I. rész – Bevezetés a közbeszerzésbe
Államilag tanúsított szakmai alapképzés (e-Learning)
Közbeszerzés alapozó képzésünk célja a közbeszerzés szabályrendszerének alapjaival való megismerkedés, könnyebb tájékozódás a jogszabályok között.
A képzést követően a részvevők könnyebben eligazodnak a közbeszerzési eljárások között, azonosítani tudják a főbb közbeszerzési eljárási lépéseket és az eljárások szereplőit. A cél a közbeszerzés szóhasználatának elsajátítása mellett a teljes intézményrendszer és közbeszerzési eljárási logika elsajátítása. A képzés során kitérünk az elektronikus közbeszerzés alapjaira is, hiszen ma már a közbeszerzési eljárásokat elektronikusan lehet lebonyolítani, ezért gyakorlati tapasztalatokat, hasznos ismereteket is megosztunk a résztvevőkkel.
Képzésünket ajánljuk olyan cégeknek vagy intézmények munkatársainak, akik:
- közbeszerzéseken akarnak indulni,
- külső szakmai segítség nélkül, “házon belül” kívánják lebonyolítani közbeszerzéseiket.
- Ajánljuk továbbá képzésünket olyan szakasszisztenseknek, akik közbeszerzési szakemberek mellett dolgoznak.
– e-Learning képzésünket oktatási portálunkon saját időbeosztásban 1 turnus (8 nap alatt) alatt kell elvégezni.
– A képzés nem záróvizsga köteles! A képzés elvégzéséről államilag engedélyezett tanúsítványt adunk ki!
A Közbeszerzés alapozó képzésünk e-learning 2 részből áll:
I. rész: e-Learning ALAPKÉPZÉS
II. rész: e-Learning HALADÓ KÉPZÉS
Képzésünk a megújult felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) hatálya alá tartozik. A képzésen való részvételéről a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerből (FAR-rendszer) letölthető állami tanúsítványt állítunk ki!
A System Media Kft. felnőttképzési engedélyszáma: E-001831/2018.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/003737
Jogi képzéseinket a Magyar Jogászegylet Fővárosi Szervezete és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
és a Gál Ferenc Egyetem szakmai támogatásával szervezzük!
E-LEARNING SZAKMAI TEMATIKA (ALAPKÉPZÉS)
I. RÉSZ – Az Európai Unió irányelvei – A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény
2. RÉSZ – ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
3. RÉSZ – KIVÉTELEK 9. §
4. RÉSZ – AZ UNIÓS ÉRTÉKHATÁRT ELÉRŐ ÉRTÉKŰ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAI
5. RÉSZ – A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK FAJTÁI – MEGHÍVÁSOS ELJÁRÁS – TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
6. RÉSZ – VERSENYPÁRBESZÉD – INNOVÁCIÓS PARTNERSÉG – KERETMEGÁLLAPODÁS
7. RÉSZ – DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZER
8. RÉSZ – NEMZETI ELJÁRÁSREND
9. RÉSZ – A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉS
10. RÉSZ – A KÖZBESZERZÉSI JOGORVOSLATI RENDSZER
- A képzés hossza: 7 óra 22 perc, 10 modulban 14 film, 7 önellenőrző teszt kérdéssor és 7 megoldás videófilm.
A SYSTEM MEDIÁTÓL!
ÁLLAMI KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK (ÁKSZ) KÖTELEZŐ ONLINE SZAKMAI KÉPZÉSEI
AZ E-LEARNING OKTATÁSI ANYAG CÉLJA ÉS JELLEGE
- A tananyag felépítése nem követi a törvény felépítését, elsősorban a törvényi háttér alapösszefüggéseinek megértését célozza. Az oktatási anyagban az ábrák esetenként ismétlődnek, mely könnyebbé teszi az oktatás során a visszahivatkozásokat. A fóliaanyag nem teljes mértékben kerül leadásra, egyes részei megkönnyítik a keresést, nem tartalmaznak többletinformációt, csak részletesebben szólnak egy-egy kérdésről.
- A tananyag jobb megértését és rögzítését a főbb anyagrészek végén önellenőrző kérdéssorok (TESZT) segítik. A TESZTEK elvégzése után az előadó elmagyarázza a megoldásokat is. A TESZTEK sikeres teljesítése nem követelmény az e-learning kurzus elvégzéséhez!
ELŐADÓINK
- Dr. Tátrai Tünde a Budapesti Corvinus Egyetem Logisztika és Ellátási Lánc Tanszékének egyetemi tanára, az egyetem közbeszerzési menedzser képzésének szakmai vezetője, az Európai Bizottság közbeszerzési szakértője,
- Dr. Hubai Ágnes felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, Hubai Ügyvédi Iroda.
AZ ALPKÉPZÉS DÍJA
- ELSŐ RÉSZ – ALAPKÉPZÉS: 74 800 Ft + 27% Áfa / fő
- I.-II. RÉSZ DÍJA KEDVEZMÉNNYEL: 129 900 Ft + 27% Áfa / fő / 2 KÉPZÉS
2. turnus: 2025. február 4-11.
3. turnus 2025. március 4-11.
4. turnus 2025. április 1-8.
5. turnus 2025. május 6-13.
6. turnus 2025. június 3-10.
Kérjük jelentkezéskor a megjegyzés rovatba írja be, melyik turnust választja!
FIGYELEM! Amennyiben a hallgatónak az e-learning képzést a választott turnus ideje (8 nap) alatt saját hibájából nem sikerül befejeznie 9 900 Ft + 27% Áfa technikai költség megfizetése ellenében regisztráljuk át új turnusba, úgy, hogy a képzés előről kell kezdenie!
AZ E-LEARNING KÉPZÉS MENETE
A képzés a System Media ONLINE e-learning képzési portálján elérhető (https://e-systemmedia.hu/moodle)
A képzés során előadóinkkal készült és modulokba rendezett 11 db videófilmet kell végignézni (A filmek összes időtartama: 11, 8 óra.) és a filmek megtekintése után rövid önellenőrző teszteket kitölteni.
A képzés lineáris, amennyiben megnézte az első filmet aktivizálódik az első teszt, amennyiben a tesztet sikeresen megoldotta, aktivizálódik a soron következő film és teszt. Miután megnézte az összes filmet és sikeresen kitöltötte a teszteket, a képzés végén aktivizálódik a bizonyítvány modul, a képzést elvégezte.
A képzést saját időbeosztásban 1 turnus (8 nap alatt) alatt kell elvégezni. A képzés elvégzésétől számított 30 napig a képzés filmejei szabadon megtekinthetőek. A képzés elvégzéséről álllami tanúsítványt álltunk ki!
AZ ÁLLAMI TANÚSÍTVÁNY KIADÁSÁNAK FELTÉTELE
- Az e-learning képzés videóanyagának maradéktalan megtekintése.
- A tanúsítvány szakképesítést és szakképzettséget nem tanúsít. A tanúsítvány munkakör betöltésére nem, tevékenység folytatására jogszabályban meghatározott esetben jogosít!
TECHNIKAI FELTÉTELEK
Támogatott operációs rendszerek: Windows 7, Win 8, Win 10.
NEM támogatott operációs rendszerek: Windows 95, Windows XP, – iOS (Apple) operációs rendszerek!
Támogatott böngészők: Internet Explorer (IE 11) vagy Edge (14) böngészőben kezdje el a képzést! Opera böngésző NEM támogatott!
Egyéb követelmények: JavaScript engedélyezése. A böngészőben a felugró (pop-up) ablakok engedélyezése!
Hálózati követelmény: Minimálisan 5 MB/s letöltési sávszélességre van szükség. Ennek ma a legtöbb internet előfizetés megfelel (DSL, kábel). Kérjük, hogy a szolgáltatást stabil, folyamatos (megszakításmentes) internetkapcsolattal használja. A mobilinternetet használó eszközön történő megtekintés miatti problémákért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
FIZETÉSI FELTÉTELEK
Ez a meghívó a System Media Kft. részéről ajánlatnak minősül, a rendezvényre leadott jelentkezés az ajánlat elfogadásának számít, és fizetési kötelezettséget von maga után.
FIZETÉSI FELTÉTELEK E-LEARNING KÉPZÉS ESETÉN: A regisztráció után a megadott e-mail címre visszaigazoló e-mailt küldünk. A visszaigazoló e-mailhez csatolt DÍJBEKÉRŐT kérjük a fizetési határidőig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat az OTP: 11714051-21458037-00000000 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni. Oktatási segédanyagot biztosítunk .pdf formátumban. A befizetett díjbekérő után küldjük ki azokat a belépési kódokat, amivel az online képzést képzési portálunkon elkezdheti!
Az online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt olvashat bővebben: >>>