I. RÉSZ – BEVEZETÉS A KÖZBESZERZÉSBE
ÁLLAMILAG TANÚSÍTOTT SZAKMAI ALAPKÉPZÉS (E-LEARNING)
– 2026. ÉVI FRISSÍTÉSSEL! –
Kinek ajánluk ezt a képzést?
Képzésünket ajánljuk olyan cégeknek vagy intézmények munkatársainak, akik:
- közbeszerzéseken akarnak indulni,
- külső szakmai segítség nélkül, “házon belül” kívánják lebonyolítani közbeszerzéseiket.
- Ajánljuk továbbá képzésünket olyan szakasszisztenseknek, akik közbeszerzési szakemberek mellett dolgoznak.
Kik jelentkezhetnek a képzésre, milyen előzetes végzettséggel?
A képzés nem igényel előzetes végzettséget, így bárki jelentkezhet, aki szeretné megérteni a magyar közbeszerzési rendszer logikáját, átlátni működését, megismerni a közbeszerzési jogszabályi rendszert.
Mi a közbeszerzési képzésünk képzésünk célja?
Közbeszerzés alapozó képzésünk célja a közbeszerzés szabályrendszerének alapjaival való megismerkedés, könnyebb tájékozódás a jogszabályok között. A képzést követően a részvevők könnyebben eligazodnak a közbeszerzési eljárások között, azonosítani tudják a főbb közbeszerzési eljárási lépéseket és az eljárások szereplőit. A cél a közbeszerzés szóhasználatának elsajátítása mellett a teljes intézményrendszer és közbeszerzési eljárási logika elsajátítása. A képzés során kitérünk az elektronikus közbeszerzés alapjaira is, hiszen ma már a közbeszerzési eljárásokat elektronikusan lehet lebonyolítani, ezért gyakorlati tapasztalatokat, hasznos ismereteket is megosztunk a résztvevőkkel.
<< KATINTSON A KÉPZÉS VIDEÓS KIAJÁNLÓJÁRA ITT >>
Miről fog tanulni a képzés során?
e-Learning képzés szakmai tematika (alapképzés)
I. RÉSZ – Az Európai Unió irányelvei – A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény
2. RÉSZ – ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
3. RÉSZ – KIVÉTELEK 9. §
4. RÉSZ – AZ UNIÓS ÉRTÉKHATÁRT ELÉRŐ ÉRTÉKŰ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAI
5. RÉSZ – A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK FAJTÁI – MEGHÍVÁSOS ELJÁRÁS – TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
6. RÉSZ – VERSENYPÁRBESZÉD – INNOVÁCIÓS PARTNERSÉG – KERETMEGÁLLAPODÁS
7. RÉSZ – DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZER
8. RÉSZ – NEMZETI ELJÁRÁSREND
9. RÉSZ – A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉS
10. RÉSZ – A KÖZBESZERZÉSI JOGORVOSLATI RENDSZER
Kik a képzés előadói?
- Dr. Tátrai Tünde a Budapesti Corvinus Egyetem Logisztika és Ellátási Lánc Tanszékének egyetemi tanára, az egyetem közbeszerzési menedzser képzésének szakmai vezetője, az Európai Bizottság közbeszerzési szakértője,
- Dr. Hubai Ágnes felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, Hubai Ügyvédi Iroda.
Milyen formában valósul meg a képzés?
e-Learning képzés formájában. Az e-Learning képzést minden hónap első hetében kedden indítjuk, elvégzésére 8 nap áll rendelkezésre. A képzés oktatási portálunkon a https://e-systemmedia.hu/moodle elérhető!
Milyen az e-Learning oktatási anyag felépítése és jellege?
- A tananyag felépítése nem követi a törvény felépítését, elsősorban a törvényi háttér alapösszefüggéseinek megértését célozza. Az oktatási anyagban az ábrák esetenként ismétlődnek, mely könnyebbé teszi az oktatás során a visszahivatkozásokat. A fóliaanyag nem teljes mértékben kerül leadásra, egyes részei megkönnyítik a keresést, nem tartalmaznak többletinformációt, csak részletesebben szólnak egy-egy kérdésről.
- A tananyag jobb megértését és rögzítését a főbb anyagrészek végén önellenőrző kérdéssorok (TESZT) segítik. A TESZTEK elvégzése után az előadó elmagyarázza a megoldásokat is. A TESZTEK sikeres teljesítése nem követelmény az e-learning kurzus elvégzéséhez!
Milyen az e-Learning képzés menete?
- A képzés a System Media ONLINE e-learning képzési portálján elérhető (https://e-systemmedia.hu/moodle)
- A képzés során előadóinkkal készült és modulokba rendezett 14 db videófilmet kell végignézni (A filmek összes időtartama: 415 perc, kb. 7 óra) és a filmek megtekintése után rövid önellenőrző teszteket kitölteni.
- A képzés lineáris, amennyiben megnézte az első filmet aktivizálódik az első teszt, amennyiben a tesztet sikeresen megoldotta, aktivizálódik a soron következő film és teszt. Miután megnézte az összes filmet és sikeresen kitöltötte a teszteket, a képzés végén aktivizálódik a bizonyítvány modul, a képzést elvégezte.
- A képzést saját időbeosztásban 1 turnus (8 nap alatt) alatt kell elvégezni. A képzés elvégzésétől számított 30 napig a képzés filmejei szabadon megtekinthetőek. A képzés elvégzéséről álllami tanúsítványt álltunk ki!
Milyen igazolás kapható a képzés elvégzéséről? Mi az állami tanúsítvány kiadásának feltétele?
- Képzés a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) hatálya alá tartoznak. A képzésen való részvételéről a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerből (FAR-rendszer) letölthető állami tanúsítványt állítunk ki!
A System Media Kft. felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/003737. - Kiadásának feltétele: Az e-Learning képzés videóanyagának maradéktalan megtekintése.
Mennyibe kerül a képzés?
Az alapképzés díja:
- ELSŐ RÉSZ – ALAPKÉPZÉS: 74 900 Ft + 27% Áfa / fő
- I.-II. RÉSZ DÍJA KEDVEZMÉNNYEL: 129 900 Ft + 27% Áfa / fő / 2 KÉPZÉS
2. turnus 2026. március 3-10.
3. turnus 2026. április 7-14.
4. turnus 2026. május 5-12.
5. turnus 2026. június 2-9.
Kérjük jelentkezéskor a megjegyzés rovatba írja be, melyik turnust választja!
FIGYELEM! Amennyiben a hallgatónak az e-learning képzést a választott turnus ideje (8 nap) alatt saját hibájából nem sikerül befejeznie 9 900 Ft + 27% Áfa technikai költség megfizetése ellenében regisztráljuk át új turnusba, úgy, hogy a képzés előről kell kezdenie!

Jogi képzéseinket a Magyar Jogászegylet Fővárosi Szervezete és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
és a Gál Ferenc Egyetem szakmai támogatásával szervezzük!
A képzés technikai feltételei
Támogatott operációs rendszer: Windows 10, Win 11.
NEM támogatott operációs rendszerek: Windows 95, Windows XP, – iOS (Apple) operációs rendszerek!
Támogatott böngészők: Internet Explorer (IE 11) vagy Edge (14) böngészőben kezdje el a képzést! Opera böngésző NEM támogatott!
Egyéb követelmények: JavaScript engedélyezése. A böngészőben a felugró (pop-up) ablakok engedélyezése!
Hálózati követelmény: Minimálisan 5 MB/s letöltési sávszélességre van szükség. Ennek ma a legtöbb internet előfizetés megfelel (DSL, kábel). Kérjük, hogy a szolgáltatást stabil, folyamatos (megszakításmentes) internetkapcsolattal használja. A mobilinternetet használó eszközön történő megtekintés miatti problémákért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Fizetési feltételek
Ez a meghívó a System Media Kft. részéről ajánlatnak minősül, a rendezvényre leadott jelentkezés az ajánlat elfogadásának számít, és fizetési kötelezettséget von maga után.
FIZETÉSI FELTÉTELEK E-LEARNING KÉPZÉS ESETÉN: A regisztráció után a megadott e-mail címre visszaigazoló e-mailt küldünk. A visszaigazoló e-mailhez csatolt DÍJBEKÉRŐT kérjük a fizetési határidőig kiegyenlíteni szíveskedjenek. A részvételi díjat az OTP: 11714051-21458037-00000000 számlaszámra, számlánk alapján szíveskedjen utalni. Oktatási segédanyagot biztosítunk .pdf formátumban. A befizetett díjbekérő után küldjük ki azokat a belépési kódokat, amivel az online képzést képzési portálunkon elkezdheti!
Az online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt olvashat bővebben: >>>

I. RÉSZ – BEVEZETÉS A KÖZBESZERZÉSBE
