Ez a képzés már nem elérhető!
Az új európai adatvédelmi rendeletet 2018. május 25-től kötelezően alkalmazni kell egész Európában. Alig több mint egy éve van a hazai vállalatoknak arra, hogy megfelelő módon alkalmazzák az Európai Unió tavaly tavasszal elfogadott általános adatvédelmi előírásait, ami egy húsz évvel korábbi szabályozást váltott fel. A GDPR (General Data Protection Regulation) néven egy éve elfogadott rendkívül szigorú uniós szabályozás az eddigi legmagasabb szintre helyezi a személyes adatok védelmét. A rendelet alkalmazásai jelentős változást hoznak a mai szabályokhoz képest! A hazai vállalkozások új feladatok előtt állnak! Ideje felkészülni ezekre!
A konferenciát ajánljuk:
- Jogászoknak, jogtanácsosoknak,
- Compliance officereknek,
- Adatvédelmi, adatbiztonsági felelősöknek,
- IT biztonsággal foglalkozó vezetőknek, munkatársaknak,
- Biztonsági szakembereknek,
- Humán erőforrás szakembereknek
Emellett szeretettel várjuk mindazokat, akik a vállalaton belüli adatok és információk kezeléséért felelősséggel tartoznak, valamint az ügyvédi irodákat, adatbiztonsággal foglalkozó, illetve tanácsadó cégeket is, akik ebben a kérdésben hathatós megoldást tudnak ajánlani a vállalatok számára.
A KÉPZÉS IDŐPONTJA:
2017. április 27-28. (csütörtök, péntek) 9-17-ig, regisztráció 8:30-től!
A KÉPZÉS DÍJA:
Részvételi díj: 60 000 Ft + Áfa / fő. – Ebéd külön igényelhető: 6 400 Ft + Áfa /fő/ 2 nap áron!
IGÉNYBE VEHETŐ KEDVEZMÉNYEK:
TAKARÍTSON MEG 40% MÉG MA!
Amennyiben 2017. április 25-ig egy cégtől ketten vagy kettőnél többen regisztrálnak,
40% KEDVEZMÉNNYEL 36 000 Ft + Áfa / fő / 2 nap áron
jelentkezhet rendezvényünkre!
Amennyiben 2017. április 25-ig regisztrál,
30% KEDVEZMÉNNYEL 42 000 Ft + Áfa / fő / 2 nap áron
jelentkezhet rendezvényünkre!
JOGI KÉPZÉSEK - AJÁNLÓ
Jogi képzéssorozat a PKKB címzetes törvényszéki bírójával
- Dr. Farkas Tamás adatvédelmi szakjogász, ISO 27001 vezető auditor
- Dr. Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő
- Dr. Dósa Imre jogi informatikus
- Dr. Ivanics Krisztina IP/IT, médiajogi-, adatvédelmi- és e-kereskedelmi szakértő, ügyvéd
- Dr. Kiss Attila infokommunikációs szakjogász
- Dr. Szőke Gergely László PhD adjunktus, PTE-ÁJK
- Dr. Ujfaludi László Zoltán adatvédelmi szakjogász
1. nap programja: 2017. április 27. (csütörtök) 9.00 – 17.00
9.00 – 9.30 Megnyitó – GDPR, amit már ma meg tud tenni, miért halasztaná holnapra?
- Farkas Tamás, adatvédelmi szakjogász, ISO 27001 vezető auditor, a MADAT elnöke
- Mit tudunk biztosan a GDPR követelményeiről?
- Mik a nyitott kérdések?
- Mit várhatunk az előttünk álló időszakban?
- Hol találunk segítséget?
9.30 -10.45 Az érintettek jogai a GDPR-ben I. rész
Dr. Kulcsár Zoltán, adatvédelmi szakértő, PPOS
- Átlátható tájékoztatás, kommunikáció, jogok
- Tájékoztatás az adatfelvétel előtt, adatátvételkor – Hogyan alakítsuk át a meglévő adatkezelési tájékoztatónkat, hogy a GDPR-nek megfeleljen?
- Az érintett hozzáférési joga
- Helyesbítéshez való jog
11.00 – 11.15 Szünet
11.15 – 12.45 Az érintettek jogai a GDPR-ben II. rész
Dr. Kulcsár Zoltán, adatvédelmi szakértő, PPOS
- Törléshez való jog (az elfeledtetéshez való jog)
- Az adatkezelés korlátozásához való jog
- Az adathordozhatósághoz való jog
- A tiltakozáshoz való jog
- Automatizált döntéshozatallal és a profilalkotással kapcsolatos jogok
- Milyen változásokra kell számítani e jogok tekintetében munkahelyi, kamerás vagy direkt marketing adatkezelés esetén?
12.45 – 13.45 Ebédszünet
13.45 – 15.15 A nagy bumm – a jogalapok változásai
Dr. Dósa Imre, jogi informatikus
- A GDPR újdonsága a magyar adatkezelők hétköznapjaiban.
- Az ismert jogalap: az érintett hozzájárulása.
- Szerződéskötés – egy régen várt jogalap
- Jogi kötelezettség teljesítése – a törvény, mint jogalap kiteljesedése
- Létfontosságú érdek és közhatalom gyakorlása – nem ismeretlen jogalapok.
- Jog, jogos érdek, érdekmérlegelés – egy régi-új jogalap új megközelítésben.
- Hol kell számot adni a jogalapról?
15.15 – 15.30 szünet
15.30 – 17.00 Adatvédelmi tisztviselő: Ki a felelős? Mi a „tisztje” az adatvédelmi tisztviselőnek?
Dr. Ivanics Krisztina, IP/IT, médiajogi-, adatvédelmi- és e-kereskedelmi szakértő, ügyvéd
- Az adatvédelmi tisztviselő kijelölésének kötelező esetei
- Vállalkozás csoportok, közfeladat ellátó szervez, szakmai szervezetek adatvédelmi tisztviselői
- Szakmai elvárások az adatvédelmi tisztviselővel szemben.
- Az adatvédelmi tisztviselő szervezeti helye, jogállása, GDPR-ban biztosított konkrét jogainak és feladatkörének áttekintése.
- Az adatvédelmi tisztviselő szakmai és szervezeti függetlenségének garanciái.
- Az adatvédelmi tisztviselő szerepe az adatvédelmi hatásvizsgálat lefolytatásában, valamint adatvédelmi incidensek kezelésében
2. nap programja: 2017. április 28. (péntek) 9.00 – 17.00
9.00 – 10.30 Adatvédelmi hatásvizsgálataz EU Általános Adatvédelmi Rendeletében
- Kiss Attila, infokommunikációs szakjogász
- Az adatvédelmi hatásvizsgálat fogalma, jelentősége
- Kockázatértékelés a GDPR alapján,
- A valószínűsíthetően magas kockázat fogalmi kérdései
- Előzetes konzultáció a felügyeleti hatósággal
- Módszertanok az EU különböző tagállamaiban
10.30 – 10.45 szünet
10.45 – 12.15 Adatvédelmi incidens a GDPR értelmezésében
Dr. Szőke Gergely László, PhD, adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
- Az adatvédelmi incidens fogalma
- Az adatkezelők és adatfeldolgozók kötelezettségei
- A valószínűsíthető kockázatok értékelése
- A bejelentés határideje, módja
- A szervezeti szintű végrehajtás gyakorlati kérdései
- Szankciórendszer és dilemmák
12.15 – 13.15 ebédszünet
13.15 – 14.45 Információszabadság a gyakorlatban
Dr. Ujfaludi László Zoltán, adatvédelmi szakjogász, a Honvédelmi Minisztérium Adatvédelmi és Információszabadság Osztály vezetője
- Az információszabadság főbb definíciói
- A közérdekű adatok megismerésének szabályai, korlátai
- A közérdekű adatigénylés eljárásrendje a gyakorlat oldaláról, a költségtérítés szabályai
- Az elektronikus közzététel
14.45 – 15.00 szünet
15.00 – 16.30 NAIH (előadó felkérés alatt)
16.30 – 17.00 Zárszó – A konferencia összefoglalása, adatvédelmi akcióterv
- Farkas Tamás, adatvédelmi szakjogász, ISO 27001 vezető auditor, a MADAT elnöke
- „Mindig ez van, aztán meg jön a futás meg sikítás!”
- Mit vizsgáljunk felül az adatkezeléseinken?
- Mennyi időt szánjuk rá?
- Milyen prioritásokkal számoljunk?
Elhelyezés: Kényelmes ülőhelyekkel berendezett konferenciateremben.
Ellátás: Kávé, tea, reggeli sütemények. – Ebéd külön igényelhető: 6 400 Ft + Áfa /fő/ 2 nap áron!
Jelentkezési feltételek: A jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után. A részvételi díjat, a SBERBANK: 14100237-10421849-01000004 számlaszámra számlánk alapján szíveskedjen utalni. A részvételi díj tartalmazza a reggeli büfé, az üdítő, kávé, ebéd költségeit. A rendezvényeinken nyújtott étel-ital fogyasztás után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni, ezért a számlánkban a részvételi költséget megbontjuk felnőttoktatásra és az étel-ital fogyasztásra, mint közvetített szolgáltatásra. Lemondást csak írásban fogadunk el a rendezvényt megelőző 3. munkanapig. Ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 50% + áfa költségét adminisztrációs díjként számlázzuk. Amennyiben a részvétel nem kerül írásban lemondásra, a részvételi díj teljes összegét kiszámlázzuk! Résztvevőinknek a rendezvény témájában oktatási segédanyagot és jegyzetet adunk.
Az legkedvezményesebb online jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező hozzájárul, hogy adatait megadva feliratkozik a System Media hírlevelére és elfogadja a System Media Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatkezelési szabályzatról itt olvashat bővebben: >>>
FMK nyilvántartási számunk: 00126-2010
Intézmény akkreditációs lajstromszámunk: AL-2536.



