Ez a képzés már nem elérhető!
Az EKÁER szabályrendszere 2018-tól is komoly kihívást jelent! 2017-es változások óta többlet EKÁER-kötelezettsége van például az újonnan alapított magyar társaságoknak, az áfakörbe újonnan belépőknek, de a gazdasági tevékenységüket Magyarországon megkezdő külföldi társaságoknak is. Újabb változások léptek életbe 2018-ban!
MÁR A KISTEHARAUTÓKRA IS! EKAER bejelentési kötelezettséggel jár, ha a nem kockázatos terméket nem útdíjköteles gépjárművel fuvarozzák, azonban a gépjármű össztömege a felrakodást követően meghaladja a 3,5 tonnát. A fuvarozó is bírságolható, sőt a járművezető is.
Rendezvényünkön előadónk az EKÁER-rendszer használatával kapcsolatos tippeket, tapasztalatokat, a mindennapi használatban bevált megoldásokat osztja meg. A nap folyamán szó esik az aktuális szabályokról (2017-2018), valamint az EKÁER rendszer összefüggéseiről a céges folyamatokkal szállítói, szállítmányozói valamint logisztikai oldalról. Áttekintjük a rendszerrel kapcsolatos adóellenőrzési eljárás lépésit, buktatóit is, hogyan készülhetünk fel rá, mire érdemes odafigyelni, hogy elkerüljük a bírságokat. Az előadás keretében lehetőség nyílik egyedi problémák, kérdések interaktív megfogalmazására, az előadóval való konzultációra is.
Ajánljuk a gyakorlati képzést mindazok figyelmébe:
- akik még csak most kezdik használni a rendszert,
- és azoknak is, akik már használják, de szeretnék ismereteiket kibővíteni szakértő előadónk tanácsai, ötletei, példái alapján.
KNEITNER LEA
igazságügyi okleveles adószakértő,
Tilea Tanácsadó Kft.
A KÉPZÉS IDŐPONTJA:
2018. február 8. (csütörtök), 10-15-ig, regisztráció 9:30-tól!
A KÉPZÉS DÍJA:
Részvételi díj: 29 900 Ft + Áfa / fő. – Ebéd igényelhető: 3 200 Ft + áfa /fő
IGÉNYBE VEHETŐ KEDVEZMÉNYEK:
TAKARÍTSON MEG 50% MÉG MA!
Amennyiben egy cégtől kettő vagy kettőnél több fő regisztrál,
50% KEDVEZMÉNNYEL 14 950 Ft + Áfa / fő áron
jelentkezhetnek rendezvényünkre!
Amennyiben 2018. január 22-ig regisztrál,
40% KEDVEZMÉNNYEL 17 940 Ft + Áfa / fő áron,
jelentkezhet rendezvényünkre!
- EKÁER számok igénylése ( különösen háromszög-és láncügyletek, bérmunka)
- Szükséges adatok – mit kell bejelenteni és mit nem?
- Módosított mentességek az EKÁER szám igénylése alól, kockázatok
- Kockázatos termékek és kockázatos élelmiszerek speciális szabályai
- Jogkövetkezmények kivédése felelősségi körök szállítmányozói oldalról
- Megrendelési, értékesítési adatok szükséges kiegészítése – együttműködés a felek között
- Módosítások az EKÁER-ben
- Kockázatok, a kockázatok csökkentésének lehetőségei
- Gyűjtőfuvar
- Harmadik országbeli termékek behozatala
- 2017-es változások: kockázati biztosíték, ellenőrzési irányok, gyűjtőfuvar tapasztalatok
- Háromszög-és láncügyletek, bérmunka, csoportos adóalanyiság kérdése
- Nem bejelenthető termékek, saját áru fuvarozása
- Az adóellenőrzések jogszabályi háttere, tapasztalatai (útközbeni, telephely és utólagos ellenőrzések közötti különbség)
- Megoldatlan helyzetek, megoldási alternatívák, buktatók, kockázatok
- Mikor, mit kérhet az adóellenőr – CMR, számla, szállítólevél, szerződés, nyilatkozatok összefésülése
- A logisztika, beszerzés, értékesítés, raktározás és a pénzügy – a szállítmányozó cég együttműködése az EKÁER rendszerben
Elhelyezés: Kényelmes ülőhelyekkel berendezett konferenciateremben.
Ellátás: Kávé, tea, reggeli sütemények. Ebéd külön igényelhető: 3 200 Ft + áfa /fő áron!
Jelentkezési feltételek: A jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után. A részvételi díjat, a SBERBANK: 14100237-10421849-01000004 számlaszámra számlánk alapján szíveskedjen utalni. A rendezvényeinken nyújtott étel-ital fogyasztás után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni, ezért a számlánkban a részvételi költséget megbontjuk felnőttoktatásra és az étel-ital fogyasztásra, mint közvetített szolgáltatásra. Lemondást csak írásban fogadunk el a rendezvényt megelőző 3. munkanapig. Ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 50% + áfa költségét adminisztrációs díjként számlázzuk. Amennyiben a részvétel nem kerül írásban lemondásra, a részvételi díj teljes összegét kiszámlázzuk! Résztvevőinknek a rendezvény témájában oktatási segédanyagot és jegyzetet adunk.
Az legkedvezményesebb online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező hozzájárul, hogy adatait megadva feliratkozik a System Media hírlevelére és elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt olvashat bővebben: >>>
