5 alkalommal folyamatosan.
Rugalmas képzési formák
– Elérhető élő közvetítéses és e-learning formában is, mely lehetővé teszi, hogy a hallgatók saját időbeosztásuk szerint készülhessenek, anélkül, hogy be kellene járniuk egy helyszínre.
– Nincs előzetes végzettségi követelmény
– Bármely 18 éven felüli érdeklődő részére nyitott, nem kell külön jogi vagy informatikai végzettség a részvételhez, így szélesebb kör számára elérhető.
– Folyamatos frissítés és naprakész tartalom
– A képzés tartalma az aktuális GDPR fejleményeket, valamint az EU-s és magyar adatvédelmi hatóságok, bíróságok döntéseit is magában foglalja, így a résztvevők mindig aktuális ismeretekhez jutnak.

MILYEN GOOGLE VÉLEMÉNYEKET TALÁL SYSTEM MEDIA KÉPZÉSEIRŐL?

Jelenleg 69 Google vélemény 4,9 csillagra értékeli oktatási teljesítményünket! Google vélemény link: >>>

MIRŐL FOG TANULNI? MIK A KÉPZÉS TÉMAKÖREI?

  • EUROPEAN DATA STRATEGY – A KÉPZÉS CÉLJAI – KAPCSOLÓDÁSI PONTOK – SZEMÉLYES ADATOK – SZEREPLŐK (FUNKCIÓK) – KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGA – INFOTV.
  • SZEMÉLYES ADATOK/ALAPOZÁS – INFOTV. – GDPR – KIVÉTELEK (HÁZTARTÁSI KIVÉTEL, JOGI SZEMÉLY, ANONIMIZÁLT ADAT) – MIT TEGYÜNK, HA A JOGSZABÁLY ÉS A GDPR ÜTKÖZNEK?
  • A SZEMÉLYES ADATOK TÍPUSAI – JOGALAPOK – JOGI KÖTELEZETTSÉG MINT JOGALAP – KÖZHATALMI JOGOSÍTVÁNY GYAKOROLÁSA (ÉS A KÖZÉRDEK) – KÖZÉRDEK MINT JOGALAP – A HOZZÁJÁRULÁS MINT JOGALAP – SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE JOGALAP – JOGOS ÉRDEK MINT JOGALAP – ÉRDEKMÉRLEGELÉS – ÉRDEKMÉRLEGELÉS LÉPÉSEI – EGYEDI ÉRDEKMÉRLEGELÉS – JOGESETEK
  • ADATBIZTONSÁG: KOCKÁZATARÁNYOS VÉDELEM ELVE – ADATVÉDELMI HATÁSVIZSGÁLAT – ADATVÉDELMI TISZTVISELET GDPR 37. cikk – ADATVÉDELMI BÍRSÁGOK – NYILVÁNTARTÁSOK – DOKUMENTÁLÁSI FELADATOK
  • FOGLALKOZTATÁSI SZABÁLYOK
  • ÜGYFÉLADATOK KEZELÉSE – SÜTIK ALKALMAZÁSA – KOCKÁZATOK AZ ÜGYFÉLADATOK KEZELÉSÉNÉL – AI (Mesterséges intelligencia szabályozás)

KI A KÉPZÉSEK ELŐADÓJA?

Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő, adatvédelmi tisztviselő, az adatvédelmi kodifikáció résztvevője – Linkedin >>

HOL VAN A KÉPZÉS HELYSZÍNE?

MS TEAMS – A konferenciát online térben tartjuk. Jelentkezés után, e-mailben értesítjük a részletekről. Az MS TEAMS biztonságos videókonferencia szolgáltatását használjuk.

MI AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSES 2 NAPOS KÉPZÉS AKTUÁLIS IDŐPONTJA?

  • Dátum: 2026. május 19-20. (kedd-szerda) 9-16-ig

MENNYIBE KERÜL A KÉPZÉS RÉSZVÉTELI DÍJA, MILYEN KEDVEZMÉNYEK KAPHATÓAK?

  • KÉPZÉS ÁRA: 81 900 Ft + 27 % áfa / fő / 2 nap
  • Amennyiben egy cégtől 2 vagy több fő jelentkezik
    10 % KEDVEZMÉNNYEL 73 710 Ft + 27% ÁFA / FŐ ÁRON  regisztrálhatnak rendezvényünkre!
  • Az alap részvételi díj tartalmazza:
    – a két napos képzést,
    – prezentációt elektronikus kiadvány formában,
    – a képzés elvégzéséről szóló, a FAR rendszerből kiállítható állami tanúsítványt.

────────► jelentkezzen itt a képzésre

HA SAJÁT IDŐBEOSZTÁSBAN AKARJA A KÉPZÉST ELVÉGEZNI,
VÁLASSZA AZ E-LEARNING KÉPZÉST!

────────► jelentkezzen itt az e-learning képzésre

Jogi képzéseinket a Magyar Jogászegylet Fővárosi Szervezete és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
és a Gál Ferenc Egyetem szakmai támogatásával szervezzük!

MIK AZ ÁLLAMI TANÚSÍTVÁNY KIADÁSÁNAK FELTÉTELE (TANTERMI, ÉLŐ KÖZVETÍTÉS) ESETÉN?

Élő közvetítés: A rendezvényközvetítés (webinárium) valósidőben MICROSOFT TEAMS alkalmazáson keresztül fog történni. Az alkalmazás letöltése és használata ingyenes.
A részvételhez az alkalmazás letöltése nem feltétel, mert a képzés a szoftver online verziójában is követhető, de abban a verzióban egyes funkciók korlátozva vannak.
A képzés bármilyen eszközön követhető, de amennyiben van rá lehetőség ajánlott az asztali számítógépen vagy a laptopon történő csatlakozás.
A rendezvény előtt 1 nappal a hallgatóknak kiküldjük az MS Teams megnyitásához szükséges linket. A webináriumba a rendezvény megkezdése előtt 30 perccel tud csatlakozni.
Az állami tanúsítvány kiadásának kiadásának feltétele: a rendezvény közvetítés időtartamának minimum 90%-án való igazolt részvétel.
Hálózati követelmény: Minimálisan 5 MB/s letöltési sávszélességre van szükség. Ennek ma a legtöbb internet előfizetés megfelel (DSL, kábel). Kérjük, hogy a szolgáltatást stabil, folyamatos (megszakításmentes) internetkapcsolattal használja. A mobilinternetet használó eszközön történő megtekintés miatti problémákért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Az állami tanúsítvány kiadásának kiadásának feltétele tantermi képzés esetén: A rendezvényen való részvétel igazolása a résztvevő aláírásával minden képzési nap kezdetén és végén, összesen napi két alkalommal.

MIK A FIZETÉSI FELTÉTELEK (TANTERMI-, ÉLŐ KÖZVETÍTÉS-, E-LEARNING KÉPZÉS)?

Ez a meghívó a System Media Kft. részéről ajánlatnak minősül, a rendezvényre leadott jelentkezés az ajánlat elfogadásának számít, és fizetési kötelezettséget von maga után.
FIZETÉSI FELTÉTELEK TANTERMI KÉPZÉS / ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ESETÉN: A képzésre való jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után. A regisztráció után a megadott e-mail címre visszaigazolást küldünk, a képzés előtt 8 nappal SZÁMLÁT küldünk. Kérjük a számlát a fizetési határidőig, legkésőbb a képzés napjáig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat a A részvételi díjat az OTP: 11714051-21458037-00000000 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni.
FIZETÉSI FELTÉTELEK  E-LEARNING KÉPZÉS ESETÉN: A regisztráció után a megadott e-mail címre visszaigazoló e-mailt küldünk. A visszaigazoló e-mailhez csatolt DÍJBEKÉRŐT kérjük a fizetési határidőig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat az OTP: 11714051-21458037-00000000 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni. Oktatási segédanyagot biztosítunk .pdf formátumban. A befizetett díjbekérő után küldjük ki azokat a belépési kódokat, amivel az online képzést képzési portálunkon a jelentkezéskor megadott időszakon belül elkezdheti!
Az online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt olvashat bővebben: >>>

MIK A LEMONDÁSI FELTÉTELEK (TANTERMI-, ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ESETÉN)?

Lemondást csak írásban fogadunk el a rendezvény időpontját vagy a kurzus kezdést megelőző 9. munkanapig. Ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 50% + áfa költségét adminisztrációs díjként számlázzuk. Amennyiben a részvétel nem kerül írásban lemondásra, a részvételi díj teljes összegét kiszámlázzuk!

Források, segédanyagok, szakmai anyagok

Utoljára frissítve: 2026. március 17.

Részletek
Részletek
Megosztás
ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő
Az ELTE Jogi Karán diplomázott, majd a Lord Slynn of Hadley European Law Institute szervezésében európai uniós jogot tanult, majd az Egyesült Államokban (University of Georgia Achool of Law, Athens, GA, USA) amerikai jogból diplomázott. Jelenleg önálló praxist folytatok adatvédelmi jog, munkajog, cégjog profillal. 2018 és 2019 között tagja voltam a Pénzügyminisztérium keretein belül működő adatvédelmi kodifikációs bizottságnak. Szakmai partnere a Magyar Könyvvizsgáló Kamara Oktatási Központjának, illetve nemzetközi könyvvizsgáló társaságoknak. Munkajog, cégjog és adatvédelem területén in-house, illetve egyéb képzéseket tart, rendezvényeket szervez, szakcikkeket publikál különféle kiadványokba. Egyebek mellett a nevéhez fűződik az Adatvédelem a gyakorlatban című, nagysikerű HVG-kiadvány is.